A nagy-csűri csata. 1849. augusztus 6-án.
A nagy-csűri csata.
1849. augusztus 6-án.
1849. augusztus 6-án.
Lüders augusztus 5-én Nagy-Selyket érte el, honnan elővédjét már a következő éj folyamán a nagy-szelindeki magaslatokra tolta előre. Augusztus 6-án reggel 7 órakor az Engelhardt alatt álló elővéd és az ezen felül előretolva volt kozákok és egy dsidás ezred a Nagy-Csűrtől északra fekvő magaslatokat szállotta meg. Ezzel szemben Bem 6-8 zászlóaljjal, 8 lovas századdal és 18 löveggel az említett helységtől délre fekvő magaslatokon vonult fel,* hadának fenmaradó részét pedig részint Nagyszebenben hagyta tartalékul, részint a Vesztenynél Hasforddal szemben állva maradt Forrónak bocsátotta volt rendelkezésére.
A terepet lásd az I. kötethez csatolt szelindeki és vizaknai csatavázlaton.
Miután reggeli 8 1/2 óra tájban a Dyck tábornok által vezetett orosz főcsapat is beérkezett Nagy-Csűr előtt, Lüders összes hadait következőleg állította csatarendbe: A középen, az országút mentén, 4 zászlóalj, 2 osztály dsidás és 6 löveg; a balszárnyon 2 zászlóalj, 2 kozák század és 1/2 hatfontos üteg; a jobbszárnyon 2 osztály dsidás, 3 kozák század és 2 lov. ágyú foglalt állást; a hadak fenmaradó része – 6 zászlóalj és 18 ágyú – Dyck tábornok parancsnoksága alatt második harcvonal gyanánt az országút mentén állott fel.
Még mielőtt Lüders felvonulását befejezte volna, Bem az előreküldött lovas rajlánc leple alatt tüzérségét vonultatta fel és ennek rövid ideig tartó bevezető tüze után az egyik majd a másik orosz szárny átkarolását kísérelte meg, de eredménytelenül. Erre Lüders ütegeinek folytonosan tartó hatásos tüze alatt a középen álló 4 dsidás századot 2 lov. ágyúval saját jobbszárnyára a Nagy-Csűrtől nyugatra fekvő magaslat mögé rendelte, balszárnyon álló egyik zászlóaljának pedig parancsot adott, hogy a helységen át az ellenséges jobbszárnyat támadja meg. Ez utóbbinak tényleg sikerült a helységtől délre fekvő Öreghegy (Alter B.) keleti lejtjén levő szőlőket hatalmába ejteni, és már éppen tovább akart indulni az említett magaslat koronája felé, midőn Bem 2 zászlóaljat és 2 löveget ellentámadásra rendelt ki ellene. De alig hogy ez folyamatba került, az orosz jobbszárnyra rendelt dsidások rejtekükből előretörve, az elibük állt huszár osztagot hamarosan visszavetik s azután Bem balszárny gyalogságára vetik magukat, mely a váratlan támadás folytán rendetlenségbe jut, sőt nemsokára futni is kezdett. Ennek folytán Bemnek az Öreghegyen álló és balfelől most már védtelenné vált közepe is ingadozni kezd, amit a szemben álló orosz derékhad a magyar ütegek heves tüzelése dacára igen ügyesen általános támadásba való átmenetre használ fel. E közben a dsidások Sevics ezredesük által még tovább előre vezetve, az egyik zászlóaljnégyszögre vetik magukat s miután azt széjjelrebbenteniök sikerül, a közelben álló 4 magyar ágyút birtokukba ejtik. Bemnek a csatarend újbóli helyreállítását célzó törekvése ily körülmények között hiábavalónak bizonyult és felbomlott hada hanyatthomlok rohant vissza Nagyszeben felé, ahonnan azonban, hogy Hasford állására való tekintettel a teljes megsemmisülést kikerülje, gyorsan nyugati irányban Szászsebes felé kellett eltéríteni, ami az ellenség üldözése dacára sikerült is neki, bár e közben állítólag 10 löveg és mintegy 1000 foglyul esett embere az oroszok kezébe került.
Hasford, mihelyt a Szeben előtti ágyúdörgést meghallotta, ő is támadólag lépett fel Forró ellen, aki egy ideig védte magát; mihelyt azonban Bem visszavonulását megtudta, ő is a szászsebesi útra vonult vissza, ahol aztán Bem futó hadához csatlakozott. A magyarok egész napi vesztesége 600 halottra, 500 sebesültre és 1200 foglyul esettre rúgott, ezenkívül 14 ágyú, több lőszer- és társzekér, utóbbiak között ismét Bem poggyászkocsija is ellenséges kézre került. Az oroszok állítólag mindössze 24 halottat és 50 sebesültet vesztettek. Bem mint rendesen, most is az utolsók egyike volt a hátrálásnál és ismét csak kevés híja volt, hogy foglyul nem esett. Szászsebesre érve, seregének roncsai fölött Steinnak adta át a parancsnokságot, ő maga pedig a kormányzótól vett rendelet értelmében Temesvárra sietett, hogy ott az összes magyar haderők felett a parancsnokságot átvegye.
Ily siralmasan ért véget Bem apónak érdekes és tanulságos részletekben felette gazdag és kivált műveleteinek merész koncepciójánál fogva valóban bámulatos hadvezéri tevékenysége, mely előtt nemcsak a hazai, hanem még az idegen katonai irodalom is kalapot emel.*
Így többek között Raming művének egyik helyén Bemről és működéséről következőleg emlékszik meg: „Man muss in der That den Kriegszügen dieses Führers volle Gerechtigkeit widerfahren lassen. Mit einer kleinen Macht wenig disciplinirter Truppen, die ihm nach Abschlag des Belagerungskorps von Karlsburg und der im Motzenland stehenden Streitkräfte, und nach so vielen erlittenen Schlägen und Verlusten noch bleibt, - umrungen von überlegenen Streikräften, und auf einen sich täglich mehr verengenden Raum gedrängt, erscheint dieser kriegserfahrene Führer stets zur rechten Zeit und auf dem entscheidenden Punkte, um durch seine Gegenwart und durch sein Beispiel die Truppen zu ermuthigen, und den jedenfalls ungleichen Kampf mit einer Hartnäckigkeit und Geschicklichkeit in der Länge fortzuführen, wie es nur in diesem von vielen guten Strassen durchkreuzten Gebirgsland möglich ist. Er weiss den Vortheil seiner inneren Lage vortrefflich zu nützen und bringt – unterstützt durch die besondere Beweglichkeit seiner Truppen – auf jedem bedrohten Punkte, wenn auch keine überlegene, doch genügende Kraft zusammen, um bei den Vortheilen des gebirgigen Terrains den Kampf aufnehmen und den Angreifer bald hier, bald dort aufhalten zu können. Durch diese geschickten und raschen Manöver vervielfältigt er gleichsam seine Streitkräfte und wagt mehrmals sogar entscheidende Schläge. So oft ihm auch das Glück und das Verhältniss der Streitkräfte ungünstig sind, stets weiss er sich einer vollständigen Niederlage zu rechter Zeit zu entziehen, bewirkt manchmal sogar seinen Rückzug nach einer oder der anderen Flanke, um den Sieger binnen Kurzem neuerdings zu bedrohen. Unerwartet und kühn erscheint er immer wieder, wo man ihn vernichtet glaubt, und kommt nicht selten dem ihm zugedachten Angriff überraschend entgegen.”
