Ütközet Olaszfalunál. 1849. junius 28-án.
Ütközet Olaszfalunál.
1849. junius 28-án.
1849. junius 28-án.
Grotenhjelm a jaádi ütközet után csapatjait újból korábbi állásába vonta vissza s csak miután neszét vette, hogy Bem másnap reggel Olaszfalunál (Wallendorf) ismét csatarendbe állította hadait, ő maga is a támadás megismétlését határozta el. E célból junius 28-án délután 1 órakor következőleg tagozott hadtestével megindult Olaszfalu felé: a balszárnyat a két orosz zászlóalj által megerősített osztrák csapatok, a jobb szárnyat pedig az orosz dsidások képezték, mig a többi orosz csapatok a középen állottak fel.
Olaszfalu elé érve, a harcot az osztrák ütegek vezették be s egyidejüleg egy orosz zászlóalj a balszárny meghosszabbítására a Besztercét körülvevő magaslatokra rendeltetett ki. A magyar had ilyformán jobboldalában az osztrák, középen az orosz ütegek által lövetve s azonkívül jobb oldalában az előbb említett orosz vadász zászlóalj által fenyegetve, ez egyszer nem sokáig állott ellen, hanem mindjárt a harc kezdetén, élénken üldöztetve a szövetségesek lovassága által, Besztercén át Bessenyőig (Heidendorf) vonult vissza, ahol Bem a falu közepén két löveggel minden födözet nélkül állott meg, hogy az üldözőket futásnak eredt hadától lehetőleg távol tartsa.
További hátrálása közben Bem Sófalvánál tüzérségét igen előnyös és az ellenség szeme elől elrejtett állásban vonultatta fel s midőn ez utóbbinak az osztrák és orosz lovasságból alkotott és tüzérséggel is kellően ellátott elővéde hatásos tűzkörletébe jutott, azt oly meglepően árasztotta el kartácstűzével, hogy annak további előnyomulása és üldözése mentén véget ért. Miután Bem ekként tulajdonképeni célját elérte és mivel Grotenhjelm időközben ütegállásának baloldala ellen egy orosz vadászzászlóaljat és 2 század kordonistát rendelt ki, tüzérségét is Szeredfalvára vezette vissza, ahol a többi csapatokkal együtt a Beszterce folyó által födötten állott fel.
Grotenhjelm a folyó túlsó partján harcrendbe állott hadával este 9 órakor táborba szállt, honnan másnap reggel, miután Lüderstől a további előnyomulásra még nem kapott parancsot, ismét előbbi állásába, Jaádnál hagyott utóvéd mellett, Borgó-Ruszra húzódott vissza.
A szövetséges hadak a 28-iki ütközetben csak igen csekély veszteséget szenvedtek, ellenben a magyarok vesztesége a jaádi és olaszfalvi ütközetekben együttvéve majdnem 200 halotton és sebesültön kívül 2 ágyúra és 1 lőszerkocsira rúgott, az üldöző ellenséges lovasságnak pedig mintegy 300 ember esett foglyul.
Bem abban a hiszemben, hogy Grotenhjelm támadó előnyomulását folytatni fogja, 29-én reggel Szeredfalvánál erősebb hátvéd visszahagyása mellett, zömével Tekére (Tekendorf) vonult vissza. De midőn itt nagy meglepetésére Grotenhjelm hátrálásáról értesült, nyomban elhatározta, hogy részben szétszórt csapatjainak összeszedése, nemkülönben a Csikszékből. Marosvásárhely és Szászrégenből szorgalmazott erősbítések bevonása után legközelebb ismét támadni fog. És tényleg seregét mintegy 6000 emberre szaporítva, már julius 1-én ismét útban látjuk őt és pedig a főoszloppal az országúton, egy mellékoszloppal Nagy-Sajón, Szász-Ujfalun és Vindán (Windau) keresztül Olaszfalu felé s képzelhetni meglepetését, midőn további előnyomulása közben Besztercét kardcsapás nélkül ismét hatalmába ejthette.
Dacára ezen kedvező körülménynek Besztercén Bem, alighanem a Brassó tájékán történtek hírére, hirtelen megváltoztatja szándékát és a megkezdett támadólagos előnyomulással felhagyva, elhatározza, mikép serege zömével a Lüders által szorongatott Gaál Sándor segítségére megy. Ezt megelőzőleg azonban hadtestében a kissé megbomlott rendet és fegyelmet akarta újból helyreállítani és megszilárdítani. E tekintetben nevezetes és említésre méltó besztercei főhadiszállásán julius hó 5-én kelt alábbi napiparancsa: „A haditörvényszék ítélete, mely avégből állíttatott össze, hogy azok fölött biráskodjék, akik a junius 27. és 28-iki harcokban zászlójukat, vezérüket, parancsnokaikat és bajtársaikat a csatatérről való gyáva megfutamlásukkal cserben hagyták – olyformán dőlt el, hogy vagy csapatszámra agyon kellene lövetnem a székelyeket, vagy pedig százával megbotoztatnom. Az elsőt nem akarom tenni, mert hiszem, hogy akiken a rémület erőt vett, a hazának és szabadságnak, ha majd az asszonyias félelmen túlestek és magukhoz tértek, még jó szolgálatokat tehetnek majd, a másodikat pedig azért nem, mert nem akarok veletek barommódra bánni. Ennélfogva elhatároztam, hogy ez egyszer még szoros igazság helyett kegyelmet osztok és a 27. és 28-án szökevénnyé lett valamennyi honvédnek megbocsátok. Ez alkalommal el nem mulaszthatom, hogy a székelyeket, akik velem nem egy csatatüzet dicsőségesen állottak ki, ne figyelmeztessem aziránt, miszerint ők mindenütt, bárhol szállnak szembe az oroszokkal, hazájuk, a maguk és szeretteik szabadságáért harcolnak. Ha itt bocsátjuk be a muszkát az országba, útját a Maros-, Gyergyó-, Csik- és Háromszék felé veendi, szintúgy megfordítva ez történnék, ha Háromszék felől eresztetnék be; azért itt is, ott is ugyanazon egy ellenség ellen harcolunk. Itt kell győzelmet vennünk rajtuk, ha háromszéki szeretteinket megótalmazni akarjuk és ha szabad emberekből jobbágyokká lenni nem akarunk. Itt kell mindenekelőtt az orosznak útját állnunk, mert Háromszékre már más hadaink indultak, hogy ott megsemmisítsék. Tudjátok meg továbbá, hogy az ellenséges lovasság leghamarabb akkor vehet erőt rajtatok és kaszabolhat le benneteket, ha elszéledtek. Mig egyes ember magára hagyatva oda van, az együtt levő tömeg megdönthetlen, kivált miután tudjátok, hogy az ágyúkkal el nem mozdulok mellőletek. Maradjatok tehát együtt, maradjatok körülöttem, amig én helyt állok s akkor nincs a világon hatalom, mely minket legyőzzön. Nemsokára viszontláthatjátok majd szüleiteket, nemsokára feleségeiteket és testvéreiteket; de mint győzedelmes szabad emberek fogjátok őket viszontlátni; óvakodjatok tehát, hogy a gyávaság szemrehányását közületek senki meg ne érdemelje s hogy a gyalázat öröksége, mikép a régi magyaroknál volt szokásban, unokáitok unokáira ne szálljon. Legyetek és maradjatok a végső lehelletig szabad és vitéz székelyek, mert itt nemcsak az forog kérdésben, hogy vitézségtek által magatok a muszka kancsukauralomtól megmentsétek, hanem a nemzet becsületének megóvása is, melyet elődeitek ezredéven felül megőriztek Európában. Legyetek a hős hunoknak becsületére váló ivadékai és legyetek méltó Attila nagy királyotokhoz. Bem József sk. altábornagy.”
Besztercén vette továbbá Bem Kossuthnak Pesten junius 27-én kelt következő levelét: „Altábornagy úr! A Visocky-féle hadtest, nagy túlerő által szorongatva ütközet nélkül Miskolcig hátrált. A vezérek, főleg attól való félelmökben, hogy a 18.000 főnyi ellenséges lovasság csapataikat megsemmisíti és szétveri, nem mernek ütközetbe bocsátkozni; rögeszméjök, hogy főseregünkkel egyesülnek és nem gondolják meg, hogy ezáltal az orosz túlerőt itt a nyakunkra zúdítják és nem marad időnk egy fő csapást mérni Ausztriára s két tűz közé jutunk. Kellő tudomásvétel végett jelentem ezt önnek altábornagy úr azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy csak összes erőnk gyors összpontosítása (mely aztán az ön parancsnoksága alá helyeztetnék) menthet bennünket meg. E nélkül egy hét alatt Pesten s ami még rosszabb, fő hadseregünknek háta mögött van az orosz főhaderő. Megtesszük, amit megtehetünk. Várva várom az ön tudósításait.”
E levelet julius 9-én, tehát közvetlenül a Szegedre elindulás előtt, a következő szintén több tekintetben érdekes levél követte: „Bem altábornagy úrhoz. Sietek az iteni hadi körülményeket tudatni altábornagy úrral, Komárom 18.000-20.000 emberrel megszállva maradt, hogy az osztrák sereget fel- vagy nagy részét sakkban tartsa. Váctól Hatvan felé 20.000-24.000 ember útban van.* Tábornok Perczel a Tisza mellett két seregtest felett parancsnok (tulajdona az általa ujon alakított 10.000 s a Visocky-Dessewffy-test 12.000 ember); az első ma Abonyban, a másik Törtelen van. Körülmények szerint vagy átmennek a Tiszán, vagy mellette föl, ha a hatvani sereg közeledik. – Nagy-Iván, Karcag és Püspöki mellett hatalmas népfölkelési sereg. – Az oroszok 15.000 emberrel a Tiszán átmentek Debrecenbe, de Miskolc felé visszavonultak, hol 15.000 fő erejök áll. – Az osztrákok a Duna jobb partján Buda felé nyomulnak; előörsei tegnap Vörösváron voltak. A Budapest-Szolnok közti vasút szétrontva. A kormány Szegedre vonul. – Bács-bánátban Vetter s alatta Guyon a parancsnok. Kmethy 6000-nyi válogatott csapatát erősítésül kapta azon rendelettel, hogy Jellacsicsot támadja meg, Péterváradot szabadítsa fel s Temesvárt vegye be. – Minden seregnek altábornagy Mészáros a főparancsnoka, mellette mint táborkari főnök Dembinszki. – Így állnak a dolgok altábornagy úr. bizalommal nézek a jövő elé azon egyetlen föltétel alatt, hogy erős, erélyes katonai parancsnokság álljon a seregek élén. – Ezennel altábornagy úrat, minden magyar sereg főparancsnokságával megkinálom s gyors feleletet kérek, hogy sziveskednék-e s minő föltételek alatt a főparancsnokságot elfogadni? És hogy az ön távolléte esetére kellőleg van-e Erdély biztosítva? – A feleletet Szegedre kérem küldeni. – Megkülönböztetett tisztelettel Kossuth Lajos, kormányzó.”
Látszik, hogy mily kevéssé volt Kossuth Görgey seregéről tájékozva, hogy már július 9-én Váctól Hatvan felé gondolta útban.
Mielőtt Bemnek e két levélre adott válaszát közölnők, fel kell említenünk a hadvezérnek ama tervét, hogy mihelyt Lüderst visszaszorítania sikerül, csapatjainak egy részével a Kossuthtal Nagyváradon létrejött megállapodás értelmében Oláhországba vagy Moldvába nyomul be, hogy az ottani lakosságot fölkelésre bírja az oroszok ellen; sőt e tekintetben Törökország segítségére is számított. Ez értelemben Bem julius 3-án az oláhországi török csapatok parancsnokának, Omer basának levelet is írt, amelyben személyes találkozásra kérte fel őt, hogy a tervet kölcsönösen megbeszélhessék. Törökország ez idő tájt elég feszült lábon állt ugyan Oroszországgal, mindazonáltal Bem reményei kissé túlvérmesek voltak s Omer basa válasz nélkül is hagyta Bem levelét.
Ez utóbbinak fentjelzett s a kormányzóhoz julius 17-én Csikszeredáról intézett alábbi levele különben ezzel a kérdéssel is foglalkozik. Itt közöljük e levél nevezetesebb részleteit: „Ön, kormányzó úr azon kérdéssel tisztelt meg engem, vajjon és mily feltételek alatt volnék hajlandó a főparancsnokságot elvállalni. Ezen kérdést már Nagyváradon megvitattuk és nekem nincs mit változtatnom rajta. Még mindig azon meggyőződésben vagyok, miszerint a rendelkezésünkre álló segélyforrásokkal hat hét, vagy legfeljebb két hónap alatt egész Magyarország felszabadítható az ellenséges csapatoktól (?!); de szükséges, hogy az összes parancsnokok, bárkik legyenek is, minden rendelkezést, amellyel megbizatnak, pontosan teljesítsenek. A főparancsnoknak ennélfogva fel kell jogosítva lennie, hogy csak oly parancsnokokat alkalmazzon, akikre számíthat, mert különben a legjobb terv is meghiusulhat; én e tekintetben már szomorú tapasztalatokat tettem. Ha tehát kormányzó úr azt akarja, hogy magamra vállaljam a nagyon nehéz és nagyon kellemetlen feladatot, hogy mindenkit a maga helyére állítsak és a csapatokat úgy meneteltessem, amint kell: szükséges volna, miszerint a képviselőház két hónapra korlátlan hatalmú főparancsnokká nevezzen ki. – Ehez képest én minden lehetőt elkövetek, hogy ügyünknek azon oldalról, mely kétségkivül a legfontosabb,kedvező fordulatot adjak. Az Öntől nyert megbízás folytán néhány nap mulva Moldvába vagy Oláhországba nyomulok s felhívom ez országok népét, rázza le magáról az orosz igát és álljon Törökország védnöksége alá. Magam köré szándékozom egyesíteni mindazon fiatal oláhokat, akik Magyarországon kerestek menedéket. Omer basa eddigelé még nem válaszolt levelemre, melyben betörési tervemet közöltem vele; úgy látszik, hogy az oroszok megvesztegették őt. Nos, kormányzó úr, most a magunk részéről is ugyanezt kell tennünk. Ha a basa Oláhországba léptemkor hivatalosan akarna támogatni, könnyen megsemmisíthetnők az orosz csapatokat, melyek e pillanatban itt nyugtalanítanak bennünket s akkor összes csapataimmal önökhöz csatlakozhatnám. Ehez képest kérem kormányzó urat, küldjön Omer basának Orsován át közvetlen uton valamely tekintélyes ajándékot, mert nagy részben ettől függ Magyarország jövője.”
Mialatt Bem a szándékolt elvonuláshoz előkészületeit megtette, Grotenhjelm általában véve nyugodtan viselte magát Borgó-Rusz körül, ahova Pavlov hadoszlopát is berendelte. Hogy azonban Lüders műveleteinek előhaladásáról hirek birtokába jusson, julius 4-én Heinz hadnagyot 1 chevauxlegers szakasszal és 50 kozákkal Szász-Régenen át Marosvásárhelyre küldötte. Utközben Heinz Nagy-Sajónál egy nagyobb élelemszállítmányt ejtett birtokába, julius 5-én pedig egy Szász-Régennél álló honvéd zászlóaljat meglepvén, nemcsak hogy abból néhány embert leölt, többeket pedig foglyul ejtett, hanem egyszersmind kézrekerítette a zászlóalj hivatalos okmánytárát és levelezéseit is, miből kitűnt, hogy Lüders ez időtájt még nem haladt Brassón túl.
Ennek folytán Grotenhjelm még továbbra is veszteg maradt Borgó-Rusznál s tevékenysége mindössze abból állott, hogy a julius 8-ikáról 9-ikére hajló éjjel a szemben álló magyar hadnak felriasztását rendelte el, mely feladattal Pavlov tábornokot bizta meg, akinek e célból 2 orosz vadász zászlóaljat, 2 bukovinai kordonista századot és 2 dsidás századot bocsátott rendelkezésre. Pavlov e csapatokkal a kijelölt időben a Szász-Ujfalunál (Neudorf) táborozó magyar különítményre vetette magát s miután abból vagy 50 embert leöletett, ugyanannyit pedig foglyul ejtett, újból Borgó-Ruszra húzódott vissza.
