j) Bussy-Rabutin Kolozsvár felmentésére indul. A patai ütközet 1704. október 8.-án.
j) Bussy-Rabutin Kolozsvár felmentésére indul. A patai ütközet 1704. október 8.-án.
Közben híre jött, hogy a csak 700 főnyi védőrséggel rendelkező, de amellett tömérdek értékes hadianyaggal ellátott Kolozsvárt a Thoroczkay István, a szeptember 24.-én Besztercéről odavonult Teleky Mihály,* Kaszás Pál, Vay László és Csáky István parancsnoksága alatt álló ostromló sereg már nagyon szorongatja, s hogy a vár falába már rést is kezdenek lőni. Bussy-Rabutin tehát elhatározta, hogy falába e kiválóan fontos városnak és várnak felmentését megpróbálja, s így október 4.-én 700 gyalogossal, 1800 lovassal és 8 ágyúval elindult Szebenből s még aznap Szelindeket érte el. Október 5.-én átkelt a Nagyküküllőn és Hosszúasszóig, 6.-án pedig Balázsfalváig jutott. Itt tudta meg, hogy Kaszás Pál kuruc ezredes két nappal előbb innen Kolozsvár felé vonult vissza. Október 7.-én a császári csapat Marosújvárnál Kaszás Pál hadára bukkant, ahol azonban csak gyenge ellenállást fejtett ki, miért is Rabutin nagyobb nehézség nélkül kelhetett át a Maroson. A miért is Rabutin nagyobb nehézség nélkül kelhetett át a Maroson. A tulsó parton Kocsárd tájékán azonban már erősebb puskatűz fogadta, még pedig már nem Kaszás Pál, hanem Thoroczkay csapatai részéről, aki a császáriak előnyomulásának hírére egészen Kocsárdig eléjük ment. Azonban rövid csatározás után Torda felé vonult vissza és még aznap Pata környékén Teleki hadával egyesült, aki a császáriak közeledtének hírére aznap reggel indult el Kolozsvár alól.* Rabutin a visszavonulókat nem üldöztette, hanem, miután estig utolsó csapatrészeit is átköltöztette a folyón s az átkelés alatt megnedvesedett ágyúit megtisztíttatta, csak akkor indult tovább s éjfélkor Mezőőrnél ütötte fel táborát.
Briccius György naplója, illetve jegyzetei a Történeti emlékek a magyar nép községi és magán életéből. II., 97.
Briccius naplója, 97.
„A császári sereg – írja Markó id. m. 199. old. – most már közvetlenül Kolozsvár alatt állott. Rabutin számított arra, hogy október 8.-án már komolyabb harcra került a sor. Teleki és Thoroczkay egyesüléséről értesült s az ellenséges haderőt kémei 16.000 emberre és 12 ágyúre becsülték. Nem sokat tévedtek. Cserei szerint „könnyen 12.000 lovas és gyalog hadak valának együtt.* Egy egykorú, valószínűleg a csata után, a helyszínen készült helyzetvázlat s a hozzátartozó magyarázat szerint, (melyeket valószínűleg egy, Rabutin táborához tartozó olasz hadmérnök-tiszt készített) s amelynek fényképmásolata a Hadilevéltár fényképtárában H. III. d. 866. szám alatt őriztetik,* 15.000 emberből és 4 ágyúból állt a kuruc sereg. Rabutin most már látta, hogy ütközet nélkül nem éri el Kolozsvárt. 8.-án reggel csatarendbe állította seregét, de csak 9 óra után indult el Bős felé, mert be kellett várnia a járhatatlan útak miatt lemaradt két nehéz ágyúját. Indulás előtt szemlét tartott s csapatait kitartásra s bátorságra buzdította. Három órai menetelés után Pata község alá ért (12–13 km.-nyire délkeletre Kolozsvártól). a községtől 2–3 km.-re északra, ekkor a déli órákban kezdett fejlődni a kurucsereg, még pedig olyan formán, hogy a „Pata és Szamosfalva között csatarendjét, mely a szűk, erdős, dombos vidéken való menetele közben némileg összezavarodott, rendbeszedte s egy félórai menet után a község felett (vagyis északnyugatra) nyíló tágasabb helyen állította fel.* A kurucok előnyösebb helyzetükből jól megfigyelhették a császári sereg szétbontakozását. A számban jóval erősebb kurucok láttára Rabutin egész hadtestét egy vonalba volt kénytelen csoportosítani, csupán a jobbszárny mögött hagyott egy kis tartalékot és hátul egy osztagot a podgyász őrizetére (g). A kurucok cstarendje két vonalból állott. A számbeli túlerőt és annak helyzeti előnyét látva, a császári tiszteknek nem volt kedvük támadni.* Thoroczkay csatarendjében az első vonalban 7–8000 ember állott, a többi pedig néhány száz lépéssel az arcvonal háta mögött.* A terephez simulva, az első arcvonal félkör alakban* ölelte körül és zárta el a völgyet, s a völgy lejtőjén néhány méterrel magasabb, tehát ideális védelmi állásban nézett farkasszemet az alatta – völgyfenéken – alig néhány száz lépésnyi távolságban felvonuló császári hadtesttel. – Rabutin nem hallgatott tisztjeire s támadásra indult egész arcvonalával. Amikor – Szaniszló naplója szerint – délután 3 órakor lőtávolba értek, a kurucok 4 ágyúja tüzelni kezdett. Rabutin tűzérsége azonnal válaszolt, de hatás nélkül, mert a terep hajtásai nem kedveztek neki. Félóráig tartott a tűzérpárbaj, amely alatt a császári hadtest helyzete válságossá kezdett válni,* mert előrelátható volt, hogy a hosszú kuruc csatavonal a dombról aláereszkedve, mindkét oldalról könnyen átkarolhatja, sőt teljesen körülzárhatja azt.* Ezt az előnyös helyzetet a kurucok is felismerték és a tűzérharc elülése után az egész első vonal megindult Rabutin rövid vonala ellen. Bárkitől ered is ez az intézkedés, helytelen volt. Előnyös védelmi állásból előre menni ebben az esetben teljesen indokolatlan volt,* hiszen minél jobban közeledik Rabutin támadóvonala a kurucok védelmi vonalához, annál jobban belekerül puskatűzük koncentrikus hatásába. A dombról leereszkedni és a támadó császáriakat körülfogni csak a harc utolsó mozzanatában lett volna szabad, akkor, amikor már kézitusára került a sor, s ekkor a kétoldali átkarolás feltétlenül sikerül. Az előnyös védelmi harc azonban a kurucok megmozdulása folytán találkozóharccá alakult át s lehetővé tette azt, hogy a gyakorlattabb, fegyelmezettebb császári sereg, illetve annak tapasztaltabb vezérei a kezdést magukhoz ragadhatták.* Rabutin tehát helyes harcászati érzékkel ezt a pontot, a kurucok balszárnyát választotta ellentámadásának súlypontjául s Graven ezredest rövid terepfelderítés után a jobbszárny egyrészével a kuruc balszárnyon parancsoló Kaszás Pál ezredei ellen küldte. A német lovasság e támadását a nyílt terepen Thoroczkay megfigyelhette, de érthetetlen módon a helyett, hogy az alig pár száz lépéssel hátrább lévő tartalékát küldte volna Kaszás támogatására, a sokkal távolabbi és más irányban elfoglalt jobbszárnyáról vont ki csapatokat és akart a balszárny mögé indítani.* A jobbszárnyon ezáltal bekövetkezett ingadozást Acton kapitány,* Rabutin szárnysegédje, észrevette. Két század lovasságot kért parancsnokától és lendületes rohammal megtámadta a kuruc arcvonal közepén tüzelő lovasságot. Ezeket ily módon lekötve, lényegesen megkönnyítette Graven feladatát, aki rövid küzdelem után elválasztotta a kuruc balszárny lovasságát a gyalogságtól és a csatatérről előzte. Rabutin most már a helyzet ura volt. Ágyúit a patak partjának kissé kiemelkedő pontjára vontatta s az egész kuruc arcvonal tűz alá vette, egyúttal pedig báró Tige alezredes vezetésével balszárnyát is a kurucok jobbszárnyán előnyomuló Orosz és Nyúzó ezredesek ellen küldte. Ezután pedig ő maga a gyalogság élére állva, most az egész arcvonalának támadást rendelt el. A verekedés így hát az egész arcvonalra kiterjedt. A szárnyakon viszonylagosan véve könnyebb dolguk volt a császáriaknak, mert itt a kuruc lovasság hamar kereket oldott. Szívós harc folyt azonban a csatavonal közepén, ahol Rabutin és Acton gyalogsága* viaskodott a kurucok központjában harcoló hajdú-ezredekkel, amelyek között különösen a Thürheim-ezrednek a kurucokhoz átpártolt zázslóalja és most már Teleki Mihály csapatjába harcoló német zsoldosok vívtak – érhető okból – elkeseredett tusát régi fegyvertársaikkal. – A kuruc lovasság hátrálása közben magával rántotta az arcvonal mögötti s eddig az ütközetben részt sem vett pár ezer főből álló tartalékot is. Ez a második arcvonal ugyan háromszoros „Uram Jézus” kiáltással (mint az egykorú vázlathoz csatolt olasz magyarázat mondja), néhány lépésnyire előnyomult, de azután a pánik reájuk is átragadt s csatlakoztak a csatartérről északi és nyugati irányban visszavonuló lovassághoz. – A császáriak még kb. egy óra hosszat üldözték a menekülő kurucokat. Rabutin azután az est beálltával Szamosfalvánál gyűjtötte össze hadtestét és ott töltötte az éjjelt. – Mint minden futással végződő harcban, a kurucok a patai ütközetben is lényegesen nagyobb veszteséget szenvedtek, mint a fegyelmezettebben harcoló császáriak. Körülbelül 3000 kuruc maradt a csatatéren.* Abban valamennyi forrásunk megegyezik, hogy a kurucok 4 ágyúja, 40 zászlója (közöttük a Thürheim-ezred régi császári zászlói – mert ezek a zászlóaljak a kurucoknál is megtartották régi császári zászlóikat), 400 ló és sok egyéb hadiszer került Rabutin kezébe. – A császári hadtest vesztesége mindössze 50 emberre rúgott, közöttük volt 3 tiszt.* A Wienerisches Diarium szerint ezt a veszteséget főleg a Thürheim-ezred elkeseredett harcának lehetett köszönni. A Rabutin fogságába jutott Thürheim-ezredbeli szökevényeken a marsall ezért kegyetlen bosszút állt. Nagyszebenbe érve, valamennyit felkoncoltatta. – Thoroczkay és Pekry serege széjjelfutott. Maga Thoroczkay is eltűnt egyidőre az események színpadjáról s az erdélyi csapatok vezetését Petry vette át.* Mint Cserei írja, Thoroczkay sokáig nem mert Rákóczi elé menni, mert neki és Kaszásnak tulajdonították ezt a szégyenletes vereséget.
Cserey id. m. 330.
Ennek alapján készült a XVIII/13. számú melléklet is.
Lásd a XVIII/13. számú mellékletet.
Cserni id. m. 330. szerint „látván a nagy fényes kurucságot, nem is biztatják vala a generálist a harc kimenetelével. De amaz egyben szídván a tiszteket, trombitát fútata s a kurucok ellen elől mene.”
Hadtörténeti Közlemények, 1895. évf. 122. Gömöry Gusztáv, gróf Bussi-Rabutin tábornok naplója, 1704. október havából: „A szoros kijáratánál jó állásban Kaszás Pál, Teleky Mihály és Thoroczkay csapatai állottak velünk szemben, összesen mintegy 7–8000 ember. Az ellenség jobbszárnya egy erdős hegyoldalra támaszkodott, arcvonala a völgyet metszette keresztül és balszárnyával egy másik hegyláncig terjeszkedett. A két szárny ezenkívül még 800, a hegyoldalon fölállított lovassal volt fedezve. Az arcvonal mögött, egy lövésnyi távolságra, a völgyben, szintén lovasság állott.
Az idézett fényképmásolatok s az annak alapján készült XVIII/13. számú melléklet szerint nem félkör, hanem derékszög alakban.
Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 204.): „Da die kaiserliche Artillerie schlecht wirkte, so war die Lage des Corps anfangs ungünstig.” – Bussy-Raubitn naplója, Gömörynél id. h. 124.: „A terep kedvezőtlen volta miatt félórai ágyúzás sem javított a helyzeten és az általam remélt eredmény elmaradt. Az ellenség az uralgó magaslatokon mozgott és mindinkább oldalunkba és hátunkba került, melyeket a szorosban benrekedt kocsik miatt kellőkép fedezni nem voltam képes. Már-már kétségbe estem, hogy magamon e veszélyes helyzetben mikép segítsek, midőn egyszerre alkalmas pillanat kinálkozott, a fölkelők bal oldalába támadni.”
Rabutin jelentése, Bécsi Kriegsarchiv, Feldakten, Ungarn, 1704–13–2: „… mithin waren das Terrein und die anhöhe vom Feindt eingenomben und hat uns der Situs gar nit günstig seyn wollan, dahero auch unser stuckh den geringsten schaden nicht thun kundte, das ansehen ware anfangs sehr gefährlich und gab anfangs wenig guttes zu hoffen, in deme der Feind im werkh begriffen ware, unss völlig einzuschlüessen.”
Ilyen appodiktice ezt én nem mondanám: A nagy túlerő jogosulttá tette a támadást, mi mellett még azt is meg kell jegyeznünk, hogy a kuruc csapatok vérmérsékletének, mentalitásának, gondolkozásmódjának sokkal jobban felelt meg a támadás, mint a védelem. Szerintem a bekövetkezett baj és kudarc nem a támadás megindításának, hanem főkép annak tulajdonítható, hogy a két szárnyra beosztott hatalmas kuruc lovas tömegek az aránylag igen gyenge császári lovasság támadása elől nyomban kereket oldottak, magára hagyván a gyalogságot és magával rántván a hátul felállított aránylag igen erős lovas tartalékot is.
Wienerisches Diarium, 1704., 138. szám: „Der Feind gabe uns durch sein Mouvement zum alle den Vortheil, dass wir ihme auff seinen linken Flügel, zu welchem unser rechte schon nährer kommen ware, einfallen können.” Ez az előny azonban, feltéve, hogy a kuruc balszárnylovasság igazi helyre-legényekből állt volna, már kezdettől fogva problematikussá válhatott, mert Graven ezredes maroknyi támadó lovasságát igazán nem lett volna nehéz visszavetni és letiporni.
Ez alighanem azért történt, mert Thoroczkay, ahelyett, hogy mint az egésznek parancsnoka, valahol hátrább állott volna fel, maga is a jobbszárny legelső vonalában levő egyik csapattest élére állott s így a keze ügyébe akadt legközelebbi csapatrészt rendelte a veszélyeztetett balszárny megerősítésére. Ellenben a tartalék parancsnokának lett volna elemi kötelessége és feladata felsőbb parancs nélkül is a kellő pillanatban közbevágni.
Bussy-Rabutin naplója szerint (Gömörynél id. h. 125.) Acton tábornok volt.
Ez alighanem tévedés, mert hiszen Acton kapitány két lovas századot kért és valószínűleg kapott is, nem pedig gyalogságot. Azonban lehet, hogy ő ezt a két lovas századot lóról leszállva, gyalog tűzharcra alkalmazta.
Wienerisches Diarium id. h. – A Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 204.) 4000 embert mond. – Rabutin idézett jelentése és Lord Stepney levele (Archivum Rákócziánum, II. soroz., I., 584.), továbbá Kolinovics 2000 embert mond.
Ellenben a Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 204.)-ben ez áll: „Der Verlust der Kaiserlichen bestand in 3 Officieren todt, 86 Mann todt und verwundet.”
Szádeczky id. m. 572. – Cserey id. m. 330.
„Szamosfalvi táborából Rabutin október 9.-én reggel indult Kolozsvár felé s ezzel el is érte expeditiójának végcélját. Tegnapi győzelme folytán a város előtt már ellenállásra nem talált. Fogadtatására elébe jött a város császári őrségének parancsnoka, Caltenplatt alezredes,* akinek kalauzolásával a marsall megtekintette Kolozsvár védőműveinek állapotát. Teleki ágyúzása erősen megrongálta a falakat és azok egy szakaszán 5 ölnyi széles rést tört, Caltenplatt ugyan a rés mögött újabb friss sáncokat hányatott fel, de Rabutinnak az volt a meggyőződése, hogy a város még így sem lesz képes egy, esetleg megismétlődő kuruc rohamot kiállni. Kolozsvár esetleg újabb felmentése vagy megsegítése viszont, Nagyszebenből, kis seregének szinte lehetetlen lett volna. Ezért tehát elhatározta, hogy Kolozsvárt kiengedi kezéből és a császári helyőrséget onnan kivonja.* Hogy azonban a kurucok ott lábukat meg ne vethessék, elrendelte a sánc felrobbantását. A városi tanács ez ellen, privilégiumaira hivatkozva, tiltakozott, de Rabutin nem hajlott kérésükre. Igyekezett nekik megmagyarázni, hogy a városra előnyösebb, ha elveszti megerősített hely jellegét, mert akkor újabb harcok esetén a kurucok ott bent nem verekedhetnek s a falak megmaradnak, akkor a császári sereg kénytelen rendszeresen ostromot kezdeni, s akkor rommá lövi a várost is, nemcsak a falakat. – A császári sereg október 10-től 13-ig a városban pihent és előkészítette a falak felrobbantását, amelyeket azután 13.-án reggel 24 ölnyi tehát kb. 50 m.) szélességben légbe is röpített. Ezután Rabutin a hozzácsatlakozott polgári helyőrséggel tovább indult észak felé és este Válaszútnál száll táborba.”
Bussy-Rabutin naplójába (Gömörynél id. h. 125.) Haltenblatt tábornokot mond.
Wienerisches Diarium 1704., 138. szám.
Innen Szamosújvárra ment, hogy e fontos átkelőpont állapotáról meggyőződjék, majd háromnapi ott tartózkodás után, mialatt a várat és várost bőségesen ellátta élelmi- és hadiszerekkel, október 17.-én visszaindult Nagyszeben felé s 18.-én Egerbegyet, 19.-én Felvincet, 20.-án Tövist érte el. Itt megtudta, hogy a Patánál megvert kuruc sereg maradványa, mint 2000 ember Pekry vezetése alatt Gyulafehérvárnál gyülekezett. Ez meg is felett a valóságnak; Thoroczkay ugyanis a vereség után lemondott főparancsnoki állásáról és azt Pekryre ruházta át.* Bussy-Rabutin október 21.-én Gyulafehérvár alá érve, a kurucokat már nem találta ott, mert ezek a császáriak közeledésének hírére a zalatnai és abrudbányai hegyekbe húzódtak vissza. A tábornagy Gyulafehérvárba bevonulván, annak falait 23.-án öt helyen felrobbantotta. 24.-én menetét folytatva, a következő napon bevonult Nagyszebenbe, ahol állítólag nemcsak az erdélyi gubernium, hanem a lakosság is üdvrivalgással fogadta.* Ezt megelőzően báró Tige ezredest 500 lovassal, 300 galogossal és 2 ágyúval Medgyes megvételére küldte, ami október 28.-án meg is történt.
Szádeczky id. m. 572.
Wienerisches Diarium 1704: „…allda unter dreimaliger Stuck-Lösung von den samentlichen Gubernio, Burgerschaft und Soldatesca empfangen und beneventirt worden.”
„E jól sikerült rövid hadjárat után – írja Markó id. m. 205. old. – most még hátra volt a Barcaság, Brassó és Fogaras felsegítése. A székelyekben Rabutin nem bízott, azokat semmiképpen sem sikerült neki a császári kegy csillogtatásával pártjára hajlítani,* tehát tudta azt, hogy Brassó birtokát csak akkor élvezheti nyugodtan, ha a környéken portyázó és a székely lakosságtól támogatott kurucokat e vidékről elűzi. Graven ezredest bízta meg a vállalkozás végrehajtásával, aki november 4.-én Fogarasra érkezve, átvette a Nagyszebenből és Medgyesről odairányított mintegy 400 lovasból álló különítmény* parancsnokságát s azzal Brassóba bevonult. Odáig nem találkozott jelentősebb kuruc erőkkel, úgy hogy a várat és várost újból megerősíthette és élelmiszerekkel elláthatta. De a székelyek a zalatnai hegyekből újból kelet felé előnyomuló Pekryt értesítették Graven odaérkezéséről. A kuruc tábornok kb. 2000 emberével november második felében valóban bevonult a Barcaságba. Ennek hírére Graven a felzaklatott székely lakosság közepette nem érezte magát többé biztonságba és Brassóból Szeben felé indult vissza. De Pekry Sárkány községnél november 27.-én útját állotta. A többszörös kuruc túlerő hatalmas támadása kezdetben Graven arcvonalának egyik szárnyát megszalasztotta, de az ezredesnek sikerült a futókat feltartóztatni, visszafordítani és erélyes ellentámadást indítani a rendetlenségbe jött kuruc sereg ellen. Rövid küzdelem után elűzte Pekry seregét a harcmezőről. A kurucok 2–300 embert vesztettek, a császári seregből 40 halottról, 100 sebesültről van tudomásunk.* Graven december 3.-án ért ezután már bántatlanul Szebenbe.
Bécsi Kriegsarchiv, Feldakten, Ungar, 1704–13–2. utolsó bekezdés.
A Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 205.) szerint ez a portyázó csapat 900 lovasból állott.
Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 206.). – Cserey id. m. 331.
„Rabutin az 1704. év hadműveleteinek eredményét szomorú mérleggel zárta le, Nagyszeben és közvetlen környékén kívül, Erdély földjén csupán Déva, Medgyes, Brassó és Szamosujvár maradtak császári fennhatóság alatt. De mindezeknek a pontoknak birtoka is kétséges volt … s minden attól függött, hogy képes lesz-e a Hofkriegsrat 1705-ben tekintélyes számú, friss seregeket küldeni Erdélybe, mert hogy Rabutin saját erejéből már sokáig nem lesz képes a Monarchiának ezen az exponált pontján magára hagyatva kitartani, ez nem volt kétséges. Összeköttetése Béccsel jó formán teljesen megszűnt, csak hébe-hóba tudott egy-egy jelentést, nagy körúton Slavonián, vagy a török kézben lévő Bánáton át, igen erős lovas kisérettel Bécsbe juttatni.* A császári csapatok ellátása elé is mind nagyobb nehézségek tornyosultak. Hiába parancsolta meg a guberniumnak, hogy 100.000 forint adót fizessen a hadsereg ellátására, a gubernium se tehetett mást, mint hogy felosztotta ezt az összeget az urak főrendek között, akik – érthető – csak nehezen engedtek az erőszakos felszólításnak. Rabutin végül már saját ezüstneműjéből veretett pénzt, hogy katonái zsoldját ki tudja fizetni. A pénz egyik oldalán a császár képe, a másik oldalán Erdély címere volt: „Moneta Nova Transylvaniae” felirással.*
Megerősítést nyernek ezek a megállapítások a Feldzüge … (Ratzenhofer id. m. 206.) következő szavai által: „Ám Ende des Jahres 1704. war somit die kaiserliche Herreschaft in Siebenbürgen nur mehr auf die schwachen Garnisonen von Hermannstadt. Déva, Medgyes, Kronstadt und Szamos-Ujvár eingeengt und es hatte den Anschein, dass es dem thatkräftigen Feldmarschall Rabutin ohne Hilfe nicht lange mehr gelingen dürfte, diese letzten Stützen dem Kaiser zu erhalten… Es wurde Feldmarschall Rabutin immer schwieriger, die Verbindung nach Wien aufrecht zu erhalten: nur mittelst Entsendungen bis zu 100 Reitern vermochte er noch Briefschaften, theils über Slavonien, theils durch das türkische Banat nach Ofen zu bringen.”
Kolinovics krónikája, 50.
„Rákóczi állandóan és jól volt tájékoztatva az erdélyi állapotokról, Radvánszky jelentéseiből megértette azt is, hogy az erdélyi hadműveletek az egymással versengő Thoroczkay, Pekry, Mikes széthúzása folytán nem járhatnak kellő eredménnyel mindaddig, amíg azokat nem egy felelős ember vezeti. Erre a feladatra a fejedelem gróf Forgách Simon tábornokot szemelte ki… Ez a főuri tábornok, mint a fejedelem tejhatalmú képviselője és egyben mint az erdélyi hadak főparancsnoka ment Erdélybe. Ebből a kettős megbizatásból sok félreértés támadt az erdélyi ügyek számára, mert Forgách nem volt annyire járatos az erdélyi politikában, hogy a felmerülő ellentéteket ki tudta volna egyenlíteni… Igaza lehet tehát az erdélyi fejedelemválasztás történetírójának,* hogy a fejedelem képviseletét Erdélyben, az ottani közállapotok a Magyarország és Erdély múltja és jelene között lévő dissonantia miatt, magyarországi ember nem tölthette be a megkívánt eredménnyel. Az 1705. év hadieseményei bebizonyították azt, hogy Forgách erdélyi kiküldetése Rákóczinak valóban nem szerencsés intézkedései közé tartozott.”
R. Kiss István id. m. 115.
){kind=link}
){kind=link}