7. A 906. évi szászországi hadjárat.
7. A 906. évi szászországi hadjárat.
A Saale-Alsó-Elbétől nyugatra majdnem a Rajnáig lakó szászok híres hercegük, Ottó alatt 906 táján hódítólag kezdtek fellépni a Saale-Elbe között, a mai Drezda és Meissen tájékán lakó, a glomacsok törzséhez tartozó dalaminciaiak és az Elbétől keletre lakó többi szláv törzsek ellen. A szászok vezére Ottó herceg fia, a később oly híressé vált Henrik volt.
A dalaminciaiak szorultságukban a magyarokat hívták segítségül, akiknek egy csapata a már leigázott Morvaországon és az ellenállást többé ki nem fejtő csehek földjén át hamarosan, 906 június 24-én Dalminciában termett s aztán Szászországba betörve, ott iszonyú pusztítást vittek véghez. Nemsokára, ez a csapat, Widukind* szerint, rengeteg zsákmánnyal tért vissza Dalminciába,* ahová akkorára már egy újabb csapat érkezett volt be, amelynek vezetői nagy lármát csapva, háborúval fenyegették meg a dalminciaikat, amiért nem őket, hanem amazokat hívták be a gazdag prédára. Ily körülmények között nem maradt egyéb hátra, mint hogy a dalminciaiak ezt az újabb csapatot is Szászországba vezették, mely ilymódon egy év alatt kétszer is alapos dúlásnak és fosztogatásnak volt kitéve. De megsinylették a dalaminciaiak is a kettős vendéglátást. Amíg az új csapat Szászországban járt, az elsőnek beérkezett magyar had dalaminc földön várta be a hivatlanok visszaérkezését s az alatt annyira kiélte a szövetségesek országát, hogy annak népe kénytelen volt idegen szolgálatba szegődni, hogy valamikép megélhessen.
Widukind rest gestae Saxonicae, I. köt. 18. fej. Továbbá Dümmler id. m. III. köt. 530., 546. old.
Az Annales Palidenses szerint „A magyarok e hadjárat folyamán sokakat megöltek, a nemes, szabad és szolga népnek nagy sokaságát pedig a gyermekekkel együtt, meztelenül, emlőiknél vagy hajuknál fogva összekötözve, hurcolták magukkal rabszolgaságba”.
