d) Események a königgrätzi csata után.
Benedek táborszernagy július 1-i távirata, amelyben a hadsereg állapotát katasztrófálisnak jelezte és a minden áron való békekötést javasolta, Bécsben igen nagy megdöbbenést keltett és Ferenc József császárt arra bírta, hogy az olaszországi háborút gyorsan befejezve, a június 2.-án Custozzánál a háromszoros túlerőben levő olasz hadsereg fölött diadalt aratott hadsereg zömét az északi hadiszínhelyre helyeztesse át, ahol a dinasztia sokkal fontosabb érdekei forogtak kockán, mint délen. Ehhez képest a bécsi diplomaták július 2.-án III. Napoleon francia császárt felkérték, hogy közvetítőül lépjen fel az Olaszországgal megkötendő fegyverszünet érdekében. Erre Napoleon a következő napon késznek nyilatkozott, hogy Venezia föltétlen átengedése ellenében nemcsak Olaszországgal, hanem Poroszországgal is létrehozza a fegyverszünetet. Ez a bécsi körökre annál örvendetesebb volt, mivel ezzel egyidejűleg érkezett meg a königgrätzi csata szerencsétlen kimenetelének első híre is.
Közben az északi hadiszínhelyen következőleg alakultak a viszonyok: Az osztrák északi hadsereg, miután július 3.-án este és az éj folyamán az Elbe folyón átkelt, zömével a hadseregparancsnokság rendelkezése szerint Tynist–Hohenmauth–Zwittau–Mährisch Trübau-n át Olmütz felé húzódott vissza, míg a legrövidebb irányban Bécs felé csupán a Holstein herceg parancsnoksága alatt egy hadtestbe alakított és széles arcvonalat felvett négy (1. könnyű, 1., 2. és 3. tartalék-) lovashadosztály vett irányt. Egyidejűleg a X. hadtest vasuton egyenesen Bécsbe szállíttatott, hogy a főváros biztosítására a háború folyamán kiépített floridsdorfi hídfőt megszállja. Ez a hídfő 22 km. kiterjedésben a Lobautól félköralakban a Bisambergig húzódott és 30 ütegből és sáncból állott, amelyekben mintegy 400 löveg volt elhelyezve. A nagyszabású hídfőnek két magva volt; az egyik, kisebb Stadlaunál, a másik Floridsdorfnál. Az építéshez május 15.-én fogtak hozzá és július 22.-én az egész nagy mű védhető állapotban készen állott.
Eredetileg Bécsben arra az elhatározásra jutottak, hogy a Duna bécsi szakaszát a 2–3 hadtesttel megerősítendő és vasuton odaszállítandó déli hadsereg zömével védik meg, az Olmütznél meghagyandó északi hadsereg többi részével pedig hátbatámadják a Bécs felé törekvő poroszokat. Ezért nyomban intézkedtek, hogy az V. és IX. hadtest és az 1. (Pulz-) lovasdandár vasuton Bécsbe szállíttassék és egyidejűleg az összes hadak főparancsnokságával a custozzai győzőt, Albrecht főherceget bízták meg, aki július 13.-án Bécsbe érkezve, a fenti tervtől és szándéktól eltérőleg elrendelte, hogy az északi hadsereg többi része is Olmützből Bécs alá vonuljon, még pedig a X. hadtestet követve, a III-ik, majd a szász-hadtest vasuton, a többi gyalog menetben a Morva mentén Pozsony felé, vagy ha ez lehetetlen volna, a Kis Kárpátokon és Komáromon át keressen csatlakozást a déli hadsereghez. Az előreküldött csapatok feladatává a floridsdorfi hídfőnek és a Bécstől Kremsig terjedő Duna-szakasznak védelme jelöltetett ki. A lovashadtestnek visszavonulását az eddigi módon kellett Bécs felé folytatni, a vasuti szállítás alatt levő X. hadtest Mondel-dandára pedig parancsot kapott, hogy Lundenburgban kiszállva, a prerau–bécsi vasutvonalat biztosítsa. E csapatok fedezete alatt a főherceg az északi hadsereget és a déli hadsereg zömét Bécs környékén gyülekeztetve és a floridsdorfi hídfőre támaszkodva, meg akarta akadályozni a poroszokat abban, hogy a Dunán Bécsnél, illetve azon alul Pozsonynál, vagy fölül Tulln-nál átkeljenek, avagy esetleg maga menjen a Dunán át az ellenség megtámadására előre, megjegyezvén, hogy a Bécs tájékán a fentiek szerint egyesítendő osztrák északi és déli seregek együttes állománya még mindíg mintegy 225.000 főt és 718 löveget tett ki.
A porosz sereg július 4.-én a csatatéren pihenőt tartott s másnap a legrövidebb irányban, részben Pardubitzon, majd Zwittaun és Poličkán át Brünn felé, részben Časlaun és Iglaun át Znaim felé, Bécs irányában kezdte meg az előnyomulást. A gárda landwehr-hadosztály Prága felé vett irányt, hogy azt megszállja. Amikor július 6.-án a porosz hadvezetőség megtudta, hogy a visszavonuló osztrák sereg zöme Olmütznek vett irányt, arra az elhatározásra jutott, hogy arrafelé csak a 2. hadsereget irányítja, míg az 1. és az Elbe-hadsereget, mindhármukat landwehr-alakulásokkal kiegészítve, Brünnön és Znaimon át hagyja tovább előnyomulni a monarchia szíve, Bécs felé előre. Emellett a 2. hadseregnek Prossnitznál állást foglalva, az Olmütznél álló osztrák északi hadsereget ott le kellett kötnie s annak összeköttetését a Dunával lehetetlenné teendő, többek között a prerau–lundenburg–bécsi vasutvonalat is szét kellett rombolnia.
E kölcsönös rendelkezésekből kifolyólag július 14-ikéig a XXII/16. számú mellékleten feltüntetett helyzet alakult ki.
Benedek táborszernagy július 14.-én kezdte meg az északi hadsereg zömével az elvonulást Olmützből, hogy azt a vett utasításhoz képest a Morva völgyén lefelé vezesse, ámde az említett napon Kralitznál és Biskupitznál, 15.-én pedig Tobitschaunál a 2. porosz hadsereg részeivel keletkezett összeütközések folytán a Morva mentét odahagyta és a további visszavonulást a Kis Kárpátokon át a Vág völgye felé folytatta. Július 15.-én a Mondel-dandár parancsot kapott, hogy Lundenburgból Marcheggre vonuljon, hogy az ottani vasuti és műút-hidat, mint nemkülönben a neudorfi hidat is az északi hadsereg elvonulásának illetve oldalmenetének tartamára biztosítsa.
Az elvonuló osztrákok nyomában a porosz 1. hadsereg 7. hadosztálya július 16.-án Lundenburgot, a 8-ik pedig Gödinget szállotta meg. Július 19.-én a porosz fővezérlet arra az elhatározásra jutott, hogy a három hadsereget a Russbach mögött összpontosítja, még pedig az Elbe-hadsereget Wolkersdorfnál, az 1-sőt Wagramnál s a 2-ikat az előbbi kettő mögött Schönkirchennél, hogy aztán a körülményekhez képest vagy a floridsdorfi hídfőből jövő támadást kivédje, vagy azt maga támadja meg, vagy végül gyors mozdulattal Pozsonyra vonuljon s ott a Duna jobb partjára átkelve, tovább vonuljon támadólag Bécs felé előre. Albrecht főherceg azonban az ellenség szándékait kitalálván, a marcheggi és neudorfi hidakat elromboltatta, a Mondel-dandárt Blumenau-ra (Lamácsra), a II. hadtestet pedig, részben kocsikon, Pozsonyba rendelte, meghagyván az említett dandárnak, hogy Lamácsnál végsőkig kitartson s ha mégis visszavonulnia kellene, a pozsonyi hidat maga mögött rombolja el. Amikor tehát a Russ-Bach vonalon felvonult poroszok balszárnyát képező IV. hadtest július 21.-én a Morván átkelve Stomfára vonult, 22.-én pedig Pozsony felé előretört, ott már nemcsak a Mondel-dandárt, hanem az egész osztrák II. hadtestet is magával szemben találta, amiből aztán a lamácsi (blumenaui) ütközet fejlődött ki.