Megjegyzések. Elmélkedések.
Megjegyzések. Elmélkedések.
Báró Philippovič táborszernagy, amint az az augusztus 17.-én d. u. 3 órakor a 6. hadosztálynak kiadott intézkedéséből kivehető, eleinte Sarajevo birtokba vételét egészen könnyű dolognak tartotta. Ezt a benyomást ő alighanem kém- és ehhez hasonló jelentésekből meríthette és minden esetre nagyon különös színben tűnik fel, hogy a táborszernagy sem augusztus 17.-én, sem 18.-án a délelőtt folyamán nem tartotta szükségesnek, hogy az igazi helyzetről rendszeres katonai földerítés révén szerezzen magának fölvilágosítást; csak augusztus 18.-án délután jutott neki eszébe 2 huszár századot némi tüzérséggel Bosznia fővárosa felé előreküldeni. Hogy a rendszeres hírszerző és földerítő szolgálatnak ily nagyfokú elhanyagolása nem volt valami helyes dolog, azt alig kell bővebben megindokolnunk. Abból a téves felfogásból kiindulva, hogy a fölkelők fővárosukat esetleg minden ellenállás kifejtése nélkül fogják odahagyni, a táborszernagy a fentemlített parancs kiadásáig úgylátszik abban a hiszemben volt, hogy a Blažujtól Sarajevoig terjedő 12 km-nyi utat augusztus 18.-án még a jelenleg még fáradt és kimerült csapatokkal is megteheti s hogy azokkal könnyen és szinte játszva szállhatja majd meg a fővárost, főleg akkor, ha a Tegetthoff-csoport csapatjai már előzőleg felbukkannak a várostól északnyugatra fekvő és azon erősen uralgó magaslatokon. Az ellenséges főváros tulajdonképpeni megszállásának dicsőségét, ha az t. i. vérontás nélkül mehet majd végbe, az általa személyesen vezetett főoszlopnak akarta fentartani és biztosítani. Ebben az esetben a Tegetthoff-csoportnak csak az lett volna a feladata, hogy a magaslatokon való megjelenése által a „vau-vau” szerepét játssza. Sőt a harc árán való megszállás esetében is a táborszernagy Württembergéknek csak segítő, támogató szerepet szánt. Ne vegyük túlságosan rossz néven a bárónak ezt a, részben bizonyára egyéni hiúságra is visszavezethető s az intézkedés fogalmazásából világosan kitetsző gyengéjét.
Amikor augusztus 18-ikára hajló éjjel a táborszernagy elhatározta, hogy a főoszloppal 18.-án nem folytatja az előnyomulást, helyes volt, hogy e napon a 6. hadosztályt vele, illetve Blažujjal egy magasságba, Han Seminovacig rendelte előre. Érdekes, hogy a hadtestparancsnokság augusztus 18.-án reggel 9 óra 45 perckor szükségét érezte annak, hogy a 6. hadosztálynak egy újabb parancsot küldjön, amely tulajdonképpen csak ismétlése volt a már előbb kiadott parancsnak s csak az volt új benne, hogy a hadosztály ma, azaz 18.-án, szüntesse be előnyomulását. Nevezetes, hogy az augusztus 19-iki támadásra vonatkozó s már az előbbi parancsban kilátásba helyezett intézkedést a hadtestparancsnokság most sem küldte meg a hadosztálynak.* Ez a körülmény és a fentebb említett tiltó rendelkezés arra mutat, hogy a táborszernagy szinte meg akarta kötni Tegetthoff altábornagy kezét, nehogy eszébe jusson önállóan, a hadtest főoszlopa nélkül a Sarajevo elleni támadást megkockáztatni, miután azt, illetve az azzal járó dicsőséget Philippovič úgylátszik magának akarta fenntartani. Ez a dolog, mint a Holtz báró könyvéből vett idézetből kitűnik, Tegetthoffékat nagyon elkedvetlenítette, de kérdem, ha ezek tényleg meg voltak győződve, hogy az ellenségnek fogalma sem volt az ő közellétükről és ahhoz sem férhetett kétség, hogy a bosnyákok egyelőre még semmiféle intézkedést se tettek fővárosuk védelmére, hogy vajjon nem lett volna-e helyénvaló, sőt nem lett volna-e kötelessége a teljesen önálló oszlopparancsnoki minőségben működő Tegetthoff altábornagynak a kézhez vett s a további előnyomulás megszüntetését elrendelő parancs ellenére is Sarajevo meglepő s így teljes sikert igérő megtámadását haladéktalanul, vagyis még 18-ika folyamán megkockáztatni? Biz ez siker esetén, talán éppen a király születésnapjára való tekintettel, óriási dolog lett volna. Sőt főbenjáró bűnt Tegetthoff altábornagy még akkor sem követett volna el, és bizonyára nagy felelősségrevonás sem érte volna, ha ez a jóhiszeműleg elrendelt támadás Sarajevo falai alatt megakadt, illetve összeomlott volna, annál kevésbbé, mert hiszen ez a kis kudarc a főoszlop másnapi támadását az ellenség minimális offenzív szelleme folytán nem befolyásolta volna hátrányosan.* Azonban szó sincs róla, egy ily, az elöljáró parancsnokság parancsával ellenkező elhatározás s annak következetes végrehajtása nagy rizikóval jár s arra rendszerint csak igen kiváló és teljesen önállóan gondolkozni és cselekedni is tudó parancsnokok képesek. És bár Tegetthoff altábornagy feltétlenül a kiválóbb seregvezetők csoportjába tartozott, ily nagy felelősséggel járó dologra még sem volt képes magát elhatározni, még pedig alighanem főleg azért, mert báró Philippovič táborszernagy ily nagyfokú önállóságot egyik alárendeltjének sem engedett meg s hogy ezek mennyire féltek a mindenható hadtestparancsnoktól, eléggé mutatja az a körülmény, hogy Tegetthoff altábornagy még a Pasin Brdo megszállására is szükségesnek látta a hadtestparancsnokság előzetes jóváhagyását és hozzájárulását kikérni. Hogy az önállóságnak ily túlságos megszorítása jónak egyáltalában nem mondható, azt hosszasabban bizonyítgatni felesleges.
Sőt a hadosztály ilyet egyáltalában nem is kapott, hanem csupán az 515. jegyzet alatt közölt, sok tekintetben igen furcsa értesítést, illetve meghagyást. Furcsa és szinte megfoghatatlan, hogy a hadtestparancsnokság az összeköttetés fentartását a két csoport között és a 6. hadosztály részéről jelentések beküldését egyenesen szükségtelennek jelenti ki. Ez a hadvezetés abc-je ellen elkövetett valóságos bűncselekmény színében tűnik fel! De a hadosztály parancsnokság ennek ellenére elengedhetetlen kötelességének tartotta mindkét fontos szolgálat lelkiismeretes teljesítését.
Az osztrák vezérkari műnek e tekintetben más az álláspontja. A 419. oldalon ugyanis ezeket írja: „Unter den obwaltenden Verhältnissen war der Entschlussen der FZM. Freiherr v. Philippovič, am 18. Sarajevo nicht anzugreifen, vollkommen gerechtfertigt, denn er konnte ein so entscheidendes Unternehmen zweifelhaften Chancen nicht aussetzen. So verlockende Aussichten das agressive Vorgehen der VI. Truppen-Division auch bieten mochte, so durfte der Commandirende angesichts des erschöpften Zustandes der unbedingt der Ruhe bedürftigen Truppen, auf Gewährung partieller Angriffe gegen die Hauptstadt Sarajevo es nicht ankommen lassen, um nicht Gefahr zu laufen durch vereinzeltes, d. h. nicht gleichzeitiges Vorgehen der Colonnen einen Misserfolt davonzutragen. Er musste jedenfalls mit imponirender Macht auftreten und mit voller Kraft schlagen, um des Sieges unter allen Umständen gewiss zu sein. – Welch' grosse Selbstbeherrschung übrigens der Feldzeugmeister sich dadurch auferlegte, dass er den für die ganze österreichisch-ungarische Monarchie so hohen Gedenktag des 18. August – das Geburtsfest Sr. Majestät des Kaisers und Königs – durch einen glücklichen Schlag gegen die Hauptstadt des Landes nicht glorificirte, geht aus dem bezüglichen nach Wien gesandten Telegramme hervor.”
Ámde a vezérkari műnek ezt az álláspontját báró Holtz is megtámadja, id. m. 158. oldalán mondván: „Die Selbstbehersschung des Feldzugmesiters Freiherrn von Philippovič ist auf sehr natürliche Motive zurückzuführen, es ging einfach nicht, und da hiess es eben aus der Not eine Tugend machen. – Wenn ein Mann an diesem Tage Selbstbeherrschung brauchte und sie auch an den Tag legte, war es unser FMZ. von Tegetthoff. Alle Chancen für sich, den Vormarsch bereits angeordnet, fiel ihm der Befehl des Korpskommandanten in den bereits erhobenen Arm und gebot seiner Energie ein unerbittliches „Halt”. – Hier war von Selbstverleugnung zu reden, nicht dort! – In der ganzen VI. Truppendivision war kein Mann, der nicht von der Überzeugung durchdrungen gewesen wäre, dass wir am 18. August um 12 Uhr mittags Herren von Sarajevo gewesen wären. – Es sieht beinahe so aus, als hätte man an anderer Stelle (báró Philippovičot érti alatta) auch nicht dran gezweifelt.”
Egyébként a vezetés a 6. hadosztálynál elejétől végig valóban kifogástalan volt, ami elsősorban természetesen a hadosztály parancsnokának, de nem kis mértékben vezérkari főnökének, lovag Guttenberg Emil őrnagynak is tudható be érdemül. Ezt annál örvendetesebben vehetjük tudomásul, mert a 6. hadosztály csapatjainak nagyobb része magyar volt.
A Sarajevo elleni augusztus 19-iki támadásra elrendelt csoportosítás, vagyis a támadás végrehajtásának terve, mint nemkülönben maga a végrehajtás is, határozottan jónak mondható. Mindkét támadó főcsoport e megfelelően erősre tartott külső szárnyoszlopok kellő előretolásával az ellenség átkarolását igyekezett elérni, ami végeredményben kettős átkaroláshoz vezetett. Persze, hogy nem ártott, sőt határozottan jó lett volna, ha a Tegetthoff-csoport a Mokor, a blažuji főcsoport pedig a Gorazda és Rogatica felé vezető főbb útvonalak elzárásáról megfelelő csapatrészeknek idejében való odarendelése által gondoskodott volna. Nem valószínű ugyan, hogy a fővárosnak ez a teljes körülkerítése által az abban volt fölkelők visszavonulását teljesen el lehetett volna vágni. Ennyire az ügyes bosnyákok úgy sem hagyták a dolgot sohasem jutni, mert eddig is minden védelmi állásukat, mihelyt a szárnyak és oldalak körülkerítése révén komolyabb veszély fenyegette őket, nyomban odébb állottak. De nagyon valószínű, hogy ilyen intézkedés által az általuk kifejtett ellenállás ideje lényegesen megrövidült volna, ami természetesen a mi csapataink által szenvedett veszteségek nagyságát is jóval alábbszállította volna.
Egyébként a rendkívül szakadozott, nehéz terep is hozzájárult egyrészt a küzdelem tartalmának lényeges meghosszabbításához, másrészt a csapatkötelékek felbomlásához és összekeveredéséhez,* valamint ahhoz is, hogy egyes, gyakran meglehetősen kicsiny, század, félzászlóalj, zászlóalj stb. csapatkötelékek parancsnokainak, magasabb helyről parancsot nem várva, legjobb belátásuk szerint önállóan és öntevékenyen kellett alárendelt csapatjaikat vezetni.
Ez alól különben a nagyobb seregtestek sem tettek kivételt. E tekintetben helyesen állapítja meg báró Holtz id. m. 190. oldalán, hogy: „Die Hauptkolonne, dieser sich von allen Divisionen nährende Moloch, bestand am 14. August, aus der 3. Gebirgsbrigade und dem 9. Jägerbataillon der 2. Gebirgsbrigade der VI., der 1. Gebirgsbrigade der VII. und der 39. Infanteriebrigade der XX: Truppendivision.”
