l) Hadműveletek a fegyverszünet után a nagyszombati csatáig. • Érsekújvár megvétele, Lipótvár ostroma.
l) Hadműveletek a fegyverszünet után a nagyszombati csatáig. • Érsekújvár megvétele, Lipótvár ostroma.
A béketárgyalások meghiusulása után Bercsényi nyomban visszament a Felvidékre, ahol távolléte alatt a nyugati hatérszélektől a Vágig terjedő területen a Bazinban tartózkodó báró Sennyey István altábornagy, a Vágon innen pedig október közepétől kezdve a sebesüléséből felépült Bottyán János tábornok parancsnokolt, akinek Rákóczi 7–8000 embert bocsátott rendelkezésére, most már parancsot adván neki, hogy Érsekújvár elfoglalását előkészítse és végre is hajtsa, mert legközelebb elérendő cél gyanánt ezt tűzte ki Rákóczi maga elé. A megindítandó ostrom fedezésének céljából Komárom és Esztergom irányában Bottyán lovasságának, majd gyalogságának is nagy részét tolta arra-felé előre, míg a nyugati oldalon Bercsényi állott őrt Szerednél elhelyezett csapatjainak zömével, de amellett Trencsént és Lipótvárt is erősen körülzárva tartván.*
Rákóczi emlékiratai és Bercsényi levelei Rákóczihoz a vörösvári Rákóczi–Aspremont–Erdődy levéltárban.
„A várban – írja Thaly Kálmán, a Nagyszombati harcz című munkája 4. oldalán – báró Axmann Henrik János császári ezredes parancsnokolt, az erősség nagyságához képest gyenge német őrség és 300 magyar hajdú fölött.* Külső segítséghez az őrség nem igen bizhatik vala…” sőt a vár megtartásához sem. Axmann báró mégis keményen ellenálla; az ágyúzást sűrűen viszonozta, s a vár alá be-becsapó kurucokra, gyakran véres eredménnyel, kilövöldöztetett: így például Onadi János Diák seregeire, melyek egynémely nap az erősséghez nagyon is közel vakmerősködtek nyomúlni.
Kolinovics, Rerum Ungaricarum Libri XVI. Kézirat a Nemzeti Múzeumban, fol. lat. 391. – Ugyancsak Thaly Kálmán, Érsek-Ujvár megvétele 1704-ben. (Hadt. Közl. 1892. 231.) szerint a vár őrsége 3–400 gyalog és 300 magyar hajdúból állott, a kellőszámú tűzérkatonasággal.
„A szabályosan hatszögben épült vár – írja Thaly az utóbbemlített helyen, a 231. oldalon – melynek különálló malomerődjét Bercsényi már a fegyverszünet előtt bevette és lerontatá, igen erős, hanem ez idő szerint nagyon elhanyagolt állapotban volt. Ki nem kövezett vízárkai eliszapolvák és a törökök ellen még 1685-ben lőtt rés a bástyák kőfalain – a fösvény Kollonics érsek mulasztásából – nem vala még rendesen kiépítve, csak hamarosan javítva s védcölöpzettel pótolva.
„Mely napon kezdődött az ostrom? – írja Thaly az utóbb említett helyen a 234. oldalon, illetve a Nagyszombati harcz 4. oldalán – biztos meg nem jelölhető;* annyit tudunk csak, hogy a megszállás 16.000 emberrel, a francia hadmérnökök műveletei szerint, szabályszerű módon, az 1685-iki vísáncok felújításával, ezekből történt, s hogy november 8-án a bombázás már folyamatban volt. Eznap érkezett a várvívó táborba gróf Bercsényi fővezér is… A fejedelem november 10-ike táján érkezett Érsek-Ujvár alá; a tulajdonképpeni megszállás – lövetés, bombázás – legalább Kolinovics szerint* – november 12.-én kezdődött. Az ostromzárlatot Bottyán, a vísáncokba helyezett gyalogságot Feirville francia ezredes s az ágyú- és mozsártelepeket a szintén francia De la Motte kormányozá. Az ostromot táborával fedező Bottyán oly éberen vigyázott, hogy Heister sem Komáromból, sem másfelől meg nem bírá segíteni a szorongatott Ujvárt, amelytől különben hosszabb ellentállást reméltek. Itt, a széles, régi törés cölöpzetét Rákóczi ágyúi egy hét alatt lelőtték, s az árok nagyjából át volt hidalva. Axmann várparancsnok nagy veszélytől tartván ott: legvitézebb német csapatait kívánta azon pont védelmére rendelni. Az őrségek felosztása azonban Härtl őrnagy térparancsnokot illetvén: ez a törés környékén lévő kőfalat és két bástyát mindjárt az ostrom kezdetén, céltudatosan, a magyar hajdúsággal szállatta meg;* most pedig, amikor őket Axmann fel akarta váltatni: a magyarok kijelentették, hogy onnan ők el nem mennek, sem oda másokat nem bocsátanak, mert az elejétől fogva az ő helyök. Se kérésre, se parancsra nem hajoltak, s még fegyverrel fenyegetőztek. Az ezredes, zendüléstől tartván, kénytelen volt engedni. Ekkor aztán, a külső tábornak a belső párthívekkel* megegyezett munkája szerint, november 16-ika éjjelén, a kuruc gyalogság a rés környékén csendben leereszkedett a vízárok meneteles partjára, s a rőzsehányásokon, gerendákból, deszkákból rótt hidakon és ladikokon, lábtókat is szállítva, átjutottak a bástyák tövébe. Itt létráikat nekitámasztva (a várbeli), Bakó Péter hajdúi szépen felhúzogatták őket százával, Härtl 70 németjétől is hűn segítve. Mikor aztán már jó számmal bent volt a várban a kuruc: hadirendbe állának s az újvári 300 hajdúval és a térparancsnok századával egyesülten, töltött fegyverekkel felnyomúlának a várpiacra és a többi bástyákra, s Axmannt és német hadát fegyverletételre kényszerítve, elfogták. Közben Härtl a várkapukat kinyittatván, – beözönlött mindenfelől a magyarság, s az Európaszerte nagyhírű erősség, szerencsésen s úgyszólván vérontás nélkül Rákóczié lőn.* Amely váratlan esemény Bécsben nagy meglepetést és megdöbbenést okozott, a magyarokat ellenben öröm- és diadalérzettel töltvén el, még jobban nekibátorítá.* Amint is ettőlfogva ez a hatalmas vár lőn az északnyugati országrészekben főbástyájukká, s hadműveleteik stratégiai alappontjává, ahonnan csapdozásaikat Ausztria felé intézték s vesztett csaták után itt szervezkedtek újra. Rákóczi pedig Érsek-Ujvár fontosságát nagyon is jól ismervén, az annak elfoglalásában érdemeket szerzetteket mind megjutalmazta; így Bottyán tábornoknak – kárpótlásúl elvesztett esztergomi palotájáért – az újvári „bécsikapunál” lévő gróf Serényi-féle felházat minden tartozandóságaival adományozá; az alezredesi ranggal hadifőszemlemesterré kinevezett Härtl pedig megkapta az igért tállyai házat s szőlőket. Aránylagos jutalomban részesültek a többiek is. Axmann és tisztjei hadifoglyokká lőnek, a német közkatonák ellenben csaknem mindnyájan szolgálatot vállaltak a magyaroknál; úgy, hogy Bottyán tábornok csupán – kegyelemből elbocsátott – öt német muskátérost, ennyien maradának hívek a császárhoz.*
Horváth Mihály id. m. VI. 364. szerint november 10-ike táján; az alábbiak szerint azonban valószínűleg már jó néhány nappal előbb.
Kolinovics id. m. 391.: „Rákóczius suo exercitu die 12-a Novembris obsidet Ujvarinum.”
A bajor származású Härtl Ernő Erasmus immár Rákóczi fölesküdött híve volt. Nevezett sokáig Munkács várában feküvén, magyar asszonyt vett feleségül, aki őt az országban való megmaradásra és Rákóczihoz való átpártolásra is rábírta.
Bottyán ugyanis a várba szabadon ki és bejáró ferencrendi barátok útján a városi polgárság és a várőrség emberei közül igen sokat megnyert.
Tiell, a bécsi udvari haditanács alelnöke, november 26-án ezeket írta Savoyai Jenőnek: „Der Verlust von Neuhäusel solle eigentlich daher komben, dass bey Austheilung der Posten die Ehemalige, noch von dem Cardinal (Kollonics) versprochene nicht zugemachte Breche denen Hungarn anvertraut worden, welche kein Teutsche mehr auf selbe Posto gelassen, und die Rebellen, so mit Faschinen und Leutern, auch Tschinacklen den Graben passiert, zu sich hinaufgezogen, und wie sie stark genug gewesen, die übrige Besatzung attaquiert haben. Hingegen hatte der in Munkatsch geweste Auerspergische Capitän-Leutenant Hartel, so auch vorhin mit den Rebellen in Correspodenz stehend, sogleich mit sein 70 Mann den Gewehr niedergelegt, bey dem Rákóczi Dienst genomben und die übrige Teutsche gleichfalls zur Uebergabe zwingen geholfen.” – Theatrum Europaeum, XVII. 68.: …und befahl der Rákóczi, dass für allen Dingen Neuhäusel angegriffen werden softe, wie auch geschahe, und ging der Ort gar bald über, denn die Ungarn hatten den schwächsten Ort der Vertung zu beschirmen über sich genommen, und keinen Teutschen dahin lassen wollen, aber anstatt der Verheidigung, denen Malcontenten Mittel und Wege gewiesen, wie sie in den Ort kommen könten, deren sich auch diese bedienet, und in der Vestung gewesen, ehe es die Teutsche vermerket, welche denn, was die Gemeinen anlangt, das Gewehr auch von sich geworffen und unter denen Malcontenten sich in Dienste begeben: die Officiers wurden zu Kriegs-Gefangenen gemacht.” Histoire du Prince Ragotzi, 152.: „Voici comme la ville de Neuhauzel tomba dans la possession du Prince. Trois cens Dragons (azaz hogy hajdú) Hongrois, qui faisoient partie de la Garnison, se mirent ŕ crier: Vive Ragotzi et la liberté! et en męme temps ils ouvrirent les portes et livrčrent l'entrée aux troupes Hongroises. Le reste de la Garnison se rendit ŕ discretion, dont, la plupart prit parti avec les Mécontens; tous les Officiers etant restez prisonniers de guerre.”
Egyik november 20-iki kiadványában diadalérzettel írja Rákóczi: „Isten Ő szent felsége szerencsés progressusunkat újabb-újabb tryumphusokkal secundálván, Érsek-Ujvárt is, melly a nemes országnak kiváltképpen való erőssége, az elmúlt napokban kezünkbe adta.”
A bécsi udvari haditanács 1704. dec. 5-iki utasítása a komáromi várparancsnokhoz: „Anlangend die 5 Soldaten von der Guarnison Neuhäusl und 15 däsige Burger, so von dem Botthian losgelassen und durch die Rebellen dahin (t. i. Komáromba) conwovrt worden.”
A birtokba ejtett Érsekujvárt Rákóczi francia hadmérnökeivel nyomban helyreállíttatta, tökéletesbítette, úgy, hogy az Magyarországnak Komárom után legerősebb, bevehetetlennek tartott várává lett,* amelynek parancsnokává Ebeczky Imrét nevezte ki, neki az újvári átpártolt 300 hajdún kivül 4 század lovast és 2 század gyalogost bocsátván rendelkezésére.* A többi erővel Rákóczi november 22-én Semptére nyomúlt előre, ahol másnap Bercsényivel, Bottyánnal, Eszterházy Antallal, Budai Istvánnal, Andrássy Györggyel és Vay Ádámmal haditanácsot tartván, elhatározták, hogy a fejedelem a gyalogság java részével, mintegy 8000 emberrel, a szeptember 1-je óta szorosan körülzárt Lipótvárt vegye ostrom alá, míg Bercsényi főtábornok az egész lovassággal a Fehér-Kárpátokon átkelve, a morva széleken foglaljon állást s onnan portyáztasson Morvaország és Alsó-Ausztria területén. „Bercsényi – írja Thaly, A nagyszombati harcz, 12. oldalán, – mindjárt meg is indúlt előre, s az ország végső pontján: Szakolczán ütvén fel főhadiszállását, e helyről messzire küldözé be szakadatlanúl járó portáit Morvába és Ausztriába.* Pozsony alatt közvetlenül Galánthai Balogh István dandárnok vigyázott;* Szent-György, Bazin és Modor városokat még mindig az öreg Sennyey tábornok tartá megszállva, s végül Komárom. Esztergom és Buda tájaira Bottyánnak kellett vigyáznia.* „Az e haditanács végzéseit foganatosító működést – írja Thaly A gróf Bercsényi család III., 274. old. – legelőbb Bottyán kezdé meg. Nagy összeköttetései lévén neki az esztergomi, komáromi, győri cs. helyőrségek magyar hadaival: amint ezek október közepén a híres katonának a kurucokhoz szökését megírták, – a fegyverszünet nyugalmát felhasználva, mindhárom erősségből sűrűen kezdenék hozzája kiszökdösni a magyar naszádos-hajdúk ágyús-sajkástól, mindenestől. Esztergomból Bottyán … két század naszádost esküdtetett magához… Komáromból amire az egész vállalatnak keresztülvitele már kezdettől fogva bazírozva volt, nem kellett volna az emberek tízezreit odacsődíteni; elvégezte volna azt a szemfüles, ügyes Bottyán jóval kevesebbel, akárcsak maga a naszádos-kapitány, Pap István is kiszökött s kuruccá lőn… Komáromot Bottyán úgy megszorítá, hogy Lanzenfeld ezredes várparancsnok a városnak megtarthatásáról immár lemondván: a lakosságot onnét kiköltözteté… Mivel pedig Bottyán tábornok, a dunai hajók készítéséhez maga is kitűnően ért vala: a hozzáállott naszádosok mellé még a fegyvernyugvás alatt s Ujvár ostroma idejében Radványon, Mócson s más dunamenti helységekben annyi hajót építtetett, hogy november közepén már 27 vízijárműből álló fegyveres, tarackos, egész kis dunai flottillája volt, jó puskás hajdúsággal megrakva. E mellett a Dunát Zsitvatőnél és Karvánál ágyúkkal is elzárván, november 18. és 20-án az átkelést megismételve megkisérlette. De a jobbpartot a gondosan őrködő Viard dragonyosai, s a folyamat a győri, komáromi, esztergomi, budai rác csajkások védték, – akik ellen Bottyán a mondott napokban valóságos vízi ütközeteket vívott; s ámbár a főerő átszállását megakadályozzák: pápai Sándor László és veszprémi Zana György ezereskapitányokat mégis sikerült két zászló lovashaddal „átcsúsztatnia”…* Maga pedig Bottyán lefordúlt Pest alá, hogy a rácokkal végezzen; s Paks és Földvár tájékán és költöztetett által némi hadakat.*
Bél Mátyás. Notitia Hungaricae Novae Historica Geographica. IV. 375.: „…Ujvarinum tanquam ultimum fortunae suac perfugium habuere. Itaque, ut, inexpugnabile faceret Rakoczius, summa ope connisus est.”
Kolinovics id. m. XVI. 214: „Cura praesidii Emerico Ilosvaio (tévedés Eebeczky helyett) committitur, datis eidem quingentis peditibus, tercentis equitibus.”
Rákóczi emlékiratai, – Kolinovics id. h.
Kolinovics id. h.
Thaly, Gróf Bercsényi család. III. 274.
Tiell tudósítása, 1704. nov. 22-ikéről Savoyai Jenőhöz és Sándor Menyhárt cs. kir. alezredes levele Esztergomból nov. 30-ikáról gróf Koháry Istvánhoz.
Tiell levele, Bécs, 1704. nov. 22. és 26-ikáról Savoyai Jenő herceghez. – Feldzüge… (Ratzenhofer id. m. 197): „In Paks wurden ein kaiserlichen Lieutenant und 40 Mann überfallen und der Ort verbrannt.”
Bottyán főhadiszállását Simontornyán ütötte fel, honnan délfelé több különítményt tolt előre. Ezek egyike Igalig jutott.
A Szlavóniában parancsnokló báró Nehem táborszernagy parancsára báró Herberstein tábornok mintegy 2500 milic-katonával és néhány ágyúval a Dráván átkelvén, Pécsnek, majd onnan Simontornyának vett irányt. Azonban útközben megtudván, hogy Igalnál Bottyán alatt, akit a császári jelentések és tudósítások tévesen Batthyányinak neveznek, egy nagyobb kuruc csoport gyülekezik, Nagy-Berkin át oda felé tért le. Herberstein december 14-én ért Igal alá, ahol állítólag tényleg Bottyán várta néhány lövegel ellátott nagyobb kuruc csapat élén. Erre Herberstein a mondott napon délután 4 órakor, csapatjait két harcvonalba tagozva, s azok szárnyait és oldalait szekerekkel biztosítva, támadásra nyomúlt előre s bevezető tűzérségi tűz után, melyet a kurucok élénken viszonoztak, utóbbiakat oldaltámadással állásaik odahagyására bírta. Az éj folyamán Herberstein a kurucok egy második sáncát is bevette, mely alkalommal, állítólag 118 embert sikerült foglyúl ejtenie s azonkívül 7 ágyút, 8 zászlót és számos podgyászszekeret is hatalmába ejtett.
December 16-án Herberstein, miután Igalt kifosztotta és fölgyujtotta, tovább akart előnyomúlni Simontornya felé, de emberei megtagadták az engedelmességet s így kénytelen volt Pécsre, majd a Dráva mögé Nasice-re visszatérni, ahol hada december 26.-án végkép feloszlott.*
Feldzüge… (Ratzenhofer id. m.) 200–201.
Hogy legalább a morvamenti kurucok betöréseinek határt szabjon, Heister november 23-ikára báró Dillher ezredes által Dürnkrutból, ahová mint tudjuk Heister hadának zömével Komárom mellől visszavonúlt,* Malacka irányában 800 gyalogossal, 4 század dragonyossal és 6 löveggel támadólagos előretörés végrehajtását rendelte el, mialatt ő hadának jelentékeny részével Bécsen át nagyot kerülve, majd azután szintén a Morva balpartjára átkelve, a Dillher által lekötött ellenség oldalába és hátába akart hatni.* Utóbb Heister az elrendelt vállalat végrehajtását 24 órával elhalasztotta, azonban Dillher ezredes ennek ellenére mégis már november 23-án nyomúlt előre, miközben Ocskay László dandárával komolyabb összeütközése támadt. „Ocskay-val – írja Thaly id. m. 13. oldalán – Bokros Pál – kinek az imént, egy más becsapáskor, Dürnkrutnál kilenc golyó járta át mentéjét, testét csak kettő érve* és Thúróczy Gáspár voltak, s páter Andrássy Miklós a „dervis-generális” ijesztőül használt török-tatár századai. Dillhert kemény ellentállás után visszaszorították, s két mérföldig üldözték, folytonos csatározással, míg az angeri sáncokba menekült előlük. Ocskay alól e csatázásban ágyúlövés elhordta a lovát; elesett egy tatár murza (magasabbrangú tiszt), de egy kuruc kopja Villers cs. kapitányt is leteríté.*
Lásd a 160. oldalon.
Theatrum Europaeum, XVI. 68.: „Der Obrist Baron Dillher wurde vom Gen. Feldmarschall von Heister beordert, dem Feind an der March auff den 23. November ein Allarm zu machen, und solchen diesseits des Gebürgs zu suchen an sich zu ziehen, deme sodan obgesagter Herr General an der Hand seyn und den Feind abzuschneiden trachten wollte.”
Kolinovics id. m. 389.
Theatrum Europaeum, XVII. 68.
Erre Heister november 26-án maga is visszatért Dürnkrut alá és a Morván átkelvén, november 28-án Gajárról keltezett fenyegető dölyfös pátensében kijelentette, hogy rövidesen Nagyszombatban személyesen fogja Rákóczit felkeresni. Fejvesztés terhe alatt meghagyja tehát Pozsony megye alispánjának és szolgabíráinak, hogy nyomban jöjjenek táborába, a vármegye nemes és nem nemes lakosait pedig inti, álljanak késedelem nélkül el Rákóczi mellől, térjenek vissza hajlékaikba s fogadják el a most utoljára nyujtott kegyelmet, mert különben irgalom nélkül tűzzel-vassal kiirtatnak, még nejeiknek és gyermekeiknek sem kegyelmezvén meg.*
A pátens szövege Kolinovicsnál id. m. 220–221. és a Theatrum Europaeum, XVII. 69.
Mindazonáltal Heister bár felhívása és fenyegetései majdnem teljesen eredmény nélkül maradtak, egyelőre nemcsak, hogy nem folytatta előnyomúlását Nagyszombat felé, hanem hírt vevén, hogy Rákóczinak Lipótvárt ostromló hadán kivül Bercsényi mintegy 20.000 emberrel* a Kis-Kárpátok, Fehér-Kárpátok és a Morva között áll, december 1.-én újból az utóbb említett folyó mögé Dörnkrut tájékára huzódott vissza, itt akarván bevárni a kilátásba helyezett további erősítések beérkezését.
Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 277. szerint Bercsényi hadereje mindössze mintegy 10.000 főre rúgott, nem számítva a szintén rendelkezésére álló tót népfelkelőket. Bercsényi maga december 10-iki levelében azt mondja, hogy 85 lovas-, 4 dragonyos- és 9 gyalog század van mellette s hogy ezenkívül még Farkas Sándor hajdúit várja.
Ilyen körülmények között Rákóczi, a báró Petróczy István és Bezzegh Imre által szorosan körülzárt Trencsén felől sem lévén mitől tartania, nyugodtan folytathatta Lipótvárnak november 27.-én megkezdett ostromát.
„Lipótvárát – írja Thaly A nagyszombati harcok 16. oldalán – Lipót császár építtette, Érsekújvárnak török kézrejutása (1663.) után, ez utóbbi ellen, – vizek között, a Vág és Dudvág által képezett keskeny földnyelv közepére, lapályos vidéken, szemben a Forgách grófok galgóci várával. Lipótvára hatszög alakban, szabályosan épült, fő- és előművekkel, mély, víztelt árokkal s fedett útakkal (chemin couvert) ellátva, de amely utóbbi ekkor rossz állapotban volt.* A parancsnok benne báró Schwarzenau ezredes vala, a kurucok által régóta bloquádába vett* s különösen Érsek-Ujvár bukásának hírére szívét vesztett 5–600 gyalogos és lovas német őrségével. csakis e körülmények bírák a fejedelmet az erős vár megszállására (azaz ostromára), melynek vivására különben sokkal gyakoroltabb s jobban fölfegyverzett gyalogság kívántatik vala, mint aminővel ő rendelkezett. Mindazonáltal, bízva jó szerencséjében, a kiéhezett várőrség lhangoltságában, s felhasználva másrészt a minig enyhe időt s csapatai lelkesültségét, – megkisérelte a súlyos vállalatot. Szerednél a Vágon átköltözvén, e folyó és a Dudvág közt haladt Lipótvár felé. Ama 3 hidat, mely az erősségnek a síksággal való közlekedéséül szolgált, fölégetteté s gyalogságát olymódon helyezé el, (november 27-én), hogy Karkócznál kezdődő tábora balszárnyával a Duvágra, s a jobbal a Vágra támaszkodhatott, – és így Lipótvárt teljesen elzárá.* Saját főhadiszállását a fejedelem, egyik tábornokának, gróf Forgách Simonnak galgóci kastélyába tevé, honnét Lipótvárba, táborába és vísáncaiba jól beláthatott, – minthogy e kastély a galgóczi várhegy felemagasságában fekszik. Galgócot a táborral állóhíd köté össze… A lövetést Lipótvárnál is De la Motte francia ezredes vezette, ugyanazon 12 és 16 fontosakkal s középszerű bombákkal, melyek Ujvárnál szerepeltek. Rákóczi nem elégedett meg, hogy Galgóczról mindent jól áttekinthetett: gyakran lelátogatott ő táborába, hadai bátorítására. A gyalogság, amennyire az ingoványos terület engedte, elég szabályszerűen vitte vísáncait mind közebb-közelebb a vár falához. A lövetés hatása is remény fölött jól mutatkozék. A süppedékes talaj miatt ugyanis az erőség tömör kőbástyái s közfelai igen lesüllyedtek volt s ennek folytán a vizenyős föld nedvessége a falak kőragaszát nagyon átjárta, – úgy, hogy ezek porhanyókká válván: a 12–16 fontos tömör-golyók* hatására jól látszott már az omladozni kezdő bástyákon, s a vivó-árkok immár a contrescarpe-ok széléig valának vezetve. De a bombamentes casamattákban fülelő németek, vízzel teli mély árkaikban bízván, még nem mutattak hajlamot a vár megadására. „Várva-vártam az öreg-ágyúk megérkeztét – írja a fejedelem memoirejaiban – de minden képzelhető akadályok késleltették az ostromot… A résbontó nehéz ágyúk Kassáról a feneketlen utakon csak lassan mozoghattak előre s még december 15-én sem érkezének meg. Azonkivül a besztercebányai új fegyvergyárban öntött és Sréter által 60-jával, 100-ával (ahogy telt) küldözött bombák és a lőpor is már-már fogyófélben voltanak.* az öreg Radics útnak inditott ugyan Kassáról a nagy ágyúk után rnegeteg sok lőport: 465 mázsát, – azonban e roppant szállítvány már „post festa”, azaz a nagyszombati harc után érkezvén, Lipótvár ellen nem vehették hasznát,* s Érsek-Ujvárt, Nyitrát, Lévát rakták meg vele.
Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 273. oldalán mintegy kiegészítőleg ezeket mondja a várról: „az erősség úgyszólván csak 40 év előtt épült a hadtudomány legújabb elvei szerint, szabályos nyolcszögben (tehát nem hatszögben, mint fentebb írta), oldalvédő bástyákkal, előművekkel, fedett úttal, s mély vízárokkal, – úgy, hogy víváva a fejedelemnél gyakorlottabb s jobban fölfegyverzett gyalogságnak is dolgot adott volna: de most kissé elhanyagolt állapotban volt, kivált a fedett út: mely körülmény, továbbá a kuruc katonaság élénk harcvágya s a kassai hadszertárból odarendelt faltörő nagy ágyúk sikerrel biztattak.”
Lásd a 168. oldalon.
Rákóczi emlékiratai.
Rákóczi emlékiratai.
Sréter írja Rákóczinak Besztercebányáról dec.4-ről, hogy annyi lőpor ott nincs, amennyit a fejedelem kiván. Irt báró Hellenbachnak Selmecre: ha neki volna, küldjön. „Az elmult héten expediáltam Ngod táborára 60 bombákat, 300 kardot és más szükséges állapotokat. E jövő héten újabban expediálok vagy 100 bombát és karkossákat is.” (Sréter János levele a budai Kamarai levéltárban.)
Hellyel-közzel szószerint átvéve Thaly, A nagyszombati harc, 16–18, és A gróf Bercsényi család III. 275–283. oldalról.
Közben Bercsényi részint kémei, részint portyázói útján élénk figyelemmel kisérte a Morva jobbpartján tanyázó császáriak minden mozdulatát s az embereitől, szökevényektől és foglyúl ejtettektől s felfogott levelekből nyert adatok nyomán, minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Heister, mihelyt várt segítőhadai megérkeznek, nyomban Lipótvár felmentésére indul. Rákóczi az erről szóló jelentésre „a teendő ellenállási hadműveletek megbeszélése végett szükségesnek ítéli, hogy fővezére, hacsak egy napra, hacsak pár órára is hozzá ránduljon az ostromló táborba; Buday István tábornokot küldé tehát Bercsényihez, hogy ezalatt tőle a fehérhegyen túli vezényletet átvegye.”*
Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 283.
){kind=link}