e) Oroszország.

Teljes szövegű keresés

e) Oroszország.
III. Péter cár uralkodásának kezdetéig, 1762-ig, az orosz sereget általában véve a Nagy Péter alkotta alapon fejlesztették tovább és az mindíg jobban és jobban európai formát vett ugyan fel, de anélkül, hogy a nyugateurópai seregek harcászati kiképzésének, illetve hadratermettségének fokát elérhette volna. A hétéves háború kezdetén Poroszország ellen kivívott sikereit Oroszország elsősorban a rendelkezésére álló túlerőnek, amellyel fellépett, valamint az egyes emberek rettenthetetlen vad vitézségének köszönhette. III. Péter, rövid tartamú uralkodása alatt, mint II. Frigyes legnagyobb bámulója és csodálója, seregét a legkisebb részletekig a porosz sereg mintájára iparkodott átformálni. Emellett a katonai kiképzés ügyét is emelte és csapatjainak fegyelmezése érdekében célszerű újításokat tett. A sereg állományát emelte, annak porosz minta szerinti célszerű iskolázására nagy súlyt fektetett, egyebekben pedig a nemzeti jelleget sem tévesztette szem elől.
A fegyvernemek közül különösen a tüzérség tűnt ki, melyet a sereg elite-csapatjának is tekintettek. Az oroszok úgy a hétéves, mint a török háborúban is igen jelentős számú tüzérséget vittek magukkal. Az orosz tüzérség egyik eredetisége tarackjainak különleges, suvaloff-nak nevezett formája volt. E tarackok belső keresztmetszete s ehhez képest a hozzátartozó lövedékeké is tojásdadalakú volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem