Ujvidék pusztulása. 1849. június 11-én.
Ujvidék pusztulása.
1849. június 11-én.
1849. június 11-én.
Miután Perczel a Ferenc-csatorna mögé vonult, Jellacsics legközelebbi célul Ujvidék elfoglalását tűzte ki magának. Erre az eshetőségre Pétervárad védőrsége már régebbe előkészült, amennyiben még idejekorán Ujvidéket is körülvétette sáncművekkel; így keletkezett a város felé vezető 5 fontosabb közlekedési útvonal mentén 1-1 nagyobb sáncmű, melyek egymás között kisebb méretű vadászárkokkal, mesterséges akadályokkal stb. voltak összekötve. Az 5 sáncmű elseje a temerini út kezdetén, a második a kisaci út menti szélmalomnál, a harmadik a Pirosra, a negyedik a Futakra vezető út mellett s végül az ötödik a Duna mentén a futaki erdő mellett épült. Miután június 10-én a várból, Ujvidék felé tartó ellenséges oszlopok közeledését vették észre, a sáncok megszállásával Hrabovszky őrnagy bízatott meg, kinek e célból az Este-gyalog ezred 3. zászlóalja, a 7. honvéd zászlóalj egy osztaga, az összes városi nemzetőrség és 8 ágyú bocsáttatott rendelkezésre; ezenkívül a várban még 5 zászlóalj maradt vissza. Komoly támadás esetére Hrabovszkynak meg volt hagyva, hogy az összes alája rendelt csapatokkal a hidfőbe vonuljon be.
Jellacsics hadait június 11-én éjjel 10 órára következőleg helyezte a szándékolt s éjjeli fél 12 órakor megkezdendő támadáshoz készenlétbe: Draskovics dandárát a kisaci út mentén azon feladattal, hogy majd a 2. számú sáncot hátba fogja, Budisavlievics dandárát a pirosi úton, hogy mielőbb a 3. számú sánc torkolatát birtokába ejtse; a temerini úton előnyomuló Gramont dandárnak a másik két oszlopot tartalék viszonyban kellett követnie s később Ujvidék északi kijáratánál felállania. Ottinger lovas hadosztályának és a gyalogság fenmaradó részének Dietrich altábornagy parancsnoksága alatt, miután a bán Perczel legutóbbi állásáról és mozdulatairól kevéssé volt tájékozva, a támadó oszlopok hátának födözése céljából Ujvidéktől északra készenlétben kellett maradnia; végül pedig a Péterváradot a Duna jobb partján körülzároló csapatoknak parancsnoka, Hartlieb altábornagy parancsot kapott, hogy az Ujvidék ellen intézendő főtámadás idejében a Mamula és Puffer dandárokat Pétervárad felé tűntetőleg rendelje előre.
Az előnyomulás éjfél előtt fél órával kezdetét is vette s mindenekelőtt Draskovics a 2. számú sáncot észrevétlenül megközelítvén, az annak védőrségét képező 7. honvéd zászlóaljbeli 2 századból rövid csatározás után 2 tisztet és 5 embert megsebesített, 1 századost 75 emberrel foglyul ejtett, a többi menekülők által visszahagyott 2 vaságyút pedig hatalmába ejtette. Ezalatt Draskovics dandára úgyszólván ellenállás nélkül jutott a 3. számú sánc birtokába, miután Hrabovszky az első puskalövések hallatára úgy ebből, valamint a többi sáncokból is a hidfőbe rendelte vissza csapatjait. Kevéssel ezután Gramont dandára is bevonult Ujvidékre, mely eszerint teljesen a császáriak kezébe került. Időközben Budisavlievics és Draskovics a hidfő ellen is megkísérelték az előnyomulást, de midőn a csapatok a városból bontakozni kezdtek, Hrabovszky oly pusztító tüzzel fogadta őket a hidfőből, hogy azok csakhamar a házak mögé húzódtak vissza; erre a harc éjjel 1 órától reggeli 5 óráig teljesen szünetelt.
Ámbár Ujvidék kézrekerítésével a támadás tulajdonképeni célja el volt érve, Jellacsics 12-én hajnalban a megszűnt harc újbóli felvételét rendelte el abban a reményben, hátha könnyű szerrel a hidfőt is bevennie sikerül. De már az első előnyomulókat pusztító kartácstüz fogadta s miután nemsokára a várágyúk is közbeszóltak, azok lövedékei csakhamar több helyütt fölgyújtották a várost. A keletkezett tüzet az erős északi szél még jobban szította s így a szerencsétlen város, melyből nemsokára a császáriak kihúzódtak, teljesen a lángok martaléka lőn. Hasonló eredménnyel végződött a Mamula és Puffer dandárok által végrehajtott dunajobbparti tűntetés is, mely az ottani majorok porrá égését vonta maga után.
A koldussá tett lakosok, kik között immár a kolera is pusztítani kezdett, nagyobbára az osztrák táborba szegődtek, honnan Kátyon át Kovilra, majd innen gőzhajókon Karlócára szállítattak; egy kisebb részök, jobbára magyarok és németek, a hidfőbe nyertek bebocsáttatást, honnan azonnal Péterváradra, néhány nap mulva pedig a környéken fekvő még épen maradt tanyákra továbbíttattak.
A bán csapatjai az éjjeli támadás alatt 6 halottat és 39 sebesültet vesztettek, a magyarok vesztesége, 180 foglyul ejtett kivéve, ismeretlen.
Miután minden további veszteglés Ujvidék előtt hiábavaló lett volna, Jellacsics arra az elhatározásra jutott, hogy Ujvidék körülzárására Hallavanya dandárának visszahagyása mellett, hadának többi részét legközelebb a Ferenc-csatornához vezeti, hogy aztán az egész Bácska visszafoglalását kísérelje meg, mely gondolatától azonban, mikép legott látni fogjuk, a legközelebbi napokban ismét elállt. Ez újabb elhatározásához képest június 15-én, mely napon az előnyomulás kezdetét vette, a legszélsőbb jobbszárnyát képező Gramont dandár jelentéktelen csetepaté után Földvárig jutott, mialatt a Dietrich hadosztály rövid ágyúzás után Szent-Tamást vette be; a csapatok fenmaradó része a főhadiszállással a mondott napon Ó-Kérig nyomult előre s az oldalban fekvő Sovét és Kis-Kért figyeltette meg.
Június 16-án és 17-én Jellacsics gyalogságát Verbászig, lovasságát Kis-Kérig tolta előre, a tartalék a főhadiszállással Sovéba tétetett át; Kucura, Torsa, Szent-Iván, Kulpin és Kula helységeket pedig apróbb különítmények által szállatta meg s egyidejüleg a Péterváradot körülzáró összes csapatok parancsnokává Hartlieb altábornagyot nevezte ki. Ebben az állásban a bán mindaddig nyugton szándékozott maradni, mígnem a más hadi szintereken működésüket ép ez időben megkezdett osztrák és orosz csapatok által kivivandó eredmények az ő újabbi támadólagos fellépését is kedvezően befolyásolják.
