a) A Heister elleni hadműveletek Lipót császár haláláig.
a) A Heister elleni hadműveletek Lipót császár haláláig.
A nagyszombati csata napján, 1704. december 16.-án este Rákóczi és Bercsényi, mint tudjuk, Szeredre,* majd onnan a Vág túlsó partján fekvő Semptére vonultak vissza. Itt még aznap este haditanácsot tartván, ennek határozata értelmében a fejedelem az észak-nyugati vármegyék nemességének általános fölkelést parancsolt s ez sietett is fölkelni és az öreg báró Petrőczi István tábornok parancsnoksága alatt hadosztályba alakulni. Egyúttal gyors futárokat küldött az ekkor Pest körül táborozó Bottyán Jánoshoz és az otthon, Nagykárolyban tartózkodó Károlyi Sándor tábornokokhoz, meghagyván nekik, hogy gyalogságukat hátrahagyva, lovasságukkal minél gyorsabban siessenek a Vágvonal védelmére.
Lásd a 198. oldalon.
Bottyán a rácokkal s Herbersteinnal vívott harcai után,* miután ez utóbbi Szlavónia felé vonult el, Simontornyáról Pest, illetve Buda alá húzódott hadának zömével, ezt rajtaütéssel akarván elfoglalni, ami azonban nem sikerült.* A vett parancs folytán Bottyán a maga személyére váltott lovakon éjjel-nappal vágtatott a Vág felé és már december 30.-án Érsekujváron túl Tardoskeddig jutott, Károlyi beérkezésére azonban, miután ez hadainak jó részével ezidőtájt Aradot ostromolta, csak jóval hosszabb idő mulva lehetett csak számítani.
Lásd a 169. oldalon.
Erről Thaly, A nagy-szombati harcz 78. oldalán Kolinovics nyomán a következőket írja: „Bottyán, karácsonyi ajándékúl Budavárával akarta meglepni fejedelmét. Dec. 23-án éjjel ugyanis létrákkal és hágcsókkal ellátott gyalogságát nagy csöndességben az ostromzárolt vár falai alá vezette, s ezeket néhány helyen meg akará mászatni. De báró Pfeffershoffen budai tábornok jól tudván, hogy vén, tanúlt farkas kullog körülötte: éjjel-nappal nagy szorgalommal vigyáztatott, s így történt, hogy két századosa, kik azon éjjel az őröket járták, észrevették a fal tövében mozgó tömeget, s nagy hirtelen lármát verve, fölriasztották a várőrséget, mely a kalandos vállalatot még jókor meghiúsítá. Az érsek-ujvári csíny ismétlése tehát Budán nem sikerült.”
December 27.-én Rákóczi Mocsonokra tette át főhadiszállását. Semptén gróf Esterházy Antal maradt az ottani hidak őrzésére, míg Bercsényi a lovasság jó részével Sellyére vonult, Rákóczinak pedig azt ajánlotta, vonuljon még hátrább Lévára, mely központiasan fekvő hely lévén, a bányavidéki, valamint a Garam- és Ipolymenti ezredek gyülekeztetésére, és ha talán a szükség úgy kívánná, a Garam-vonal védelmére is alkalmas. E vonal mögött – mondá Bercsényi – a fejedelemmel lévő udvari hadak mostani csekély száma födve lesz s mégis egy másodvonalbeli erőcsoportot képvisel, mely, ha kell, a Lévára könnyen áttehető kis-tapolcsányi gyalog-táborral is erősbíthető. Ő, Bercsényi, Eszterházy Antallal és Bottyánnal ezalatt a Vág mellett maradt, és amit elkövethetnek az ellenségen, el fogják követni,* -a) e célból nyomban több portyázó különítmény indult el gróf Eszterházy István tábornok, Ebeczky István, Balogh Gergely, Balogh István és mások alatt a Nagyszombatnál levő ellenség nyugtalanítására. Rákóczi elfogadta Bercsényi tanácsát s mindenben hozzájárult főtábornoka javaslatához.
Bercsényi levele a Rákóczi-Aspremont-Erdődy levéltárban, Vörösvárott.
„A kuruc katonaságnak – írja Thaly, A nagyszombati harc 76., illetve A gróf Bercsényi család III., 308. oldalán – eleitől fogva megvolt az a megrögzött rossz szokásuk, hogy nagyobb ütközetek után: akár nyertek, akár vesztettek, néhány napra rendesen hazaszéledt; ha nyertek: azért, hogy a szerzett zsákmányt hazavigyék, ha vesztettek: azért, hogy övéiket vigasztalják, vagy ha kell, a közelgő ellenség elől várakba, erdőkbe – szóval biztos helyekre szállítsák. Aztán megint visszamentek a táborba, szívesen szálltak újra szembe az ellenséggel. Igy cselekedtek most is.”
Ezt persze Heister nem tudhatta s így egyelőre nyugodtan megmaradt Nagyszombat tájékán és csak december 29.-én, miután megtudta, hogy a kurucok felhagytak Lipótvár ostromával, indította el megfelelő fedezet alatt a Lipótvárnak és Trencsénnek szánt készleteket és erősbítést s egyúttal erős lovas különítményeket küldött a sellyei és szeredi Vág-átjárók birtokbavételére.
Bercsényi a császáriak megmozdulásáról hírt véve, a sellyei híd őrzését Balogh Istvánra bízván, ő maga 29.-én Tardosskeddre ment vissza, el lévén határozva, hogy ha Heister komolyabb offenzivát kezd a Vágon által, akkor vele szemben Bottyánt hagyja vissza a lovasság zömével, ő pedig a fejedelemmel való egyesülés céljából Lévára megy. Ez esetben Érsekujvár és Nyitra védelméről is kellően gondoskodni kellett. Ha ellenben Heister nem lépi át a Vág-vonalat, akkor Bercsényi Bottyánt szándékozott a császáriak hátába küldeni azok nagyobbmérvű háborgatása végett.
A sellyei hídat Balogh csak gyengén védelmezte az ott megjelent császári különítmény ellenében és a hídnak hathatósabb lebontását is elmulasztotta, bár azt Bercsényi neki szükség esetén kötelességévé tette. Ez a tábornokot nagyon nyugtalanította s nagy haragra lobbant Balogh ellen, de mást nem tehetett, mint hogy még azon éjjel újabb csapatokat küldött Ebeczky alatt Sellye környékének biztosítására, illetve a császáriak további előnyomulásának meggátlására, de a császáriak megelégedtek a híd birtokbavételével, tovább nem nyomultak előre, sőt másnap, december 31.-én Sellyéről, Szeredről és Galgóczról is újból visszahúzódtak Nagyszombat alá. Erre Bottyán a vett meghagyáshoz képest 1705. január 1.-én 25 század huszárral és némi fölkelt néppel, összesen mintegy 3000 emberrel, a jégen, illetve a helyreállított szeredi hídon átkelt a Vág jobbpartjára. „Ezekkel a merész férfiú, a nyugvó ellenség hadvonalai között átosonván, csakugyan Heister háta mögé került, Szomolánynál egyesült az odagyülekezett hadakkal, ami egyik főcélja vala”,* aminek folytán hada most 5–6000 emberre szaporodott fel s azzal a nádasi szoroson át Jablonca–Szenicen át véve útját, honnan a tatárokat s a könnyű paripás Ilosvay-féle pusztai lovasokat Szakolca–Strassnicon át Morvaországba rendelte „tüzelni, dúlni, lármát, riadást kelteni.”*
Kolinovics id. m. I. 233. – Wienerisches Diarium, 1705. 151. sz.
Thaly, A nagy-szombati harcz, 92. és A gróf Bercsényi család, III. 311.
Az erről szóló hír nagy riadalmat keltett Bécsben, ahol ép akkor ünnepelték Heister nagyszombati győzelmét. Maga a tábornok is „szégyenében, dühében bőszült fenevadként ugrott ki a nagyszombati fűtött kemencék mellől; fölverte lovas hadait, fölmozdonyoztatá ágyuit, – s azzal január 7-én tekintélyes erővel indult a nádasi szoros torkának. Csakhogy ott Bottyánnak már a hült helyét találta; hogy mérgét valakin mégis kitöltse: elkezdé szörnyen ágyúztatni Szomolány várát. Az ódon kis sziklafészekben Thúróczynak egy hadnagyával őrségül hagyott 50 hajdú egy napig ellentállva, azután 8-án este capitulatió mellett a várat átadá s elvonult.* Heister Bottyánt túlakarván szorítani, utána szándékozik küldeni lovasságát; de mialatt Szomolányt vítták s a nádasi szoros bevágásainak elhárításával bajlódnának a németek: a kuruc generális – mint régi, ravasz, hadvezér, – a Morvából prédával rakottan visszatérő tatárokat és pusztaiakat idejében magához vonván, Radosóctól a hegyekbe, Szobotistnak, Brezovának, Verbónak fordult, s fürge lovasságát, szekerekre rakott hajdúit (a Pöstyénnel délkeletre, szemben fekvő) Bánkánál szép rendben és minden kár nélkül általhozá a Vágon január 10-én, egyesül Ocskayval, 11-én csapatait a folyam mentén Galgóctól Semptéig helyezé el s maga 12.-én berándula Érsekujvárba, Bercsényinek jelentést tenni viselt dolgairól.”*
Theatrum Europaeum, XVIII, 1705. 50.
Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 312.
Bercsényi közben Léváról, ahol Rákóczival tanácskozott, visszasietett a Vághoz, Rákóczi pedig január 12-én udvari hadaival Kis-Tapolcsányra ment, ahol február közepéig tartózkodott.
A Vág mellől naponta keltek át újabb és újabb különítmények, melyek únos-untalan csipdesték, zaklatták a császári csapatok szállásait. Ezeket a portyázásokat főleg Ebeczky István rendezte, míg másrészt Ocskay László 800 és Réthey János 600 huszárjával Ausztria és Morvaország széleit háborgatta állandóan.*
Thaly, A nagy-szombati harcz, 94.: „A fürge kuruc lovasság, mely a Vágnak kemény általfagyását is hasznára fordítva, hol Ocskay, hol Ebeczky vezérlete alatt nagyobb, hol egyes ezredesekkel kisebb csapatokban, naponként átaljára, éjjel-nappal ott csiripelt a németek nyakán, s Ausztria, Morva széleit felbarangolá. A nép mindenütt az ő részükön állott: élelmiszerekkel táplálta, hírekkel ellátta, – Heister csapatai elől ellenben hegyeibe vonta magát, levagdalt fákkal eltorlaszolván szoros utait.”
Ily körülmények között Heister felette kellemetlen körülmények közé jutott s futárt futár után küldött Bécsbe a várva-várt szükségleteket és a segítő csapatokat szorgalmazandó,* amelyek tényleg útban is voltak már. Addig is, hogy némi levegőhöz jusson, január 14-én egy-egy erősebb lovascsoporttal Sellyét és Semptét támadtatta meg, Mocsonokra pedig egy erősebb különítményt indított útnak. „Itt – írja Thaly, A gróf Bercsényi család III. 317. oldalán – Ilosvay és Szabó Máté feküdtek 4–500 lóval; vigyázatlanúl találtatván, egy zászlójuk elvesztésével kinyomták őket a helységből. Azonban a lármára a szomszéd falvakból szembe száguld Deák Ferenc, Goda és néhány jász sereg (század). Kik is Ilosvayék futó csapatait fölvévén, arcúlcsapnak az ellenségre, megfordítják s „megszaladt az német”, amelyet Sellyéig űztek vissza, levágtak belőle, s Ilosvay zászlóját visszanyerték.” Ezalatt Ebeczky egyik különítménye a Vágon túl fekvő Peredből verte ki Heister vasasait. A nagy zajra, lármára illetve a német támadás hírére Eszterházy, Bottyán, Bercsényi szintén a helyszínre sietnek és összes csapatjaikat készenlétbe helyezvén, azokat, a jobbszárnnyal Bottyány alatt Mocsonokra, a balszárnnyal Eszterházy alatt Ürményre támaszkodva, komolyabb ellenséges támadás esetére készenlétbe helyezték. Bercsényi január 15-ikére szinte biztosra várta a csatát, vagyis Heister komoly támadását s így hadait az említett napon át készenlétben tartotta, de már január 16-ikának hajnalán azt jelenthette Rákóczinak, hogy az ellenség „Pozson felé takarodik.”
Histoire du Prince Ragotzi, 157.: „Tandis que les Troupes Impériales s'assembloient et s'affamoient tous les jours, parce qu'elles étoines serrés de toutes parts par les ennemis, et n'osoient beaucoup s'écarter du Camp: les Armées des Mécontens se rendoient tous les jours plus complettes et plus fortes, et favorisées qu'elles étoient de tout le plat pays et de tous les Hongrois, rient ne manquoit ŕ leur subistance: et c'est ce qui obligeoit tous les jours Heister ŕ crier au secours et ŕ demander des nouvelles Troupes et des provisions qui pussent le mettre en état de faire la Campagne.”
„A császáriak visszavonulása – irja Thaly id. m. 320. oldalán – való volt. Heister ugyanis meggyőződvén, hogy készen várják: maga a kuruc fővezér tekintélyes haderővel áll vele szemben; tapasztalván, hogy elül-hátul, éjjel-nappal, minden oldalról csapdozzák, verdesik; Petrőczy Trencsént, Révay Imre Lipótvárt újra körülzárolta; Ocskay, Réthy Verbónál száguldva, s a Fehérhegyen túli guerillák a háta mögött: elhatározá – és azonnal újabb segélyt sürgetve, Bécsbe is bejelenté – hogy e napon, január 16-án, kénytelen hadállásait Pozsonyhoz közelebb vonni, s hadait védő helyzetbe, a hegyaljai három városba helyezni. A mint is, az irtóztatóan kiélt Nagyszombatban csak 400 főnyi őrséget hagyva, maga főhadiszállásáúl Bazint választá, míg balszárnyát Modorba, a jobbszárnyát Szent-Györgybe veté, melynek Récsén állomásozó különítménye Pozsonnyal tartott összeköttetést. Még a változtatásait sem hajthatta végre nyugodtan: Ebeczky, Balogh István, Ocskay minduntalan csapkodták hadait.”*
Theatrum Europaeum, XVII. 1705, 50.: „Der General Heister begab sich wohl gar über die Waag, konte aber gegen die Malcontenten, die nur mit gar kleinen Häuffchen herum schwermten, nichts sonderliches ausrichten; ja er musste sich gar zurücke nach S. Georgen machen, als ihm Nachricht zukam dass der Caroli mit einem starcken Gorps von der Theiss her im Anzuge wäre, er aber sich nicht mächtig genug befand ihm die Passage über die Waag zu disputiren, die Malcontenten giengen also über selbige und fielen weiter in dié Gorsse-Schütt ein mittelst einer Communications-Brücken… Sie streiften daher wiederum weit und breit, ja bis an die Kayserl. Scits auffgeworfene Lienien (a bécsi sáncok), welche Heister wegen seiner Schwäche, so geschehen lassen musste, der das Quartier zu Pösingen (Bazin), seine Völcker aber in die Erfrischungs-Quartiere nach Tyrnau, Modern, S. Georgen u. s. w. verlegt hatte.”
Közben a kuruc portyázások szakadatlanúl tovább folytak. A császáriak Morvaországból Trencsénbe élelmiszereket akartak bejuttatni, de Petrőczy éber kurucai ezt meggátolták s a szállítmányt elfogták. Ezt megbosszulandó, a császáriak egy csapata Holics tájékára tört be s ott dúlni, rabolni kezdett. Ezt a kurucok hamarosan megtorolták egy újabb betöréssel morva területre. Január 28-án Ocskay László, Rétheyvel és Bokrossal, mintegy másfélezer emberrel Verbóról kiindulva, Szenicen át Heisterék háta mögé került, majd betört Ausztriába, ahol január 27-én és 28-án alapos dúlást és fosztogatást vitt véghez s néhány ezer marhát és egyéb gazdag zsákmányt magával hozván, február 1-én ismét Verbón pihente ki fáradalmait. De már február 5-én Jabloncán, 7-én Szenicnél volt a csapat, hogy február 12-én Bercsényi parancsára Petrőczyékkel kombinált betörést intézzen Morvaországba, ahol báró Grubmach ezredes népfelkelést szervezett a kuruc betörések meggátlására. Ocskay Szobotiston át a welkai, Petrőczy hada pedig Drietomáról az ó-hrozsinkói szoroson át tört be a tartományba s ott egyesülvén, báró Grumbach népfölkelőinek szétugrasztása után, Hradischig nyomúltak előre, amelyet erősen megsarcoltak.*
Hist. du Prinze Ragotzi, 165.: „Les irruptions dans la Moravie étoient si frequentes et si fortes, que la Ville de Hradich fut forcée de se rende aux Mécontents.”
Ezalatt más kisebb különítmények állandóan Heister csapatjait nyaggatták.*
Thaly, A nagy-szombati harcz, 97.: „A kurucok, könnyű lovasságuk e szüntelen fel s alá száguldoztatásával, az ily harczmódhoz nem értő nehéz német lovasságot a kemény téli időben teljesen kifárasztották, tönkre tették.” – Theatrum Europeaum, XVII. 1705. 50.: „Die Malcontenten streiften bey anhaltendem Froste desto frischer herum und thaten sonderlich in Mährischen Gräntzen gar manchen Schaden, machten auch viel hin und her marschirens, dass der Heister ein Gleiches thun und seine desto mehr gebrauchte Trouppen sehr abmatten musste.”
Igy álltak a dolgok, amikor Károlyi Sándor január 20-ika táján mintegy 6000 főnyi tiszántúli szilaj, zabolátlan hadával végre szintén a Vág mentére érkezett.* Január 22-én Rákóczi, Bercsényi, Károlyi a két Eszterházy és Bottyán részvételével Verebélyen haditanácsot tartotta, amelyen elhatározták, hogy Károlyi, mihelyt hada megpihent és a Duna jege engedi, mindenekelőtt nagyszabású diverziót hajtson végre Ausztria, és Stájerország szomszédos területei ellen s aztán a Dunántúlt igyekezzék ismét visszahódítani. Bottyán mindenekelőtt Esztergomot próbálja megvenni s aztán a Duna–Tisza közén működjék, feladatává tétetvén, hogy a saját, Zsámboky, Jánossy és Hatvani Szabó Máté ezredeivel Pest alá, Solt tájékára menvén s a Kecskemét körül fekvő hadakat (Szőcs János ezerét s 2000 főnyi hajdút) magához vonván: igyekezzék a bácskai rácokat hódolásra bírni, Földvárt megvívni, ott avagy Paks körül elsáncolt hídfőkkel állandó hidat veretni* és a Tisza–Duna között tanyázó dunántúli hadtöredékeket: Bezerédyt, Balogh Ádámot, Helleprontot, Szekerest, Ráttkyt költöztesse által és tovább Veszprém, Pápa tájára Károlyi elé, aki viszont a Csallóközben fog hadaival átkelni a Dunántúlra.* Végül Bercsényinek továbbra is Heister ellen kellett minél tevékenyebben működnie.
Thaly. A gróf Bercsényi család, III. 321. oldalán, írja: „A magyarok nem kis mulasztást követtek el vala, hogy Károlyi hadtestét november és december hónapokban csak otthon, a Tiszántúl hevertették, tétlenűl faluzva. E tábornoknak azonban a fejedelem Emlékiratai szerint még a nagy-szombati harcz előtt kellett volna fölérkeznie, – de biz ő még a december 29-iki sürgető parancs vétele után is lassan készülget vala Debrecenben. Károlyi duzzogott: mentegeté magát: minek hivatják, hisz ő kelletlen szolga! Aztán előadá sérelmeit: megbántva, megalázva érzi magát az által, hogy ámbár ő volna tiszántúli tábornok, mégis a fejedelem Szathmár capitulatióját nem őreá, hanem Forgáchra bízá; felpanaszlá továbbá, hogy ugyancsak Forgách, két hadnagyát Pikó Demét, Török Petit, valamint kihágásaikért az ő, Károlyi, megkérdezése nélkül elfogatta s fogva tartatja. Ez ő rajta újabb gyalázat; mert hogyha vétettek: általa kellene bűnhődniük. (Csakhogy ő minden kihágást megengedett, elnézett tiszteinek: és Pikóéknak épen a szathmári zárlatban elkövetett vérengző, garázda fegyelmetlenségeit a regularitáshoz szokott Forgách el nem tűrhette). Mindazáltal a fejedelem jól tudván: minő tapasszal lehet s kell e nagy jószágszerető főúr fájó sebeit behegeszteni: tudatta vele, hogy a hevesmegyei debrői Rákóczi-uradalmat, – melyet a kir. Kamarától Glöckelsprg cs. tbk. vett volt zálogba, – Erdőd várával s uradalmával együtt (mint amelyekre már régóta áhítozott Károlyi), neki ezennel szabados birtokába bocsátja, a leendő békekötésig. Pikóékat pedig felszabadítja, s ügyöket maga vizsgálandja meg. – A fejedelmi kegy e nagyszerű nyilvánítására rögtön megszűnt minden baja, bánata Károlyi Sándornak, aki most már gyorsan indúlt meg 6000 jó huszárral a Tiszántúlról a Vág felé.”
E hidat Rákóczi a maga számára építtette. Azon akart utóbb a szerbek és rácok visszaverésére és a Dunántúl végleges megszállása céljából tetemes hadak élén a Duna jobbpartjára átkelni.
Thaly, A gróf Bercsényi család. III. 323.
Bottyán a melléje adott néhány ezer emberrel és az Érsekujvárból kirendelt ágyúkkal a Duna jegén Karvánál átkelvén, előbb a Nyergesújfalu, Neszmély és Almás körül a Dunát őrző és jegelő német-rác hadat űzte föl Komárom alá, azután február 10-ike táján megrohantatta Esztergomot, de itt oly erős ellenállása találta, hogy csak az úgynevezett zsidóvárost sikerült bevennie, amelyet aztán el is hamvasztott.* Ezután Bottyán Pest felé ment.
Erről Bercsényi Tornócról február 12-én a következőket jelentette Rákóczinak: „Éppen most érkezett Dánieltül Sándor László: Esztergom várossát próbálták, de nem bírták. Gyalog szállott az hóhérlelkű (Bottyán szavajárása), de még sem tehetett semmit az városnak (t. i. a vízi vagy alsó-városnak), ha nem a zsidóvárost égették föl.” (Archivum Rákócziánum, I. sor; IV. köt. 360.)
Ezalatt Károlyi kiválasztotta a csapatok legjavát az általa megindítandó vállalathoz, amelynek tartama alatt Eszterházynak Szerednél, Bercsényinek pedig Sellyén, Farkasdon kellett egy-egy hadosztállyal megmaradni és sűrűn rácsapni a Heister által elfoglalt városokra és helységekre, hogy ezáltal az ottani császári csapatok lekötve tartassanak. A kuruc tábornokoknak ehhez most már bőségesen volt katonaságuk, sőt még egyre bőségesen gyülekeztek a kijelölt táborokba, olyannyira, hogy alig győzték őket élelmezni.
Károlyi február 4-én indult el útjára. A vállalatról Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 326. oldalán a következőket írja: „E nagyszabású diversió pompásan sikerült, Somorjában ugyan német őrség fekszik, s Károlyi átkeléséről február 4-ike éjjelén hírt küldött Heisternek, – mire ez másnap lovasságát hirtelenül fölveré Bazinból, Modorból és Szentgyörgyből, s 4000, más jelentés szerint 6000 lovassal s 8 ágyúval a Csallóközbe ment, hogy Károlyit elszoríthassa. Bercsényi ezt még aznap, 5-én megtudta s Ebeczkyt 3 lovas ezreddel, a gyalogsággal s néhány ágyúval azonnal szintén a Csallóközbe, Jókához, Somorjától 1 1/2 mérföldnyire, Heister oldalába indította, de beavatkozásra nem került sor. Károlyi ez alkalommal kitűnően viselé magát: véghetetlenűl gyorsan, mint a villám, csapkodva járt, mindamellett jó vigyázattal, éber őrségeket hagyván maga után. Február 4-én este Gútor és Csúny közt általkelt s mindenekelőtt egy lármáskodó oldalportát (oldalkülönítményt) bocsátott a Bercsényi-ezred vakmerő őrnagyával, Beleznay Jánossal, Mosonmegyén keresztül Vasba, akik is ott Rohoncz, Szombathely táján felnyargalván, Szent-Györgyi Horváth Zsigmond vasi alispánt fogva vivék Bercsényihez. Maga Károlyi pedig hadaival a parndorfi síkra nyomúlva, nagy lármával veré föl Gronsfeld németjeit (a Heisterhez útban lévő erősbítéseket) éjszakai nyugalmukból szerteszét a falukon föl Bruckig. Itt azután betört – február 5-ike hajnalán – Ausztriába; az apróbb helységeket, kiriasztván belőlük a daraboltan tanyázó császári csapatokat, csak könnyűszerrel fölgázolták s égették: de Fischamend városban nagyobb erőre lelvén, ezt három órai harccal, Schwaadorfot is némi ellenállás után vették meg; mindkét helyütt zsákmányoltak s tüzeltek. Fölégették a két Neusidelt, Enzerdorfot, Wiener Herberget, Rauchenvartot, részben Schwechatot, szóval összesen 23, más egykorú adat szerint 27 osztrák helységet. A tüzek fényét maga a császár látta Burg ablakaiból: a nép halálos rémületben futott a székvárosba, melynek bástyái alá oly közel száguldoznának Károlyi előcsapatai, hogy lármalövéseket lőttek hozzájuk az ágyúkból. A kurucok nagyszámú hadifoglyot s roppant zsákmányt ejtettek, több ezer lovat, marhát elnyertek, – úgy, hogy maga Lipót császár félmillió forintra becsüli a kárt, melyet alattvalói ezen a napon vallának. A fővárosba özönlő kárvallott nép pedig, a bécsiekkel egyetemben, Lipótot és jezsuitáit, Seilernt s a többi minisztereket, mint a bajoknak okozóit szidva, átkozva, csoportosúlni, zavarogni kezd vala. Akadtak olyanok is, akik izgattak. A lázongó tömeget katonai erővel kellett széjjelszórni; az izgatókat elfogdosták. Lipót ezeket ki akará végeztetni, a főkolompost föl is akasztatta, de a többinek Savoyai Eugen kegyelmet eszközölt ki. A bitón másnap francia plakátot találtak, mely Lipót császár nyakát írá akasztófára méltónak. – Károlyi pedig – aki maga Schwechatig jött fel – hátrahagyott őrségeitől értesülvén, hogy Heister a nyomába költözik: még azon estve visszaindúlt tömérdek zsákmánnyal rakott, gyors paripás lovasságával, s hogy útat veszíttessen a Brucknál leselkedő Heisterrel, – Kolinovics szerint – Német-Ujhely (Neustadt) felé került. Egész éjjel nyomúlt, ügetést-nyargalvást, – és így, bár jól meghajtva, de majdnem kár nélkül, szerencsésen megérkezett gazdag nyereségével a Csallóközbe, hol a Somorját szorongató Ebeczky friss csapatokkal várta már. Február 7-én Károlyi már Tornócon, Bercsényinél ebédelt.”
Bécsnek és környékének újból nagy mértékben történt veszélyeztetése az udvarnál ismét előtérbe hozta a békekisérletek ügyét, amelyek már 1704. december 26-ika óta különben az angol és holland követek, Stepney és Hamel-Bruyninx közvetítésével is folyamatban voltak, azonban kivált Seilern osztrák miniszter engesztelhetetlen magatartása és túlzott követelései folytán eredményre nem vezethettek. Most aztán ismét Széchenyi érseket bízták meg a félbeszakadt tárgyalások fonalának felvételével, de lényeges engedmények nélkül, természetesen ez a kisérlet is meddő maradt.
Közben a hadműveletek tovább folytak. Heister, hogy a folyton nyakán ülő kurucokat legalább ideiglenesen hátrább szorítsa és az eleség és takarmányhiány miatt a Csallóközbe elhatározott visszavonúlását leplezze, február 13-án mintegy 2–3000 lovassal kitört Bazinból és a következő napon Sellyétől nyugatra, a Dudvág mentén fekvő Szeliig jutott előre, de itt a következő éjjel Ebeczkyék rajtaütöttek, mire aztán a császári had visszavonúlt.
Közben Károlyi feladata a második részének előkészítését befejezvén, február 20-án Seprősnél a nagy Dunán szerencsésen átkelvén, Lébény-Szt. Miklósnál egyesült a Bottyán által hozzá küldött Bezerédy-, Balogh Ádám-, Kisfaludy-, Szekeres-féle dunántúli hadak töredékeivel s aztán azokkal Pápa, Sárvár vidékére nyomúlt előre.
Heistert persze nagyon bosszantotta, hogy az osztrák fővárost és környékét újból csúffá tett Károlyi ezúttal is kisiklott kezei közül, mert ő bizony hiába várta ennek visszatértét Bruckon át. Hogy a Vágon át előnyomúlva, ott keresse fel az oda visszatért Károlyit, hanem egyúttal Bercsényi tetemes haderejére is bukkanna s így legalább Trencsén megsegítését határozta el, melyet Petrőczy a rendelkezésére álló 7000 katonával és 3000 népfelkelővel már nagyon szorongatott s azonkivül a Morvaországból oda vezető szorosokat bevágatván és jól őriztetvén, a császáriak onnan segítséget, hadiszereket és élelmet sehogy sem tudtak a várba bejuttatni. Ezért Heister, 2000 lovast a Dunától délre fekvő alsó-ausztriai határok védelmére visszahagyván, március 3.-án 10.000 főnyi válogatott haddal és 12 ágyúval, valamint a várnak szánt készletekkel a Kis-Kárpátok keleti szegélye mentén, majd Nagyszombaton, Verbón, Csejtén, Vágújhelyen és Beckón át, Trencsénnek vette útját. Bercsényi, Heister elindulásáról és szándékáról hírt vevén, Ebeczkyt, Ocskayt és Rétheyt a vág jobbpartján indította utána, míg ő maga valamit 16–17.000 főnyi haddal Nyitrán, Bánon át indúlt Petrőczy megsegítésére, de már elkésett, mert mire március 7-én Bánon túlra ért, megtudta, hogy Heister folytonos csatározások közepette már 6-án Beckónál átkelt a Vágon és a rákövetkező éjjel bevitte a segítséget Trencsénbe, s azután 7-én hajnalban visszaindulván, bár Ebeczkyék kurucai folyton csipdesték, aznap délben már ismét Vág-Ujhelyen volt. Bercsényi abban a hiszemben, hogy Heister esetleg Beckóról nagyobbszabású offenzivát kezd kelet felé, hadait Beckóval szemben a magaslatok szélén készenlétbe helyezte, azonban csakhamar kiderült, hogy a nagy izgalmak és készülődés hiábavaló és felesleges volt. Említésre méltó, hogy maga Bercsényi az akkor rendelkezésre álló csapatok létszámát 130 lovas és 92 gyalogszázadra, vagyis összesen 22.000 főre teszi, ami mindenesetre tekintélyes haderő színében tűnik fel.
Heister visszavonúlását tovább folytatva, március 12-én éjfélkor Nagyszombatot is teljesen kiürítette, honnan betegeit és sebesültjeit Pozsonyba szállítatta. További visszavonúlása folyamán Modor, Bazin és Szent-György városokban mintegy 3000 gyalogost hagyott vissza, míg ő mintegy 6000 főnyi lovasságával március 17-én a Csallóközbe, közel Komáromhoz vonúlt, hogy ebből a központiasan fekvő állásból a szükséghez képest, akár a Felvidékre Bercsényi ellen, akár a Dunántúlra vonúljon, ha ott nagyobb erő jelenléte szükségessé válnék. Egyelőre azonban csak a horvát bánt, gróf Pálffy János lovassági tábornokot rendelte, mintegy 1000 emberrel Sopronból Sárvár–Szombathely felé, az ott gyülekező, illetve Lébény-Szt. Miklós tájékáról Károlyi Sándor vezetése alatt oda vonúlt kurucok elűzése céljából.*
Feldzüge… (Rechberger id. m. VII. 422.) – Thaly, A gróf Bercsényi család. III. 335. old., magyar kútfők nyomán azt írja, hogy gróf Pálffy horvát bán Heister parancsára a Dráva felől tört be 5–6000 ráccal és horváttal Zalába.
Károlyi működéséről Thaly, id. m. 335. oldalán a következőket írja: „A Dunántúlon a dolgok a tábornok átalmenetelétől fogva általában jól folytak. A vármegyék, községek, amerre csak nyomúlt, önként meghódolának; Sándor László, Zana György kijöttek a Bakonyból katonáikkal s hozzácsatlakozván, úgy az ő, valamint Balogh Ádám, Bezerédy, Kisfaludy s a többi dunántúli ezeres-kapitányok csapatai szépen fölszaporodnának az egykori, régi katonasággal. A várak ugyan még tartózkodtak. Károlyi Pápától, Sárvártól, Sopronynak és azon följül is hatolt: de ott 4 lovas-ezredbeli császári katonaság s Eszterházy nádor fölfegyverzett német parasztsága őrködött a Fertőn-fölül. Bruck, Fischamend tájéka is mind fegyverben őrizte az osztrák határt. A tábornok nem vélvén tehát célszerűnek most bolygatni őket: Nezsidertől lekanyarodék Szolnoknak s innét ismét Pápa és Szent-Grót felé szándékozék, mert hírt vőn, hogy rácok és horvátok törtek légyen Zalába. (A bán vala, ki Heister parancsára 5–6000 horváttal átlépte a Drávát.) Károlyi jártában-keltében, Soprony körül s másutt is, szokása szerint tetemes sarcokat vont a községekben és hadai közt fegyelmet nem tartván, azoknak szabad kihágást engedett; mely körülmény az iránta a mult évi viselt dolgai óta különben is bizalmatlan túladunai nemességet hangulatában még inkább megerősítette. Az ő szerepe a Dunántúl örökre lejárt. A nemesség s a nép tartózkodását, idegenkedését személyétől, maga is észrevette Károlyi, panaszkodott erről Bercsényinek s ezért az ott különösen kedvelt és népszerű Bottyán tábornokot óhajtotta volna maga mellé vezértársúl. „De ez dunamenti feladatával lévén elfoglalva, onnan nem távozhatott. Károlyi arra is kérte Bercsényit, hogy Heistert ne engedje a nyakára átkelni, mert ha Komárom, Győr felől ez, Sopron felől a Gronsfeld, Bayreuth, Cusani-ezredek, s Zala felől horvátok, rácok szorítják: ő hogyan maradhasson meg? Tartsanak tehát átkelő helyet a számára készen Karvánál, vagy egyebütt a Dunán, hogy oda ne rekedjen.” Mire a fővezér, Bercsényi, azzal biztatta Károlyit: „Heistertől ne tartson; ha által is találna költözni, – megtéríti, visszakényszeríti ő ezt minden bizonnyal csakhamar; s aztán addig erős vár a Bakony!”
„Heister, az ausztriai, stíriai határokat féltvén Károlyitól, a Csallóköz oltalmára Viard és Ransan tábornokokat 2 gyalogezreddel és 24 lovas századdal hátrahagyván, március 18-án és 19-én 6000 lovassal csakugyan átkelt Komáromnál* és 20-án csak könnyűszerrel Tatának, Fehérvárnak indulván, egyszersmind Pálffyt utasítá, hogy most már kezdjék meg működésüket két felől… Közben Károlyi, miután egy negyedfélezer főnyi dandárát Ibrányi Lászlóval, Balogh Ádámmal, Sibrik Miklóssal és Sándor Lászlóval, Pálffy ellen Zalába, Vasba indítá; maga Somlyó-Vásárhelyről a fősereggel – kiváltképpen tiszántúliakkal – a Balaton felé vonúlt. Azonban Kiliti faluban március 31-ére virradó éjjelen vigyázatlanúl feküvén, a Fehérvár felől közelgő Heister őt meglepi, a helyiséget kétoldalról rágyujtja és hadait, jelentékenyebb kár nélkül ugyan, de rendetlen futásba kergeti s az erdőkre széljeszti. A pusztaiak – kiket a német Tolnában a Kapos végéig, Pincehelyig űzött – úgy nekiiramodának, hogy Károlyi április 1-én Bottyán paksi révén keresztül már odaát volt Kalocsán.* Heister Pincehelytől megfordult, megtért; lóhalálában ment vissza Komáromba, három futár is érkezvén onnan utána, hogy siessen, mert nagy a veszedelem Bercsényitől!”
Bercsényi jelentése Érsekujvárból március 21-én Rákóczinak: „Már bizonyosan írhatom: szerdán (18.) délben kezdette, csütörtökön délben végzette Heister az költözést 10 hajón és 4 kompon. Igyenesen Tatának ment tegnap, minden bagázsija nélkül: csak 3 tarackot vitt ki Komáromból, az várbúl.”
Bercsényi írja levelében, Archivum Rákócziánum, IV. 470.: „Kilitibül Kalocsára nyargalni, – alkalmas diversio, pro majali commotione is sok volna egy huzamban!”
Ezalatt Pálffy április elején Jánosháza mellett megtámadta Ibrányiék hadát, mely Ibrányi eleste után a Bakonyba és a somogyi erdőkbe húzódott vissza. „Ez vala im – írja Thaly folytatólag – Károlyi dunántúli harmadik expeditiójának hamaros vége; elég csúfos ugyan, de mégsem olyan rossz, mint a korábbiaké: mert legalább a dunántúli had megmaradt s lassanként Bottyán mellé szivárgott; Bezerédy Imre, Balogh Ádám, Sándor László, Szekeres István pedig akkor kalandozának föl ezután is Veszprém, Zala, Vas vármegyékbe, amikor kedvök tartotta. A dunai partvidéket, Budától le Mohácsig, Eszékig, és be Székesfehérvár, Szigetvár, Pécsig, Bottyán uralá, paksi hídjától, erődjéből.”
Még előnyösebbé vált a kurucok helyzete azáltal, hogy ugyanekkor Bercsényi döntő fontosságú előnyöket ért el ellenfelével szemben. Károlyinak adott, fentebb említett igéretét beváltandó, Bercsényi hamarosan összeszedette minden gyalogságát, azokat több száz ostromlétrával látta el, majd Érsekújvárról bombavető mozsarakat s nagyobb ágyúkat kirendelvén, az ekként felkészült haddal Eszterháy Dániel tábornokot a hegyaljai városok ellen küldte, amelyekben mint tudjuk, Heister gyalogságának javarésze feküdt. Egyidejűleg Karvánál egy lovas különítményt küldött át a Dunán Heister oldalába, azzal a hireszteléssel, hogy maga erejének zömével is ezt a különítményt követi, de ez csak csel volt, mert lovassága nagy részét közben Gútánál, a Csallóközbe rendelte, minek hallatára az ott lévő Viard és Ransan tábornokok hanyatt-homlok rohantak Somorjának, Gútornak, majd ki a Csallóközből s a vereknyei hidat üldözőik elől felszedve, Pozsony ágyúi alá menekültek.* Ezalatt Eszterházy március 29.-én Modor, Bazin, majd Szent-György előtt megjelenvén, hátában a Morvaországban portyázó Ocskay által födözve, mind a három várost körülfogatta. „(Eszterházy) Dániel úr – írja Thaly A nagyszombati harcz 110. oldalán – sohasem viselte magát olyan kitűnően, mint akkor. Bár Viard Pozsonyból megkisérelte a városok fölmentését, kisérlete mit sem használt. A kuruc gyalogság nem tágított. Miután a városokat, elsőnek Modort, fölkérték, de a bennelévők meg nem adták, … a kurucok, látva nyakasságukat, végre magába a városba is tüzet vetettek. Az elemek is kedvezének az ostromlóknak, az erős szél vadúl ragadta szét az üszköket s csakhamar az egész város lángban állott. Másnap az őrség, tűztől, füsttől már tovább meg nem maradhatván, letette fegyverét s capitulált; az egész csapatoknak (7 Hasslingen- és 4 Kriechbaum-század) fegyver nélkül, szabad elvonulás adatott, de nem Pozsonyba, hanem a Fehérhegyeken át Morvába. Hasonló sors érte ugyanakkor Bazint is, melyben 900 német gyalogos volt; s mivel ezekkel együtt a városi fegyveres polgárság is részt vett a szintén csak kevés ideig folytathatott védelmében, a győztes kurucok az egész várost fölégették. Az őrségnek Eszterházy itt is hasonló feltételt engedett. Szent-György se jára különben, csakhogy egy nappal később, április 1.-én. Miután a parancsnok e várost sem akará megadni, Eszterházy bevettetett vagy 40 bombát, melyektől a bazini utca meggyulladt. Most a polgárok a tűz elfojtására fordították minden erejüket, az őrség pedig az ostromlétrás gyalogság láttára bátorságát veszté s capitulált. Ők is letették a fegyvereiket; betegesse Pozonyba, a java pedig, valami 700, Morvába bocsáttatott.* A városokból kibocsátott német őrség majd mind elveszett. Ők ugyanis csak a kuruc hadakkal szerződtek, a Fehérhegység lakóival nem. Ezeket kifeledték a számításból s fátumokat ki nem kerülhették. Amint ugyanis ama hegyek szorosain a morva végek felé igyekezve, átvonúltak volna, a hegyi tótság készen várta, kaszákkal, vasvillákkal, cséphadarókkal s fejeikre görgetett sziklákkal… A három város szerencsés megvétele után Bercsényi már Pozsony bombáztatására tesz vala készületeket* s Komáromot fenyegette, hogy Heistert Károlyitól eltérítse, de minderre már nem vala szükség. Heister ugyanis egyszerre kapván a rémhíreket, hogy a három várost ostromolják, a Csallóközből űzik a németet és Bercsényi általköltözik Karvánál, azonnal megfordult s hadaival lóhalálában, éjjel-nappal jött a Bakonyon. Vértesen keresztül, úgy, hogy április 2-án délre Komáromba érkezett. De hiába volt minden sietése: már akkorra megesett a vásár. Az utolsó város, Szent-György, 1-én tárt kaput. – Komáromnál Heistert még az a csapás is érte, hogy midőn a sebes menetekben megfáradt lovasságát a vár átellenében, Szőnyön pihenteté, éjszaka – Bercsényi portyázói, vagy a falusi lakosság? – rágyujtá táborát: hirtelenül oly tűzvész támadt a nagy szélben, hogy „több megégett 200 németjénél, nyergetlen lova 400-nál is több futkosott.”
Thaly, A nagy-szombati harcz, 109. – Rákóczi Tár, II. 104. – Bercsényi levele Károlyihoz: „Másfelől a Csalóköznek is neki küzdtem: onnan Gútornak, Samarjának vette magát az német, felszaggatta s odaadta az vereknyei hidat, Viársz (Viard) és Ranzan nevű generális 24 compánia lovassal és 2 regiment gyaloggal lévén Csalóközben.”
Bél Mátyás id. m. II. 105.
Bercsényi levele Károlyihoz: „Már Pozsont bombáztattam volna, bizonyosan, hogy megtérítsem Heistert, ha meg nem tért volna.” (Rákóczi Tár, id. h.). – Theatrum Europaeum. XVII. 1705. 51.: „Es kam den 30. zu einem Treffen zwischen des Caroli Corps und dem General Heister, darbey jenes zerstrenet, dargegen anderseits durch den Esterhazi und Ozkai Modern, Pösing, St. Georgen besetzt, ja Pressburg selbst mit einem Anfall bedrohet wurde.”
„Bercsényinek e hadműveletei, – írja Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 342. oldalán némi túlzással – úgy tervelésökben, mint gyors és hathatós végrehajtásukban, az 1705. évnek legkiválóbb, legsikerültebb hadi eseményeit képezik. A helyzetnek véghetetlen ügyes kizsákmányolása nyilatkozik bennök: s a császáriaknak okozott veszteség tekintetében vetekednek a kitűnő hadvezéri képességre valló szerencsés műveletek a szomolányi csatával, sőt következményeikben azt még tán fölülmúlják. Ugyanis ezen combinált, s mintegy zsinórrándításra, minden oldalról pontosan végrehajtott hadi válalatokkal nemcsak, hogy a fehér-hegyaljai három szab. kir. város és a Csallóköz foglaltatott vissza, s így ismét minden a morva határokig szabaddá lőn, nemcsak, hogy maga Pozsony komoly veszélynek, bombáztatás, megrohanás veszélyének, Komárom fölégetésének vala kitéve, s nemcsak hogy Modor, Bazin, Szent-Györgyben 3000 drb. kézi lőfegyver, sok kard, pisztoly, töltény, dob, zászló, lőpor s tömérdek egyéb hadiszer és valami 20 ágyú, seregbontó, szakállos, stb. nyeretett el az ellenségtől a magyar csapatok fölszerelésére: hanem ami mindezeknél fontosabb: – a császáriak gyalogsága (egyetlen újonc-ezredet és a Pozsonyba küldött betegessét kivévén) teljesen megsemmisíttetett, csúfosan lefegyvereztetve, a hegyi tótok fejszéi alá bocsáttatott; úgy hasonlókép lovasságuknak is éppen a legjobb ezredeit a föl- és alá való őrült nyargalódzással, – Trencsénytől Bazinig, Pozsonyig, le Komáromig, Csákvárig, Székesfehérvárig, Kilitiig, Pinczehelyig, Simontornyáig, s meg lóhalálban vissza Tatáig, Komáromig, Gutáig, – Heister annyira tönkre tette, hogy az ilyen veszett futkározásokra képtelen, nehéz lovasságnak (többnyire vértes ezredeknek) ló- és emberanyaga rettenetesen elcsigázva, hosszú időre harcképtelenné vált; pár hónapig pihenő-szállásokon – Komárom és Guta körül, várak és vizek oltalma alatt – kell vala tétlenül heverniök.”*
Feldzüge … (Rechberger id. m. VII. 423.: „Die Behauptung dieser Punete (Modern, Bösing und St. Georg) war äuesserst schwierig. Der Feind schritt nicht nur mit bedeutender Uebermacht an Infanterie, sondern auch mit Artillerie zum Angriff, Die Besatzung von Modern, der es an Lebensmitteln und Munition gebrach, musste sich bald ergeben und wurde von den Rebellen zum Abzuge, „mit dem Stocke in der Hand” gezwungen. Kurz danach, am 28. April, kamen die Anführer, wenngleich aus Horden bestehend, doch mit 4 Geschätzen vor Bösing. Während voller drei Tage hielt sich Obristwachtmeister Dürrer: doch musste er sich … als seine Truppe immer mehr zusammengeschnolzen und auch Mangel an Munition eingetreten war, rechtzeitig zur Capitulation entschliessen, wollte er den schimpflichen Bedigungen entgehen, denen sich die Besatzung von Modern hatte fügen müssen…”
„Rákóczi a maga fővezérét s barátját e fényes sikerű hadműveleteiért értékes és művészi becsű emlékkel óhajtván kitüntetni: Selmecbánya legelső ötvösmestereivel egy gyémánt, rubint, smaragd-kövekkel gazdagon kirakott és remekül zománcozott, nehéz aranyláncot, – olyan mentekötő formájút, párducz-kaczagányra valót, a szokásos félgömbszerű, drágaköves és aranyrózsás nagy gombdíszekkel készítetett.”
Itt kell még megemlítenünk, hogy márciusban megérkezett Rákóczi egri táborába XIV. Lajos meghatalmazott követe Des Alleurs altábornagy, akit a francia király katonai tanácsadóként szemelt ki a fejedelem részére. Rákóczi minden hadműveleti, de főleg külpolitikai kérdésben meghallgatta, sőt kérte a főhadiszállásán tartózkodó előkelő idegen véleményét, de ez nagyobb befolyást nem igen gyakorolt a dolgok menetére.
A sok újabb kudarc miatt Heistert ad audiendum verbun Bécsbe rendelték, aki ebből kifolyólag a főparancsnokságot a Pozsonyba érkezett Pálffynak átadván, április 11-én útnak indult, hogy többé vissza se térjen hadserege élére.
A hadműveletekben ezek után önkéntelenül beállt szünet még hosszabbá vált I. Lipót császárnak 1705. május 5-én bekövetkezett halála folytán. Sokan a békülékeny hajlamú I. József trónralépésével jelentős fordulatot vártak a békés megegyezés felé, de az új császár tanácsosai csakhamar őt is elődje politikájának folytatására bírták rá s így csakhamar minden a régi kerékvágásba zökkent vissza.*
Markó írja, II. Rákóczi Ferencz a hadvezér című munkája 172. oldalán: „I. József király Rákóczit jól ismerte, sőt személyes baráti viszonyban (?) volt vele azelőtt. Benne meg volt a jószándék és az akarat is ahhoz, hogy a magyarokat kibékítse és hogy koronázási eskűjében az alkotmányra tett igéretéhez híven az ország pusztúlásának békés úton véget vessen. De nem volt elég erős ahhoz, hogy a környezetébe begyökerezett magyarellenes hangulatot leküzdje. Megértő és békés elhatározásait a magyarok érdekében e miatt nem tudta tetté érlelni. Elfogúlt tanácsosainak hátamögötti intrikái meghiúsítottak minden olyan megoldást, amely nem Magyarország teljes leigázását eredményezte volna. A háború tehát tovább folyt.”
Tulajdonképpen a fent említett hadműveleti szünet sem mult el egészen csendesen. Trencsén védőrsége ismételten felpanaszolván nehéz helyzetét, a bécsi udvari tanács április 17-én kiadott intézkedésével a várnak újbóli megsegítését rendelte el. E feladat végrehajtásával Grumbach ezredes bízatott meg, akinek 2170 gyalogosból és 1500 lovasból álló hadon kivül 4000 jól fölfegyverzett morva lakost is bocsátottak rendelkezésére. Ez a had Trencsén megsegítésére szánt és 1600 málhásállatra felcsomagolt lőszerrel, élelemmel, vágómarhával, stb. május 15-én Magyar-Bródban menetkészen állott, de csak 17-én délután indúlt el útjára Drietomán át Trencsén felé. Utóbb említett helyen az oszlopok kurucok által megszállt sáncokra bukkant, de azok komolyabb ellenállás kifejtése nélkül odább állottak. Sőt csodálatosképpen a kurucok a továbbiak folyamán se igen zavarták a császáriak további előnyomúlását és Trencsénbe jutását, úgy, hogy Grumbach ezredes aránylag igen könnyen oldotta meg feladatát s aztán ismét Magyar-Bródba húzódott vissza.*
Feldzüge …(Rechberger id. m. VII. 430.: „Als die Kaiserlichen sich der Waag näherten, zog sich die am jenseitigen Ufer postirte feindliche Reiterei zurück und és konnte ohne die mindeste Behelligung der Fluss passirt, ebenso die Proviantirung Trentschin's bewerkstelligt werden.”
