HUSZONHETEDIK FEJEZET. Perczel és Bem együttes támadó műveletei a Bánságban. 1849. április közepétől május közepéig.

Teljes szövegű keresés

HUSZONHETEDIK FEJEZET.
Perczel és Bem együttes támadó műveletei a Bánságban.
1849. április közepétől május közepéig.
A fősereg körében, nemkülönben a Bem által Erdélyben és Perczel által a Bácskában oly rövid idő alatt elért fényes sikerek, egyrészt, másrészt pedig a szállongó hirek a bekövetkezendő orosz beavatkozásról arra bírták az ország kormányát, hogy a délvidéki ellenségnek immár csak a Bánságra terjedő hatalmát a bácskaihoz hasonlóan szintén minél előbb megtörvén, annak megtörténte után úgy Erdélynek, mint a délvidéknek csak a legszükségesebb mérvben való megszállása mellett összes rendelkezésre álló csapatjait a Duna mentén hatalmas sereggé egyesítse, mely egy újabb osztrák, esetleg osztrák–orosz támadással is képes legyen sikerre való kilátással szembe szállni.
A Bánság meghódoltatására vonatkozó terv nagy vonásokban a következő volt: Bem Erdély határainak kellő biztosítása és a gyulafehérvári erőd körülzárásának bevezetése után a Bánságba nyomuljon, a temesvári őrségnek az erdélyi határ felé előretolt részeit a várba szorítsa vissza s aztán az Aradot körülzáró Vécseynek kezet nyújtva, azzal együtt Temesvárt bekerítse. Ezalatt Perczelnek a Tisza balpartjára átkelni s a Bánság délnyugati részét kellett hatalmába ejtenie, minek eszközlése után legvégül a titeli fensík birtokába ejtése került volna sorra.
Perczel hadműveleteinek leírását az előző fejezetben ott szakítottuk félbe, amidőn hadtestével Ujvidékre érve, ott háromnapi pihenőt tartott. Innen április 16-án elindulva és 19-én Ó-Becsét hatalmába ejtve, a Tisza balpartjára készült átkelni. Már ezt megelőzőleg a Szegeden visszahagyott Kollmann ezredesnek parancsot küldött, miszerint hadosztálya legnagyobb részével Oroszlámoson át szintén hozzája csatlakozzék. Ennek folytán Kollmann az Igmándy alezredes parancsnoksága alá helyezett 4 zászlóaljjal, 2 lovas századdal és 8 löveggel április 14-én Szegedről elindulva még ugyanaznap Oroszlámost, 15-én pedig ellenállás nélkül Török-Kanizsát szállotta meg. A még néhány nap előtt itt állott szerb had Theodorovics alatt Perczel sikereinek és előnyomulásának hirére Ó-Becse felé, sietve visszavonult Nagy-Becskerekre, a Bánság északi részében csupán nemzetőr csapatokat hagyván hátra. Ily körülmények között Perczel, miután előbb Bossányi őrnagyot 2 zászlóaljjal, 2 lovas századdal és 4 löveggel Kis-Kérre különítette ki, a Ferenc-csatorna megszállását pedig Szegedről lerendelt önkéntes osztagokkal Czintula őrnagynak hagyta meg, – a Tiszán való átkelése közben, melyet április 20. és 21-ike folyamán Adánál hajtott végre, sem talált számbavehető ellenállásra. Április 22-én este Kollmann hadosztálya a zömmel egyesülvén, Perczel 8 zászlóalj, 6 lovas század és 24 lövegből álló hadtestét az Aranka folyó mögött helyezte el s előcsapatjait az említett folyón túl Mokrin felé tolta előre, miközben azok a szerb fölkelőket rövid harc után visszanyomták. Másnap, 23-án Kollmann hadosztályával a Mokrinnál Supan nevü vezérük parancsnoksága alatt egyesült szerb fölkelőket támadta meg, mialatt a Bácskából jött hadosztály egy része a Török-Becse és Nagy-Becskerek felől jövő útakat tartotta szemmel, míg Perczel a had zömével a fölkelők hátába iparkodott kerülni. A fölkelők a támadást nem várták be, hanem készen tartott szekereiken családostul együtt elillantak, visszanyomulásuk fedezésére csupán két határőr zászlóaljat hagyván hátra, melyek azonban rövid csatározás után szintén kereket oldottak. Erre Perczel még aznap megszállotta Mokrint és Nagy-Kikindát s az időközben szintén a Bánságba benyomult Bemmel leendő összeköttetés felkeresésére és egyúttal Temesvár szemmeltartására egy erősebb különítményt Zsombolyára (Hatzfeld) tolt előre.
Hadteste zömével Perczel a következő napon Török-Becse és Bassahidra (Kis-Kikinda) nyomult előre s innen rövid ideig tartó harc után egy újabb fölkelő szerb csapatot űzött el. Ezek után Perczel Melencénél összpontosította hadtestét azzal a szándékkal, hogy legközelebb Nagy-Becskerek ellen fordul, ahol Theodorovics tábornok a szerbek zömével állott. Ez utóbbi azonban nem várta be a megtámadtatást, hanem maga is 30 ágyúval ellátott, mintegy 10.000 embernyi hadával támadólag nyomult előre Melence felé. Április 29-én délután 4 óra tájban csapott egymásra a két had, félúton Melence és Nagy-Becskerek között. A szerbek oly dühös elkeseredéssel támadták meg a magyarok balszárnyát, hogy az csak a legnagyobb erőmegfeszítés árán állhatta meg helyét. A harc, mely délután 4 órától késő estig tartott, végre mégis a szerbek visszavonulásával végződött. Theodorovics vert hadát a Temes mögé vezette vissza, melyet Jarkováctól Uzdinig szállott meg abban a reményben, hogy ott mindaddig sikerrel tarthatja magát, mígnem Puchnernek, újabban Malkowsky tábornok parancsnoksága alá helyezett volt erdélyi s Oláhországból Orsován át a Bánságba irányított hadteste vele összeköttetésbe léphet. És Perczel egyideig tényleg békét is hagyott neki, amennyiben Nagy-Becskereknek április 30-án kardcsapás nélkül történt megszállása után, saját személyére Zsombolyára utazott, hogy az aznap odaérkezett Bemmel a további hadműveletek iránt személyesen értekezzék. Innen visszatérve, május 6-án hadtestével útnak indult a Temes felé s a következő napon a Jarkováctól Uzdinig felállított szerb hadakat, kik fölött a parancsnokságot időközben Theodorovics megbetegedése folytán Puffer császári ezredes vette át, minden ponton egyszerre támadta meg; a főtámadás a tomasováci hídfő ellen irányult s az eddigi kudarcok által erkölcsileg amúgy is lehangolt ottani szerb csoport már nem fejtette ki a remélt szívós ellenállást, hanem a legelső komoly rohamnak engedve, otthagyta a fontos átkelő pontot. A rossz példa az egész vonal mentén általános rémületet keltett, ami csakhamar az összes szerb hadak hátrálását vonta maga után. Ezáltal Perczel összes oszlopai ellenállás nélkül kelhettek át a Temesen, ahol újból rendezkedtek.
Puffer ezredes serege összeszedett részeivel Uzdinnál még egy utolsó ellenállást kísérelt meg, de a nagy hévvel és lelkesedéssel előretörő magyarok ennek is hamar véget vetettek, minek folytán a szerb had rövid harc után sok ágyú, tömérdek fegyver és lőkészlet hátrahagyásával teljesen felbomolva menekült el Opova felé, ahonnan Szurduknál a Duna jobbpartjára kelt át, hogy ott biztonságba helyezze magát; egy rész, a szerb–osztrák had jobbszárnya Pavletics őrnagy vezetése alatt a szerb fejedelemség területére lépett át. Visszavonulás közben a szlavon, oláh és német határőrök a szerbektől különváltak s otthonukba visszatérve, önként hódoltak meg a kormány fönhatóságának. Ezekhez hasonlóan bocsánat hirdettetett és visszatérésükre határidő tűzetett ki a falvakból családostul hosszú kocsisorokon a Szerémségbe és Belgrádba menekült szerb lakosoknak is, kiknek legtöbbje a kedvező alkalmat szintén hasznára fordítá.
Május 10-én Perczel Pancsovára vonult be, melynek szerb lakossága már szintén korábban elhagyta volt a várost, míg ellenben a német ajkúak nyugodtan otthon maradtak s küldöttséget menesztettek a diadalmas magyar vezér fogadtatására. Pancsován nagyszámú gabonakészlet, továbbá több löveg, 30 lőszerszekér és mintegy 600 lőfegyver került a magyarok birtokába. Pancsova megszállásával Perczelnek fényes haditettekben gazdag diadalmas útja véget ért s még csak a titeli fensík megszállása hiányzott, hogy az ellenség ereje a délvidéken teljesen megtörhessék.
A szerb–osztrák had állapotát a hivatalos osztrák jelentés következőleg ecseteli: „Az uzdini vesztett ütközet és a Szokulára végrehajtott visszavonulás után nem volt többé lehetséges a csapatokkal helytállani, minek folytán a hadtest zöme a 8-ikáról 9-ikére hajló éjjel Opovánál a Dunán kelt át, míg a jobbszárny Pavletics, a németbánsági ezred őrnagyának vezetése alatt Alibunárnál elfoglalt állásából Szendrőnél a szerb fejedelemségbe lépett át, hogy később Belgrádnál a Száván átlépve, ismét a hadtesthez csatlakozzék, mely időközben Uj-Karlócánál ütött tábort. A titeli fensík megszállására Knicsanin szerb ezredes parancsnoksága alatt mintegy 2000-nyi szerb segélycsapat, továbbá 2 sajkás zászlóalj, 1 zászlóalj péterváradi, 1 zászlóalj német bánsági határőr és körülbelül 30 kisebb ürméretű löveg maradt vissza. A hadtest aláhanyatlott erkölcsi állapotánál, minden fegyelem és katonai rend felbomlásánál fogva, valamint alkalmas törzs- és főtisztek nagy hiánya mellett nem igen lehetett egyhamar arra számítani, hogy a seregnek ez a része a többiekhez hasonlóan, elsősorban alkalmaztassék az ellenség előtt, még pedig annál kevésbé, mivel ennél a ruházat és tábori felszerelés úgyszólván teljesen hiányzott, felfegyverzése pedig szintén nagyon hiányos volt.”
Most pedig térjünk vissza Bem viselt dolgaihoz a Bánságban. A kormánytól vett parancs értelmében Bem a Bánságba leendő útbaindításra Dévánál Bánffy és Pereczy alatt 8 zászlóalj, 6 lovasszázad és 30 lövegből álló két hadosztályt gyűjtött össze, melyek közül előbbinek Dobra–Facseton át, utóbbinak pedig Hátszegen és Vaskapun át kellett a Temes völgyébe benyomulnia, melyet ezidőtájt a temesvári császári őrségtől különvált s az erdélyi határok szemmeltartására zömével Lugos tájékára előretolt Leiningen-dandár tartott megszállva. A 4 zászlóaljból, 5 lovasszázadból és 24 ágyúból álló császári dandár egy erősebb különítménye Facsetra, 2 oláh határőrzászlóalj és 12 löveg pedig a Vaskapu elzárására a Bisztra völgyébe, Vaiszlovára tolatott előre.
Miután Bem Gyulafehérvár körülzárására a szükséges intézkedéseket megtette, április 15-én az előreküldött Pereczy hadosztályt a hátszegi völgyben utólérvén, még ugyanaznap hatalmába ejtette a csak gyengén megszállott Vaskaput, másnap pedig a Vaiszlovánál álló 2 oláh határőrzászlóaljat is visszavetvén, április 17-én minden ellenállás nélkül Karánsebesbe vonult be. Itt vette az értesítést, hogy az általa március végével Erdélyből Oláhországba kiszorított osztrák hadtest, jelenleg Malkowsky alatt Orsován át a Bánságba készül betörni. És tényleg Puchner volt hadteste, mely március 26-án Filipesti tájékán volt elhelyezve, az osztrák főparancsnokságtól parancsot kapott a Bánságba való vonulásra, minek folytán az április 3-án elindulva, Pitesti–Krajova–Turnu-Severinen át Orsovánál április 22. és 25-ike között mintegy 14.000 főnyi létszámmal átlépte a határt. Mindazonáltal Bem előbb Leiningennel akart leszámolni, s így miután a felső Temes szorosait Teregova és Szlatinánál megfigyelő osztagok által megszállatta, Karánsebesen pedig egy erősebb különítményt hátrahagyva, hadának zömével mindjárt másnap tovább indult Lugos felé, melyet 19-én reggeli 7 órakor legnagyobb meglepetésére üresen talált az ellenségtől; a mintegy 1500 emberrel és 6 löveggel ott állott Leiningen ugyanis jobbnak látta Bem előnyomulásának hírére közelebb húzódni Temesvár felé s útközben a facseti különítményét is magához vonván, egyelőre a Bega mentén Kiszetónál állott fel. Miután Lugosra a Dobra–Facseton át előnyomuló Bánffy is bevonult 2000-nyi hadával, Bem most már egyesített hadteste élén folytathatta előnyomulását a temesvári nagy országúton s hogy ezt mindjárt másnap meg nem tette, ennek oka abban rejlik, hogy az Aradot körülzáró Vécsey tábornokot megkereste, hogy egy erősebb különítménnyel Leiningen hátban Rékást szállja meg, hogy ezáltal annak dandára két tűz közé szoríttassék. Vécsey azonban nem teljesítette Bem kérését s így Leiningen, akinek különben sem volt szándékában Kiszetónál helytállani, április 24-én jelentéktelen utóvédharc után, de különben minden nagyobb baj nélkül húzódott vissza Temesvár védő bástyái mögé. Bem 27-én Rékást szállotta meg, ahonnan, a temesvári nagyországútat északra hagyva, Freydorf felé tért le, melynek közelében mintegy 9000-nyi hadával április 29-én tábort ütött. Innen Bem másnap saját személyére Zsombolyára ment, hogy a további hadműveletek tárgyában Perczellel értekezzék.
Alig tért vissza Bem a freydorfi táborba, midőn hírül vette, hogy Malkowsky 12 zászlóaljjal, 16 lovas századdal és 36 löveggel, vagyis összesen mintegy 12.000 ember élén már tényleg útban van a Cserna völgyén fölfelé, minek folytán Bem arra az elhatározásra jutott, hogy Temesvárral szemben körülbelül 3000 embert visszahagyva, hadának fennmaradó részével Malkowsky ellen fordul, hogy ennek egyesülését Theodorovics-csal meghiúsítsa. Ecélból Károlyi alezredes parancsnoksága alatt egy erősebb különítményt haladéktalanul oly utasítással indított el Csákova és Dentán át Versecre, hogy onnan Oravicát és Fehértemplomot hatalmába kerítse.
Malkowsky május 4-én hadtestével Szlatinát, Armenist, Teregovát, Domasnát és Mehádiát szállotta meg s kitűzött feladatához mérten szándékában volt hadteste zömével Karánsebes–Lugoson át az arad–temesvári császári őrségekkel az összekötést felkeresni, mialatt egy kisebb oszlopnak Karánsebesről Német-Bogsánon át Theodorovics-csal kellett volna érintkezésbe lépnie. Miután azonban Malkowsky útközben arról értesült, hogy Theodorovics időközben Nagy-Becskerekre húzódott vissza, a vele való összeköttetés helyreállítására szánt oszlopot Bogsán helyett Fehértemplomon át indította útnak.
Károlyi alezredes május 5-én vonult Versecre s még aznap Arányi huszárőrnagyot 3 gyalogszázaddal, 3 lovasszakasszal és 2 löveggel Oravicára különítette ki, ahonnan az az ottani császári őrséget egy órai harc után visszavonulásra kényszerítette. Május 8-án Károlyi hadoszlopával Fehértemplomig nyomult előre, ahol Malkowsky 300 főnyi oldalkülönítményére bukkanván, azt megtámadta és Petrilova felé visszavonulni kényszerítette. Bem május 10-én Fehértemplomba érve, azonnal az ellenség üldözéséhez fogott, mely, miután Petrilovánál egy ideig helytállott, nemsokára Szászkára vonult vissza.
Malkowsky az oldalát és hátát fenyegető veszélyről értesülvén, főoszlopának további előnyomulását beszüntette és tekintettel az összes hadiszinterekről beérkező felette kedvezőtlen hírekre, hadtestét újból Oláhországba visszavezetni határozta el, mihez képest május 15-én, miután a Nera hídját maga mögött elrombolta, rövid és eredménytelen hadműködés után egyanazon az úton, amelyen jött, újból elhagyta a Bánságot s hadtestével Cernec és Turnu-Szeverinu között szállott táborba, amelyben 40 napig veszteg maradt.
A Malkowskyt ugyan nyomon követő, de azt már utól nem ért magyar hadtest május 16-án érkezett Orsovára, honnan Bem a kormánynak az alábbi hadijelentést küldötte be: „Orsovai hadiszállás, május 16. 1849. Különös szerencsémnek tartom kormányzó urat arról értesíteni, hogy Isten segítségével sikerült a Bánságot nagyobb áldozatok nélkül, Magyarország számára visszahódítanom. Közeledésemre az ellenség mindenütt megfutott, oly gyorsan és oly messzire, hogy nem bírtam utólérni. Orsovát is kardcsapás nélkül szállottam meg. A nép mindenütt barátságosan fogad bennünket, mert tudja a karánsebesiek példájából, hogy csak a javát akarjuk. Az ellenség erős volt; hadereje mintegy 14.000 főből s 40 ágyúból állott. Ez éjjel hagyta el Orsovát és Sz.-Kella–Glavodára menekült Oláhországba. Én a török pasához küldött levelemben ezen átkelés ellen tiltakoztam s a basát a népjog tiszteletbentartására s az ennek értelmében átkelt osztrák sereg lefegyverzésére szólítottam fel. A sereg, melyet a Bánátból kiűztem, Puchner régi hadtestéből, a temesvári őrség egy részéből és két zászlóalj határőrből állott. Az ellenség a vidék szerencsétlen népének csaknem összes erejét kiszívta. A hadiszolgálatra alkalmas férfiakat mind magával vitte; s csak aggastyánok, a nők és a gyermekek maradtak itt. Kötelességemnek tartom megemlíteni, hogy működésemben Perczel tábornok erélyesen és készséggel támogatott; bátorságát, tehetségét nem szükséges említenem, mert ezek ismeretesek. Tény, hogy segédkezése nélkül feladatunk nem végződött volna oly gyors sikerrel. Még csak Temesvárt kell elfoglalni. A vár máris oly szorosan körül van zárolva, hogy az őrség onnan nem jöhet ki többé, legfeljebb fegyvereiknek lerakhatása céljából. Az őrség kirohanást kisérlett meg, de ez ostromsereg visszaverte, a azt hiszem, ily kisérlettől ezután óvakodni fog. Az ellenség visszaveretésénél különösen Pereczy alezredes tüntette ki magát. A várba 15 foglyot küldöttem, kiket Orsován fogtunk el, hogy lássa az őrség azok sorsát, akiknek a várat felszabadítani kellett volna. Ugy hiszem, hogy ez a vár megadását csak siettetni fogja. Bem.”
Bem reménye Temesvár közeli feladását illetőleg mindenesetre túlzott volt; a vár t. i. teljesen felszerelve és élelmiszerekkel is kellőleg el volt látva, úgyhogy – mikép azt az előzményekből tudjuk – hellyel-közzel még Arad várát is kisegíteni képes volt. Azonkívül a vár parancsnoka, báró Rukawina György altábornagy minden felszólítást a vár feladására, következetesen visszautasított. A vár őrsége, miután Leiningen dandárával április 25-én oda visszatért, a következő parancsnokságokból és csapatrészekből állott:
Magasabb parancsnokok gyanánt a vár parancsnokán kívül, ki mellett a vezérkari főnöki teendőket Stankovits Lajos ezredes végezte, szerepeltek: Gläser altábornagy, mint hadosztályparancsnok, gróf Leiningen és báró Wernhardt tábornokok, mint dandárnokok; mérnökkari igazgató gyanánt Szimonowicz őrnagy, tüzérségi főnök gyanánt pedig Scherb őrnagy volt beosztva. Gyalogság: 2 Sivkovics-zászlóalj, 2318 fő; 2 Rukavina-zászlóalj, 2316 fő; 1 Leiningen-zászlóalj, 1273 fő; 1 oláh határőrzászlóalj, 1257 fő és 4 Zanini-század, 336 fő. Lovasság: a Schwarzenberg-dsidások 3 osztálya, 912 lovas; 1 chevauxlegers szakasz, 74 lovas; 1 század szerezsán, 85 lovas. Tüzérség: 213 különféle ürméretű löveg 12 tiszt és 14 főnyi legénység. Az őrség állománya tehát: 7500 gyalogos, 1071 lovas, 251 tüzér 213 löveggel és 17 hadmérnökcsapatbeli egyén; együttvéve 8839 fő.
Ezzel szemben Bem elvonulása után Malkowsky ellen a freydorfi táborban Pereczy alatt mindössze mintegy 3000 embernyi had maradt vissza, melyet Vécseynek legközelebb jelentékenyen szaporítania kellett volna.
Május első napjai a vár körül elég nyugodtan folytak le; említésre méltó összeütközés csupán 3-án történt, mely napon Rukawina déltájban a vár és a Bega között épült elsáncolt táborból a magyarok freydorfi tábora ellen erőszakos kémszemlét hajtott végre, de miután Pereczy csakhamar 3 zászlóaljat, 4 huszárszázadot és 15 löveget állított csatarendbe, a kémszemlére rendelt két császári hadoszlop jelentéktelen ágyúzás után újból visszahúzódott az elsáncolt táborba. Néhány nap mulva Rukawina altábornagy biztos híreket vett Bem elvonulásáról hadának zömével a freydorfi táborból, minek folytán a visszamaradt Pereczy ellen május 12-ikére egy nagyobbszabású kitörés végrehajtását határozta el, melyben az alábbi csapatok vettek részt: 2 Sivkovics-zászlóalj 1200 fővel, 3 Zanini-század 200 fővel, 2 oláh határőrszázad 300 fővel, a Schwarzenberg-dsidások 600 lovassal, 20 chevauxlegers, továbbá 16 tábori ágyú 3 röppentyű löveggel.
A támadás keresztülviteléhez a dandár a következő tagozással helyezkedett készenlétbe: a Sivkovics-ezred 2-ik zászlóaljából, 5 dsidás századból és 12 lövegből álló balszárny a vártól délre, a Józsefvárost jobbra hagyva; a középet képező 1. Sivkovics-zászlóalj 1 század dsidással és 3 röppentyű üteggel a Józsefváros délnyugati kijáratait szállotta meg s végül a 3 Zanini-századból, a chevauxlegers szakaszból és 4 lövegből álló jobbszárny a Bega csatorna és a freydorfi út között nyomult előre; tartalék gyanánt a 2 oláh határőrszázad tartatott vissza. Az oszlopok a támadó előnyomulást május 12-én reggeli 3 órakor kezdték meg s ahelyett, hogy a magyar tábort meglepniök sikerült volna, rövid idő mulva a teljesen harchoz fejlődött magyar hadra bukkantak, mely a császáriakat már kibontakozásuk közben élénk ágyú- és puskatűzzel fogadta. Az ezután következő harc, melynek folyama alatt Pereczy nemsokára ellentámadásba ment át, csakhamar Leiningen visszavonulásával végződött, mihez nem kis mértékben járult hozzá az a körülmény, hogy Giroda és Remete felől erős magyar oszlopok közeledése jelentetett, melyek Leiningen visszavonulási vonalát fenyegették. És tényleg Vécsey a Bemtől vett felszólítás folytán mintegy 4000-nyi sereghaddal Temesvár alá, a Vadászerdőbe megérkezve, tudomást vett a császári őrség folyamatban lévő kirohanásáról, minek folytán Pereczy segélyezésére nyomban egy erősebb különítményt indított el Girodán át Freydorf felé.
Május 14-én Vécsey az ellenség által csak gyengén megszállott Gyárvárost vette be, mely alkalommal különösen Asztalos őrnagy tüntette ki magát 29. honvédzászlóaljának élén. Az említett külváros elvesztése annál érzékenyebben sujtotta a vár őrségét, miután az ottani vízműből nyerte az egész vár vízzel való ellátását, amennyiben a várban meglevő kútak általában igen rossz ivóvizet szolgáltattak.
Május 15-én a vár körülzárása az összes külvárosok birtokbavétele és megszállása által teljessé vált s a rendszeres ostrom bevezető munkálatai kezdetüket vehették.
Arad vára körül a február elején történtek után* egyelőre szünet állott be s csak február vége felé sikerült Kiss Pál alezredesnek a Maros jégzajlásának elmultával a várat újból a folyó mindkét partján körülzárni; a kellő ostromszerek hiányában egyelőre minden a szoros körülzárásnál maradt, remélve, hogy az őrség kiéhezés által lesz majd megadásra bírható. Így mult el egész március hava is anélkül, hogy a vár körül jelentékenyebb esemény előadta volna magát.
Lásd az I. kötet 19. fejezetét.
A vár őrsége báró Berger János altábornagy parancsnoksága alatt, aki mellé csapatparancsnok gyanánt Szilják Ferenc tábornok, mérnökkari főnök gyanánt Gläser József alezredes, tüzérségi főnök gyanánt Rauinger Mihály százados, térparancsnokul pedig báró Saffran Ferenc őrnagy nyerte beosztását, a következő csapatrészekből alakult: Leiningen-gyalogos 92 fő, Sivkovics-gyalogos 108 fő; Rukawina-gyalogos 50 fő, az oláh bánsági határőrezred 4 századából 730 fő, a 2. helyőrségi zászlóalj 4 századából 347 fő, a Schwarzenberg dsidások 1 szakaszából 42 lovas, helyőrségi tüzérségből és hadmérnöki csapatokból 80 fő és 61 főnyi egyéb kezelőlegénységből; összesen 1510 ember; a különféle ürméretű lövegek száma április havában a 66-ot érte el.
A körülzáró csapatok parancsnokságát április elején Vécsey tábornok vette át s azok ezidőtájt a következő csapatrészekből állottak: a 29. honvédzászlóaljból, 1200 fő; a 36. honvédzászlóaljból, 1000 fő; a 38. honvédzászlóaljból, 1100 fő; a 58. honvédzászlóaljból, 1200 fő; a 59. (azelőtt békési) zászlóaljból, 1050 fő; a 68. (azelőtti debreceni) zászlóaljból, 1200 fő; a 95. zászlóaljból, 1150 fő; 5 század Lehel-huszárból, 800 lovas; 2 század Reuss huszárból, 320 lovas és 40 tábori- és ostromágyúból; a csapatok állománya: 7900 gyalogos és 1120 lovas. A parancsnokság átvétele után Vécsey azonnal hozzáfogott az első párhuzam emeléséhez s a vár parancsnokát megadásra szólította fel, mire ez válasz gyanánt legott a vár falán felállított ágyúit szólaltatta meg. E meghiúsult kísérlet után Vécsey tevékenység dolgában nagyjában véve elődjének nyomdokain haladt, összes reményét a várőrség kiéheztetésébe helyezvén, melynek június végefelé, amidőn a vár őrsége csakugyan megadta magát, foganatja is lett.
A leírtakból láthatjuk tehát, hogy Magyarország ügye május hava folyamán az összes hadiszintereken sikereinek és fényes haditetteinek tetőpontját érte el, amennyiben hihetetlen gyorsasággal, úgyszólván az egész országot újból visszahódítania sikerült. Hogy a szerencse kockája oly rövid idő mulva oly gyorsan és oly nagyot fordulhasson, ahogyan azt a nyári hadjárat folyamán előadni alkalmunk leend, kinek is lett volna oka előre sejteni?!
Vége a második kötetnek.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT