A váci csata. 1849. július 17-én.
A váci csata.
1849. július 17-én.
1849. július 17-én.
Paskievitsnek, aki különben Sass önkényes eljárása miatt, mellyel a sereg egy részét igen könnyen a megveretés eshetőségének tette ki, nagyon fel volt háborodva, a váci összeütközés hirére legelső gondját közelben rendelkezésre álló II. és III. hadtestének mielőbbi egyesítése képezte, minek szinhelyéül Vác-Kis-Hartyánt jelölte ki. E célból a csapatok egy része még július 15-ike folyamán Mácsáig nyomult előre, csakhogy a kijelölt összpontosítási helyet biztosan elérhessék; ámde a gyülekezés úgy látszik nem valami simán ment, mert július 16-án hajnali 3 órakor még csak a 7-ik hadosztály érte volt el Hartyánt, a 8-ik hadosztály 1-ső dandára pedig reggeli 8 órakor; ezt követte délelőtt 11 órakor a II. hadtest 4-ik gyalog hadosztálya és a 2-ik könnyű lovas hadosztály 2-ik dandára, délután fél 4 órakor pedig az 5-ik gyalog hadosztály. Ennek folytán Paskievits, aki már hajnal óta Hartyánnál időzött, hogy ott csapatjait beérkezésükhöz mérten csatarendbe állítsa, lemondott ama szándékáról, hogy az ellenséget még az nap délután 4 órakor megtámadja és e helyett ennek végrehajtását július 17-ikére halasztotta el.
A magyarok részén július 15-én éjjel Pöltenberg is Vácra érkezett a sereg vonatával és a VII. hadtestel, mely tartalék viszonyban a város mögött állott fel. E szerint most már Görgey serege együtt volt és feszült figyelemmel várta az ellenséges támadás kezdetét; miután azonban ez még a korai délutáni órákban sem következett be, Görgey délután 4 órakor Ármin fivérét hadoszlopával erőszakos kémszemlére szándékozott előre küldeni, meggyőződést szerzendő, vajjon az áttörés Gödöllő irányában lehetséges-e még. Még mielőtt azonban a kijelölt csapatok ehhez a kémszemléhez elindultak volna, hirét vette Görgey, hogy Hartyánnál az oroszok zöme áll s hogy egy osztrák hadtest – ami azonban csak rémlátomás volt – útban van Pestről Vác felé. Ily körülmények közöt Görgey feladta a Gödöllő irányában való áttörés eszméjét és e helyett elhatározta, hogy seregét az oroszok megkerülésével Balassa-Gyarmaton, Losoncon és Rima-Szombaton át a Felső-Tiszához vezeti, hogy onnan aztán Debrecen és Nagyváradon át kísérelje meg az egyesülést a déli seregrészekkel. Ez minden esetre merész eszme volt, de a fenforgó körülmények között az egyedüli és legjobb kibuvó a két oldalról fenyegető kelepce karmai közül. A végrehajtás módozatainak megbeszélése végett Görgey július 16-án esti 7 órára az összes hadtestparancsnokokat, Ármin testvérét és vezérkari főnökét maga köré gyűjtötte s ez alkalommal sorshúzás döntése szerint Leiningenre hárult a feladat, hogy hadtestével a többi seregrészek elvonulását fedezze s a legközelebbi 24 óra alatt a hátvédet képezze. Megállapodás szerint a VII. hadtestnek a vonattal még aznap este 9 órakor, az I. hadtestnek 10 órakor, Görgey Ármin hadoszlopának éjfélkor s legvégül, 17-én virradat előtt a II. hadtestnek kellett útra kelnie; a sereg elvonulásának leplezése céljából az I. és VII. hadtest, valamint Görgey Ármin hadoszlopa lovas előörseinek hajnalig felállításukban kellet maradniok.
Az elvonulás a kijelölt időben kezdetét vette ugyan, de egy különös véletlen közbejátszása folytán nem a legsimábban folyt le. Amint ugyanis Görgey seregével Komáromot elhagyta, útközben több ezerre menő magánfogat csatlakozott hozzá, melyeknek tulajdonosai magukat otthon biztosaknak nem érezvén, az elvonuló sereg oltalma alá helyezték magukat. Görgey ez óriási kocsihalmazt július 15-én este Toronyánál szekérvárrá alakíttatta, ahonnan annak 16-án este Nógrádon át a sereget megelőzőleg Vadkertre kellett menetelnie. Ámde 16-ika folyamán Toronyára az a hir érkezett be, hogy az oroszok a megelőző napon Vácnál teljesen szétverettek, ellenben Esztergomnál osztrák csapatok keltek át a Duna balpartjára. Oly nagy lett erre a riadalom a magánfogatok tulajdonosai között, hogy a szekérvár kevés idő mulva a felügyeletével megbízott vezérkari tiszttel együtt Vác felé indult el, melynek utcáit délutántól kezdve ezer meg ezer szekér lepte el. ezek aztán annyira gátlólag hatottak a sereg elvonulására, hogy a kijelölt idő helyett 17-én hajnalig csak a VII. hadtest a vonattal és az I. hadtest egyrésze hagyhatta el Vác környékét.
Ehhez még egy másik félreértés is járult; Nagy Sándor ugyanis hadtestének elvonultával egyidejüleg kiállítva volt előörseit is bevonta, a véletlen pedig úgy akarta, hogy a virradatkor kémszemlére kirendelt orosz lovasság éppen errefelé vette útját s így Görgey Árminnak még kint álló előörseinek oldalába és hátába jutott. Ez utóbbiak maguk mögött ellenséget látván, szintén odahagyták állásukat és fejvesztetten rohantak vissza, maguk körül mindenütt nagy rémületet keltve, részint Vác utcáin keresztül, részint a helység és a vasúti töltés közötti téren. Görgey Ármin az ellenséges támadás hirére nyomban visszafordul a visszavonulást éppen megkezdett hadoszlopával s azzal Hétkápolnánál újból állást foglal, honnan a támadásra indult lovasság ellen hatásos tüzértüzet fejt ki. Az adott jelre Leiningen is visszafordítja már elvonulófélben levő hadtestét, melynek egy része a Kálvária hegyről Duka irányában tör előre, másik része pedig a hadtestparancsnok személyes vezénylete alatt Görgey Ármin hadoszlopán segítendő, délkelet, vagyis Hétkápolna felé vesz irányt. Ezt a mozdulatot Görgey Árminnak a vasút mentén visszavonuló előörsosztagai, orosz részről folyamatban levő megkerülő mozdulatnak vélik, minek folytán irányt változtatva, Vác déli főutcája felé menekülnek és az összes ott álló lovasságot és füzérséget is magukkal ragadják. Ily körülmények között Görgey Ármin magára hagyott gyalogságát is visszavezetni kénytelen és pedig nem a már túltömött utcákon át, hanem a város és a Duna közötti téren.
Az ellenséges lovasság a magyarok körében beállott zürzavart hamar felhasználja és merész elhatározással a városba nyomul, ahol pár pillanat alatt hatalmába ejtette az egyik menekülő lovas üteg 4 ágyúját, miközben az üteg parancsnoka, Voigt Vilmos százados is elesett. Ekkor azonban a Duna felől Görgey Ármin gyalogságának egy része, észak felől pedig Leiningen egyik zászlóalja hatol be a városba, mely csaptoknak az orosz dsidásokat, az elfoglaltak közül 3 ágyúnak visszavétele mellett, hamar visszaszorítani sikerült.
Ezalatt Leiningen hadtestének felével a támadó ellenséges lovasságot egészen a sződi szőlőkig nyomta vissza, míg a hadtest másik fele a Dukánál és a dukai hegyen felvonult ellenséggel vette fel a harcot. Ez utóbbi irányban ugyanis Kaufmann tábornok nyomult előre Rüdiger hadtestének elővédével, akit Paskievits, miután a hajnali kémszemle adatai nyomán ara a meggyőződésre jutott, hogy Görgey már az éj folyamán megkezdte visszavonulását, a magyarok üldözésére rendelt ki. Leiningen hadteste a vele szemben harchoz fejlődött túlerővel szemben lépésről-lépésre vonult vissza Váccal egyenlő magasságra, miközben Görgeynek ideje akadt, hogy a vonatnak és az I. hadtestnek még hátralevő részét is kellőleg hátravonultassa.
Ekközben Görgey Ármin hadoszlopával a váci hegynek (K. Hermán h.) szőlővel beültetett délkeleti lejtőjén foglalt állást, hogy az oda visszavonuló III. hadtestet felvegye. Ez utóbbinak fele azután Görgey Ármintól jobbra a műút mindkét oldalán állott fel, másik fele pedig, miután maga mögött a Buki csárdától északra fekvő országúthidat fölégette, feltartóztatás nélkül Rétság alá vonult, hogy ott újból felvevő állást foglaljon. Leiningen és Görgey Ármin az előnyomuló oroszokkal szemben jó ideig sikerrel tartották a váci hegy délkeleti lejtőjén elfoglalt hátvédállásukat, amidőn azonban az ellenség a harctéren megjelent Paskievits parancsára az elrombolt hid helyreállítása után ismét nagyobb tömegekben folytatta üldöző utánnyomulását és a megszállott váci heggyel szemben egy zászlóaljat és tőle jobbra-balra egy-egy lovas ezredet az első harcvonalban, 2 zászlóaljat pedig a második harcvonalban vonultatott fel, Leiningen és Görgey Ármin elég jó rendben a III. hadtest másik felére, majd azzal együtt egészen Rétság mögé húzódtak vissza, ahol a hármas országútelágazás táján Pöltenberg vonultatta fel hadtestét igen előnyös állásban, amelyben egész késő éjjelig sikerrel tartotta magát Rüdiger ellenében. Az utóbbemlített hátvédharc alatt Görgey a sereg zömével Vadkertig folytatta hátrálását, míg Pöltenberg a harc végleges elnémulása után félúton Rétság és Vadkert között, a Kormos csárda közelében ütött éjjeli tábort.
Az orosz III. hadtest zöme e napon Rétságnál, a II. hadtest Vácnál vonult éji nyugalomra.
Az oroszok július 15-én és 17-én Vác előtt szenvedett veszteségeiket következőleg tűntetik fel: halottakban 1 törzs-, 3 főtiszt és 142 főnyi legénység; sebesültekben 2 törzs-, 24 főtiszt és 277 főnyi legénység; eltűntekben 1 tábori pap és 2 főtiszt. A magyarok vesztesége ismeretlen, de szintén eléggé jelentékeny lehetett. Görgey fejsebe is az utóbbi napok izgalmai és fáradalmai folytán annyira rosszabbra fordult, hogy néhány napig ismét minden munkától távol kellett magát tartania s így 18-án kocsin Losoncra, ahol intézkedést tett, hogy a vezérkari főnöki teendőkkel megbízni szándékolt Ármin bátyjának amúgy is megfogyott hadoszlopa a három hadtest között felosztassék, 19-én pedig Rimaszombatra vitette magát, ahol 21-én reggelig maradt.
A sereg zöme július 18-án hajnalban Balassa-Gyarmatra indult s annak födözésére Pöltenberg hadtestével a Lókos patak mentén hátvédállást foglalt. Ezt Rüdiger az Anrep tábornok alatt 1 dsidás és 1 huszár ezredből, 2 kozák ezredből és 1 könnyű lovas ütegből alkotott elővéde által megtámadtatta, minek folytán Pöltenberg, miután a sereg zömének kellő térnyerést engedett, harcolva Balassa-Gyarmatra húzódott vissza. Innentől kezdve a hátvéd szolgálatot Nagy Sándor látta el hadtestével, a sereg többi része pedig folytatta visszavonulását Ludányig, ahol tárborba kellett volna szállnia.
Rüdiger hadteste zömével e napon Balassa-Gyarmatig, Anrep pedig folytonos érintkezésben Nagy Sándorral, a Drahi pusztáig nyomult előre.
Nagy Sándor, miután a hugyagi Ipoly-hidat maga mögött elromboltatta, az Ipoly jobbpartján fekvő magaslatokon Szécseny Kovácsi–Kis Kér puszta vonalában foglalt hátvédállást, de miután ez által a Ludánynál táborozó sereget Szécseny irányából kellőleg biztosítottnak nem találta, Bayer ezredes a sereget még tovább hátra, Rárosig vonultatta az Ipoly mögé, ahol az, miután 2 nap alatt megelőző harc után körülbelül 80 kilométernyi útat tett meg, csak késő éjjel érkezett meg; Nagy Sándor a hátvéd zömével a rárosi Ipoly-hidat, utócsapatjaival pedig Szakáll helységet és a mögötte levő szorost szállotta meg. De még itt Rárosnál sem leltek a kifáradt csapatok kellő nyugalmat, miután a Szakáll körül álló előörsöket egy kozák csapat megjelenése annyira megriasztotta, hogy feladatukról teljesen megfeledkezve, vad futással menekültek vissza hadtestüknek a rárosi hidnál álló zömére. Az ekként keletkezett és úgyszólván mesterségesen szított vak lárma, hogy a kozákok jönnek, nemkülönben az ebből keletkezett zürzavar csakhamar az egész I. hadtestre, onnan pedig a többi hadakra is átterjedt, mely aztán a fáradt és pihenni vágyó szegény honvédeket már éjfél előtt fölverte nyugalmukból. Még jobban fokozták az izgalmat és rendetlenséget a még mindig a sereg körletében megtűrt menekülők keresztül-kasul robogó majdnem ezerre menő szekerei, melyek a kozákok jövetelének hirére természetesen szintén kereket oldottak s még azon éjjel meg sem állottak Losoncig, ahonnan aztán a seregtől különváltan indíttattak a Tisza felé útnak.
A sereg július 19-én ért Losoncra s e napon már nyugodtabban menetelhetett, miután időközben az ellenség üldözésének hatályossága jóval alább csappant. Ennek oka abban rejlett, hogy Perczel serege Cseodajev hadtestének Debrecenből való elvonulása után a Tisza balpartjára szándékolt műveleteit beszűntetve, Szolnok felől immár az orosz fősereg oldalában Gödöllő felé kezdett mozogni, minek folytán Paskievitsnak főfigyelme most már ebbe az irányba tereltetett át.
A herceg még július 17-én este Vácra tette át főhadiszállását, ahova időközben a II. hadtest is bevonult. A sereg vonata a váci műveletek alatt Goginov tábornok parancsnoksága alatt Hatvannál egyesült; miután azonban a herceg időközben Perczel mozdulatairól értesült, a vonatot nagyobb biztonság kedvéért Pestre irányította, utóbb pedig annak összpontosítása helyéül Aszódot jelölte ki és egyidejüleg a Rüdigertől vett ama hirre, hogy Görgey nem mint eleinte vélte, Komáromra, hanem Losonc felé húzódott vissza, elhatározta, hogy a közvetlen parancsnoksága alatt álló II. és III. hadtestet Gyöngyös felé vezeti előre, hogy a középső úton haladva, szükség esetén úgy Perczellel, mint Görgeyvel szemben egyesült erővel léphessen fel. Görgey közvetlen üldözésére e szerint 18-ától kezdve mindössze 2 lovas-, 1 kozák század és 2 lov. löveg maradt Chrulov ezredes parancsnoksága alatt, akit Grabbe tábornoknak kellett volna támogatni Szentkeresztről Losoncra irányított különítményével. Mivel azonban ez utóbbi előreláthatólag csak néhány nap mulva egyesülhetett Chrulov-val, addig is Sass altábornagynak kellett őt 2 lovas-, 1 kozák ezreddel és 8 lov. löveggel támogatólag követnie.
Grabbe, mint tudjuk, július 7-én Szent-Keresztre ért,* honnan az erősbítésére szánt 1. könnyű lovas hadosztály 1. dandárának, 1 vadász ezrednek és 2 1/2 ütegnek, összesen 4 zászlóalj, 16 lovas század és 20 lövegnek beérkezte után és Görgeynek Vác alóli visszavonulásának hirére, - miután Nossov tábornok alatt a bányavárosok megszállására Zólyomban 1 zászlóaljat 2 löveggel, Rózsahegyen és Besztercebányán ugyanannyit, Selmecen 1 zászlóaljat, 1/2 lovas századot és 6 löveget és Szent Kereszten 1 zászlóaljat 12 löveggel hagyott hátra – a legrövidebb úton Balassa-Gyarmat felé indult el s július 19-én Szuhányba ért. Itt azonban arról értesült, hogy Balassa-Gyarmat máris orosz csapatok kezében van s hogy Görgey már innen is elvonult Losonc felé. Ennek folytán Grabbe ahelyett, hogy a legrövidebb úton iparkodott volna Görgey elé kerülni, előbb Zólyomra menetelt vissza, hogy aztán Vámosfalván át próbáljon szerencsét, de a nagy kerülő miatt természetesen elkésett s így Paskievitstől parancsot kapott, hogy Sass altábornagy hadoszlopával egyesülten Görgeyt Miskolc felé kövesse. Ugyanide irányíttatott különben a IV. hadtest is, melynek egyelőre Kápolnáról Mezőkövesdre kellett menetelnie s Miskolcra Görgey szemmeltartása céljából csupán egy erősebb lovas elővédet volt előretolandó.
Lásd e kötet 125. oldalán.
Bizonytalanságban a fölött, vajjon Görgey Miskolcról a Tisza balpartjára avagy Kassa felé veszi-e majd útját, Paskievits mindkét eshetőségre nézve következőleg rendelkezett: Selvan tábornoknak parancsot küldött, hogy azon esetre, ha Görgey csak apróbb portyázó különítményeket küldene Kassa felé, úgy azokat visszavetni iparkodjék, ha pedig Görgey az egész sereggel odafelé tart, akkor Selvan a Gácsországból erősbítésére már különben is Magyarországba berendelt Osten-Sacken tábornokra* húzódjék vissza. Akármelyik irányban hagyná is el Görgey Miskolcot, a IV. hadtestnek a Miskolcon Roth tábornok parancsnoksága alatt visszahagyott csapatokkal egyesülten az elvonuló magyar hadat azonnal meg kellett támadnia és pedig ha Kassa felé tart, teljes eréllyel és nyomatékkal, ha ellenben Tokaj felé vesz irányt, úgy Cseodajev csak üldözőleg kövesse őt hadtestének egy gyengébb különítményével, míg a zöm további parancsok vételéig Miskolcnál maradjon.
Lásd e kötet 193. oldalán.
