A schwechati csata. 1848. október 30-án.
A schwechati csata.
1848. október 30-án.
1848. október 30-án.
Kossuth, hogy a parendorfi táborban mutatkozó ingadozásnak és bizonytalanságnak véget vessen, október 17-én a fővárosból egy osztály Vilmos huszárral, a 25-ik honvéd zászlóaljak kiegészítő legénységével, 1500 pesti nemzetőrrel és 3 üteggel hajókon Moga táborába indult; utközben mindenütt nemzetőrök csatlakoztak hozzája, úgy hogy mire október 23-án Milósfalvára ért, a magával hozott segélycsapatok mintegy 12.000 emberre szaporodtak fel. Megérkezése után Kossuth a fogadtatására megjelent tisztekkel azonnal haditanácsot tartott s bevezető beszédében lelkes szavakkal kardoskodott a Bécs felmentése érdekében újból felveendő támadó műveletek mellett. Kossuth után Moga, majd pedig Görgey emelt szót s a magyar sereg számbeli kisebbségét, de kivált hiányait minden tartózkodás nélkül ecsetelve, határozottan ellen szólt a támadólagos fellépésnek. A többi jelenvolt tisztek többé kevésbbé szintén e véleményen voltak, a szándékolt támadó mozdulatot már csak azért is aggályosnak vélvén, mivel ez esetben a harc már nem a pártütő bán, hanem az osztrák császári sereg ellen osztrák területen vivatnék. Így állván a dolog, a gyülés határozathozatal nélkül oszlott széjjel s az egybegyült tisztek Kossuthtal együtt a parendorfi táborba tértek vissza. Ide érve, Mogát Windischgrätznak egy felszólítása várta, melyben a magyar seregben szolgáló cs. kir. tiszteknek parancsolólag meghagyja, hogy a legsúlyosabb következmények terhe alatt azonnal táborába menjenek. Moga ezen felhivást Kossuth-tal és tisztjeivel is közölte, kiknek a magyar sereg kötelékéből való kilépés szabad elhatározásukra biztatott. Ennek folytán mintegy 30 császári tiszt – közöttük Teleky Ádám és Holtsche Ferenc vezérőrnagyok – a további szolgálat alóli felmentésüket kérték, a megmaradottak ellenben ünnepélyesen kijelentették, hoy továbbra is szívvel-lélekkel küzdenek a magyar ügynek kivivása érdekében, ha kell, még Windischgrätz csapatjai ellen is. A lelkesültség fokozására Kossuth az egybegyült tisztikar előtt több helyen lángoló beszédet tartott, majd lakásának erkélyéről az általa kétségkivül a szenvedélyesség és gyülölség hangján fogalmazott s Windischgrätznek adandó alábbi választ olvasta fel:
„A népek története – kezdődött Kossuth válaszirata – nem mutathatja fel a hitszegés, árulás és rosszlelküség hasonló példáját, minő az ármányok azon szövevénye, mellyel egy csalárd udvari kamarilla a magyar birodalomnak nemcsak törvényesen alkotmányos jogait, hanem állami létét is megsmmisíteni törekszik.
„Magyarország mindig szabad, önálló királyság volt, nem kebelezve be semmi más államba, s nem vetve alá semmi más országnak.
„Ezen feltét alatt adta át Magyarország királyi koronáját az uralkodó háznak. És 14 királyaink a habsburgi házból fogadták esküvel a magyar birodalom önállásának és alkotmányos jogainak fentartását.
„Magyarországnak ezen szabadsága, ezen önállása nem új nyereménye a márciusi napoknak s nem ajándéka V. Ferdinánd királynak, hanem oly alapföltétel, melyben a habsburgi háznak magyar királysága alapszik.
„És mégis egy bűnteljes udvari kamarilla szemtelenül játékot üzve a királyi esküvel és a fejedelem beteges állapotával, a magyar birodalom állami létének megsemmisítésére csendes és királyához mindig hű hazánkban lázadást gerjesztett és szegény honunkat példátlanul iszonyatos harc szinhelyévé tevé.
„Mindezen jelenségek dacára sem akarta Magyarország hónapokon keresztül elhinni, hogy azon árulás és embertelenül barbár cselszövények szálai magának a fejedelemnek legközvetlenebb közelében fonassanak; mert a magyar nép férfias, őszinte gondolkodása képtelen volt csak gyanítani is ily büntettnek lehetőségét.
„És maga a fejedelem a szerb lázadást felségsértésnek és báró Jellacsicsot, ki gőgös túlbizakodottságában törvények ellen emelte fel bünös fegyverét, a törvények útján honáruló lázadónak nyilvánította.
„De midőn látták, mikép az őszinte magyar nemzet, királyának igéreteiben túlságosan bízva, az önvédelemre elkészülve nincsen, a lázadó Jellacsics hazánkat kegyetlen háborúval lepte el.
„És alig tevé ezt, álürügyek alatt az osztrák miniszterium által pénz- és fegyverrel láttatván el, midőn a lázadó a fejedelem hű szolgájának jelentetett ki. Az osztrák seregek, melyek, a magyar ezredek a császári trón védelmére az országon kívül használtatván, Magyarországban és tartományaiban a közcsend fentartására és a törvényes kormány szolgálatára voltak széthelyezve, ezen osztrák seregek magyarok által fizetve és élelmezve, felsőbb ösztönzésre, legnagyobb részt segédkezet nyújtottak a zendülőknek, és vétkesen fegyvert emeltek azon ország ellen, melynek védelmére esküvel és becsületökkel köteleztettek. Magyar- és Erdélyország szláv és oláh lakosai közt lázadást, zendülést támasztottak. Osztrák tisztek, még tábornokok is, szerb rabló csordákat és fellázított oláh tömegeket vezényelnek. Az Isten büntető keze által utolért Latour gróf, a volt osztrák hadügyminiszter, megparancsolta a magyar várparancsnokoknak esküjöket hűtlenül megszegni; megparancsolta a Magyarország minden melléktartományaiban létező hadi kormányzóknak, hogy Magyarországba törjenek be és a lázadó Jellacsicsot honáruló vállalalatában elősegéljék. És hogy ezen gyalázatosságok megkoronáztassanak, a barbárok előtt is szent közerkölcsi érzelem iránt annyira megfeledkeztek, hogy nem iszonyodva Magyarország ezredévi állami létét és a habsburgi házból származott 14 király által esküvel is megerősített alkotmányát egy szentségtelen tollvonással eltörleni és a haza belsejében dúlongó pártütőt: Jellacsicsot, az oly cudarul elárult ország korlátlan urává és oly nemeslelkűleg hű magyarok felett katonai zsarnokká kinevezni akarni és ezen minden emberi érzelmet fellázító erőszakoskodásra a beteg fejedelem aláirását is kicsalni.
„De ennyi büntettek végre kimeríték az Isten türelmét és igazságosságát. A magyar nemzetet, mivel nemesszivüleg a hitben és hűségben bizakodva, készületlenül állt, gyöngének és az oroszlánt halottnak hitték, mely azonban erejének érzetében csak alvék. Jellacsics tapasztalta a magyar fegyverek erejét. A magyarnak történeti hősiessége ezen hallatlan árulás ellen jogos harcban fényesen igazolta magát. A lázadónak hadteste a hős magyar harcosok kicsiny csapatai, sőt rögtönözve összevont, gyakorlatlan alig felfegyverzett népfelkelési seregek által is mindenütt megveretett, 10.000 körül elfogatott és lefegyvereztetett és maga a szájhős pártütő Jellacsics egyetlen csata után egész főseregével annyira jutott, hogy magát a megérdemlett végképi megsemmisüléstől csak a fegyverszünetnek, melyért ő maga esengett, alávaló megszegése által mentheté meg; mig végre kegyetlenséggel bélyegzett folytonos futásaiban, a mieink által üldöztetve, osztrák földre menekült.
„Ha a magyar sereg a futó ellenséget szünet és késedelem nélkül túl a Lajthán követi, 24 óra alatt elérte volna őt isten bosszuló igazsága.
„Mi azonban, habár irántunk a példátlan erőszakosságok egész láncolatában az emberi és isteni jog minden tekintetét megsértették, tisztelettel viseltettünk egy szomszéd barátságos nemzet birtoka iránt, és hős seregünk boszuló karjait megállítottuk, azon biztos várakozásban, mikép az ausztriai császárnak, ki egyszersmind Magyarország alkotmányos királya is, osztrák hadi ereje a benyomuló zendülőknek seregét lefegyverzendi, s úgy az általunk semmi által elő nem idézett polgárháború újabb visszatértét elhárítandja.
„Mi jogosítva valánk ezt várni a szentesített népjog elvei folytán, jogosítva valánk ezt várni magának a tévútra vezetett fejdelemnek önérdekében is, kinek el kell iszonyodnia azon nyomortól, melyet a gonosz kamarilla, szemtelenül visszaélve nevével, hű népeire árasztott, ha majd egyszer az isten annyi erőt adand neki, hogy a dolgok valódi állását saját szemeivel láthassa és szabadon megitélhesse.
„Mi csalatkozánk jogszerü várakozásunkban. A helyett, hogy a vakmerően betört pártütő, a Magyarország alkotmányos koronája ellen hitszegő áruló lefegyvereztetett és ártalmatlanná tétetett volna, gr Auersperg, az osztrák tábornok, egyesült a lázadóval, őt védelme alá vette és a zendülőknek így megnagyobbított erejével fenyegető állást foglalt Bécs előtt, azon nagylelkű nemzet fővárosa előtt, mellyel minket magyarokat az uralkodó egysége és a törvényes szabadság elvesztésének közös veszélye hű szövetségesekül kapcsol össze.
„És hogy a leghallatlanabb méltatlanások teljességéből semmi se hiányozzék, hercegséged magát nálunk ő felsége seregeinek főparancsnokául hirdeti ki, melyek az ön Jellacsicsnak felségsértő csapatait is felvette. Ezáltal önmagát b. Jellacsics lázadása részesének és Magyarország törvényei s alkotmányos trónja iránti ellenségének jelenti ki, és annyira megy, miszerint a magyar sereg tisztjeit, kik esküvel köteleztetnek az alkotmány iránti hűségre, hadi törvényekkel való fenyegetéssel akarja átmenetelre csábítani a haza ellenségének a táborába.
„Tudva kell lenni hercegséged előtt, hogy a magyar sereg felett ő felsége érvényesen csak a hadügyminiszter ellenjegyzése mellett rendelkezhetik, és hogy minden más úton való rendelkezés a királyi esküvel szentesített törvény által már előre érvénytelennek nyilatkoztattatik. Hercegséged kinevezése Wessenberg által van ellenjegyzeve, ki nem is magyar, annál kevésbbé magyar miniszter; annálfogva ön semmi esetben sincs jogosítva, magának a magyar sereg felett bármi hatalmat is tulajdonítani; úgy, hogy hasonló merény hazánk ellenében nyilván kifejezett ellenségeskedést foglal magában, mire Magyarország semmi okot nem adott.
„Ez ellenségeskedés még az által is nagyobbíttatik, hogy hercegséged a futó pártütőnek seregeit saját vezérlete alá vette fel, és így magát a Magyarország alkotmányos trónja, állami létezése és törvényei ellen intézett lázadás vezérévé tevé.
„Azt kivánja tehát a közbéke, melyet Magyarország nem zavart meg, és a dinasztiának érdeke, hogy mi, ámbár a legvégső önvédelemre erőszakosan kényszerítve, hercegségedet az isten örök igazsága, a népjog és emberiség nevében felhivjuk: hogy jogsértő szándékával hagyjon fel, a pártütő Jellacsics osztrák földre futva nyomult seregét fegyvereztesse le, s azon esküvel, „hogy Magyarország ellen többé nem fog harcolni,” tegye ártalmatlanná, és 24 óra alatt biztosítást adjon nekünk, hogy Magyarország ellen semmi ellenségeskedést sem akar megkisérteni.
„A fenyegető hadi törvényt illetőleg, ez a jogtalanság annyi erőszaktételei után oly borzasztó szó, melynek valódiságában az emberiség és polgárosodás iránti hitükben nem hiszünk. Gondolja meg ön, hogy isten, az igazság védője, 10.000 foglyot, s vesztegethetetlen itélőszéke előtt az emberiség átkát vonná magára az, ki a XIX. században a polgárosodott Európa előtt a barbárságnak hason példáját idézné elő. Kénytelenek vagyunk kinyilatkoztatni azt is, hogy mi azon esetben mélyen elszomorított szivvel nem mulaszthatandjuk el azt hasonlóan viszonozni. Gondolja meg ön, hogy isten, az igazság védője, 10.000 foglyot s közöttük több tábornok és törzstisztet adott kezeinkbe. Fontolja meg tehát ön jó váratlan szavait, mert mindazon vér, mely folyni fog, az örök isten bírószéke előtt ön fejére fog szállani.
„Elmondottuk ezzel, mit a becsület és kötelesség mondani késztetett; hátra van még felhivni önt arra is, hogy a béke s birodalom és a trón iránti kötelesség érdekében, melynek fenállását szentségtelen kézzel az udvari kamarilla annyira megingatta, szüntesse meg Bécs ostromlását; s ezen nemeskeblü városnak magyarországgali szabad közlekedését, melynek erőszakos felfüggesztése annyira ártalmas a viszonylagos kereskedési érdekre, állíttassa vissza, hogy így ne legyen kényszerítve a birodalomnak fővárosa az önvédelem végső eszközeire, melyek a trón fentartására, mi saját feladatunkhoz is tartozik, szükségkép előreláthatatlan veszélyezést, és a birodalomra végtelen szerencsétlenséget idéznének elő.
„Mi ezen parlamentair által, kit hercegségedhez küldve, ezzel a népjog védelme alá helyezünk, határozott választ kérünk, melytől fog függeni, hogy kénytelen-e Magyarország kegyelemességedet ellenségének tekinteni.
„Vezérelje önt a elhatározás ezen nagyszerü percében az igazságos isten.
„Parendorfban, a magyarországi hadsereg főtáborszállásán október 25-én 1848.
Kossuth Lajos,
a honv. bizottm. elnöke
Pázmándy Dénes,
országgyülési elnök.
Csányi László,
országbiztos.
Az iratnak elvitelére Windischgrätz hetzendorfi főhadiszállására Ivánka Imre ezredes vállalkozott, ki mellé kisérőül Dobay Ágoston pozsonyi nemzetőr százados szegődött. A herceg az irat átvétele és főbb tisztjeivel tarott rövid tanácskozás után Ivánkához, aki azelőtt huzamosabb ideig alatta szolgált, a következő szavakat intézte:
„Remélem, hogy ön kötelességéhez hiven nemsokára visszatér hozzánk, egyébként mondja meg megbizóinak, hogy lázadókkal nem alkuszom!
Erre Ivánka szótlanul meghajtotta magát és távozott. A két békekövet Windischgrätz hadcsapatain háborítlanul áthaladhatott, a horvát tábor előörseinél azonban megállították őket s Jellacsics elé állítva, utóbbi akként döntött, hogy Ivánka fogva marad, mig ellenben Dobay bántódás nélkül hazatérhet.
Windischgrätz nyilatkozata, valamint Ivánka elfogatása élénk felháborodást keltett a magar táborban s ha eddig a tisztek egynémelyike csak bizonyos tartózkodással csatlakozott az osztrák földön keresztülviendő támadólagos fellépés eszméjéhez, most egyszerre mindenkiben a bosszuvágy érzete éledt fel, úgy hogy most már a habozók is a támadás mielőbbi megindításamellett kardoskodtak. Ennek folytán Moga intézkedéseit az előnyomulásra megtevén, a három oszlopba tagozott sereg október 28-án reggel harmadízben lépte át a Lajthát s a mondott napon a jobbszárnyoszloppal Fischamendig, középsővel az Enzersdorftól keletre fekvő magaslatokig, a balszárnyoszloppal pedig Margarethen am Moos-ig hatolt előre s a menet befejezte után előőrseit Schwadorf—Klein Neusidel—Fischamend vonalában állította ki.
Október 29-én a sereg Görgey dandárával mint elővéddel az élén, de különben az előző napon felvett tagozásban a Fischa folyón átkelve, mindössze egy mérföldnyi útat tett meg Schwechat felé s az előző napinál kissé összpontosítottabb állásban szállott éji nyugalomra a Rauchenwarth-tól északra fekvő magaslatokon táborba, mely azonban csakhamar vak lárma által alaposan megzavartatott. A balszárny vezérkari tisztje, Nemegyei százados ugyanis téves hirek alapján a sereg főhadiszállásába azt a jelentést küldötte, hogy a tábor balszárnya máris meg van kerülve, minek folytán ide még az éj folyamán erősbítéseket küldtek, bár Nemegyei tévedése időközben kiderült. Október 30-án reggel a sereg az alábbi beosztással folytatta támadó előnyomulását:
A 4 honvéd zászlóalj, 2 huszár század és 8 ágyuból álló előhadat Görgey Arthur ezredes vezette; ezt követte a sereg zöme, vagyis a derékhad a következő beosztással:
A jobb szárny, Bárczay Miklós ezredes alatt: 6 zászlóalj gyalogos, 4 század lovas és 16 ágyu;
a közép, gróf Lázár György ezredes vezetése alatt: 4 honvéd zászlóalj, 6 huszár század és 24 ágyu;
a balszárny, Répássy János ezredes alatt: 4 zászlóalj, 16 huszár század és 24 ágyu;
a tartalékhad, Karger Ferdinánd ezredes által vezetve; állománya 3 zászlóalj nemzetőr, 4 század huszár és 16 ágyu;
Az egész sereg tehát 21 zászlóaljat, 32 lovas századot és 88 ágyut számlált s állománya kereken 20.000 gyalogosra, 4000 lovasra és 2000 tüzérre, tehát összesen 26.000 emberre tehető, megjegyezvén, hogy ebből csak mintegy 16.000 ember volt rendes csapatbeli, a többi nemzetőr. A gyalogságnak a tartalékhadba beosztott mintegy 3000 embere csak kaszával volt felfegyverezve. Egyébként a nemzetőrségnek mint csapatnak értékéről Gelich tábornok munkájában következőleg nyilatkozik:
A legnagyobb sietséggel több megyéből összegyüjtött nemzetőrök – úgymond – nem képeztek oly csapatokat, melyekben egy hadvezér minden esetben bizhatott volna, ami pedig az odacipelt népfölkelést illeti, ez ugyan alig volt egyéb, mint hadi kinézésü tömeg, mely csak arra való volt, hogy harcvonalunknak nayobb kiterjedést adjon. Ellenállási képességgel ez a népfölkelés rendes katonasággal és tüzérséggel szemben épen nem birhatott és bizonyossággal előre lehetett látni, hogy az első kartácslövésnél szét fog futni, rendetlenséget és rémületet fog előidézni még a rendes csapatok közt is.” Hasonlóan, sőt hellyel-közzel még erősebben nyilatkozik e tárgyról Görgey is emlékirataiban.
Október 28-án, tehát ugyanaz nap, melyen a magyarok harmadizben átlépték a Lajthát, intézte Windischgrätz első erősebb támadását Bécs ellen; ennek eredménye nem volt ugyan valami fényes, de mégis annyira megpuhította a bécsieket, hogy hajlandóknak mutatkoztak az ostromlókkal alkudozásokba bocsátkozni; de ép midőn a kapituláció már majdnem meg volt kötve, hire érkezik a Bécs felmentésére indult magyarok előnyomulásának, mire Bécs lakosai újra fegyvert ragadnak s a harcot megújítják.
Windischgrätz a magyarok támadó előnyomulásáról értesülvén, a Bécs körül eddig összegyült mintegy 60.000 főnyi seregéből, körülbelül 30—35.000 embert 54 ágyuval Jellacsics parancsnoksága alatt a Schwechat vonaláig tolt előre, ahol az egyelőre védőleg volt hivatva viselkedni, mig ő a sereg fenmaradó részével, az ellenállást újból felvett Bécs körülzárását folytatta.
Jellacsics serege zömével Schwechat helységben és a mögött állott fel; egyidejüleg egy erősebb hadoszlopot balszárnya elé, Mannswörthbe tolt előre, mig a nagyobbára lovasságból álló jobb szárnyát a császári kir. papirgyár és Zwölfaxing között állította fel. Ekként elfoglalt és mesterségesen megerősített állását a bán csupán mozgó járőrmenetek által biztosította.
A magyar hadoszlopok előnyomulásának folytatásánál október 30-án reggel legelőbb Bárczay jobb szárnyoszlopa bukkant Mannswörth előtt az ellenségre, mire a harc élénk ágyuzással kezdetét vette, majd Guyon őrnagy az egyik székely és a 2. pesti önkéntes zászlóaljjal a többi csapatok közül kiválva, elszántan megy neki a Mannswörth szegélyét megszállva tartó ellenségnek. Ugyanekkor Görgey is felfejlődni készül előhadával Schwechat ellen, ahol erős ellenséges osztogok épen harchoz fejlődni készültek, miközben Mogától parancsot kapott, miszerint a derékhad, de leginkább a messze elmaradt balszárny beérkezését bevárandó, további rendeletig előnyomulását szüntesse be. A legelébb beérkezett Lázár dandár Görgeytől jobbra, a schwechat-schwaadorfi uttól északra, az ellenség gyenge ágyutüze alatt fejlődött fel, mire Görgey a maga tüzérségét is megszólaltatta. Az időközben beérkezett tartalékhad a Görgey és Lázár-dandárok mögött állott fel. Ezalatt Mannswörthnél még mindig eldöntetlenül folyt tovább a kemény tusa, amelyben kivált Guyon az említett két zászlóaljjal vakmerőséggel határos kitartást és bátorságot fejtett ki. Egyelőre tehát úgy a közép, mint a magyar jobb szárnynak elég rendjén volt a dolga, csak a Répássy oszlop, mely túlságos óvatosan nyomult előre a rauchenwarth-schwechati úton, sehogy sem tudott velök egy magasságra jutni és harchoz fejlődni. Még jobban feltartóztatta Répássy előhaladását az a körülmény, hogy Jellacsics jobbszárny lovassága Zwölfaxing felől a magyarok balszárnya felé átkaroló támadó mozdulatot tett, ami a Répássy oszlopot teljes megállásra késztette, minek folytán közte és Görgey balszárnya között hatalmas űr keletkezett. Ezt a körülményt a papirgyárnál visszamaradt ellenséges lovas osztály kiaknázni akarván, a Répássy és Görgey között keletkezett űr felé szintén támadólag nyomult előre, úgy hogy Görgey ennek ellensúlyozása céljából kénytelen volt saját balszárnyát horog alakban visszahúzni. Egyébként Jellacsics szerencsére nem gondolt támadólagos visszavágásra, hanem csupán elfoglalt állásának passziv megtartására szorítkozott, micélból Mannswörthnél álló s Guyon vakmerő szuronyrohamai által szorongatott balszárnyának időről-időre újabb és újabb erősbítéseket küldött. A középen, Schwechat tájékán a bán leginkább tüzérségével kivánt hatni, micélból déltájban az említett várostól nyugatra fekvő magaslaton több üteget gyüjtött össze.
Pusztelnik őrnagy átlátván az ebből keletkezhető veszélyt, Schwechattal szemben szintén több üteget vonultatott fel, melyek azonban az ellenség hathatósabb tüzelése következtében csakhamar elnémulni s állásukat odahagyni kényszerültek. Ezt az előnyt kiaknázadók, az ellenséges ütegek a Schwechattól keletre fekvő magaslatokra mentek át s azonnal megkezdték tüzelésüket előbb a magyar közép, majd a jobbszárny-hadoszlop ellen is. A sűrűn becsapódó lövedékek mindenekelőtt a nagyobbára nemzetőrökből álló Lázár dandárt bomlasztották fel, mely ezután a tisztek példás erőlködése dacára sem volt többé tartható állásában. Az ekként futásnak eredt dandár Görgey csapatjait is magával rántotta, bár ez utóbbi minden lehetőt megtett, hogy dandárának szégyenletes megfutamodását megakadályozza. Ily körülmények között a jobbszárny sem volt többé tartható s rövid idő mulva, körülbelül délután 2 óra tájban az egész magyar sereg nyüzsgő hangyarajként, hanyatthomlok rohant vissza a Fischa, onnan pedig megállapodás szerint csakis Pozsonyba érve, tehát a csata szinhelyétől mintegy 8 mérföldnyire találták magukat eléggé biztonságban, hogy fáradt tagjaikat kissé kipihentessék. Pedig a veszély nem volt valami nagy, amennyiben Jellacsics nagyszámú lovassága dacára minden üldözésől eltekintett.
A szenvedett veszteség mindkét részen egyenként mintegy 100 halottra s pár száz sebesültre tehető, tehát általában véve csekélynek mondható, ami leginkább abban nyeri magyarázatát, hogy az ütközet eléggé hosszú tartama dacára, – reggel 7 órától délután 3 óráig – a gyalogság alig fejtett ki említésre méltó tevékenységet, kivéve Guyon két zászlóalját, de ez is inkább szuronyával dolgozott; különben is a schwechati csata alig állott egyébből, mint lassú jelentéktelen ágyuharcból, a horvátok részén pedig ezenfelül a lovasságnak néhány sikerült fenyegető mozdulatából.
Az ütközet legközelebbi következménye Bécs eleste lőn, mely remény és sikerre való kilátás nélkül már a következő napon megadta magát a várost körülzáró Windischgrätz hercegnek.
){kind=link}
){kind=link}