a) Kölcsönös erő- és parancsnoklási viszonyok a hadjárat elején. Hadjárati tervek.
a) Kölcsönös erő- és parancsnoklási viszonyok a hadjárat elején. Hadjárati tervek.
Kisebb rajtaütésektől és portyázásoktól eltekintve, melyekről alább bővebben szólunk majd, az 1707/2708-iki tél elég nyugodtan telt el. Az erők kölcsönös csoportosítását, valamint az egyes csoportok hozzávetőleges erejét az említett tél folyamán és az 1708. év tavaszán a XVIII/18. számú melléklet mutatja. E szerint a kurucok részén a Dunántól gróf Eszterházy Antal, a Dunától északra gróf Bercsényi Miklós, a Tiszántúl báró Károlyi Sándor volt a hadak főparancsnoka, egy új seregcsoport pedig Rákóczi utasításai szerint és az ő közvetlen parancsnoksága alatt Egernél volt alakulóban. A császáriak részén a spanyol hadiszíntérre visszatért grüf Starhemberg Guido tábornagy helyett ismét gróf Heister Siegbert tábornagy vette át a magyarországi hadak főparancsnokságát, míg Erdélyben a betegség okából felmentett gróf Bussy-Rabutin helyett báró Kriechbaum György altábornagy állott az ottani csapatok élére, akit július 2.-án történt beérkezéséig Cusani lovassági tábornok helyettesített. Heisternek feladatává tétetett, hogy az örökös tartományokat a kurucok becsapásai ellen az eddigieknél tökéletesebb mértékben biztosítsa, a Dunáig terjedő országrészt és magát ezt a folyamot is az ellenségtől megtisztítsa s aztán az ország szívébe mélyebben behatolva, a császári csapatok még a téli hónapok beállta előtt eddig érintetlen területeken kerülhessenek kényelmes téli szállásokba s végül, hogy az összeköttetést Erdéllyel állandóan nyitva tartsa.* A Kriechbaum altábornagynak szóló utasítás pedig következőleg hangzott: Erdélyben erősen megvetve lábát, főerejével a tartományon kívül összhangzásban működjenek a magyarországi császári haderőkkel. Ha ez lehetetlennek látszanék, akkor a Tisza és Maros mentén legalább három ezredet kellett alkalmaznia, melyeknek az volt a feladatuk, hogy az örökös tartományokkal az összeköttetést nyitva tartsák s azonkívül a körülményekhez képest Heister hadseregéhez is kellett csatlakozniok*
A Bécsben 1708. április 4-én kelt utasítás gróf Heister tábornagy részére, Bécsi Kriegs-Archiv. Registratur des Reichs-Kriegs-Ministeriums, 1708. April, Nr. 46. és Mai Nr. 411.
Az ugyancsak 1708. április 4.-én Bécsben kelt, Kriechbaum altábornagynak szóló utasítás. Registr. des R. K. M. März Nr. 52.
Rákóczi 1708. évi hadjárati tervét emlékirataiban* következőleg körvonalazza: „Elhatároztam, hogy a következő hadjáratban minden erőmet megfeszitem. Tervem volt a nyár folyamán minden nagyobb ütközetet elkerülni, hogy a hadjárat vége felé Sziléziába mehessek téli szállásokra. E tartomány nemessége a svéd király Szászországban tartózkodása alatt igen neki bátordék, s megunván az ausztriai ház uralmát, kész volt ellene hadaim közeledtére fegyvert fogni… Miután Starhemberg tábornok Spanyolországba távozék: az öreg Heister tábornok igen gyönge volt, s a Csallóközben húzta meg magát. Azon hír szárnyala, hogy Heister jelentékeny dán hadtest segítségül érkeztét várja. Ez birt azon elhatározásra, hogy ne nyomuljak a Vághoz, s vissza tartsam magamat mindaddig, míg az ellenség ereje világosan ki nem tűnik.* Készültem igen nagy zajt ütöttek Bécsben s az ellenséges hadseregben.* – Eszterházy Antal tábornokot Alsó-Magyarországba küldém vissza, hogy vigye ott a vezényletet. Ocskay dandárnok 4000-nyi lovas hadtesttel a Morva folyónál állott avégett, hogy beütéseket tegyen Magyarországba, és födözze Trencsén várának ostromzárlatát; e vár és város a Sziléziába vezető úton fekszik… Hadaimat elég későn gyülekeztetém össze Eger alatt; azonban alig szállítám őket szép zászlós seregekben táborra: új egyenruházatuk elragadá a nézőket, s számuk még inkább szaporodni kezde. Hadseregem híre még inkább felbátorította a nemzet szívét, minthogy az ellenség éppen nem mozdult. Midőn azonban látták, hogy ahelyett, hogy megindulék, csak a hadak gyakorlásával s vadászattal töltöm az időt: azon tisztek, akik a Bercsényi parancsnoksága alatt a Vágnál levő hadtestben valának, rebesgetni kezdék, hogy árulóknak kell lenni tanácsosaim között: mert csak akkor ütközöm, mikor erős az ellenség, és viszont akkor, mikor oly gyenge, hogy nem mer kijönni a Csallóközből, vadászattal mulatom magamat. Bercsényi tudtomra adá a szárnyaló hírt, de ahelyett, hogy elhallgatta volna azt, folytonosan terveket koholt: mikép mehetnék át a Csallóközbe? ami nem lett volna ugyan nehéz, de semmi eredményre nem vezetett volna, mert az ellenség, tartván a meglepetéstől, távolabbra csak csekélyszámú katonaságból álló őrsöket helyeze: különben is ezredenként lévén elszállásolva, a legelső jelre összegyülhet s a komáromi vár ágyúi alá menekülhet vala. Megirám e nézetemet Bercsényinek: ő azonban mégis azt mondá hőseinek, hogy én gátolom a cselekvésben. Azért tehát, hogy ezeket elhallgattassam, elhatározám megindulni, de föltettem magamban, hogy csak lassan haladok. Midőn a feleútat már megtevém: azon szín alatt, mintha a Körmöcz mellett fekvő vihnyei fürdők használatára volna szükségem: oda rándulék, s ezáltal majdnem két hetet nyertem.”*
Rákóczi emlékiratai, 237–238.
Ez igazán furcsa okoskodás és még furcsább elhatározás. Az ellenség gyengeségét logikusan annak mielőbbi túlerővel való megtámadására kellett volna felhasználni.
Annál jogosultabb és indokoltabb lett volna egy energikusan végrehajtott főlényes támadás!
Jobban mondva: nem nyert, hanem ismét vesztett két hetet!
){kind=link}