i) A török fölmentő csapatok visszaverése 1686 augusztus 14.-én.
i) A török fölmentő csapatok visszaverése 1686 augusztus 14.-én.
Augusztus 7-én Károly herceg azt a hírt vette Batthány Ádám portyázó huszárjaitól, hogy a nagyvezír 80.000 főnyi seregével már csak három napi járásra van Budától, a 15.000 emberrel előretolt Sátán pasa beérkezése pedig már holnap, augusztus 8.-án, szinte biztosra vehető. Ez a hír, bár nem jött váratlanul, mégis kellemetlenül érintette a főhadvezetőséget. Az eddigi nagy erőlködések, de még inkább a sok betegség nagyon leapasztották a hadsereg állományát* ezzel a legyöngült hasereggel – legalább úgy vélekedtek Károly herceg környezetében – kétségkívül bajos volt egyrészt az ostromot is a kellő energiával folytatni s másrészt a felmentő sereggel is szembe szállni. Az ebben az ügyben megtartott haditanácson a tábornokok nézete nem volt egyöntetű. Egyik-másik azt ajánlotta, hogy úgyszólván az egész sereggel a közeledő nagyvezírnek eléje kell menni, mert ha azt legyőzni sikerül, Buda úgyszólván magától elesik; mások azt javasolták, hogy a várpalota elleni ostrommal, miután az sikerre úgy se igen fog vezetni, teljesen fel kell hagyni* és az egész erőt az északi fronton latba kell vetni. Ámde Károly herceg e javaslatok egyikét sem fogadta el, hanem a maga alább nézetét előterjesztvén, azt a haditanács is magáévá tette. Eszerint Abdurrahmant aknaharc és ágyúzás által tovább kell fársztani, a nagyvezírrel szemben pedig a Scherffenberg-csoport megérkeztéig passzíve, vagyis védőlegesen kell viselkedni, ha csak Szulejmán maga nem ad okot és alkalmat más rendszabályok és magatartás alkalmazására.
Rabatta az aug. 12.-én Dietrichstein herceghez intézett levelében a szolgálatképes német gyalogság létszámát az egész seregben ez időtájt mindössze 15.000-re, a német lovasságét pedig 18.000-re becsülte. (Nicolsburgi Dietrichstein Levéltár).
Főjelentés: „parceque'il n'y avoit plus guěres d'apparance quo'on put reussir du costé du chasteau…”
A haditanács határozata értelmében Károly herceg nyomban intézkedett,* hogy a gyalogság is elfoglalja az augusztus 2.-án a circumvallációs vonal mentén kitűzött új táborhelyeket és betegeket és sebesülteket a felesleges podgyásszal együtt a Csepel- és Margit-szigetre költöztette. Azonkívül még a következőket rendelte el: „Az északi oldal összes magyar gyalogsága Eszterházy János parancsai alatt az alsóváros falain kívül a dunai kaputól a középső kapun felülig nagy, széles és mély árkot húzzon, hogy az alsóváros egész biztos lehessen az észak felől netán segélyt bevetni akaró nagyvezír ellen. S mivel a Kakas kapu melletti rondella tája, éppen ezért eshetőségre való tekintettel igen fontos hely vala, a rondella és a Dunapart közti földet két sor karóval és szintén jó mély széles árokkal látta el a herceg, sőt e ponthoz még 6 hajót is rendelt, melyek a cölöpsorhoz láncoltattak, nehogy a Dunának itt sekély vizén át a netán támadó török bejusson. Ezenkívül elzáratta ugyanitt még a Dunát is Károly nagy összeláncolt gerendákkal, melyeket mint egy-egy hajót, a víz medrébe vetett nehéz vasmacska tartotta féken. Sőt nagyobb biztonság kedvéért Eszterházy Jánosnak megparancsolta, hogy legügyesebb hajdúi és tisztjei közül annyit válasszon ki, amennyi csak 12 csajkára elég, hogy e kis hajórajból 6 csajka ezen gerendáktól északra, másik 6 pedig a Gellért hegy alatt őrködjék.* Könnyebb közlekedés céljából ugyancsak a Szent Gellért hegy lábánál hídat is veretett a herceg s végre elrendelé, hogy a pesti oldalról a német katonaság átvonassék s aztán naponként 3000 ember menjen az ostromszolgálatokra, kik közül 2000 a futóárkokat őrizze, 1000 pedig részben az ütegekhez, részben az alsóvárosi fal előtt levő magyarság erősítésére vonuljon.
Lásd dr. Károlyi Árpád id. m. 358.
Főjelentés: „Le généra Hesterhasi ent ordre de cholsir parmi les haiducs les officiers et les soldats les plus propers ă conduire des scheiques et l'on en commenda douze, qui furent portagées audessus et audessous de la ville,”
„Alig adta ki a herceg e parancsokat, már jelezték neki, hogy a szeraszkier a fehérvári úton közeleg. A fővezér tüstént szemrevételező csapatokat küldött ki, áttette főhadiszállását a (középső) Svábhegyre s várta a történendőket. Az éj feszült figyelem és várakozás között telt el… de augusztus 8-ikának hajnalán aránylag kevés török jelent meg a láthatáron a bajor választófejedelem táborával szemben, a Kamara Erdő keleti végében, Albertfalvától délre, a promontori Sashegy tetején és lejtőin… Összesen legföljebb 3–4000-en lehettek, mindannyian lovasok s világos volt, hogy küldetésüknek kettős a célja: a várőrségnek megmutatni, hogy most már itt a segély, ne csüggedjenek, – s keresztény tábor fekvését, amennyire lehet, kikémlelni. Az első feladatnak puszta megjelenésükkel megfeleltek; hogy a másodikat is megoldják, jobbra balra kiterjeszkedni s a hegy oldalain előre a bajor tábor felé eső síkságra ereszkedni kezdtek s a bajor őrséget, a Hunyadi- és Rákóczy-forrásoktól délre Péter hegyről el is kergették.* A bajor választófejedelem cselt vélve a török részéről, gróf Batthány Ádám alatt 2500 huszárt küldött ellenük s miután a török különítmény parancsnoka is emberei segélyére jó csomó lovast tolt előre; megkezdődött a harc. Érdekes, hogy az ellenfelek mennyire ismerték egymást! A török is, a magyar is maga felé akarta vonni ellenfelét; de a szándékot ezek is, amazok is észrevették s midőn a török futást színlelve meghátrált, a magyarok ép oly óvatossággal követték őket, mint a török a szintén hátrálást színlelő magyarokat.* Batthány végre megunva az incselkedést, neki vágott a töröknek oly hévvel s oly bravourral, hogy Lotharingiai Károly, aki feszült figyelemmel kísérte a választófejedelem társaságában a különös harcot, a csetepaté végeztével melegen megdicsérte érte…* Rosszul járt ellenben a magyar kémszemlecsapat, melyet a választófejedelem az előtte való nap küldött ki. Valamint 150 huszár volt e csapatban, kiknek sikerült hasonló számú török portyázó népet szétverni s közülök valami huszat foglyul ejteni. Gazdag zsákmánnyal tértek vissza az örvendő huszárok augusztus 8.-án s gondtalanul nyomulván a tábor felé, a visszavert 3000 örökre bukkantak. A török most e kis számon vett elégtételt, százon fölül leaprított az elkeseredetten küzdőkből, a többit pedig – valami 20 kivételével, kiket gyors lovuk mentett meg – fogollyá tette. Másnap, augusztus 9.-én megint valami 3000 török demonstrált a bajor tábor előtt; a magyarok és önkéntesek megint visszaverték őket – s így időt és nyugalmat adtak az izgatottság e napjaiban az ostromló seregnek a circumvallatiók bevégzésére, ami augusztus 10-ike folyamán tényleg meg is történt.
Grimani aug. 9.-iki jelentése. – A helyneveket lásd a XVII/19. számú mellékleten.
Doria di Ciriě jelentése.
Grimani írja: „Gli Ungheri animati dalla presenza del duca… si sono ben dipartati, havendo io sul fatto inteso a lodarli dall'Altezza sua.”
„A bajor választó vonala – írja folytatólag dr. Károly Árpád id. m. 360. old. – egészen be volt fejezve; ahol szükségesnek mutatkozott, cölöpök erősíték az árkokat, melyek mellvédjein tábori ágyuk voltak fölállítva, sőt néhány üteg nagyobb ágyú számára is készültek telepek, melyekből szükség esetén a síkot távolabbra lehessen söpörtetni. Azonkívül az egész árokvonal előtt, tehát a síkság felé, nagy mennyiségű bombát ásatott el a választófejedelem, hogy ha a török áttörni akarná, fölrobbantásuk által föl lehessen tartóztatni…* A herceg vonala nem volt oly szablyszerűen megerősítve, mint a bajoré, mert a köves, sziklás terrenum ezt nem engedé. Azonban el volt zárva mindenfelől. Ahol árkot lehetne vágni, ott árkot vágtak; ahol nem, ott sánckosarakat, vagy cölöpöt állítottak, de a Szent-Pál völgyében árok is, sánckosár is volt. A Rókus hegyen pedig még ezenfelül, minthogy e pont igen fontos vala a bejutni akaró török-segély ellen, Károly kiadta a parancsot egy csillag alakú sánc megásására, melyhez 11.-én hozzá is kezdtek s mely aztán magyar hajdúk őrizetére bízatott.
Főjelentés.
„Mivel a július 9.-én kiküldött s szerencsétlenül járt huszárcsapatok egyértelműleg jelenték, hogy a nagyvezír 3 mérföldnyire táborozik s vele van, de külön táborban a tatár khán is: Károly és Miksa a török támadás elleni rendszabályokban még e napon megegyeztek. Azt, hogy az ellenség az összes vonalakat egyszerre s egy időben támadja meg, nem lehetett föltenni, bármi számos lett légyen is Szolimán nagyvezír serege, mert a circumvallatió kiterjedése mégis csak fölötte nagy s a terep fölötte egyenlőtlen. Attól tarthatott azonban Károly, hogy Szolimán egész seregével a tábor egy pontjának esik. Ezért abban állapodott meg a választóval, ha a török a Duna mentén, tehát a választó ellen támad; akkor a circumvallatió vonalaiból mind a ketten kilépnek, még pedig a circumvallatión belül levő alakzatban, tehát két harcvonalban, a vezér elé egy homlok- (arc) vonalat alkotván, melyből a bajor egyenest vonul előre, Károly ellenben (a mai budaőrsi szőlőhegyek és a Rupphegy lejtőiről) balra kanyarodván, oldalba fogja a törököt. Ha pedig a nagyvezír a hegyeken keresztül (Budakeszi vagy éppen a Lipótmező felől) a herceget rohanná meg: akkor a választó nem fog kimozdulni a circumvallatió-vonalakból, hanem – miután az ő tábora is a circumvallatión belül két vonalban van fölállítva – második, azaz északnak eső harcvonalát, sőt ha a szükség kivánja, első harcvonala némely részét is a herceg segítségére küldi hátra, észak és nyugot felé.
„A következő nap (augusztus 10.) Károly lóra ült, hogy a tábor nagyobb biztonsága szempontjából saját maga helyezze el a tábortól néhol másfél órányira álló őrsöket és saját szemeivel meggyőződjék, hogy a kellő összeköttetés megvan-e az őrsök láncolata között.* Míg ő ezt cselekedte, addig Croy herceg Károly parancsából a harmadik általános rohamra tette meg az intézkedéseket, mely roham végrehajtását Károly a választóval augusztus 11-ikére határozta el, de azt a harmadik fal (h) alá, meg a sarki rondella (III) bejárata felé levő török sáncozatok alá ásott aknák sikerétől tevén függővé. – Valami nevezetes dolog különben a vár ostrománál már néhány nap óta nem történt. Mikor az északi oldalon az árok égése miatti füst eloszlott, az ágyúk hozzákezdtek a működéshez s mivel a kialudt árok tüze az aknászokat sem háborgatta többé, ezek is neki fogtak a dolognak.”
A főbb őrsök helyei a XVII/19. számú mellékleten vannak feltüntetve.
Augusztus 9.-én egy kis epizód játszódott le a sarki rondella körül. Strasser alezredes, Esztergom 1685-iki hős védője, a török által az említett rondella ellenében épített védőművet (Retranchement) akarta megrohanni és tönkretenni, de az éber ellenség észrevette a dolgot, s a vállalatot meghiusította. A bajorok oldalán leginkább a tűzérség és az aknák folytatták működésüket, de különösebb eredményt itt sem értek el.
„Augusztus 11.-én délelőtt – írja dr. Károlyi Árpád id. m. 363. old. – a Kamarai erdő magaslatain az eddiginél jóval nagyobb számú törökség jelent meg s mint már két ízben tevé, rajt eresztett a bajor választó tábora előtti síkságra. Megint Batthány huszárjai voltak azok, akik a vakmerő törököt visszakergették, sőt elfogták magát a vigyázatlanul előrenyomult tatár kánt is. Igaz ugyan, hogy a tatár kánt erős küzdelem után sikerült övéinek a győzelmes huszárság kezeiből kiszabadítani,* de helyette megöltek a huszárok egy – „mint fegyverei gyönyörű voltáról s lova szépségéről itélni lehete* – előkelő török tisztet, kinek zsebében két fontos török iratot találtak. Az egyik a nagyvezír levele volt Abdurrahmanhoz, ami azt árulja el, hogy a törökök azért ólálkodtak oly sűrűn a bajor oldalon, hogy valamikép e levéllel átvághassanak s bejuthassanak Budára. A levélben azt parancsolta Szolimán Abdurrahmannak, hogy az ő Buda alá való megérkezéséig semmit meg ne kísértsen az ostromlók ellen. De volt egy másik irat is, csodálatoskép a hulla zsebében: Abdurrahman levele a nagyvezírhez, melyben ezzel az ostromlók tábori állását tudatja és gyors segélyt kér. Hogyan került ez a levél az agához? megfejthetetlen. – A huszárokkal a választófejedelem nagyon meg volt elégedve. Csak a roham is úgy sikerüljön, mint a csete-paté!…
Henrik szász herceg naplója.
Főjelentés.
„Augusztus 11.-én új erősítés jött a táborba: Petneházy a maga 800 huszárból álló ezredével s vele jött azonkívül még 2200 magyar, alighanem Bercsényi generalatusának emberei, Koháry István és Balassa Gábor alatt és még gróf Csáky István főkapitányságából egy töredék. Ezeket legalább a rohamhoz jól föl lehet vala használni. De a rohamból augusztus 12.-én sem lett semmi – az aknák rossz sikere miatt. A balfelől való csak az esplanade egy részén bontá meg a földet, s ez mitsem ért; a középső megnyitá ugyan a török sáncolatait, a második (g) és harmadik (h) falnál, sőt a hatalmat cölöpsort is megrongálá; de már a harmadik később robbanva föl, éppenséggel nem okozott kárt a töröknek. A herceg bosszankodását* csak bámulása múlta tán fölül, midőn az aknák füstje eloszolván, a második akna által ütött nyilást részint elcölöpkarózva, részint földeszsákokkal, részben pedig nyársbakokkal elrekesztve látta.* A meglepetés hangja szaladt ki a vívóárkok népének ajkain – a védők ez ördögi gyorsasága miatt … A rohamra rendelt csapatok visszaparancsoltattak s alig vonultak helyeikre, midőn a huszárok jelenték, hogy az egész török sereg végre valahára Érd mellett megjelent. 1684. július 21.-ikén e helynél vívta ki Károly a Buda fölmentésére siető szeraszkír fölött nevezetes győzelmét.* A győzelem emléke a tisztekben – mondja a Főjelentés – élénk vágyat ébresztett a megütközésre, sőt maga a választófejedelem is azt hivé, hogy a legdicsőbb, legrövidebb és legbiztosabb mód Buda bevételére az leszen, ha a nagyvezírrel a keresztény sereg megütközik. A haditanácsban úgy ő, mint a tábornokok e nézet mellett törtek lándzsát s véleményüket azzal indokolták, hogy a lovasság a circumvallatión belül sokáig nem tengődhetik, mert legelő nincs, széna pedig nagyok sok elfogy.* Károly azonban más nézetben volt; ő, hacsak lehet, az Erdélyből visszarendelt Scherffenberget akarta bevárni, mivel az ostromló sereg, németek és magyarok nagyon megfogytak volt … A külső szolgálatot végző magyarokon kívül Rabatta, a vezérhadbiztos szigorú számítással csak 4000 hajdút és 3000 huszárt, azután 18.000 német lovast és 15.000 német gyalogost számított Buda alatt; pedig neki, a vezérhadbiztosnak tudnia kellett, mennyi adag kenyeret szolgáltat ki naponként.* A külső magyar őrségeken felül összesen hát 40.000 combattansból állott a keresztény sereg, mellyel szemben a nagyvezír és a szeraszkír serege a tatár kán embereivel legalább 50–60.000-re tehető. Hogy ily hatalmas ellent megtámadjon, de egyúttal a circumvallatiókat is megőrizze, a vívóárkokat is a vár ellen a szükséges számú csapatokkal ellássa. Károly: arra gondolnia nem lehete. Kifejté, hogy amint a keresztény sereg föladata Buda megvétele, ép oly föladata a nagyvezírnek Buda megsegítése. Ha tehát a keresztény sereg az esetleg visszavonuló nagyvezírnek utána megyen, két baj állhat be. Az első az, hogy miután a circumvallatiókat s vívóárkokat a kellő néppel el kell látni, az ez által tetemesen megapadó sereg a nagyvezírénél sokkal kisebb leszen s így kockáztatja a győzelmet. A második pedig az, hogy ezalatt a hátráló nagyvezír egy nagyobb detachement-t (különítményt) küldhet oldalt, mely a keresztény sereg zömének távollétében bevetheti egy részét Buda várába. Emlékezteté a herceg a választót a szeraszkír 1684.-iki ingerkedésére, míg csakugyan sikerült a keresztény sereg háta mögött Budába janicsárokat becsempésznie.* Ez okok előtt a választófejedelem meghajolt s a haditanács kimondá, hogy a sereg nem fog Scherffenberg megérkeztéig a nagyvezír ellen és utána vonulni; de, ha a nagyvezír, valóban támadni akarna, akkor természetesen az ütközést elfogadja.* Ez esetre határozatba ment, hogy a 18.000 német lovasból 2000, a 3000 szabad rendelkezésre álló huszárból valami 1000 a vár körüli szolgálatokra; a 15.000 német gyalogosból 4500 és a szabad rendelkezésre álló 4000 magyar hajdúból valami 1500 a vívóárkok őrzésére fog visszamaradni;* 16.000 német lovas, 10.500 német gyalogos, 2000 huszár és 2500 hajdú pedig (összesen hát valami 31.000 ember) a nagyvezír támadásának fog ellenállni.*
Richards, Journal etc.: „the Duke of Lorraine was greathy displiases saying aland, It was well Field Battailes dependet not on Miners.”
Du Héron francia tudósító aug. 12.-iki levele a táborból (Párizsi Külügyi Levéltár, Autriche.)
Lásd a 77–78. oldalon.
Journaux etc.
Rabatta aug. 12.-iki levele Dietrichstein herceghez (Nicolsburgi Levéltár.)
Főjelentés.
A Mittheilungen etc. 1886, 76. old. másképpen formulázza az elhatározást mondván: „Da sich der Grossvezir mit seiner Asmee im Anmarsche befand, an einen Fortgang der Belagerung mit einem feindlichen Heere im Rücken nicht zu denken und die zahlriche Reiterei hinter de Contravallatons-Linien nicht zu erhalten war, beschloss der Herzog sich gegen den Grossvezir durch eine Schlacht Luft zu schaffen, zu disem Zwecke sich der vortheilhaft gelegenen Höhen zwischen Promontor und Bia, wenn möglich noch vor dem Eintreffen des Feindes zu versichern.” Láttuk azonban, hogy ez nem a herceg spontán, hanem a haditanácsban részt vett többi tábornokok nyomása alatt létrejött elhatározása volt, amelynek végrehajtására azonban nem került a sor, mivel –miként a Mittheilungen folytatólag előadják –: „die Belagerungsarmee hatte sich kaum in Marschbereitschaft gesetzt, als die Nachricht einlangte, der Grossvezir habe das Plateau von Promontor bereits occupirt und beabsichtige am nächsten Tage die Contravallitonslinien zu durchbrechen und Verstärkungenin die Festung zu werfen. Der Herzog liess nun die Truppen wieder nach den ihnen zugewiesenen Lagerplätzen abrücken und erheilte den Befehl, dass Alles zwei Stunden vor Tagesanbruch abermals zum Marsche bereit sein müsse.”
E szerint a visszamaradó csapatok létszáma 9000 ember lett volna. A Mittheilungen etc. 1886, 76. old. szerint a herceg Mercy altábornagy alatt csak 8000 embert hagyott hátra, a többivel pedig a fenti elhatározás értelmében az est beálltával megkezdte előnyomulását.
Rabatta fentebb idézett levele és Grimani aug. 12.-iki jelentése.
„És a nagyvezír nem késett. Még aznap – augusztus 12.-én – előrenyomult táborával a Duna mentén Tétény és Promontor közé, mintha teljes erejével a bajor táborra akarta volna vetni magát. Ez a mozdulat aztán kényszeríté a herceget is, hogy a parancsnoksága alatti csapatokkal a circumvallatióból (mint azt augusztus 9.-én megállapították volt),* kilépjen, ha kell a bajor megsegítésére, vagy, ha a nagyvezír a Kamarai Erdők hátáról a circumvallatiót domináló magaslatok, a nagy Svábhegy elfoglalására kanyarodnék balszárnyával, e szándék meghiusítására. Augusztus 13.-án, miután Heissler tábornokot 16 lovas századdal a Szent-Pál-völgyi védőmű (retranchement) mögé rendelé, s így az ott levő magyarok s az újonnan odaparancsolt csapatok által e féltett pontot jól biztosítá, csakugyan ki is lépette seregét a fővezér.” A császári ezredek balra lekanyarodtak s így, a legszélső jobb szárnyra jutott magyarokkal, a jobbszárnyat alkották; a svábok a császári ezredek bal végéhez csatlakoztak; a brandenburgiak a középre jutottak; a circumvallatiós vonalon belül maradt bajorok a balszárnyat alkották, jobb szárnyuk azonban egyelőre meglehetősen hátra volt húzva. Az ekként kifejlődött sereg két harcvonalban állott csatasorba; a legszélső jobb szárnyon az első vonalban a horvát lovasok, a másodikban hajdúk és magyar huszárok állottak.*
Lásd a 247. oldalon
Lásd a XVII/19. és XVII/20. számú mellékletet. Mittheilungen etc. 1886. 76: „Am 13. August um 4 Uhr Morgens formierte sich die verbündete Armee zwischen Buda-Örs und dem Adlerberge derart in zwei Treffen, dass die Bayern, die hinter ihren Linien, verblieben, den linken Flügel bildeten.”
A nagyvezír augusztus 13.-án reggel seregével a Promontor és Török-Bálint között elterülő fensíkra érve, ott egyelőre megállapodott. Déltájban azonban a magaslatokról leszállva, csapatjait szintén három csoportba (jobb-, közép- és bal-csoport) s azok mindegyikét két harcvonalba tagozta.* Dr. Károlyi Árpád id. m. 367. szerint „Még nem is állott a keresztény sereg hadirendbe, midőn észrevette, hogy a török a Kamarai Erdő magaslataira jutván, megállott, kiterjeszkedett a Dunáig s egész seregéből két nagy harcvonalat képezett, melynek elseje – jóval erősebb a másodiknál – teljes egészében láttatá magát. Kevés idő mulva a választó magyar huszárai portyázásba bocsátkoztak a török előretolt csapatokkal s „nem volt ember, – mondja a Főjelentés – aki a szép rendezkedést látva, ne hitte volna, hogy a nagyvezír ütközetet akar; maguk az ostromlottak a várfalról szemlélve a fölmentő sereget, csak úgy híztak” és alkalmasnak találták az időt – a bajorokra kicsapni. Egyik kirohanó csapatjuk a közeledő-árkok egyik fa-mellvédes redouteját föl is gyujtá; a másik a Naphegy mögötti bajor nagy őrsben tőn tetemes kárt, mi miatt Miksa ez őrs tisztjeit büntetésül el is záratá.* A nagyvezír azonban mintegy megelégedvén azzal, hogy nagyszámú seregét mutogathatta, este a Kamarai erdő mögé vonult vissza;* de mert alig lehete kétség benne, hogy másnap újra kilép; Károly megmaradt állásában: a Tűzkőhegy, a Rupphegy s a budai szőlőhegyek ormain.* És valóban, augusztus 14.-én napfölkeltekor, Szolimán megint elfoglalta állását kettős harcvonalban a Kamarai erdő hátán. Föltűnő volt a mozgalom, a nyugtalanság a török seregnél. Majd a jobb szárny tőn mozdulatot a balszárny felé, majd megfordítva, míg egyszerre három hadtest képződött a nagy, szélesen elterült seregből.* A jobbszárny, mely az egyik hadtestet képezé, a még mindig circumvallációjában belül levő bajorral állt szemben; a középső hadtest lassanként az egész Kamrai erdő hátát elfoglalá s Lotharingiai Károly seregével állott szemközt; a balszárny ellenben, mint harmadik hadtest, a sok mozdulás után egyszerre kivágódva, Török-Bálinttól nyugatra úgy kanyarodott északnak, hogy a középső hadtest arcvonalára csaknem arcvonallal* nézett s egy nagyrészt a Török-Bálinttól északra,* a Csík-hegytől nyugatra* fekvő úgynevezett „Fekete mocsár” (Schwarzer Morast) lapály felé látszott indítani.* – A herceg már előbb tudósítást nyert a Szent-Pál völgyébe küldött Heissler tábornoktól,* hogy a (mai lipótmezei elmegyógyintézet tájékán álló) szentpálvölgyi magyar őrs előtt egy csomó török jelent meg – akik bizonyára a holdvilágos éjjelen, augusztus 13. és 14. közt csaptak át mintegy kalauz csapat gyanánt a Dvihali (Nagybiai) földeken s Budakeszi mellett a Puszta-templom földeken (Öde Kirchen Felder) s így a mai „Szép Juhászné” mellett elhaladva a Lipótmezőre jutottak. Erre való tekintettel a herceg gróf Pálffy János Károly altábornagy parancsnoksága alatt a Caprara-, Pálffy-, Taaffe-, Neuburg- és Fürstenberg-lovas ezredeket s néhány gyalog-zászlóaljat a circumvallatió-vonalakba (illetve a Szent-Pál völgy biztos elzárására) küldi. Most, hogy a török balszárny e nagy részét kiválni látta Károly, gróf Dünnewalddal a Budaőrsi hegyre ment, hogy e különítmény (detachement) mozdulatait megfigyelje s egyúttal a Csíki-hegyek északnyugati oldalában levő őrs erősítésére a magyar huszárokat és gróf Lodron horvátjait küldte.* Igen kis idő mulva az úgynevezett Mészárosok útját (Fleischhauer Strasse) szelve, valami 9000 spahi és janicsár tűnt föl Károly szeme előtt, kik a Csíki-hegyek nyugati oldalától elterülő torbágyi réten áthaladva, az úgynevezett Köszörűkő-tetőről a Dvihali (Nagy Biai) földek felé tartának, bizonnyára a célból, hogy a circumvallatiókat elérjék, megrohanják s Budába segélyt vessenek. Amint e nagy detachement e mozdulatát megpillantá a herceg, a Pálffy commandója alá adott ezredek után tüstént nyargoncot menesztett s megparancsolván, hogy Pálffy tüstént visszatérjen s ezredei a jobbszárnyi huszárokkal és a Schultz meg Serau-féle dragonyos ezredekkel egyesüljenek, az ekként alakítandó osztály élén saját maga szándékozott a török detachement útját elállni, midőn egy más fontosabb körülmény visszahívta őt a fősereghez. Gróf Caprara ugyanis azt tudatta vele, hogy a nagyvezír középhadteste, meg az egész jobbszárnya a síkságra száll le s jobbszárnya a mai albertfalvai síkságon vett állásból a választót készül megtámadni. A kijelölt hadosztály vezetését gróf Dünnewaldnak adván át, a herceg a nagyvezír ellen volt indulandó.* – Alig ment Károly a fősereghez, a jobb oldalon már megkezdődött a harc. A Csíki-hegyek északnyugati oldalában a Dvihali földek (Grosse Biaer Grundäcker) délnyugati* részére s innen a „Nagy szénazug”-ba (Grosser Heuwinkel) vonuló nagy törökhadosztály elkergetvén az itteni lovas őrsöt, ellenállhatatlan fúriával veté magát a jobb szárnyról Petneházy Dávid alatt iderendelt magyarokra, akik a hirtelen támadó s nyolcszorta nagyobb ellenség elől kénytelenek voltak szokásos fürgeségükkel hátrább vonulni.* Lodron horvátjai ahelyett, hogy Petneházynak nyomatékos segélyt nyújtottak volna, néhány ágyúlövést és a janicsárok egyetlen sortűzét állották csak ki, aztán kereket oldottak;* vitéz alezredesük, gróf Lodron Girolamo, hiába kisérté meg őket megállítani, szava s példája nem használt, katonái cserben hagyták s a hőslelkű alezredes néhány tisztjével el is vérzett a janicsárok kezei alatt. A török már körülfogta a magukra hagyott huszárokat s velük egy vértes századot (alighanem a lovas őrsöt) s Petneházy már-már a halál fia volt.* Közben gróf Dünnewald a Széchenyi–hegy délnyugati lejtőjén úgy állította föl a vele volt dragonyosokat s a Pálffy parancsnoksága alá adott, de visszaparancsolt ezredekből a gróf Taaffe által hamarabb visszavezetett Caprara- és Pálffy-ezredeket, meg a nála levő – alighanem Bercsényi – huszárokat, hogy a vehemens támadással előnyomuló s a huszárokat körülfogott törökségnek okvetlenül előtte kelle elvonulnia.* Látván a zavart, melyet a Lodron horvátjainak futása s az egész elővéd visszavettetése okozott, világos volt előtte, hogy gróf Pálffy még vissza nem érkezett három (Taafe-, Neuburg- és Fürstenberg) lovas ezredét nem szabad bevárnia, nemcsak azért, mert a visszavetett elővéd az ő osztálya zömét is rendetlenségbe hozhatná, hanem azért se, mert ha tovább hagyja előnyomulni Budakeszi felé a törököt, az a neki sokkal kedvezőbb terepen a János-hegy északi lábát gyorsabban meg fogja kerülni, mintsem ő, Dünnewald, a hegyhátakon s mélyedéseken keresztül elébe vághatna. Ezért hamar parancsot adott báró Mercyek, hogy a Schultz- és Saurau-dragonyos ezredekkel a Széchenyi-hegy délnyugati lejtőjéről kerüljön a török elé. Báró Mercy egyike volt a legügyesebb, leggyorsabb és legvakmerőbb lovas tábornokoknak. A parancs vétele után oly nyilsebességgel s oly erővel csapott a lejtőkről a „Nagy-Szénazúg”-ig haladt s a futó horvátokat fúriával üldöző törökre, hogy az egy pillanat alatt megállott; a spahik nagy zavarba jöttek s Mercy megeresztett kantárszárral mélyen bevághatott az e támadásra el nem készült s csak egy sortüzet adó janicsárság soraiba s a karddal óriási mészárlást vihetett végbe e nagy tömeg között. – A huszároknak csak ez az egy kis segély kellett, amire támaszkodhattak. Petneházy egy gondolat alatt megfordítá ezredét, időt adott a horvátoknak összeszedni magukat s miután ezalatt a Bercsényi generalatusának huszárjai és gróf Taaffe 2 ezreddel, majd aztán gróf Pálffy János Károly is (öccsével, a későbbi nagyhírű hadvezérrel, aki a Pálffy-ezredben akkor ifjú vérteskapitány vala), a nála levő 3 ezreddel megérkeztek: ez az erősítés Petneházy nyomában, a Nagy-Szénazúgban küzdő s már megingott törökre oly erővel csapott, hogy az előbb üldöző spahik sem a huszárok, sem a vértesek támadását nem voltak képesek kiállani s a janicsárokat csúful cserbenhagyva, villámgyorsaságú lovaik lábában keresték üdvüket. A huszárok s a vértesek egy része a futókat a Dvihali (Nagy Biai) földeken (Grosse Biaer Grundäcker) át, a Csíki-hegyek nyugati oldala s a Köszörűkő-tető közti lejtős defilén (szoroson), meg a Köszörűkő-tető délkeleti lejtőin üldözte;* míg a janicsárok, noha írtózatos küzdelem után, a vértesek kardjai s a dragonyosok karabélyainak lövései alatt, a szó teljes értelmében, rakásra hullottak. Némelyik janicsár puszta karddal kezében 7–8 ember ellen is védte magát, de hiába.* A 3000 janicsár közül 3–400 maradt életben, a többi elesett. Valami 50 kisebb-nagyobb zászló, 8 ágyú s gazdag zsákmány (a leöltek zsebeiből) lőn jutalma a győzelemnek, melyben az önkéntesek is, különösen Taaffe mellett az angolok kitűntek … A diadal hírére a sereg zöménél a harci kedv új lángra lobbant. Az ifjú választófejedelem Károlyhoz vágtatott s lázas türelmetlenséggel kérte, hogy ütközzenek meg Szolimánnal. Károly ugyan nem hitte, hogy Szolimán a veszteség után az ütközetet elfogadja, de egy ok mégis arra birta őt, hogy az egész sereggel a nagyvezír ellen meginduljon. Mikor ugyanis Dünnewald diadalát megtudta, parancsot küldött hozzá, hogy a törököt egész a Török-Bálint fölött elnyúló hegyekig visszavesse – s most láva, hogy Szolimán első harcvonala balszárnyát a második vonalból újra megerősíté, attól tartott, hogy ez a rendszabály gróf Dünnewald ellen készül. Ezért hát, hogy figyelmét Dünnewaldról elvonhassa, beleegyezett a megindulásba. – Miksa Emánuel hadserege, melynek balszárnyát 40 szakasznyi (Fähnlein) magyarság képezte, kilépett a circumvallatiók mögül, egy vonalba helyezkedett el Lotharingiai Károlyéval s az egész sereg dob- és trombitaszó mellett megindult, a balszárny a Duna mentén, a jobbszárny a Kamarai erdő hátára merőlegesen húzott irányba; míg Dünnewaldhoz parancs ment, hogy a sereggel egyesüljön s csak a magaslatokra vigyázzon, a síkságra, a Dvihali földekre, meg a Mészáros úttól délre elterülő lapályra le ne szálljon. – Alig menetelt azonban a fősereg egy félórát, már észre lehetett venni, hogy Szolimán nagy lovas-osztályokat különít ki már másodszor Dünnewald felé. Az altábornagy hamar észrevevé a rá váró veszélyt s a Köszörűkő-tetőről 1500 huszárt – alighanem a Petneházy és Bercsényi huszárait – és vértest küldött ellenükbe, akik a török lovasságot visszaverték, sőt annak üldözésébe annyira belemelegedtek, hogy a nagy távolságban a síkon maga a fővezér futó töröknek hitte őket. Huszáraink egyszerre a törökbálinti hegyek lábainál Szolimán balszárnyának legszélső lovas osztályaival találták szembe magukat s szokásos fürgeségükkel gyorsan visszafordultak. Ugyanez időben Dünnewald is mozdulatot tőn a Köszörűkő-tetőről hátrafelé, hogy Károly parancsai szerint a Tűzkőhegy mögé visszavonulván, a fősereggel egyesüljön. Szolimán e hátrafelé való mozdulatot hátrálásnak vélte s a vélt előnyt fölhasználandó, gyorsan megindított újra egy lovasosztályt Dünnewald oldalba fogására. E lovas-osztály attakját megint a huszároknak kellett felfogniok, kiket Dünewald újra előretolt a Köszörűkő-tető s a Török-Bálint közti lapályon. A herceg attól tartva, hogy Dünewaldot a túlnyomó nagy szám utóvégre is elnyomja, a célból, hogy a nagyvezírt lekösse, a fősereg menetét meggyorsíttatá s parancsot adott a már bevonult Mercynek, hogy a második harcvonalból annyi zászlóaljat és lovas századot vonjon ki s toljon a jobbszárny felé, amennyi elég, hogy a fősereg a Dünnewald közötti tér a Csíki-hegyek déli oldala alatt a síkságon betöltessék, minthogy időközben a fősereg már a Török-ugrató (Türkensprung) – Buda-Örs –Akasztóhegy (Galgenberg) által jelölt vonalig haladt volt előre a nagyvezír ellen. Míg Mercy e rendeletet végrehajtotta, a Bercsényi- s Petneházy-huszárok időt engedtek a vett parancs szerint visszavonulásban levő, de a török ellen tüstént arcvonalat változtatott Dünewaldnak is, hogy második harcvonalát a Dvihali földek felé eső jobb szárnya fedezésére kikanyarítsa s az említett török csoport támadását végképp visszaverje.* A győztes Dünnewald most már jó lelkiismerettel vonulhatott vissza az új parancs szerint a circumvallatiókba: hadosztálya busásan megérdemelte az egész napi fárasztó küzdelem után a nyugalmat s a vele volt huszárok is méltán lehettek büszkék rá, hogy, leszámítva az ütközet legelején szenvedett kis kudarcot, melynek azonban nem ők voltak okai, becsületesen megfeleltek a beléjük vetett bizalomnak.*
A Mittheilungen etc. 1886. 76. old. szerint csak az első harcvonal szállt volna le, míg a második a magaslatokon maradt: „Gegen Mittag verliess der Grossvezir die Höhen und bildete aus seinem ensten Treffen eine lange Front, während das zweite (Tross) auf dem Plateau verblieb.”
Tarini jelentése.
A Mittheilungen etc. szerint a nagyvezír a délután folyamán balszárnyát előrerendelte a szemben levő magaslatokra, de azt hamarosan újból visszaparancsolta. Ez arra birta Károly herceget, hogy néhány ezredet visszaküldjön, hogy az ellenségnek a Szent-Pál völgye irányában tervezett minden megkerülő mozdulatát, illetve áttörési szándékát meghiusítsa.
Az augusztus 13.-iki helyzetet lásd a XVII/19. számú mellékleten.
Lásd a XVII/19. számú mellékletet.
Vagy jobban mondva azzal derékszöget képezett.
Inkább északnyugatra.
Azaz hogy délnyugatra.
A három török hadtestről Dünnewald szól Dietrichstein herceghez írt aug. 15.-iki levelében (Nicolsburgi Levt.)
Lásd a 251. oldalon.
Ezeket írja dr. Károlyi Árpád a Főjelentés nyomán. – A Mittheilungen etc. 1886, 77. és a Röder id. m. I, X. mell. 85. old. másképpen, még pedig úgy adják elő a dolgot, hogy a jobb szárnyon történteket Dünnewald nem Károly herceg parancsára, hanem saját önálló elhatározásából hajtotta végre. A Mittheilungen szerint: „Bald hach Sonnenaufgang verliess der Grossvezir seine Höhen, demonstrierte wie gestern gegen das Lager der Bayern, zog aber hierauf seine ganze Schlachtlinie nach links und schob seinen linken Flügel gegen die Berge vor.Diesem Flügel voraus eilte ein Corps von 8000 ausgesuchten, mit Brenn- und Schanzzeug ausgerüsteten Leuten (Spahis und Janitscharen), die befehligt waren, über Budakeszi und grossen Schwabenberg in das St. Paulus-Thal und von dort aus in die Festung vorzudringen. Thatsächlich hatte dieses Corps den rechten Flügel der verbündeen Armee bereits umgangen, als General Dünnewald, der diesen Flügel commandierte, den Marsch der Feinde wahrnahm und sich, um genauer zu beobachten, mit den Dragoner-Regimentern Schultz und Saurau, dem Croaten-Regiment Lodron und einigen National-Truppen auf dem kürzeren Wege nach den Bergen zurückzog.” – Az egykorú napló (Röder id. m. I, X. mell.) pedig ezeket mondja: „alls General vonder Cavellerie Graf Tünewaldt dessen Feindts Marsch gegen unserer Rechten wahrgenomben, hat er sich mit den Hungarn, General Lodronischen Croatischen Regiment, und denen Dragoner General Schultz undt Graf von Serau umb den feindlichen March zuobservieren auf die Höchsten Berge Begeben.”
E tekintetben a fentemlített két forrás folytatólag megint mást mond. Még pedig a Mittheilungen: „Als sich das überlegene feindliche Corps dem General Dünnewald der sich in einem der Cavallerie ungünstigen, mit dichtem Gesträuch bedeckten Terrain hatte postieren müssen, näherte, bat dieser General den Herzog von Lothringen,ihm einige Infanterie zur Verstärkung zu senden. Der Generalissimus, welcher an Fussvolk keinen Überfluss hatte, konnte nur zwei Bataillone entbehren: denen die Reiter-Regimenter Caprara, Pálffy, Taaffe, Neuburg und Fürstenberg derart nachfolgten, dass die letzteren drei die Reserve bildeten.” Hasonlót mond a másik egykorú forrás is.
Azaz jobban mondva délkeleti.
Tarini írja: „Ce fut Petenhasi qui l'ayant l'avant-garde donna el premier chocq avec les hongrois, mais il fut contraint de se retirer, ne pouvant pas soutenir le feu et la furie des janissaires.”
Dr. Károlyi Árpádnak a Főjelentésen alapuló ez az előadása a Röder i. m. I, X. melléklet 85. oldalán foglalt eme kitételével még összeegyeztethető: „Der Feindt kamme anfangs mit der Cavalleire auf die unsern … darauf folgte die Infanterie mit ihren stuckhen, diese brachten denenunsern kheinen oder gar wenig schaden,und jene gaben auf einmahl Feuer also dass es ausser 25 Croatenund etwas Husaren, welche etwas offen stunden, denen unsern wenig schaden zufügten, diese aber liessenJene nicht mehr zur Ladung kommen, sondern poussierten auf sie, die zu Pferdt kherten alsobald den Ruckhen, wurden aber verfolgt von denen unsern, abandonierten die stuckh, deren wir 8 Bekommen, undt liessen zugleich alle Ihre welche zu Fuess waren, in den stich.” – Csodálatos, hogy ennek és szintén egykorú Főjelentésnek adatai nyomán az eseményeket 1886-ban a Mittheilungenben regisztráló magyar gyűlölő osztrák katonai író a magyarok és horvátok viselkedéséről a következő tendenciózusan elferdített képet festi: „Kaum hatte Dünnewald die beiden Bataillone und die regimenter Caprara und Pálffy an sich gezogen, als er auch schon von den Türken mit Ungestüm angegriffen wurde. Die Huszaren geriethen in Unordung, aber die Croatenund Dragoner blieben unerschüttert, hielten eine ziemlich unschädliche Geschütz- und Gewehrsalve aus and hieben dann, ohne den Feindenzum nochmaligenLaden Zeit zu gönnen, von zwei Seiten mit solcher Wehemenz in diese ein, dass die Spahis die Janitschaen und Geschütze ihrem Schicksale überliessenund aus einanderstäubend auch das Fussvolk in ihrer Flucht mit sich rissen.”
Ezt az akciónál szintén jelen volt Grimani mondja aug. 14-iki jelentésében.
Dünnewald aug. 15-iki levele Dietrichstein herceghez (Nicolsburgi hercegi Levt.)
Röder id. m. I., X. mell. 85. old. szerint az üldözést Neuburg Károly herceg vette át, illetve hajtotta végre.
Röder id. m. I., X. mell. 85. old.: „Die Janitscharen, die so wie die schnepfen in diesem kleinen puschen geschossen wurden, unter welchem doch gefunden worden, so sich wieder 7 und 8 der unsern mit dem Blossen Sabel gewehret.”
Dünnewald említett levele Dietrishstein herceghez.
Grimani írja e harcot megelőzőleg róluk, hogy a tábornokok „confidano nella fermezza della natione et nella bravura de'commandanti.”
„Ezalatt a fősereg folytatta útját a nagyvezír ellen s már megérkezett a Kamarai Erdő lába elé. Szolimán csak azt várta, mi lesz a huszárokkal portyázó, Dünnewald ellen küldött osztály akciójának eredménye, s midőn látta, hogy ez a különítmény is visszavettetett, a már nem több, mint puskalövésnyire levő keresztény fősereg elől gyorsan meghátrált.* Károly, kimondott elveihez híven, nem üldözte őt, hanem visszavonult a táborba s itt az egész sereggel üdvlövéseket adatott. Másnap az elnyert zászlókat a sáncokra tűzette Károly s felszólította Abdurramant, hogy küldjön ki kezességre néhány tisztet, kik a fogoly török tisztektől az augusztus 14.-iki eseményeket megtudhassák … De Abdurrahman a fölszólításra golyóval felelt, mely a parlamentairet kisérő tolmács alól a lovat kilőtte.”
Egy brandenburgi tiszt aug. 17.-iki tudósítása a táborból. (Berlini Levt. Melléklet Schmettau bécsi jelentéseihez.)
){kind=link}