A tót fölkelés elnyomása.
A tót fölkelés elnyomása.
A tót nép lakta felvidéken Hurbán, Stur és Hodzsa izgatásaikat tovább folytatván, ezeknek az országba jött néhány száz cseh önkéntes segítségével, nehezen bár, de mégis sikerült a különben csendes és elégedett tótokat fegyveres fölkelésre birni. Az összeszedett-vedett, mintegy 2500 főnyi tót felkelő csapat a panszláv üzelmek anyafészkénél, Brezovánál gyülekezett.
Ezzel szemben a honvédelmi bizottmány megbízásából báró Jeszenák János nyitramegyei főispán a magyar nemzetőrséget szervezte s csakhamar a részben puskákkal, részben csak dsidákkal és kaszákkal felfegyverzett pozsonyi, nagyszombati, tallósi, diószegi és nagymecsedi nemzetőröket a szenici táborba zászlói köré gyüjtötte. Hurbán a támadásban a magyarokat megelőzni akarván, szeptember közepe után három csapatban felállított, mintegy 2000 harcosával a Jablonicnál gyülekező nemzetőrökre vetette magát, ezek azonban a gróf Kotulinszky parancsa alatt álló Ceccopieri sorezredbeli egyik század támogatásával a tótoknak különben is lanyha támadását visszaverték. Hasonlóan pórul járt a Szenic felé küldött tót támadó oszlop is, melyet Vojnics Lajos őrnagy kergetett széjjel nagyobb nehézség nélkül. E csorbát kiköszörülendő, Hurbán még ugyanazon hónap 26-án ujból felkerekedett, de ekkor már a nemzetőrség támogatására Pozsonyból az egész Ceccopieri ezred érkezett volt be s az összes magyar hadak feletti parancsnokságot Knöhr tábornok vette át. Hurbán erről értesülvén, hadaival Brezovára és Miavára húzódott vissza, mely helységeket erősen eltorlaszoltatta. Erre aztán Knöhr tábornok csapott át a támadásba, egyik oszlopát Szenicről Miavára, egy másik oszlopát pedig Jablonicról Brezovára indítván. Mindkét helyen szeptember 29-én történt az összeütközés, mely az említett helységek bevételével és a fölkelők vad futásával végződött. Hurbán, Stur és Hodzsa hős ármádiájának egy része rémülten a miavai hegyek közé menekült, a többi pedig minden ellenállás kifejtése nélkül lerakta a fegyvert.
A megtört tót nemzeti tanács végső kétségbeesésében Knöhr tábornokhoz fordult oltalomért, kihez a következő levelet intézte:
„Tábornok úr!
„Van szerencsénk tudomására hozni, hogy mi ő felsége császárunk és királyunk, az uralkodóház és az osztrák birodalom épségben tartása mellett vagyunk. Ép ezért léptünk fel a magyar szakadárság ellen, amely a birodalom szétdarabolását, s a magyar koronához tartozó, de nem magyarajku népek leigázását tüzte ki célul.
„Mi tótok kötelességünknek tartjuk, százados elnyomatás után, jogainkat és szabadságunkat, miket ő felsége minden nemzetiségnek egyforma mértékben legkegyelmesebben megadni méltóztatott, igénybevenni. A nemzetiségek egyenlőségét kell követelnünk, hacsak megvetendő nép lenni nem akarunk.
„Törekvésünket, érzelmeinket különben maga ő felsége is ismeri. Ezért volt lehetséges, hogy önkéntes csapatunk, fegyverrel és lőszerrel bőven ellátva, külön vonaton, katonai díjszabás szerint indult el f. hó 17-én Bécsből.
„Mindezekből, úgy hisszük, tábornok úr meg fogja érteni, hogy mi ő felsége a császár és király iránt rendületlen hűséggel viseltetünk, a cs. kir. katonasággal pedig egyetértésben akarunk működni.
„A nemzeti tanács biztosítja önt tábornok úr, hogy a tót nemzet föltétlenül és tömegesen csatlakozik önhöz.
„A legnagyobb örömmel maradunk tábornok úr alázatos szolgái.
„1848. szeptember 30-án.
A tót nemezeti tanács:
Hurbán Miciszláv József, Stur Lajos,
Hodzsa M. Zach F.
Rossak Timót.”
Knöhr ezt a levelet válasz nélkül hagyva, a honvédelmi bizottmánynak terjesztette be s a maga részéről szolgálatait inkább az ezidőtájt már Bécs felé visszavonuló Jelacsicsnak ajánlotta fel, ami csakhamar kutudódván, már október 6-án kénytelen volt ezredével együtt nagy sietséggel, annak podgyászát Pozsonyban hagyva, Marcheggbe menekülni.
A tót lázítás apostolai ellenben kéz alatt még tovább folytatták bujtogató munkálkodásukat, mig végre Frischeisen alezredesnek december 4-én bekövetkezett betörése egy 4 gyalog-, 1/2 lovas század és 1/2 röppentyü ütegből álló osztrák hadoszlop élén a Jablunkai szoroson át, ujólag alkalmat adott Hurbánnak, hogy ismét nyiltan lépjen a munkálkodás terére. Frischeisen a Csácánál Ballogh alatt álló nemzetőr csapatokat visszanyomván, Csácát megszállotta. Itt csatlakozott hozzá Hurbán hadával, aki arra birta Frischeisent, hogy a Querlonde és Beniczky alatt a felső Vág völgyében összegyüjtött mintegy 3000 ember és 4 ágyuból álló hadat együttes erővel támadják meg. Ez december 11-én Budetin-nél, Zsolnával szemben a Vág és Kisuca összefolyásánál meg is történt s a magyar had jobb oldalában 2 rendes század által, melyhez Blaudek és Zach vezetése alatt mintegy 200 tót önkéntes is csatlakozott, megkerültetvén, a Vág mögé húzódott vissza s a hidat maga mögött elrombolta. Frischeisen nem követte a magyarokat a tulsó parta, hanem azokkal estig tartó tűzharcot tartott fenn; ekkor aztán arról értesülvén, hogy háta mögött népfölkelés szervezkedik, jobbnak látta kitakarodni az országból, minek folytán már 12-én ujból Jablunkánál állott, 13-án pedig Teschenig húzódott vissza, s így a Morvaországból és Sziléziából az országba vezető hegyszorosokat ismét magyar csapatok szállották meg. Az ekként faképnél hagyott Hurbán később tót önkéntes zászlóaljával osztrák tábornokok védő szárnyai alá húzta meg magát, de sikeres munkálkodást itt sem volt képes felmutatni. Igy végződött a híres tót nemzeti fölkelés, mely eredetileg a nagy horvát betörés pendantja akart lenni.
){kind=link}