14. számú melléklet. Román atrocitások
14. számú melléklet.
Román atrocitások
Román atrocitások
1. A Kolozs megyei nemzeti tanács 1918. XI. 22-én jelenti:
„Ort Márton mezőkecsedi jegyzőt a románok meggyilkolták. Jegyzőtársa, Pál Mátyás elbeszélése szerint előbb kezét, lábát levágták, szemeit kiszúrták s azután lelőtték.
Szövérden Sándor főhadnagyot ok nélkül lelőtték.
Mezőszengyelen Betegh Sándor földbirtokost és gazdasszonyát ok nélkül meggyilkolták.” (Hadt. Levéltár különleges iratok 18. sz.)
2. A honvédelmi minisztérium 1918. december 16-i helyzetjelentéséből:
„A tövisi (Mikále falu) Maros hídnál Várady főhadnagyot a románok 1918. XII. 15-én ok nélkül agyonlőtték.”
3. 83998/8–1919. Honv. Miniszt.:
„1918. XII. 25-én Székelyudvarhelyen a férfiakat hirtelen Nagyszebenbe szállították; aki ellenszegült, azt leszúrták. Lőrincz István kápolnáskisfalusi illetőségű, volt 82. gyalogezredbeli szakaszvezetőt Nagyszebenben a románok minisztériumánál – mivel a román uralomra a hőségeskü letevését megtagadta – bikacsekkel végigverték. Mivel itt többen a hűségeskü letevését megtagadták, Bécsi Albertnek jobb karját, Ráduly István oldalát oldalfegyverrel felhasítva, sebeiket bepaprikázták. Az ütlegelés folytán többen ott meghaltak; köztük Horváth Dénes betlenfalvi, Nagy Albert fenyétki, Nagy András fenyétki, Lázár István ülkei, Titódi András zetelaki, Csiki György kápolnáskisfalusi és Lévai István kápolnáskifalusi lakos.+ (Jegyzőkönyveket lásd 82998/8–1919. H. M.)
4. 30213/8–1919. H. M.:
„1918. január 26-án Ilytő vasúti állomás személyzetét letartóztatták és az Ilytő vasúti állomás mellett fekvő 61. sz. őrházban szolgálatot tevő pályaőrt a reguláris román katonaság minden különösebb ok nélkül lelőtte.” (Jelentve a fegyverszüneti bizottság által a francia missziónak 1888. szám alatt.)
5. H. M. 2169/eln. 5. 1919.: A 32. gy.-ezred 1919. január 22-én jelenti:
„Zilahról túszként elhurcolták Csiky Ferenc főhadnagyot, a nemzetőrség parancsnokát, Balzsy György városi mérnököt, Tarcsay Gyula főszolgabírót, Solymossy Gyula polgármestert, Török István alispánt. Ezek lakását teljesen feldúlták, kirabolták. Bútoraikat az utcára dobálták.”
„Főbe lőtték Plóz Gyula tanítót, Horváth Jánost és Krausz Demetert.”
„Zilahon 4 csendőrt, mert fegyvereiket elküldötték, botbüntetéssel akarták fenyíteni, melynek addig kellett volna tartani, míg az illetők belehalnak. A csendőrök az őrszemet 9000 koronával megvesztegették és megszöktek. A büntetéseket Illés Juon román százados hajtatja végre.”
„Zilah megszállása után 24 órai szabad rablást engedélyeztek.”
„Dr. Pap Zsiga Szilágycsehen a botozásba belehalt.”
6. A H. M. 5. osztályának 1919. évi február hó 19-én kiadott összefoglaló jelentése szerint:
„A nagyhalmágyi harcokban sebesülten fogságba jutott Ernszt hadnagyot a románok felkoncolták.”
7. Az aradi vonatparancsnokság 1919. február hó 22-én jelenti (5108/11. oszt. 1919. H. M.):
„Körösbánya és Brád állomások személyzetét a románok elhurcolták, Miszlay gyakornokot főbe lőtték.”
8. H. M. 1919. II. 28-án kelt 4684/eln. 5. A kolozsvári kat. Parancsnokság jelentése szerint:
„Torda-Aranyos megye volt főispánját, gróf Bethlen Sándort és Torda város volt főkapitányát, Molnár Bélát a román megszálló csapatok parancsnoka megvesszőzéssel büntette, mert záróra – 11 óra – után 15 perccel még az utcán tartózkodtak.”
„Varga Mártont, a Korona szálló tulajdonosát 25 botütésre ítélték és kirabolták, mert egy román katona állítása szerint ételért sokat számított!”
„Pártos Adolfot, az Emke kávéház tulajdonosát is 25 botütéssel büntették, mert nem tudott török-kávét felszolgálni.”
„Bozsoki István vendéglőst szintén 25 botütésre ítélték, mert sok bort adott el. A beteges és szívbajos ember az 5-ik botütés után eszméletlenül terült el.”
„Fenyő Rózsi vendéglőst is megvesszőzték, mert rossz nyilatkozatot tett a románokról.”
„Talos Ignác levélhordót is megbotozták, mert nem beszélt románul. Nevezett jelenleg Budapesten van, fájdalmai oly nagyok, hogy csak két széken tud ülni.” – (Lásd H. M. 1919. II. 28-án kelt 4684/eln. 5. számot.)
9. 5387/8–1919. H. M. sz. Másolat. Erdélyi magyar katonai kerületi parság Debrecen. H. csoport. 70. szám. Hit. 1919. A románok által elkövetett sérelmek Zilahon. Magyar hadügyminisztérium 5. osztály, Budapest. – Budapest, 1919. évi február hó 28.
„Kemecsei Gyula városi irodatiszt, Mészáros János és Kiss György városi rendőrök, Kiss Lajos kisegítő rendőr és Kállai József kereskedő zilahi lakosok, akik Debrecenbe menekültek, a következőket adták elő a román királyságbeli katonák és az erdélyi román lakosok által Zilahon elkövetett sérelmekről:
A román katonaság mindjárt a 15-én megtörtént bejövetel után a legkegyetlenebb módon járt el a magyar lakossággal. Még az nap délután általános rablást rendeztek a katonák az ott lévő román csőcseléknéppel a városban. Általában minden magyar embert, aki az ő határtalan követelődzéseiknek (élelmiszer-, pénz-, lakáskiszolgáltatás) nem tudtak eleget tenni, megbotoztak, puskatussal ütlegeltek vagy a házból az utcára kikergettek, házaikat kifosztották és romboltak. A magyar tisztviselőket letartóztatták és részben el is hurcolták Zsibóra, ahol a fogházba vetették őket, megakadályozván, hogy a zsibói magyar lakosság őket élelemmel és ruhával ellássa. Ilyen bántódás esett a következő egyéneken:
Brand szolgabíró, Zombori végrehajtó, Biró rendőr alkapitány, Dul Jenő városi főjegyző, Balogh Győző nyugalmazott törvényszéki bíró, Szinetári József vendéglős, Matenyi János kereskedő és több más. Taprai főszolgabíró lakását, amelyben csak felesége volt jelen, kifosztották és feleségét megverték.
Február 16-án a szomszéd falvakból szekerekkel jöttek be az ottani román lakosok és a román katonaság védelme alatt rendszersen kirabolták a város összes borpincéit s a bort elhurcolták ki a falvakba. Ezen idő alatt az ottani román katonai állomásparancsnok megtiltotta a lakosságnak a város elhagyását. (Ennek célja, hogy akadálytalanul garázdálkodhassanak a borpincékben.) A borrablás szervezői a meszesszentgyörgyi és a kásapataki román papok voltak, akiknek több kocsiját látták borral megrakva a román királyságbeli katona őrizete alatt elvonulni. A román tisztek állandóan rablott bort ittak, duhajkodtak és a katonák által a város utcáin lányokat fogattak össze, akiket azután megbecstelenítettek.
Mialatt a rablás nagyjában folyt, Biró József kerékgyártó, Plösz igazgató és két vasúti őr kimentek a hegyre borpincéjükbe, hogy megakadályozzák a rablást. Román katonák behatoltak a pincébe, Plöszt és a két vasúti őrt megölték. Biró nagynehezen ki tudott szabadulni.
A román intelligencia gyalázatos módon viselkedett a magyarokkal. Dr. Ghetié János ügyvéd, akihez magyarok panaszra mentek, azzal utasította vissza, hogy: Fogat fogért, szemet szemért.
A volt osztrák-magyar hadseregbeli román tisztek és a legénység sokkal kegyetlenebben bántak el a magyarokkal, mint maguk a román királyságbeli katonák.
Zilah környékén felváltva román 16. és 15. ezredbeli katonákat láttak.
Felvette Debrecenben, 1919. évi február hó 28-án Markóczy János s. k. szds. Ujhelyi őrnagy s. k. – Jelentés hitelességéért: Markóczy János szds. s. k.”
10. A H. M. 5. osztályának 1919. évi március hó 9-én kiadott összefoglaló jelentése szerint:
„Egy román irregulárisokból álló rablókülönítmény tegnap a délelőtt folyamán fél órai tüzérségi előkészítés után Lele községnél álló tábori őrsünket többszörös túlerővel megtámadta, őreinket visszanyomta és a helységbe érve, azt a legtökéletesebben mindenéből kirabolta. A rabló csapat parancsnoka egy 70 éves polgárba személyesen belelőtt. Saját erősítés beérkeztével a rablók elmenekültek és több rablott holmit eldobtak.”
11. A H. M. 5. oszt. 1919. évi április hó 19-én kiadott összefoglaló jelentése szerint:
„A 6. ho. parság jelenti, hogy több oldali, különböző harcban álló csapattestek jelentéséből kitűnik, hogy a románok a foglyul ejtett katonákat embertelenül lemészárolják.”
12. A H. M. helyzetjelentése szerint 1919. évi augusztus hó 30-án:
„A román katonák a záróra után hazaigyekvő embereket bekísérik minden igazoltatás nélkül s a bekísérteket jóformán félholtra verik.”
13. 363475/8–1919. H. M.
„1919. szeptember 11-én dr. Szana, az országos gyermekmenhely főorvosa telefonon jelentést tett a magyar katonai városparancsnokságnak, hogy a román katonák a kórház melletti moziból hazaigyekvő több hölgyet megtámadtak, az Elnök utca 1.s z. alatti katonai ruhatárba hurcolták és ott megbecstelenítették.”
14. H. M. 1919. évi október hó 5-én kiadott helyzetjelentés szerint:
„Győr állomáson a román pályaudvar parancsnok a tegnap forgalmi szolgálatot tevő hivatalnokot tettleg megbántalmazta, majd őt és egy vasúti ellenőrt letartóztatott, mert egy forgalmi hivatalnok öt kocsinak a személyvonathoz való catolását rendelte el.”
15. H. M. 1919. évi október hó 8-án kiadott helyzetjelentése szerint:
„A visszavonuló román csapatok katonái lopnak, erőszakoskodnak, borospincéket feltörnek, állatokat, élelmet és fogatokat harácsolnak. A fővezérség kéri a Hüm-öt, hogy ezen rablás megszüntetése végett az antant bizottságnál interveniáljon.”
16. A H. M. 1919. évi október hó 14-én kelt 410.285/47. sz. átirata szerint:
„Az antant missziónál leendő szíves közbenjárás végett közöltetik, hogy a budapesti magyar katonai városparancsnokság jelentése szerint a Hadik-laktanya III. emeletén a szobák padlózata felszedetett és elhurcoltatott, zárok és kilincsek az összes szobákról levétettek, a polgári lakosság a szobákból székeket, asztalokat, ágyakat, sőt ablakrácsokat is elhord.
A katonai városparancsnokság a román királyi katonai térparancsnokságtól a vizsgálat megindítását és a felesleges pusztítás megakadályozását kérte.”
17. A H. M. 1919. évi október hó 19-én kiadott helyzetjelentése szerint:
„Budapest-Józsefvároson a románok Ébner h.-főnököt lelövéssel fenyegették, mert nem engedte az 1018.sz. vonat gépjét román vonathoz felhasználni; Németh János kocsimestert megverték, a raktárt feltörték és kifosztották. A 907. sz. vonat utasaitól a poggyászt elszedték, a raktárnokot és raktármunkásokat megverték.”
18. A H. M. 37. osztályának 1919. évi október hó 20-án kelt jelentése:
„A székesfehérvári léghajóstelep hidrogéngázmű üzemvezetősége jelenti, hogy a román csapatok f. év szeptember hó 27-én az üzem összes helyiségeit, raktárait, irodákat feltörték, anyagokat és okmányokat elhurcolták, amit használni és elvinni nem tudtak, azt megrongálták. A léghajótelep parancsnoka mindenről jelentést tett a helyszínen lakó román parancsnokságnál.”
19. A magyar nemzeti hadsereg Fővezérségének 1919. évi október hó 19-én kelt 2505/VI. sz. átirata szerint:
„Győr vm. katonai parancsnoksága jelenti: F. hó 1-jén du. 4 órakor a román őrség a győri pályaudvaron egy pesti vonattal utazni szándékozó hölgyet, ki mint postáskisasszony vizsgája letétele céljából akart Budapestre utazni, igazolás ürügye alatt a városházára kísérték és ott az őrség személyzete a román parancsnokság hivatalos helyiségében a legdurvább módon rajta erőszakot követett el.” (Lásd: 1022/11–5. a. H. M. számot 1919.)
20. A magyar nemzeti hadsereg Fővezérségének 1919. évi október hó 24-én kelt 2014/1. sz. átirata szerint:
„Pilisvörösváron és Piliscsabán állomásozó román katonaság az utazóközönséggel szemben a legnagyobbfokú erőszakoskodásokat engedi meg magának. Egy szemtanú jelenti, hogy a piliscsabai román tiszt a vonatból egy magyar főhadnagyot kiszállíttatott és az utazókönség előtt arcul ütötte, „Sie Tepp von einem Ungarn” jelzővel illetve”.
21. A H. M.-nek 1919. november hő 22-én kiadott helyzetjelentése szerint:
„Szolnok vm. katonai parancsnokának jelentése szerint a 19–20-án Jászberény-Szolnokon átvonult Scontanturescu román hadosztály csapatai a városokban és falvakban minenütt fosztogattak. Ez irányban Yates ezredesnél emelt panaszok eredményre nem vezettek. Ugyanezen tárgyban Szolnok román várparancsnokánál tett felszólamlásra utóbbi oda nyilatkozott, hogy nem áll módjában ezen visszaéléseket megakadályozni.”
22. Telki község elöljárósága által 1919. évi november 1-jén felvett jegyzőkönyv:
„F. év augusztus 10-én román dragoner-különítmény érkezett Telki községbe rekvirálás céljából. Tolmács nem lévén velük, a nép nem értette meg követelésük tárgyát: a helybeli tanító néhány szót tudván, felszólíttatva a községi pénztáros által, kérdezi tőlük, hogy mit akarnak rekvirálni s egyúttal kérte igazolványukat, melynek alapján rekvirálnak. A román csapat altisztje erre „bolseviki és vörösgárda” szavakkal ráfogja a fegyvert a tanítóra, aki egész megadással kész volt követni őket a román parancsnoksághoz Budapestre.
A népet halálra ijesztve végre kisült, hogy kocsikat akarnak: a fogatok elindultak. Eidenpencz Lipót nevű gazda kocsiján vitték a tanítót. Amikor azonban a kocsik az erdőbe érkeztek, Eidenpencz kocsiját megállították, a tanítót bekísérték az erdőbe, ahol az altiszt négy emberével ráfogta a fegyvert és úgy ütlegelte.
Miután azt megelégelte, az altiszt saját kezűleg elővette a tanítónak a pénztárcáját, óráját és gyűrűjét, de miután nem tetszett neki, visszaadta s a tanítót hazaküldte.
Másnap Lechner János községi pénztáros, Lech József elöljárósági tag és Schmidtbauer József tanító voltak jelentést tenni a Nádor laktanyában, Budapesten, ahol azonban azzal fogadták őket, hogy ha másnap estig még ott várnak, bebocsátást is nyernek.
Ezt a szerepeltek tanúk aláírásával bizonyítják. K. m. f. Schmidtbauer József tanító s. k. Fáth Mihály bíró.” (Lásd: 1105/5. a. H. M. számot 1919. évből.)
23. A H. M.-nek 1919. évi december 3-án kiadott helyzetjelentése szerint:
„A román hadügyminisztérium rendeletére az Erdélyben és a Romániában internált tiszteket illetőségi helyeikre kellett volna szállítani. A vonatot Mardarescu tbk. Nagyváradról ismeretlen okból visszairányíttatta. Amikor ezt a tisztek észrevették, közülök 23-an megszöktek. A román csapatok és a csendőrség azonnal mozgósíttatott, ezek hét tisztet agyonlőttek.
A hajdúszoboszlói polgármestert, aki kijelentette, hogy akkor is magyar marad, ha Romániához kerülne, mindennap nyilvánosan megkorbácsolják a főtéren. Ugyanez a sors érte dr. Sereghy Lászlót, a nyíregyházai g. kath. püspök titkárát is, aki egy román ezredes székely legényének kérdésére, hogy meddig maradnak ott a románok, ezt felelte: „Nem sokáig, de tudomásom szerint a Marosig vissza kell menniök.” Az ezredes ezt megtudta, ágyából kihúzatta és véresre verette, azután Debrecenbe a haditörvényszék elé állíttatta, ahol Ambrus János kisvárdai születésű román hadnagy mindennap véresre korbácsoltatja. Ugyanez az Ambrus a legrettenetesebb ítéleteket hozza, de kék pénzért mindenre kapható. Debrecenben úriasszonyokat is megkorbácsolnak, ha a legkisebb gyanú merül fel ellenük.”
24. A H. M.-nek 1919. évi december hó 11-én kiadott helyzetjelentése szerint:
„Fővezérség számos, a katolikus és református papokkal szemben elkövetett atrocitásokat közöl. A papokat földalatti vermekben tartották, pofozták, botozták őket, kihallgatás nélkül napokig fogva tartották, őket a legalacsonyabb munkára használták fel, indok nélkül elítélték és lakásaikból kiűzték.” (Fővez. 2476/1.K. 1919.)
25. A H. M-nek 1920. évi március hó 5-én kiadott helyzetjelentése szerint:
„Rakamaz községre a románok három ízben vetettek ki hadisarcot, első ízben 100.000 koronát, másod ízben 12 éven felüli személy után 4 koronát, harmadszor 16 db marhát. Vencsellő községet oláh csapatok felgyújtották és kb. 280 házat leégettek. Állítólag megtorlás volt azért, mert Vencsellőn a vörös csapatok az oláhokon rajtaütöttek és ők ezt a lakosság árulásának minősítették. Számos Tiszántúli községben a románok a legkíméletlenebben rekviráltak, hivatalosan raboltak, tisztek és katonák saját maguknak rekviráltak, fiatalabb, kitűnő hátaslóért, ökörért 500–600 koronát fizettek.
Szalókon román katonák egy tűzmesterünket azért mert kijelentette, hogy a Tiszántúl mindig magyar volt és az is marad, kétszer 25 botütéssel és miután megbotozása után is megmaradt kijelentése mellett, kétszer 50, végül egyhuzamban 100 botütéssel fenyítették meg, majd megszurkálták és bezárták.”
26. Borsod vármegye m. kir. csendőrparancsnokság jelentése 231/Kt. 1922. szám:
„1919. évi augusztus havában a román trónörökös parancsnoksága alatt volt 2. számú román vadászezred egy portyázó százada Bélaapátfalva községben megjelenve, a volt 2. vörös tábori rendészeti ezredparság által letétbe helyezett 22.000.000 korona szovjet pénzt a községi elöljáróságtól elkobozta és elvitte. Ugyanezen ezredhez tartozó katonák Bélaapátfalva, Borsodszentmárton és Monosbél községekben botozással való fenyegetés mellett terményeket, vágómarhákat, takarmányt, baromfit és különböző élelmiszereket rekviráltak, de az elrekvirált dolgokért semmit sem fizettek. Mikó Károly bélaapátfalvi községi bírónak az elrekvirált dolgokról nyugtát adtak át azzal, hogy az összeget Egerben fogják befizetni. A bíró meg is jelent Egerben a parancsnokságnál s dacára annak, hogy a rekvirálók neki semmiféle pénzt nem kínáltak, azt felelték neki, hogy ha nem vette el a fehér pénzt, majd kap 25 botot. Látva azt, hogy többeket fizetés helyett megbotoznak, egy őrizetlen pillanatban megszökött. Ezen csapatok kivonulásuk alkalmával Monosbél községben négy db vágómarhát rekviráltak és az elöljáróságnak meghagyták, hogy a marhák árát a község lakossága fizesse meg. Tanúk Mikó Károly bélaapátfalvi volt községi bíró, Szabó Serét József borsodszentmártoni lakos, volt községi bíró és Kovács Barna István monosbéli lakos, bíró.
A Putnokon állomásozott fenti román ezredhez tartozó, három főből álló járőr egy ízben megjelent a bélaapátfalvi cementgyári kantinban és mert a vacsorával nem voltak megelégedve és elegendő bort nem kaptak, Farkas Dezső cementgyári kantinost elfogták, a mezőre hurcolták és súlyosan megbántalmazták.
Mózer Béla cserneji lakos erkölcstelen s román érzelmű főzőnője, Kovácsik Lászlóné szolgálatadója által elbocsáttatván, egy Putnokon állomásozó román főhadnaggyal szerelmi viszonyt kezdett, s valótlan vádjaira a román főhadnagy egy szakasz katonával megjelent a községben és több egyént megbotoztatott, majd 100.000 korona bírságot szabott ki a község lakosságára, mely bírságot azonban elengedte, mivel utólag a község lakosságának ártatlansága kiderült. Egerben és Putnokon állomásozó román csapatok járőrei állandóan rekviráltak a községekben és botbüntetés terhe alatt kényszerítették a lakosságot termékek, állatok és élelmiszerek díjtalan kiszolgáltatására. Farkas Imre szilvásváradi lakos és több társától jó ruháikat, értéktárgyaikat és pénzüket erőszakkal elvették.
Felsőbarca községben 1919. évi szeptember hóban egy eljegyzési ünnepély alkalmával egy bányász dinamitpatronnal egy lövést tett, mire a Sajókazincon állomásozott román őrség parancsnoka Pogány Barna, Dobóczi Ferenc, Szűcs Béla, Szűcs Pál, Pogány Ferenc, Pogány Géza, Simkó Lajos, Pogány Béla és Barczikai Sámuel barcikai lakosokat összeefogdosta és Miskolcra hurcolta, hol a négy előbbi kivételével éjjel-nappal dolgoztatták, botokkal és széklábakkal ütlegelték őket és csak két nap múlva bocsátották szabadon.”
27. 70.011/eln. D.-1920.:
1. „Sorbán Pál 23 éves rokkant álmosdi lakos f. év május 9-én este 9–10 óra tájban Marsóczky Imre 18 éves tanulóval együtt Székelyhidról (rom. megsz. terület) jövet, át akarták lépni a demarkációs vonalat. Ezen – habár önkényű – cselekedetüket a román őrség észrevette, s minden felszólítás nélkül élénk tűz alá vette őket, miközben Marsóczkyt térdén megsebesítették. Nevezettnek sikerült megmenekülnie. Sorbánt azonban elfogták s őt azon állítással, hogy szökési kísérletet tett, az egyik román katona a Szabó tanya vidékén közvetlen közelből keresztül lőtte. A súlyos sebesültet azután a sárban a tanyába vonszolták és egy piszkos istállóba belökték, ahelyett, hogy az irgalmasságnak és a lovagiasságnak legelemibb fogalmaihoz mérten, hacsak némi ápolásban részesítették volna. Sorbán sebébe és a burtális bánásmód következtében belehalt.”
28. 70.01/eln. D.–1920.
2. „Bartos Zoltán és Roesngarmen Ferenc álmodi lakosok f. év május 6-án a román határőrparancsnok (őrmester) engedélyével átlépték a dem. vonalat, ugyanezen őrparancsnok őket azonban a dem. von. Átlépése után elfogta. Bihardiószegre, majd Érmihályfalvára kísérte őket a polgári határőr biztos, s előbb 30.000, majd 20.000 koronát kértek tőlük szabadon bocsátásukért. Végre 12.000 koronáért szabadon is engedték őket.
29. 70.011/eln. D.–1920:
3. „Virtmann Géza álmosdi lakosnak a demarkációs vonallal határos birtokáról, magyar területről a román őrség május 4-én 15 db marháját Kovács Lajos gulyással együtt Érselindre, majd Érmihályfalvára kísértette. A gulyást 15 botütéssel arra a vallomásra kényszerítették, hogy a marhákat a demarkációs vonal román oldaláról hajtották el. Az érmihályfalvai határbiztos a károst 15.595 lei pénzbüntetésre akarta kötelezni a marhák visszaadása ellenében. Miután a káros ezen magas összeget megfizetni nem tudta, a marhákat jóval a becsértéken alul elárverezni volt kénytelen.
A befolyt összegen, 66.064 koronán kénytelen volt 3 korona 20 filléres árfolyamon leit vásárolni, hogy a románok által követelt bírságot megfizethesse.
Miután a románok Kováccsal együtt internálni akarták, az elől szökéssel sikerült megszabadulnia.”
30. 70.011/eln. D.–1920.:
4. „Csontos Gábor 70 éves bagaméri mezőőrt május 27-én délelőtt 10 óra tájban a demarkációs vonalon innen állván, két román katona kis távolságra megközelítette és a mit sem sejtő aggastyánra három ízben rálőtt. Azután felszólították, hogy jöjjön hozzájuk. Három ízben arcul ütötték. Érselindre, Érmihályfalvára, majd Nagyváradra kísérték, hol öt napi fogság után végre kihallgatták, s mert ártatlannak bizonyult, szabadon bocsátották.”
31. 70.011/eln. D.–1920.:
5. „Folyó évi május 26-án Tóth Imre Nagyléta községbeli lakos a demarkációs vonal mentén kocsizván, a kocsi tengelyével véletlenül a román határhalomról néhány gyephantot letaszított. A románok őt ezért kocsistól és két befogott lovával eyütt Bihardiószegre bekísérték, majd kihallgatása után visszakísérték a Nagycsákó majorba. Ott a román katonák azzal fenyegették meg, hogy az éjjel folyamán agyonlövik. Tóth, akt már eddig is súlyosan megvertek, ezen életveszélyes fenyegetés elől, felszerszámozott lovait és kocsiját visszahagyva, megszökött. A lovakról azt hallotta, hogy azokat a biharpüspöki román királyi ménesbe vitték. A kocsit a románok ugyancsak eltulajdonították. Szenvedett kára 60.000 korona.”
32. 70.011/eln. D.–1920.:
6. „Nyirbéltek község határában f. év május 21-én két, a demarkációs vonal magyar oldalán álló egyént vett tűz alá a Zsuzsanna tanyai román őrség, miközben br. Dezsewffy Miklósnak a demarkációs vonaltól cca. 1 km-re magyar földön legelő gulyájából három fiatal ökröt agyonlőttek. A menekülőket üldözve, a románok cca. 80–100 lépésnyire átlépték a demarkációs vonalat, s miután a menekülőket elfogni nem tudták, a demarkációs vonaltól 1 km-re dolgozó földmíveseket vették tűz alá.”
33. 70.011/eln. D.–1920.:
7. „Folyó évi július 7-én délelőtt 7 óra tájban Nagyhódos és Nagypalád között a magyar semleges zónában tartózkodó Riskó Lászlót 3–400 lépés távolságról egy 4–5 főből álló román járőr orozva s minden ok nélkül tűz alá vette és őt bal combján súlyosan megsebesítette.”
34. 70.011/eln. D.–1920.:
8. „Kerek Julianna a román határőrség engedélyével át akarta lépni a demarkációs vonalat Pécskánál. Már a 9. sz. vasúti őrházban elhelyezett román katonák is nagyon tolakodóan viselkedtek vele szemben, de könyörgésére nem bántották, hanem az őrparancsnok négy román katonát adott melléje azzal, hogy kísérjék a demarkációs vonalig. Délután 7 órakor egy magyar csendőrjárőr tetten érte ezen négy román katonát, amint a demarkációs vonal innenső oldalán az egyikük éppen erőszakot követett el Kerek Juliannán s csak a magyar csendőrök közbenlépésére engedték szabadon a szerencsétlent.”
35.70.011/eln. D.–1920.:
9. „Nagyváradon folyó évi május 19-ről 20-ra virradó éjjel egy román szakasz tiszt vezetésével behatolt Könczey Andor lakására. Könczey menekülni akart, mire a románok utána lőttek és súlyosan megsebesítették. Könczey dum-dum lövést kapott, mely beleit kiszakította. A nehéz sebesültet a románok súlyosan bántalmazták, sőt még mellbe is szúrták. Könczey 24 órai szenvedés után meghalt.”
36. 19866/eln. 55. a. Demeter László csendőrőrmester jegyzőkönyvi jelentése:
„Szegedről 13 társával, kik szintén futárok voltak, hajnalban egy vasúti kocsiban parancsnokságukhoz leutazóban voltak Jászberénybe, midőn Cegléden a román őrség leszállította őket, s valamennyiüket meztelenre vetkőztetvén, megbotozták, oldalfegyverüket és pénzüket elvették.
Reggelig fogva tartották, majd a Cegléden állomásozó hadosztályparancsnoksághoz kísérték, ahol egy Pucs András nevű volt közös őrnagy, jelenleg román szolgálatban, ismételten megbotoztatta és szidalmak közt azzal fenyegette meg őket, hogy addig fogva lesznek, míg a Pesten való létük alatt a román tisztekről lelopott ruhákat Pest vissza nem adja.
Demeternek sikerült egy blúzzal a román őrszemet megvesztegetve elmenekülni: hogy társaival mi történt, azt nem tudja.”
37.423.331. szám/55. a. A román fogságból kiszabadult Adametz Károly tiszthelyettes jegyzőkönyvi jelentése:
„A románok Budapestre érkezvén, a Vilmos laktanyában őt több társával együtt elfogták. A fővárosból való útba indítás után az úton egyes emberek elszöktek. Erre Maglódon felállították a foglyokat, s minden tizedikkel sírt ásattak, s az így kikerülő tizenhét embert agyonlőtték. Ezeket Maglódon a zsidó temető mellett a maguk ásta gödrökben elföldelték. A fenti mészárlást az ottani fogolytábor parancsnoka, egy őrnagy rendezte folyó évi augusztus 8-án.
Újszáson a fogolytáborból augusztus 27-én kikísérték őket fürdeni, itt a vízben az egyik román katona egy foglyot tréfálkozásból a víz alá merített, s ott addig tartotta, míg az megfulladt. Az újszászi temetőben temették el.
Szeptember 15-én du. 9 órakor az egyik fogoly a barakk falán keresztül kísérelte meg természetes szükségének elvégzését. Erre az őr hasba lőtte, a hozzá siető bajtársa fejlövést kapott, s azután gépfegyverrel kezdték lőni a barakkot, mire ők hasra feküdtek, s így csak két halott volt.
November 2-án a foglyok fát hordtak a román tisztek lakhelyét képező kastélyból. Az egyik szakaszvezető egy hasábot emelt a vállára, melyet egy másik segített felemelni. A közelben álló román őr rákiáltott: „Hová sietsz a fával?” s lekapva fegyverét, négy lépés távolságról keresztül lőtte. Azonnal meghalt.
Popiesen román hadnagy orvost két elfogott terrorista megfizette, s ezért budapesti kórházba kerültek.
A fogolytábor parancsnoka, Rohr hadnagy nagyszebeni lakos, magyar állampolgár volt, ki pénzeket csalt ki az egyes foglyoktól, s azután őket kegyetlenül megbotoztatta.”
38. A vörös hadsereg és a román haderő közti fegyverszüneti egyezmény. Tóth ezr., Werth alezr., Hegner őrn., Járay őrn. Nyilatkozatai:
„Augusztus 2-án a vörös hadsereg parancsnoksága önként azon rendelkezést adta ki, hogy a hadműveletek beszüntetendők és a románokhoz parlamenterek küldendők.
A tanácskozások a következő eredménnyel jártak:
1. A vörös csapatok a fegyvert leteszik.
2. A magyar tisztek elvállalják, hogy csapataikat lefegyverzik és a fegyverek beszolgáltatását ellenőrizik.
3. A magyar tisztek megtartják fegyvereiket és szabadságuk biztosítva marad.
Ezen biztosítékokat Anatescu alezredes, a Szolnokon levő lovashadosztály meghatalmazottja adta, azokat Dobreanu, Mosoiu hadseregcsoportbeli tábornok megerősítette.
E nyilatkozatot még a 18. hadosztály egy írása is megerősítette.
Szegeden és Kecskeméten ezen nyilatkozatokat falragaszokon is kihirdették.
A magyar tisztek a rájuk rótt kötelezettséget teljesítették, a csapatokat lefegyverezték, a fegyvereket kiszolgáltatták, ezek után mindazok, akik Cegléden, Kecskeméten, Abony, Félegyháza, Halas és környékén voltak, parancsot kaptak a román parancsnokságnál való jelentkezésre, hogy ott majd írást kapnak, mely szerint szabadon járhatnak-kelhetnek. Ezt megtették, azon utasítást kapták, hogy naponta láttamoztassák okmányaikat. Augusztus 7. és 9. közt elfogták őket és Aradon bezárták, ellenére a vállalt kötelezettségnek.”
39. Elfogott parlamentairek, László Imre és Vadász Ivor hadnagyok vallomásai:
„Június 17-én mint parlamentairek a románokhoz küldettek. A szokásos formaságokat betartották. Másnap, 18-án Mindszenten a 18. hadosztálynál fogadták őket. Az éj folyamán egy csendőrhadnagy elfogta őket és mindegyikükre 30 botot veretett. Nagyváradon zárták el őket.”
40. Székesfehérvári csendőrkerület, györgyszentmártoni őrs jelentése 1922. május 21-én (VI. sz. csendőrkerületi parság 1922/kt.):
„Néhai Szücs György Nyulkeszi községi lakos bíró a román megszállás alatt 1919. évi augusztus hó 30-án a román katonáktól, egy ismeretlen nevű századosuk parancsára, a győri vadászlaktanyában egy hosszú vasszurony hüvellyel 75 ütést kapott, minek következtében nevezett meghalt.
Szemtanú Takács Sándor Nyulfalu községi lakos, segédjegyző.”
41. Székesfehérvári csendőrker. őrs jelenti:
„1919. évi szeptember hó 11-én, vagyis a románok által Zirc községnek való megszállását követő napon, egy négy főből állott járőr Szakács János 34 éves napszámost és nejét, született Fröhlich Apolónia 22 éves zirci lakosokat aznap 20 óra tájban a község utcáján a lakásuk előtt elfogta, a község végére hurcolta, hol őt nagyon megverték, zsebóráját és pénzes tárcáját a benne volt 6 korona pénzzel együtt elrabolták, nején pedig, ki akkor állapotos volt, az ő jelenlétében mind a négyen egymás után erőszakos nemi közösülést követtek el.”
42. Szeged csendőrkerületi homokmégyi őrs jelenti (1922. VI. 8.):
„Jelentem, hogy a fenti őrs állományába tartozó Mladaniczky Kálmán csendőrrel 1921. évi január havában az olához Bukarestben, hová erőszakkal elvitték katonának, a következő brutális módon bántak: Egy alkalommal 12 botot kapott, naponta több pofont, megrovást és leköpést, disznó, kutya magyarnak hívták, egyszer 24 órára szöggel televert szekrénybe (oláhul karcselbe) zárták, hol csak állani lehetett és éheztették, onnan azután átszökött Magyarországra, hová 1921. évi március 3-án érkezett meg.”
43. M. kir. debreceni csendőrkerületi parancsnokság jelenti (398/kt. 1922.):
„1. 1920. évi január hó 22-én a román megszálló csapatok Dombrád község határában a Cigánd község felől csónakon jövő, szabályszerű útlevéllel Amerikából hazatérő Huszvai Sándor érszabolcsi, Szász Ignás szamosszegi, Nyisztor Imre nyirosmihálydi, Bartha Sándor nyirmadai, Gróbely György pusztadobosi lakosokat, valamint Bodnár András révész, cigándi lakost azért, mert az oláh járőr felszólítására a csónakkal azonnal nem kötöttek ki, a csónakból történt kiszállás után a Tisza parton önhatalmúlag mind agyonlőtték és pénzük egy részét elrabolták.”
44. 398/kt. 1922.:
2. „1919. május havában két gimnáziumi tanárt, Váry Emil és Csázy Lászlót, továbbá Koch Endre és Olenyik György kisvárdai lakosokat, Csernyánski Tamás vendéglőst, Deninszky Ernő jegyzőgyakornokot és Tolnai János napszámos dombrádi lakosokat mint kommunista gyanúsokat az oláh hadbíróság Nyírbaktán agyonlövette.”
45. 398/kt. 1922.:
3. „1919. évi június 5-én az oláh megszálló csapatok által Vencsellő község felgyújtatott, majd Oláh János csendőrjárás őrmester, Szanyi Károly, Germann Imre próbacsendőrök, Veszán József és Orosz Sándor pénzügyőri fővigyázók, zárai lakosok azért, mert az oláh parancsnokság parancsa ellenére az utcára kimentek, az oláh katonák által letartóztatták, egymáshoz kötözve, pénzeiktől kirabolva, ruháiktól megfosztva, rettenetes kínzások után 1919. évi június hó 7-én saját magukkal sírjaikat megásatták és egymáshoz kötözve, minden kihallgatás és tárgyalás nélkül agyonlőtték, illetve agyonlövették.”
46. 398/kt. 1922:
4. „Szabó Pálné született Szászi Borbála olcsvaapáti lakost 1919. évben Nagydoboson állomásozott oláh csendőrök ugyanazon év június 19-től szeptember végéig Brassóba kényszermunkára minden ok nélkül elhurcolták.”
47. 398/kt. 1922.:
5. „Szászi Sándor és Szászi József olcsvaapáti lakosokat 1919. évben az oláh csendőrség minden ok nélkül Mátészalkára elhurcolta s ott megbotozta.”
48. 398/kb. 1922.:
6. „Grósz Mór, Szászi Sándor, Simon Gyula, Simon Miklós, Kristin Gyula és Szászi Zsigmond olcsvaapáti lakosokat 1919. évben az oláh csapatok minden ok nélkül Brassóba, onnan pedig Bukarestbe elhurcolták, ahol sok ideig fogva tartották és megszámlálhatatlan botütéssel sújtották. Bukarestben az internáló tábor parancsnoka Dorezlandi Ticseszku oláh főhadngy volt.”
49. 398/kt. 1922.:
7. „Nagy Károly, Borbás Lajos, Dávid Bertalan, Szabó Lajos, Nagy József, Szabó Károly, Barta Imre, K. Szücs Károly, Barta Lajos, Szücs Ferenc, Kósa Gyula, Szücs Péter, Fekete Miklós, Szabados Kroly, Tóth Miklós, Kósa Sándor, Tóth Károly és ifj. Kósa Sándor olcsvaapáti lakosokat az oláh csendőrség minden ok nélkül összefogatta, Vásárosnaménybe elhurdolta és ott megbotoztatta.”
50. 398/kt. 1922.:
8. „Az oláh csapatok 1919. évben Peter Ferenc szamoskári lakost Mátészalkán, Magas János, Balogh Lajos és Farag Bertalan polgári egyéneket Ópályi Községben minden ok nélkül agyonlőtték. Az elfogatásokat Gitta nevű, Nagydoboson volt oláh őrmester foganatosította.”
51. 398/kt. 1922.:
9. „Lakatos Lajos mátészalkai lakost 1919. év április hó 26-án ismeretlen oláh katonák Mátészalkán minden ok nélkül agyonlőtték.”
52. 398/kt. 1922.:
10. „Szécsi Károly jármi lakos 19 éves fiút ismeretlen oláh katonák 1919. évben Nyirmedgyes községben minden ok nélkül agyonlőtték.”
53. 398/kt. 1922.:
11. „Weisz Hermann jármi lakost ismeretlen oláh katonák Nyirmedgyes községben 1919. évben minden ok nélkül agyonlőtték.”
54. 398/kt. 1922.:
12. „Budaházy Dezső nagydobosi lakosra 1919. év tavaszán 10–15 főből álló oláh katonaság betört, ágyából kihúzták, pincéjébe levitték, miközben úgyszólván összes ingó vagyonát elrabolták és ismeretlen helyre eltávoztak.”
55. 398/kt. 1922.:
13. „Nyirgebe község határában levő úgynevezett Tausig tanyán 1919. évi április hóban a bejövő oláh katonaság ismeretlen csapatbeli katonái Szabó József, Kádár István, Tóth Sándor, ifj. Tóth Sándor, Tóth István, Tóth József, Tóth Gusztáv, Tóth Péter, Blum Sámuel, Tóth József, Sántics János, Fodor István, Orosz Antal, Nagy Sándor, Horváth Mihály, Pap Károly, Pankotai György, Kovács Ferenc, Kun Mihály, Kun Sándor és ijf. Kron Mihály ottani lakos cselédembreket és még két ismeretlen nevű embert összeszedtek s Nyirmedgyes községbe kísérték, s az ottani temetőben minden ok nélkül valamennyit agyonlőtték.”
56. 598/kt. 1922.:
14.”1919. évben Egyek községben egy Kántor nevű oláh hadnagy volt a katonai állomásparancsnok. Nevezett ezen minőségében ott számtalan rablást, zsarolást követett el, s rengeteg terményt és állatot rekvirált, s azokat eladta. Majd a kivonuláskor az ottani gazdáktól négy lovat, ahhoz való szerszámot és egy hintót vett el erőszakkal, minden ellenszolgáltatás nélkül. Kántor hadnagy temesvári illetőségű, a háború alatt osztrák-magyar hadnagy volt.”
57. 398/kt. 1922.:
15. „1920. évi március hóban Bihar megye egy részének felszabadulásakor Pocsaj községben Moldován Miklós temesvári illetőségű főhadnagy, volt osztrák-magyar hadseregbeli tiszt volt az oláh csendőrök parancsnoka. Nevezett számtalan rablást, zsarolást követett el, s védtelen embereket megbotoztatott.”
58. Miskolci m. kir. csendőr kr. Hevesi lovas őrs 261. sz. 1922.:
„A román katonaság a megszállás alatt Átány községben Varga János és Ipacs Antal átányi lakosokat, mint békés polgárokat azért, mert a vörös katonaság lövéssel fogadta őket, elfogták, a községházára kísérték, majd onnét a község szélére vitték, ott egy deszkakerítés mellett több lövéssel kivégezték. Balla János átányi lakos, malomtulajdonos lakására mentek, s lakását teljesen kifosztották, az összes pénzét elrabolták tőle. Özv. Németh Lajosné hevesi lakos kastélyát a román katonaság meglepte, nagyobb összegű pénzét, értékes tárgyait, valamint jószágállományát elrabolták, több polgári nőt elfogtak és azokon erőszakos nemi közösülést követtek el, a lakosságot minden ok nélkül 25–50 bottal büntették, a nagyobb bortermelők pincéit feltörték, onnan nagyobb mennyiségű borkészletet raboltak el. A kisebb gazdákhoz, kiknek kevés takarmányuk volt, az oláhok kocsival mentek s mindent elraboltak; ha a tulajdonos azt megakadályozni akarta, akkor véresre verték.”
59. M. kir. miskolci csendőr ker. kiskörei őrs jelentése:
„1919. évben, a román megszállás alatt az alább felsoroltak vétettek a nemzetközi egyezmény ellen:
Cariadi ezredes 98. gy.-ezr., Tekáni őrnagy, Grosz őrnagy, Csizmás János százados, Radulescu százados, dr. Mivis orvos százados, Raduc főhadnagy, Orosz hadnagy, Milka zászlós. Ezen tisztek lovakat, kocsikat rekviráltak és nem fizettek semmit.
Tolnay Jánost egy román katona meglőtte, mert mint fuvaros nem fogott elég gyorsan be. Nevezett ezen lövésbe belehalt.”
60. M. kir. miskolci csendőr ker. tiszafüredi járás, 59. sz. 1922.:
1. „1919. évi augusztus havában ismeretlen okból Tiszafüreden és határában Dimitrescu János őrnagy, román királyságbeli 84. gyalogezred 3. zászlóalj parancsnokának intézkedésére agyonlövettek: id. Kiss Lajos, ifj. Kiss Lajos, Kalmár József, Tengericsány József és Csengeri Sándor tiszafüredi lakosok, továbbá Szarvas Sándor, Pétek Ferenc, Fehér Imre és Dögli Benedek tiszaszőllősi lakosok.”
61. 59. sz. 1922.:
2. „Ugyancsak Dimitrescu őrnagy parancsára a következő tiszaszőllősi lakosok 10–30 botütést kaptak: Kiss Lajos, Ernődi István és Csorba György. A románok két héten át fogva tartották őket és minden éjjel ütötték, verték. Ugyancsak megbotoztattak: Schwartz Jenő, Bleuer Endre, Lebovits Jenő, Schwartz Andor, Soltész György, Csontos Mihály, Kovács Kálmán, Fajta Miklós és Mukovics Sándor tiszafüredi lakosok. Ok ismeretlen. Zsebeházi György román főhadnagy (állítólag) Nagymargita községi születésű, minden indok nélkül a következő poroszlói egyéneket a nyílt utcán katonáival megbotoztatta: Farkas György 2. osztályú tiszthelyettest és Vörös Sándor főtörzsőrmestert (jelenleg a kápolnai őrsön szolgál).”
62. 59. sz. 1922.:
3. „Erőszakos nemi közösülés ugyancsak a fent írt hónapokban követtetett el Dimitrescu román őrnagy katonái által Nemes Józsefné szül. Ujvári Rozália, Bazi Imréné szül. Gubácsi Eszter, Pálfi Dánielné és Labauer Miklósné szül. Pálfi Julianna tiszafüredi lakosú nőkön. Továbbá id. Ács György tiszaszőllősi lakos nején és Erzsébet nevű 20 éves leányán.”
63. Bpesti csendőrkerület 361/kt. 1922.:
1. „Xantus Gergely gödöllői őrsbeli 2. osztályú tiszthelyettesemet jelentése szerint 1919. évi május hó 3-án Borosbenedek községben, hol a román megszállás alatt földmíveléssel foglalkozott, az ottani román csendőrök elfogták és minden indok nélkül a nagyenyedi fogházba, 21 nap múlva onnan a brassói tüzérlaktanyába kísérték, ott a laktanya padlására többed magával bezárták, az éjjeli időben az őrt álló katonák a rajta levő ruházatot 10.000 korona, 1 db zsebórát 3000 korona és 600 korona készpénzét, összesen 15.000 korona értékű tárgyait tőle erőszakkal elvették, s eközben puska tusával bántalmazták. Onnan hét nap múlva a Moldva Vulperesti (Románia) fogolytáborba vitték, hol öt hónapon át kényszer vasútépítéssel foglalkoztatták anélkül, hogy bármiféle fizetést adtak volna; a vasútépítésnél eltöltött idő alatt teljesen ruhátlanul dolgoztatták, mialatt több, névleg megnevezhető egyént a román katonák annyira bántalmaztak, hogy ennek következtében meghaltak.
Ez alkalommal szemtanúja volt annak, hogy a román katonák három fogolytársát minden indok nélkül agyonlőtték, más alkalommal szintén két fogolytársát, amint a barakkból szükségletet végezni kiléptek, az őrkatona egyiket a helyszínen lelőtte, a másik ennek lakására, a barakkba akart szaladni, mire a katona ezt is lelőtte. A két hullát kihurcolták az erdőbe és ott eltemették.
Xantus 2. osztályú tiszthelyettes a fenti adatokat Kolcza Győző, Benczó János 2. oszt. tiszthelyettes és Varga András 3. oszt. tiszthelyettes tanúkkal tudja igazolni.”
64. 361/kt. 1922.:
2. „A rákoscsabai őrsnek jelentése szerint néhai Vitáriu Sándor 22 éves, nőtlen rákoscsabai lakost 1919. évi szeptember 16-án az akkor Rákoscsabán állomásozó 24. oláh gyalogezredbeli ismeretlen nevű oláh katona fegyverével azért, mert néhai nem engedte meg, hogy szőlőjéből jogtalanul szőlőt vigyen, egyszer mellbe, s egyszer gyomron úgy megszúrta, hogy az illető másnap a sérülésbe belehalt.”
65. Budapesti csendőrker. Nógrád megyei csendőriskola, Bardócz Evin hadnagy jelentése (77/kt. 1922.):
„Jelentem, hogy tudomásom van arról, hogy amikor 1919. február havában Szinyérváralján a 3. önálló székely zászlóaljtól a románok foglyokat ejtettek, karjaikat és lábaikat felvágták, a sebeket betömték sóval és utána bekötötték. Ugyancsak ilyen vadállatias esetek fordultak elő a csucsai demarkációs vonalon a románok részéről.”
66. M. kir. bpesti vámőrker. 1–1. számú őrparancsnokság 237/lkt. 1922. jkv.:
„1916. november és december havában a Csík megyei Hidegség község, valamint Rakotyás község határán húzódó Hosszóhavaasokon harcoltunk az akkori „Erdélyi portyázó-különítmény”-nél a román hadsereggel, mikor is többszöri összecsapásra és kézitusára került sor a harc folyamán. Mikor sebesültjeinket összeszedtük, azt tapasztaltuk, hogy a román hadsereg az elesett bajtársainknak végtagjait, orrát, fülét levágták, borzadalmasan összezúzták és szemeiket is kiszúrták, sebesültvivő járőreinkre pedig gépfegyverrel és hegyi ágyúval tüzeltek.”
67. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Varga István szászsebesi málházó fiát a románok 1918. december 25-én Alvincen agyonlőtték.”
68. 237/lkt. 1922. jkv.:
„A lupényi állomásfőnököt megbotozták, miközben szélütés érte.”
69. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Hétfaluból egy detektív román csendőrökkel kilenc gazdát Ploestibe szállított, ott úgy megverték őket, hogy egyikük sebeibe belehalt. A vizsgálóbíró, aki Ploestiben kihallgatta őket, négy gazdát hazaengedett azzal, hozzanak neki ajándékba egy lovas fogatot, egy tehenet, két hízott sertést és három zsák gabonát. Amikor ezt elhozták, valamennyiüket szabadon bocsátották.”
70. 237/lkt. 1922. jkv.:
„A nagysikárlói máv. főnök fiát és Miklosicza erdőőrt a románok agyonlőtték.”
71. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Felsőszilvágy községben reguláris román csapatok összefogták a zsidó lakosság apraját-nagyját, a templom udvarára terelték őket és ott kegyetlenül elverték. Ezalatt őrizetlenül maradt lakásukat katonák és parasztok kirabolták. Megveretésük után verések között Alsószilvágy községbe hurcolták őket. A verés ellen többen így Jakab József is tiltakozni próbált a tisztek előtt, de felszólamlásáért egy tiszt bottal úgy rávágott, hogy állkapcsa eltörött. Majd a tisztek parancsára a nőket, gyermekeket a férfiaktól különválasztották, az utóbbiakat Farkasszóra szállították. Útközben Herskovics Dezső vérző arcát letörölte, emiatt egy román katona olyan csapott rá puskatussal, hogy karja eltörött. Farkasszón aztán valamennyit agyonlőtték. Kivégeztek 21 zsidót.”
72. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Április hó 18-án román reguláris csapatok Alsóberegszó községben a zsidó lakosokat összeterelték és folytonos ütés-verés között a falutól öt kilométer távolságra fekvő farkasszói zsidó templomhoz kergették, itt anélkül, hogy a szemüket bekötözték volna, valamennyit kivégezték.”
73. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Szücs Gergely iltói pályaőrt román gárdisták agyonütötték.”
74. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Sántha Józsefet, a vizaknai vonal 22. számú pályaőrét román csendőrök kirabolták és hasbalőtték.”
75. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Zilahon román királyi csapatbeli katonák Horváth János cigányzenészt lelőtték, hulláját saját házának udvarában ásták el.”
76. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Lupitó Sándor magyar őrvezetőt Csucsán a bevonuló román katonák és falusi parasztok 1919. január 19-én úgy megverték, hogy sebeibe belehalt.”
77. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Az arad-piski-i vonalon január hó 27-én a 6. számú pályaőrt a román katonák agyonlőtték.”
78. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Sepsiszentgyörgyön ez áldott állapotban levő úriasszonyt 25 botütésre ítéltek. Az ötödik ütésnél meghalt.”
79. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Fischer csucsai mészárost a szakállánál fogva akasztották fel.”
80. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Részegh Ferenc dévai tanítót, ki magánügyeit elintézni Szentandrás községbe ment, azzal a hazug ürüggyel, hogy a községben levő magyarokat fel akarta lázítani, holott abban a községben nem is lakik magyar ember, a románok letartóztatták, három napon át többször súlyosan bántalmazták, majd elvitték. Életjelt nem adott magáról.”
81. 237/lkt. 1922. jkv.:
„A 44. vörösezred katonáiból a románok öt katonát elfogtak, húsukat felvágták, sóval betömték s úgy bocsátották vissza csapattestükhöz. Ezek közül csak egy tért vissza, de vöfid idő múlva sebeibe ez is belehalt. A tiszalúci temetőben hantolták el.”
82. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Dr. Papp Zsigmond szilágycsehi lakos botozás közben meghalt.”
83. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Lőrincz István kápolnáskifalusi lakost a nagyszebeni Consiliul Dirigenten bikacsökkel verték meg, mert a hűségesküt letenni nem volt hajlandó. Majd 130 társával együtt Bukarestbe szállították, ott éjjel-nappal lehetetlen rossz koszt és kegyetlen bánásmód mellett dolgoztatták. Társai közül Bécsi Albertnek a karját, Ráduj Istvánnak az oldalát felvágták az őrző katonák és paprikával behintették. Bántalmazásuk miatt meghaltak: Horváth Dénes bethlenfalvi, Nagy Albert fenyéti, Nagy András fenyéti, Lázár István ülkei, Tiboldi András zetelaki, Csiky György kápolnáskisfalusi és Lévai István kápolnáskisfalusi lakosok.”
84. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Dávid György alsóbölkényi ref. lelkészt meztelenre vetkőztetve botozták meg. A botozás alatt elájult, az ájulásból felocsúdva, a botozást folytatták. Súlyos testi sérüléseket szenvedett.”
85. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Sporni János gyulafehérvári róm. kat. lelkészt a tövisi vasúti állomáson a román katonai parancsnokság a vonatról leszállíttatta és megbotoztatta.”
86. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Bene István székelydobói ref. lelkészt román katonák elfogták és nyilvános helyen veréssel táncra kényszerítették.”
87. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Nagyobb számból álló katonai csapat súlyosan megrongálta a székelyudvarhelyi milleniumi emléket. Ledöntötték a marosvásárhelyi Kossuth, Széchenyi és Bem szobrokat. Fejszékkel darabokra zúzták az unitárius egyház püspökének és vértanújának, Dávid Ferencnek a dévai várban állott síremlékét. Elpusztították a székelyudvarhelyi „Vasszékely” és a kolozsvári „Kárpátok őre” emlékműveket. Értékek elpusztulásának árán is csak az a románság célja, hogy lehetőleg eltüntesse mindazt, ami félreismerhetetlenül mutatna rá arra, hogy a magyarság a múltban és mindenkor kulturális téren is feltétlen vezető szerepet vitt Erdélyben.”
88. 237/lkt. 1922. jkv.:
„1918. november havában, a forradalom alatt a kecsedi feldühödött nép agyonverte Orth nevű községi jegyzőjét. A tetteseket vizsgálati fogságba vetették. Most, pár nappal ezelőtt a gyilkosokat szabadlábra helyezték, ami a magyar intelligencia körében nagy visszatetszést és félelmet keltett, mert ha köztudomásra jut, hogy ilyen főbenjáró bűnök is megtorlatlanul maradnak csak azért, mert annak áldozata magyar ember, akkor senkinek az élete, vagyona nem lehet biztonságban.”
89. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Dávid György alsóbölkényi ref. lelkészt csak azért, mert a falusi bíró harangozási rendeletére augusztus hó 6-án kijelentette, hogy istentisztelettel összefüggő ügyekben csak az egyházi felsőbbség rendelkezéseit tartozik követni, letartóztatták. Dávid Györgyöt meztelenre vetkőztetve és az asztalra fektetve verték végig, teste körül a csendőrök szuronyukat úgy tartották, hogy az ütések alatt önként vonagló testébe a szuronyok hegye befúródjék. A lelkész közben elájult, mire vízzel fellocsolták és a verést tovább folytatták. Orvosi látlelet igazolja a lelkész súlyos testi sérüléseit.”
90. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Szép mezőkirályfalvi kiadóőrt lakásán a román katonák kirabolták és puskatussal véresre verték.”
91. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Orvos József és Keul Frigyes brassói állomásfelvigyázókat román katonák este az utcán elfogták s ámbár igazolójegyüket felmutatták, az őrszobába hurcolták, ott elverték és kirabolták őket.”
92. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Schwimmer Lipót csucsai kereskedőt, miután már úgy összeverték, hogy mozdulni sem bírt, egy román hadnagy fejjel a lába közé szorította és bikacsökkel elverte.”
93. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Imre József csucsai gyógyszerésszel 1919. január 19-én román katonák szennyes mosódvizet itattak, míg csak inni tudott.”
94. 237/lkt. 1922. jkv.:
„A kolozsvár-nagyváradi vonal 47. számú őrházának őrét román katonák megbotozták, majd felvágták a karját, besózták, azután bevarrták.”
95. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Kézdivásárhelyen január hó 8-án a román katonák elfogták Veres Péter kereskedősegédet és Fülöp Elek kovácsmestert, a városházára vitték, ott állandóan ütötték, verték, majd kivitték a város határába és közvetlen közelről a lábukba lőttek. Amputálni kellett őket.”
96. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Kissebesen Nyitó Sándor őrvezetőt egy román gárdista puskatussal úgy arcon vágta, hogy leszakadt az állkapcsa.”
97. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Pletos Gergely besztercei görög-keleti esperes Besztercéről a bolsevisták ellen útba indított román ezred legénységének tartott prédikációjában arra hívta fel a legénységet, hogy pusztítsák ki az útjukba eső magyarságot, még a csecsemőt is, mert csak a magyarok legyilkolása után valósulhat meg a nagy cél: Nagy-Románia.”
98. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Hunyad vármegyében igen sok magyar asszonyt letartóztattak és botütéssel büntettek a románok. Egy terhes asszony a botütés végrehajtása alatt gyermeket szült.”
99. 237/lkt. 1922. jkv. Udvarhely vármegyéből jelentik:
„Szovatáról fegyveres csapat érkezett Parajdra és az ottani román csendőrséget lefegyverezte, a népet fegyveres felkelésre szólította fel azzal, hogy az egész Sóvidéket fegyverbe szólítva, Székelyudvarhelyre menjenek a román csapatok lefegyverzésére. Bócz Endre járási számvevő, tartlékos százados, ki a parajdi felkelőknek vezetője lett, hamar belátva azt, hogy a szomvátaiak avatlan beugratók szavára és a románok tűrhetetlen uralmától elkeseredve indultak meg, a fegyvert fogó népet, még mielőtt ellenbeavatkozás történt volna, nyugalomra intette, feloszlatta és megtette az óvatossági rendszabályokat, hogy az esetleg felvonuló román csapatok a nyugalomról idejében értesüljenek. Ennek ellenére a férfilakosság zömét a románok elfogták, s már a helyszínen úgy összeverték, hogy a szerencsétlenekre ráismerni nem lehetett. Hasonló sors érte a semmiben részt nem vett Alsó- és Felsőfalva és Korond község lakosait is. Ezeket a szerencsétlen áldozatokat összekötözve Székelyudvarhelyre hozták s itt a román csendőrségen további inkvizitórius eljárás alá vetették, úgy annyira, hgoy valósággal állatiasan üvöltöztek kínjukban. Sőt egy Zárug nevű egyén valószínűleg öngyilkossággal akart menekülni a kínzás elől. Felakasztva találtak reá. Még élt és egy román csendőr ököllel felcsapta az állát úgy, hogy a szerencsétlen a nyelvét elharapta. Levágták, életre keltették. Beszélni nem tud.”
100. 237/lkt. 1922. jkv.:
„1919. január hó 24-én a Kolozsváron tartózkodó francia tábornokot a kolozsvári magyarság ünnepelni akarta. E célból magyar zászló alatt nagy tömegbe verődve, énekelve akart a tábornok lakása elé vonulni. Útközben a tömeg közé befurakodott egy román agent provokatőr, aki a tömegből kifelé – nem volt megállapítható, hogy milyen irányban – lövést tett. A lövés zajára, mely, úgy látszik, jeladás volt, a román katonák a Főtéren már előzetesen elhelyezett gépfegyverekből lőni kezdték a fegyvertelen magyar tömeget, majd pedig a zászlótartó kezéből a magyar zászlót kiragadták és a sárba taposták. A lövés eredménye számtalan halott és sebesült lett.”
101. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Hat kolozsvári vasutast a románok, állítólag azért, mert muníciós kocsijukat petróleummal leöntötték, letartóztatták. Kettőt közülük halálra, négyet pedig életfogytiglani kényszermunkára ítéltek.”
102. 237/lkt. 1922. jkv.:
„Vigh János kolozsvári főhadnagyot a románok folyó évi január 24-én elfogták és kilencszer botozták meg. Fájdalmában megőrült. Ma a Rechner-féle elmegyógyintézetben kezelik.”
103. 237/lkt. 1922. jkv. Dr. Benkő Géza, Zilah város volt helyettes polgármesterének és városi főügyésznek az oláh megszálló csapatok részéről elszenvedett személyi és vagyoni sérelmeiről tett jelentése a következő:
„Előre kell hogy bocsássam, hogy a megszállott magyar városok között 92%-ban magyar Zilah város, mint ezeréves történelmi múltú magyar kultúrközpont az oláhok megkülönböztetett gyűlöletének volt tárgya, noha a magyar kormányzat alatt az oláh a magyarral mindig jó békességben élt és az oláh komité elnökét: dr. Pap Györgyöt, az oláhok későbbi prefektjét, a zilahi magyar intelligencia több vezető társadalmi pozícióba is beválasztotta (pl. kaszinói választmány, bank- és szövetkezeti igazgatóság stb.) Mikor a város oláh oláh megszállása elhatároztatott, Zilah város polgársága a megszállásnak fegyveresen ellenállani nem akart, sőt az ott állomásozó székely katonaság és nemzetőrség részéről a céltalan vérontás elkerülése végett az akkori szomorú politikai viszonyok hatása alatt a város békés katonai kiürítésére közreműködni törekedett. Miután 1919. január 14-én a Zilahhal szomszédos cigányi-i állomásnál a kivonuló székely katonaság a bevonuló oláh katonasággal összeütközött és ennek kilenc oláh katona áldozatul esett – az oláh vezetőség hangoztatva, hogy ők az entente parancsából jöttek és hogy idáig vértelenül sikerült Erdély megszállása, de épp Zilah mellett volt az első összeütközésük –, ezt ürügyül használták fel arra, hogy Zilah város vezetőségét és magyar polgárságát azzal gyanúsítsák meg, hogy ezek bujtogatták fel a székely katonákat a cigányi-i összeütközés rendezésére. Ezért az oláhoktól egy város sem szenvedett annyit, mint Zilah város és ennek magyar polgársága.
A főbb sérelmeket lehetőleg időrendben a következőkben foglalom össze:
1. 1919. január 14.: Összeütközés Cigányinál, kilenc oláh katonát a városnak kellett hogy eltemesse, a sebesülteket napi 40 liter tejjel a városnak kellett hogy ellássa. E tejből a tiszti étkezde is részesült.
2. 1919. január 15.: Oláh katonaság bevonul Zilahra, Brandt szolgabírót, Zombori végrehajtót és másokat bántalmaznak, a betóduló oláh falusi csőcselék katonák asszisztenciája mellett fosztogat a Róth, Hajnal, Hangya szövetkezet és mások üzleteiben. Egy Horváth nevű cigányt és egy másik magyar embert a vasúti állomás közelében rövid úton főbelőttek.
3. 1919. január 17–18.: Török alispán, Tarpaly főszolgabíró, Solymos h. polgármester, Balássy városi mérnök és dr. Csiky F. letartóztatása; a két első öt nap múlva, utóbbiak háromhavi vizsgálati fogság után szabadlábra helyeztettek, miután őket az oláh fogházőrök és elöljáróik megzsarolták.
4. 1919. január 19.: Dr. Benkő Géza helyettes polgármesterré történt kineveztetése, kit mint politikával kevésbé foglalkozott és nem exponált egyént az oláh parancsnokság dr. Pap György későbbi prefekt ajánlatára támogatásáról biztosított.
5. 1919. január 20–31.: Számos szóbeli és írásbeli előterjesztést tettem, hogy úgy az oláh katonaságnak, mint az általuk felbátorított falusi csőcseléknek rendszeres fosztogatásait, rablásait szigorú rendeletekkel akadályozzák meg, de a szigort csak a békésen tűrő magyar polgárokkal szemben alkalmazták A parancsnokság eltűrte, hogy a falusi oláhok – többen még a szomszéd vármegyékből is – szekerekkel szállítsák el a lopott bort és fosztogassák a pincéket.
6. 1919. január 20–21.: Plosz Gyula igazgató-tanítót, Demeter kerülőt és egy harmadik, pincéjét őriző magyart éjjel a Somos oldalon egy Lingurár nevű várteleki oláh katona lelőtte és ezért egyheti szobafogságot kapott Resin 16-os őrnagy, zászlóaljparancsnok úrtól.
7. 1919. január 22.: Laké Nagy György és két civil társa három oláh fegyveres katonát – akik jogtalanul újabb fuvar teljesítésére akarták őket szorítani – leütötték, kik közül kettő meghalt. Ezért a várossal hatvanezer (60.000) korona hadisarcot fizettetett a nagyszebeni hadvezetőség, utóbb a debreceni hadbíróság még 800.000 korona hadisarcot hajtott fel a város magyar polgárain, de ez utóbbi összeg egy év múlva kamat nélkül visszafizettetett.
8. 1919. január 23.: Audiencián Pathé francia generális út előtt, kinek és a vele jött Neculcea altábornagynak írásban, memorandum alakjában átadtam a város főbb sérelmeit, de hangzatos ígéreteken kívül mást nem kaptam.
9. 1919. január 24-től február 23-ig: A fosztogatásokat, magánosok elleni erőszakosságokat az olához tervszerűleg folytatták és rettegvén a közelben tartózkodó csekély magyar nemzetőrségtől is, szigorú korlátozásaikat fenntartották.
10. 1919. február 23.: Reggelre magyar nemzetőrség Zilahot visszafoglalta és öt oláh tisztet, negyvenkilenc közembert foglyul ejtett, kiket később Mariska főhadnagy fedezete mellett elszállíttatott bántódás nélkül.
11. 1919. február 23–25.: Délig a város rendszeres lövetése oláh tüzérség és gyalogság által. Vagy hét polgár meghalt, hét–nyolc ház összeomlott, több megsérült.
12. 1919. február 25.: Este az összes férfiak ütlegelés közben a ref. kollégiumban gyűjtettek össze életveszélyes fenyegetések közben, honnan másnap reggel igazolás után elbocsáttattak.
13. 1919. február 25-től napokon át szabad rablás volt engedélyezve, üzleteket, a lakosok lezárt (főleg az elmenekültek) lakásait feltörték, minden házba behatoltak és mindenkitől raboltak, loptak úgy a katonák, mint a nyomukban és védelmük alatt járó falusi oláhok.
14. 1919. február 26.: Jenescu térparancsnok kutyakorbáccsal kényszerített a polgármesterség újabb elfogadására, mert a városi tanács többi tagjai, rendőrkapitány, általában a vármegye és város összes vezető emberei elmenekültek.
15. 1919. február 26-tól március 1-ig: Katonák és falusi oláhok, utóbbiak gyalogosan és szekérrel is rendszeresen fosztogatták fényes nappal főleg a mintegy 2500 menekült lakásait. Előbb élelmiszert, ruhát és fehérneműt, főleg ékszert és pénzt, utóbb bútorokat, bort stb. szekérrel szállítottak. Láttam tiszteket bőröndökkel fosztogatni, de főleg a katonák és civilek rablott holmijából „rekviráltak” vagy fillérekért vásároltak az oláh tisztek.
16. 1919. február 27.: Erőszakosságok nők ellen. Pl. Csurilla főkertésznek 16 éves leányán nyolc katona ment keresztül és apját ütlegek között kényszerítették, hogy a másik ágyon végignézze. Utóbb a panaszló apát két napra bezárták.
17. 1919. február 27–28.: Térparancsnok bort koboztatott, a vonakodókat az egregyi oláh pap és két zsidó kereskedő javára eladásra kényszeríti.
18. 1919. február 28.: Magas, vörös francia őrnagy látogatása Zilahon, kinek látogatása előtt oláh katonák összegyűjtött kilőtt patronokat szórtak a halálozás színhelyére, hogy az magyar géppuskaállásnak tűnjék fel.
19. 1919. március 1-jén délután Trousson francia ezredes magához hivatott és Jenescu oláh térparancsnok lakásomról elővezetett és útközben figyelmeztetett arra, hogy „ügyeljen a szavára”. Én hangoztattam, hogy ha kihallgat, csak a tiszta igazat mondom, amit bizonyítani tudok. Franciául nem tudván, tolmácsot kértem de ez nem volt. Ismételt kérésem dacára tolmácsot nem kapván, részint oláhul, részint németül beszéltem Troussonnal, de beszédemet a Mosoiu környezetéhez tartozó oláh tisztek tolmácsolták. Előbb özv. dr. Suciu Jánosnét hallgatta meg Trousson, ki vad oláh és jól tudván franciául, a magyar katonáktól elszenvedett sérelmeit adta elő és Trousson az egész vezérkarral rögtön elment a Suciuné lakására és nagy érdekkel és jóakarattal hallgatta végig a Sociuné kiszínezett előadását.
Én kihallgattatván, felpanaszoltam, hogy az oláh megszállás kezdete óta oláh katonák és civilek rendszeresen fosztogatják a várost és 92%-ában magyar lakóit, hogy katonai parancsnokságánál sikertelenül kerestem mint polgármester védelmet; hogy a város polgárai terrorizálva és kétségbeesve vannak; hogy úgy a városnak annak a polgári kiürítésének foganatosítása előtti rendszeres tüzérségi lövetése, mint a megszálló katonaságnak fosztogató és erőszakoskodó viselkedése a nemzetközi jogba ütközik, – végül, hogy valótlan az, miszerint a pár napig bennlevő magyar katonák fosztották és rabolták volna ki a várost.
Előadásomat a környező oláh tisztek részéről heves ellenmondás kísérte, sőt Mosoiu azt mondta: „Maga hazudik!”, amit kikértem magamnak és kértem rendes vizsgálat elrendelését, mert én felelősségem tudatában csak oly tényeket állítottam, amelyeket tanúkkal bizonyítani tudok. Azonban minden hasztalan volt! Trousson francia ezredes láthatólag meglepődve, sőt ingerülten hallgatta végig az én előadásomat, mely nyilván éles ellentétben állhatott azzal a sok valótlansággal, amit neki az oláh tisztek bebeszéltek.
Zilahon vagy 8–10 intelligens román család és vagy 180 napszámos kivételével az egész lakosság magyar és főleg mint megyeszékhelyen nagy számmal volt képviselve a magyar tisztviselőosztály. Értesültem arról, hogy a várost két napig visszafoglalva tartó magyar katonák pár oláh exponáltabb intelligens családhoz betörtek és ott apróbb károkat, rombolást okoztak, de nagyobb rablásról vagy öldöklésről szó sem volt. Erre a kevés magyar katonának ideje sem volt, de még a becsületérzés sem vitte volna reá. Ennek dacára Mosoiu tábornok azt hazudta, hogy Zilahot a magyar katonák fosztogatták ki. Ezt én erélyesen tagadtam és megcáfoltam, amiért az oláhok gyűlöletét vontam magamra. A térparancsnokság előtt Trousson a dr. Suciuné lakására ment, hogy ott a magyar katonák állítólagos pusztításait megszemlélje. Útközben Nedejda 15. gyalogezredbeli őrnagy-zászlóaljparancsnok ismételten vasvilla szemekkel nézett reám nagy dühösen, ami feltűnt úgy nekem, mint a velem volt Baróthy Zoltán akkor zilahi, jelenleg debreceni kir. ügyész úrnak. Még figyelmeztettem Baróthyt: „Meglásd, bajba jutok, mert rém dühösen néz reám ez a nagy, marcona őrnagy!” E rossz előérzetem – sajnos – nemsokára valóra vált.
Miután Trousson a dr. Suciuné lakásán találtakat jegyzőkönyvbe vétette, kértem, hogy jöjjön velem és nézze meg azt a vandál pusztítást, amit az oláh fosztogatók okoztak csaknem az összes magyar házuknál, amelyhez képest elenyésző csekély ez a kár, ami a pár oláh intelligens ember lakásán látható. Azonban Troussont ez nem érdekelte, sőt még a feldúlt városházának is csak a kapujáig jött el. Csakhamar kocsira ülve Trousson, eltávozott Mosoiuval, engem pedig Jenscu százados térparancsnok „Sie sind interniert!” szavakkal letartóztatott és a piacon körbe hurcolt, hogy részemre fogdát kerítsen és hogy a nyilván előre való megbeszélésük szerint Nedjdával, a reám dühösen néző őrnaggyal összehozzon.
20. 1919. március 1-jén este 6 óra: Jenescu Nedejdát magához vevén, engem 6 óráig a piacon járattak, megvárván, míg a miattam aggódó polgárok hazamennek, mert szigorú katonai rendelet szerint este 6 órán túl senkinek sem volt szabad az utcán tartózkodni. Nyilván az volt a céljuk, hogy a bekövetkező inzultálásomnak tanúja ne lehessen. Mikor a piac kiürült, Jenescu százados és Nedejda őrnagy közrevettek. Utóbbi lőfegyvert szegezve a fejemnek, öklével hatszor arcomba vágott, cvikkeremet lepofozta úgy, hogy orromon és számon megindult a vér. Ha karomat (mert még egy bot sem volt nálam) védelmemre felemeltem, lelövéssel fenyegetett. Közben „rabló, tolvaj, bandita, hun!” szavakkal szidalmazott. Majd mikor elszédülve földre estem, sarkantyús csizmájával a földön rugdosott össze úgy, hogy a jobb tomporom egész kék lett és arra két napig reáfeküdni sem tudtam.
Ezután Nedejad „vitézi munkáját” befejezvén, eltávozott, Jenescu pedig kutyának nevezve: „Jetzt komme ich!” szavakkal elvezetett és a volt állami fiútanító állami képző (iparos olvasóegylet tulajdona) kaszárnyául használt nagyterme melletti altiszti szobába vezetett; ez lett az én fogdám!
Itt tartottak fogva két napig, talán azért, hogy sérüléseim gyógyuljanak addig be, míg a hadosztálybíróság elé kerülök. A szomszéd teremben a lopott bortól ittas legénység éjjel-nappal ordította be egy ajtóval elválasztott szobába: „Öljétek meg a polgármestert (engem neveztek így), még azt mondta, hogy mi tolvajok vagyunk!” Egy katona meglökdösött, de itt többé tettlegesen nem bántottak. Éjjel aludni nem tudtam a tánc, ének, fenyegetések stb. miatt. Az volt az impresszióm, hogy a parancsnokság szerette volna, ha a katonák meglincselnek vagy esetleg ittas fővel le is lőnek.
Másnap feleségemet beengedték, mint ételhozót cellámba és közölték kérdésemre velem, hogy Mosoiu azért tartóztatott le, mert Trousson előtt azt „hazudtam”, hogy az oláhok fosztották ki Zilahot, hogy hétfőn (március 3.) reggel a dandárparancsnokságra, Zsibóra, onnan Désre a hadosztálybírósághoz visznek.
Persze előbb kikoboztak, pénzemet, aranyórámat, zsebkésemet, irataimat elszedték tőlem, zsebeimet kikobozták.
Március 2-án este elbúcsúzásomkor jeleztem a feleségemnek, hogy rossz éjszakám lesz, mert a katonák részegek és fenyegetően ordítanak, pedig az egyheti álmatlanság (ágyúzás, harcok, rablások stb.) és sok gyötrődés miatt nagyon ki vagyok merülve. Ha kissé elszenderedtem, ordították a katonák: „Öljétek meg, verjétek meg a primárt!” (A polgármester oláh elnevezése.)
21. Március 2-án éjféltájban egy Anea nevű hadnagy vagy főhadnagy bejött a szomszédos kaszárnyába a legénységet vizsgálni. Fennhangon, úgy hogy én is jól hallhassam, így szólt a katonákhoz: „Ez az egyedüli magyar, aki nem akarja, hogy Zilah a mienk legyen. Vegyetek bosszút rajta, menjetek a házába, fosszátok ki, öljétek meg a feleségét és gyermekét!” Erre egy patruj eltávozott. Körülbelül egy fél óra múlva az őrség visszatérve, jelntette Aneának, hogy parancsa szerint jártak el és hogy hová tegyék a két hullát?” (T. i. a feleségemét és a fiamét.) „Tegyétek hátra a magazinba és most végezzetek ezzel a kutyával is!” Erre Anea vezényelt: „Dumm-dummra tölteni!” és jól hallottam a fegyver csattogását. Azt hívén, hgoy mindjárt kivégeznek, imádkoztam magamban. A kivégzésemre kirendelt katonák el is jöttek az ajtóig, de ekkor Anea azt mondta: „Ez a kutya nem érdemel folyót, hanem reggel akasszátok fel és vigyétek a magazinba!” Ezután Anea hadnagy eltávozott.
Kevés csend után egyik, általam pedig megvesztegetett katona őröm készítette a hurkot és azt mondta az ott levő másik őrnek: „Sajnálom ezt a becsületes urat, szép családja van, de azt mondta a hadnagy úr, hogy Mare Romániáért meg kell hogy tegyem!” E hurok nyilván az én részemre készítettnek látszott.
22. Március 3. hajnali 5-4–5 óra: A közbizalom számos állásra juttatott. Jól rendezett vagyoni viszonyok között boldog családi életet éltem Zilahon. Mély vallásos érzésem (egyházmegyei ügyész, presbiter is vagyok) is tiltakozott az öngyilkosság ellen. Azonban oly sok testi és lelki szenvedés, egyheti álmatlan gyötrődés után – azt hivén, hogy családomat kipusztították és hogy reám is a megkínoztatás és felakasztás vár – elhatároztam, hogy véget vetek további szenvedéseimnek és főbe lövöm magam. Egy óvatlan pillanatban őröm fegyverét felkaptam, de vagy nem volt megtöltve, vagy zavartságomban nem tudtam gyorsan felnyitni a závárkát, az nem sült el és a gyorsan bejövő őröm (Rád György) kicsavarta kezemből. Ezután két őr is vigyázott reám. Ha a főbelövés nem sikerült, elhatároztam, hogy szíven szúrom magam. Míg egyik őröm tüzet csinált, ágyam mellé támasztott fegyveréről leloptam a szuronyt és mikor őröm elfordult, fekve, a takaró alatt szurkáltam a hegyetlen és életlen szuronnyal a szívem tájéka felé, de a szurony fekvő helyzetemben a mellhártyán áthatolva nagy vérzést okozott és a tüdőt csak súrolta. Reggel hat óra tájban bejött Jenescu százados és arra a kérdésemre, hogy mikor visznek Zsibóra? Felelte: „Nem visznek téged sehova, csak felkötnek, gazember kutya!” Erre én a mellemben levő tőrön egy nagyobbat szúrtam, mire azonban a tüdő a szúrt seben át levegőt kapván, a vértől szutyorgó hangot adott, ami feltűnt. Ekkor én takarómat ledobva, a vértócsában levő mellemet meglátták és így feleltem: „Engem már nem akasztotok fel, mert végeztem magammal, verjen meg az Isten benneteket!” Ezután a nagy vérveszteségtől elájultam és csak a doktor Becesku két injekciójára tértem magamhoz, ki az elsősegélyben részesített és a reggelimet hozó feleségemnek azt mondta, hogy sérülésem súlyos és lehet, hogy két óra alatt meghalok. Látva feleségem és gyermekem, észre tértem, hogy az egész családom lemészároltatására alapított színjátékot csak lelki meggyötrésem céljából rendezték, életkedvem visszatért. Kértem, hogy súlyos sebemmel hagyjanak itt, hogy haljak meg a családom körében, ha már az oláh orvos lemondott rólam. Jenescu azonban két szanitésszel kocsira tett és vonattal beküldött Zsibóra. Feleségemnek hosszas könyörgés után engedték meg, hogy mint vizsgázott ápolónő elkísérjen. Zsibón a dandárparancsnok felhivatta dr. Szaploncza Gyula zilahi kórházigazgató főorvost, ki megvizsgált és mint specialista műtőorvos megnyugtatta feleségemet, hogy életveszélyesség csak a tőr fertőző volta esetén lehet, mert a szúrás a szívet nem érte.Innen Désre vittek, hol március 3-tól április 12. délutánig a hadbíróság 1. számú cellájában (22. szoba) ötöd magammal be voltam zárva az ápolónőként beengedett feleségemmel együtt, mert három hétig seblázam és mellhártyagyulladásom volt. A börtönben, miután mindenkit megvesztegettünk, tűrhető volt a helyzetünk. Nagy sokára kétszer is kihallgattak, de bár komoly vád hiányában még az ügyész is elejtette ellenem a vádat, mégis csak hat hét múlva engedtek el.
23. Távollétem alatt Zilahon tombolt az önkény. Lakásomban öt tiszt és irodámban öt tisztiszolga lakván, a február 25-i szabadrablás után megmaradt holmimból is sokat elloptak.
Majd egy évvel a békeszerződés megkötése előtt előbb városi főügyészi állásomtól, utóbb 1919. augusztusában ügyvédi gyakorlatomtól fosztottak meg jutalmul. Majd 1919. októberben jogtalanul kiutasítottak a szülővármegyémből, hol 13 évig laktam és ingatlanaim is voltak. Később, 1920. február 6-án ismét letartóztattak Zeitler őrnagy és társaival együtt, de estére szabadon engedtek és csak mint tanút hallgattak ki. Gyakran zaklattak rekvirálásokkal (irodám, lakószobám, irógépem, edények stb.) az ezer korona hadisarcot utóbb visszaadták, háromszor közmunkára rendeltek, szóval mint „politikailag megbízhatatlant” elég gyakran vexáltak. Felsőbb utasításra kitartottam 1921. június közepéig, de tovább sem anyagiakkal, sem idegekkel nem bírván, repatriáltattam magam. Vonatom Petru Pável szigurancia detektiv addig nem engedte ki, míg 500 leit „rendőrségi jótékony célra” le nem fizettem, sőt írást is vett feleségemtől, hogy önként adtam ajándékul.
Miután én a fentieket azért szenvedtem el, mert Trousson tanúként kihallgatván, az igazat megmondtam, a fenti súlyos bántalmaztatásomért, hat heti ártatlan bebörtönöztetésemért és az azzal kapcsolatos rengeteg anyagi káromért elsősorban a művelt Franciaországtól nemzetközi úton elégtételt szándékozom kérni. Előadom, hogy a fenti tényeket eskümmel is kész vagyok bizonyítani.
Debrecen, 1921. augusztus 20-án.
Tisztelettel
Dr. Benkő Géza s. k.
Pótlólag.
„Még előadom, hogy Zilah városában is elkövették az olához az összes más városokból ismert atrocitásokat. Tisztviselőktől a békekötés előtt esküt követeltek, vonakodókat kiutasították stb. A magyar iskolák helyiségeit elrekvirálták, a felekezeti iskolákat folytonos rekvirálásokkal zaklatják, utcákat elneveztek oláhokról; a cégtáblákat előbb oláhra, utóbb kétnyelvűre változtatták; a magyar kereskedőket oláh jótékonyságra kényszerítik; oláh ünnepeken zászlózás, kivilágítás, kokárdaviselés, megjelenés stb. kötelező. A lopás napirenden. Magyar oláhval szemben igazságot nem kap és már panaszolni sem mer. Gyakoriak a zsarolás céljából való letartóztatások. A Mária királynő nevét viselő 4-es lovastisztek nappal a Tigris szálló ablakaiból versenyezve köpködték le a járókelőket, köztük dr. Csikynét. Lakások csak magyaroktól rekviráltattak. Kádár Géza ref. lelkészt 1921. májusban letartóztatták és izgatás miatt eljárást indítottak ellene egy 11 évvel ezelőtt írt március 15-i beszéde miatt. Dr. Kincs Miklós városi orvost még 1919-ben 25 botbüntetéssel büntette a csendőr főhadnagy, mert ellopott hámját visszakérte és utóbb írásbeli jegyzőkönyvet írattak vele alá, hogy nem bántották. Kádárnak fenti bűnügyében a házkutatásnál a detektívek terhelő okmányokat nem találván, becsempésztek egy általuk akkor szerkesztett apokrif levelet Nagy Géza főhadnagy aláírásának hamisításával. A friss írás és az utólagos becsempészés a vizsgálat rendjén bebizonyult.
Dr. Benkő Géza s. k.”
V.
Következnek a dr. Benkő Géza eredeti jelentéséhez csatolt mellékletek másolatai:
A) Orvosi látlelet.
Mai napon a zsibói román kir. brigatparancsnokság utasítása folytán reggel 10 órakor (1919. március 3.) dr. Benkő Géza zilahi helyettes polgármestert, letartóztatott egyént megvizsgáltam s rajta a következő külsérelmeket állapítottam meg:
1. A felső ajak jobb széle duzzadt, vörösen elszenesedett, a duzzanaton egy lencsényi hámtól fosztott, gyengén vérző folytonossági megszakítás.
2. A jobb tompor és comb hátsó részén néhány tallérnyi, egész tenyérnyi véres, duzzadt sérületek.
3. Mellkas bal oldalán, a 4. és 5. borda közt, a szegycsont és bimbó közt egy majdnem vízszintes, körülbelül 3 cm hosszú, éles szélű szúrt seb, mely az izmokon és mellhártyán is keresztül hatolt, gyengén vérzik. Sérült szívműködése erősen felfokozott, szapora és kicsiny; öntudata azonban zavartalan.
Az első és második pont alatt leírt sérülések könnyű természetűek, nyolc napon belül gyógyulnak, azonban a harmadik pont alatti sérülés súlyos és életveszélyes, mert a mellkason áthatolt s nagyfokú idegsokkal járt.
Sérült azon bemondása, hogy az első és második alattiak ökölcsapás és csizmás lábbal való rúgástól, a harmadik alatti pedig bajonettszúrástól keletkezett, a valóságnak megfelelhet, ellene semmiféle körülmény nem szól.
Zsibó, 1919. március 3.
Szalonczay Gyula s. k.
a zilahi közkórház ig. főorvosa
Zilag vármegye közkórháza
Igazgató főorvosának körbélyegzője
b) Autoztie.
La case dlui dr. Géza Benkő subsitut de primar este epril a intra mei la patrule, nici la civil pentru decastare.
Commanduire Pietei Zelau, la 28/II. 1919.
Sublocet. Serban s. k.
Oláh körbélyegző
(Dr. Benkő Géza lakását a további rablás alól felmentő térparancsnoki igazolvány.)
c) (A dr. Becescu 2 db oláh nyelvű orvosi receptje.)
d) Ordin de Servicia.
(A hadbírósági ügyészi megszüntető határozat.)
D. ml. Dr. Benkő Géza
