g) Törökország.

Teljes szövegű keresés

g) Törökország.
Törökország hadügyében az előző időszak óta nem állott be nevezetes változás. Az állam belső viszonyainak hanyatlásával a hadügy hanyatlása is karöltve járt. A gyalogság magva, a janicsárok, zendülése révén most még inkább, mint azelőtt, inkább a szultánokra váltak félelmetesekké, mint az ellenségre. A török sereg ereje most már majdnem kizárólag a számos irreguláris csapatokon nyugodott, melyek csak a zsákmány és fosztogatás reményében vonultak háborúba.
A harcászati formáknak a vonalharcászat szellemében való kifejlesztéséről a törököknél szó sem volt. Ők még most is úgy harcoltak, mint a XVII. században és a XVIII. század első felében.*
Breit József, Az egyetemes hadtörténelem vázlata, I, 334–364. – Eble Gábor, Az 1741-iki insurrectio szervezése. Hadtört. Közl. 1910. évf. 165–198.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem