Szinte hihetetlen, és mégis tény és valóság, hogy néhány száz elszánt ember egy hatalmas monarchia intéző köreit hónapokon át bizonytalanságban, sőt majdnem mondhatnók rettegésben tudta tartani. Ezek eleinte a rendelkezésükre álló fegyveres hatalom erejében bízva, szinte fennhéjázóan az erőszak alkalmazásához fogtak, azonban csakhamar teljes tehetetlenségüket belátva, jobbnak vélték az ügy békés elintézését, megadván az ellenségnek mindazt, ami után vágyódott, amit megalkuvás nélkül állhatatosan követelt: elsősorban a teljes egyéni szabadságot és a minden katonai szolgálat alól való felmentést. – Hogy ez megtörténhetett, az főleg a következő tényezőknek tudható be: a dalmáciai éghajlati és időjárási szokatlan viszonyoknak és az ottani embertípus különleges lényének, gondolkozási és cselekvési módjának. A tengerparttól kissé messzebb s legkivált a felette zord vidékü Krivosiéban lakó dalmata, épúgy mint szomszédja, a bosnyák, a természet szabad, vad, állig felfegyverzett, kitűnően lőni, szúrni, ütni tudó s környékének minden zugát alaposan ismerő gyermeke, aki kora ifjuságától hozzá van szokva az embertársaival és az elemekkel való örökös harchoz és küzdelemhez s így nem nagyon csodálkozhatunk azon, hogy ennek az embertípusnak alaptermészete a vadság, durvaság, kegyetlenség. Olyanfajta ember ez, aki nem szívesen tűr maga felett magasabb kulturáju emberek által reákényszerített állami és társadalmi kötelezettségeket, aki életmódját saját tetszése szerint úgy akarja berendezni, ahogy ő azt legjobbnak, legcélszerűbbnek látja. Ugyancsak a vadság és zordság jellemzi annak a vidéknek éghajlati, időjárási és terepviszonyait is. Nyáron tűrhetetlen, rekkenő hőség, melyet a vízhiány még kiállhatatlanabbá tesz, – télen a magasabban fekvő vidékeken a meglehetősen vastag, állandó hólepel és a fagyasztó szélviharok gyakori tombolása szinte lehetetlenné tesz minden tervszerű, nagyobb csapatkötelékekkel végzendő mozdulatokat és katonai műveletet.