d) László második hadjárata a kúnok ellen 1091-ben.
d) László második hadjárata a kúnok ellen 1091-ben.
A kúnok vad népe talán arra a hírre, hogy Komnenosz Alexios bizánci császár rokonaik, a besenyők ellen irtó háborút indít, 1091. kora tavaszán átkeltek az Aldunán. De a görög császárnak sikerült őket azzal lekenyerezni, hogy arra az esetre, ha semlegesek, maradnak, a besenyőkön nyerendő zsákmány fele az övéké lesz. A csata a görögök és besenyők között 1091. április 29-én meg is történt és az utóbbiak rettenetes vereségével végződött. Ezen a kúnok annyira megdöbbentek, hogy, habár a görög császár nemcsak a fél, hanem az egész zsákmányt adta nekik, mégis sietve újra a Duna túlsó partjára tértek vissza, hogy minél előbb kijussanak a bizantinusok körmei közül.*
Anna Comnena VIII, 4.
Nemsokára ezután egy csapatjuk Kapolcs vezérük vezetése mellett a Törcsvári szoroson át Erdélybe tört be s miután annak középső részét felprédálta, zsákmányával együtt a Meszes-kapun át Biharba és az Érmellékre rontott és azt is feldúlta. Majd néhány napi időzés után Tokajnál* a Tiszán átkelve, Kapolcs hadát három részre osztotta; az egyik a Tisza mentén felfelé vonult, a másik kettő pedig rézsútosan a Duna felé vette útját s ahol ellenállásra talált, harcolva, de mindenütt dúlva, rabolva, fosztogatva és a gyermekeket és nőket magukkal hurcolva, száguldozott végig a Duna–Tisza közén. A Tisza menti Becsénél a három had újból egyesült, hogy azután a rengeteg nagy zsákmánnyal hazafelé induljon.* A rablók jelszava most már az lett, „harcolva jöttünk, most vadászva megyünk haza,“ amiből világosan kitűnik, hogy az eddigi felette gyenge ellenállás következtében teljes biztonságban érezték megukat.
Pauler szerint Chotaydnál a Dorogmai réven át.
A krónika szerint soha nemzet annyi zsákmányt nem nyert, mint a kúnok ekkor Magyarországon.
László országába visszatérve, nagy megindulással vette a hírt a kúnok gaz garázdálkodásáról és sebes nyargalással iparkodott hadával őket még az ország elhagyása előtt elérni. Ez a Temesnek Pogányos (Poganis, Pogánydi) nevű mellékfolyója mellett tényleg sikerült is. László király a foglyok sokaságát látva, sírva fakadt és azt mondá vitézeinek: „Itt halok meg véletek együtt, ha kell, de nem nézhetem, hogyan hurcolják rabságba hitveseiteket és gyermekeiteket!“ S azzal kezébe ragadva a vörös zászlót, hadának élén rohant neki a kúnok táborának, akik támadást, ellenséget már nem várva, meglehetős rendetlenségben szerteszéjjel tanyáztak. A váratlan támadás annyira meglepte a kúnokat, hogy azok rendszeres ellenállásra nem is gondolhattak; Kapolcs és vele népének színe-java elesett és a többiek is a magyar vitézek által körülfogva, mind elestek volna, ha László szíve meg nem könyörül és az öldöklésnek határt nem szab.* Megmenekülni krónikáink szerint csak egyetlenegynek, valami Eszembő vagy Ecsembő nevűnek sikerült,* a többi mind fogságba került. Ezeknek László szabad választást engedett a kereszténység felvétele, vagy a szolgaság között s miután valamennyien az előbbit választották, a jószívű király a Tisza és Zagyva között, a mai Jászságban* telepítette le őket.*
Dandolo, Chron. XII. 248.: „Bessi Ungaris infestissimi spoliata Ungaria fugiebant, sed ab Ungaris ita oppressi dicuntur, ut ne unus quidem effugerit “.
Bécsi Képes Krónika 62.: „Et nemo ex eis evasit, praeter unum servientem, nomine Escembu“.
A kúnok mind kiváló ijjászok voltak; ezért nevezték őket aztán ijjászoknak, jászoknak, a nekik adományozott területet pedig Jászságnak. (Petri Horváth, Commentatio de initiis ac Majoribus Jazygum et Kumanorum 54. és 87.)
Thuróczy II. c. 57. – Thomas Archidiac., Spalat. Histor. Salonit. c. 17.
László és hálás magyarjai buzgó imában adtak hálát a Mindenhatónak a gyönyörű győzelemért, nem is gondolva arra, hogy ezzel a nagy és fényes csatával még nincsen vége a hadjáratnak. A megmenekült Eszembő ugyanis rohanva elvitte a csatavesztés hírét a mai Oláhországban tanyázó kúnok főtáborába, akik esküvel fogadták, hogy meg fogják bosszulni Kapolcs és törzsének halálát. Nyomban követeket is küldtek hetyke, sértő és parancsoló szóval László királyhoz, hogy bocsássa szabadon a foglyokat, mert különben az általuk előre kitűzött és szintén tudtára adott napon megjelennek majd Magyarországon és irtózatos bosszút vesznek majd azon. László azonban ezt hallván, csak mosolygott s előbb mint sem ők jöttek volna, felkerekedett hadával és a határra ment, hogy megelőzze és ne engedje be őket ismét az ország területére. Valahol Orsován túl a Duna közelében, alighanem a szörényvári (Turris Severini) szoros bejáratánál, egy augusztusi szombati nap kora hajnalán ütközött össze a két sereg s mindjárt az első összecsapásnál László maga szúrta keresztül a kúnok fővezérét, Ákost, s így az Úr végleg „összetörte a kúnokat a magyarok színe előtt és a király diadalmasan tért vissza.“*
Bécsi Képes Krónika 62.: „Contrivitque Dominus Kunos ante faciem Hungarorum: et Rex cum victoria revertus est“.
