2. Belgiojoso visszavonulása és üldözése Bocskay hajdúi által.
2. Belgiojoso visszavonulása és üldözése Bocskay hajdúi által.
Belgiojosonak az álmosdi ütközet után Nagyváradon még mindig 10.000, mások szerint ellenben csak 6.000 főnyi hada volt. És pedig állott ez a had 3 zászló magyarból, 1 zászló erdélyi nemesből, 1000 székely gyalogosból és 2 zászló rác gyalogosból, 2 zászló lovasból; a fenmaradó rész német és nagyobb számban vallon zsoldos volt. Hosszas tanácskozás után, amelybe a császári párton levő magyar urakat, ezek között Sennyei Pongrácot, Petey Lászlót és Kornis Boldizsárt is bevonta, a császári fővezér a Tisza mögé való visszavonulást határozta el s így október 20-án délben el is indult a sereggel Tokaj felé, azonban szekereit podgyászának legnagyobb részével, sőt talán tüzérségét is visszahagyta Váradon.*
Istvánffy id. m. XXXIII. nyomán történeíróink közül a legtöbben az elindulás napját október 23-ikára teszik, miután azonban Belgiojoso hada már 24-én este a rakamazi Tisza-hídhoz érkezett (lásd Ortelius id. m. I, 367), valószínűbb az, amit Gyulafi Lestár mond (Följegyzései, Tört. Tár, 1893. évf. 141. old.), hogy t. i. Belgiojoso Váradon „ötödnapnál tovább nem késett.”
Miután útközben a hajdúk nyomon kísérték, folyton körülrajzották és minduntalan csipdesték hadát, Belgiojoso még október 24-én este átkelt a Tiszán és Tokajnál ütött tábort, csupán a rácokat hagyván Rakamazon, ahol azok családjai laktak.
A hajdúk az est beálltával megrohanták Rakamazt, s a rácok, valamint az ott levő újonccsapatok közül mindazokat, akik melléjük állni nem akartak, felkoncolták vagy foglyul ejtették. Majd a menekülők nyomában nekiestek a hídnak és csak kevésbe mult, hogy azt hatalmukba nem ejtették.*
Rónai-Horvát id. m. 589.
Belgiojoso, miután a Tisza-hidat részben fölszedette és Tokaj várát Rueber hűségére bízta, még megmaradt csapataival, a Caprioli által Erdélyből hozott 13 vallon századdal, 4 végbeli ijjász századdal (a sárga, vörös, fehér és vörös kabátosokkal), a sziléziai lovasság megmaradt részével és saját vallon testőr századával, október 25-én elindult Kassára. Egyik alvezérét, Rottwitzot, előre küldte, hogy megérkezését Kassa városával tudassa, akit egyszersmind arra is felhatalmazott, hogy a protestánsoknak a kis templomot, szükség esetén pedig a nagy templomot is átengedje és az annak előtte tulajdonukban volt birtokokat is visszaadja. Egyidejüleg Ducker Gusztáv kapitányt Basta-hoz küldte, hogy tőle a történtek megjelentése után segítséget kérjen.*
Ortelius id. m. I, 367–368.
A Kassára ért Rottwitzot nagy meglepetés érte. A kassaiak ugyanis az álmosdi győzelem hírére nyomban Bocskay mellé állottak, most pedig Belgiojoso szándékának hallatára nyomban becsukták várkapuikat s azokat a polgárőrség által erősen megszállván, kijelentették, hogy sem Belgiojosot, sem csapatjait a városba be nem engedik s amikor ez október 27-én a város elé érkezett, még alkudozásokba sem akartak vele bocsátkozni, sőt még nejét is csak akkor bocsátották ki, amikor a császári vezér a városból való távozása előtt az elkobzott templomok és javak visszaadására írásbeli garanciát vállalt. Egyébként a városi tanács óvatossága annyira ment, hogy még ama 4 végbeli íjjász-századot sem akarta bebocsátani, melyek útközben Belgiojosotól elszakadtak. Épígy hátat fordítottak neki az összes székelyek és a magyar és erdélyi nemesek nagyobb része, úgy hogy már a Tokajból való elinduláskor is alig 2000 embert számláló had létszáma naponta száz és száz emberrel fogyatkozott meg. Ily körülmények között a császári vezér sokkal kevesebb erővel rendelkezett, semhogy a városba való bebocsáttatást kierőszakolhatta volna, „de ideje sem volt rá – írja Rónai Horváth – mert a hajdúk már nyomában jártak. Kassáról Eperjesre ment tehát, innét pedig a katholikus Thurzó Kristófhoz Szepesvárra. Kassánál maradtak vissza az ijjászok és a vallonok egy része, Eperjesnél a sziléziai lovasok és a vallonok más része, ami pedig maradt, még az úton oszlott szét, úgy hogy a császári fővezér, kassai kapitány és királyi helytartó, midőn Szepesvárott menedéket lelt, Dampierre, Sennyey Pongrác és még néhány úron kívül csak alig 50 főnyi kísérettel érkezett meg. Ez volt a Bocskay megfenyítésére indult közel 20.000 főnyi császári hadsereg utolsó maradványa. Valóban egy szép sereg siralmasabb véget, vállalat nyomorúságosabb sorsot nem érhetett.”*
Rónai-Horváth id. m. 591. – Istvánffy id. m. XXXIII. 808. – Sepsi Luczkó Máté Krónikája, gróf Mikó Imrénél, Erd. Tört. Adatok, III. 51. – Sárospataki Krónika, Tört. Tár, IV, 65. – Új Magyar Múzeum, 1856. évf. VI. füz. 316. – Ortelius id. m. I, 370.
Október 30-án a kassai polgárok hosszas tárgyalás és alkudozás után* megnyitották kapuikat a csapataikkal október 28-ika óta a város alatt tanyázó Lippay Balázs és Némethy Balázs hajdú kapitányok előtt, akik másnap kiadott körleveleikben közhírré tették, hogy Bocskay tisztán csak a fenyegetett vallási és nemzeti szabadság oltalmára fogott fegyvert, miért mindenkit felszólítanak, hogy Kassa példájára az ő zászlójához csatlakozzék.*
Ortelius id. m. I, 373–378.
Ribinyi, Memorabilia Confess. Aug. in. Hung. I, 329.
A hajdú-csapatok bevonulása után Kassának Lassota Erik hadnagy parancsnoksága alatt álló császári őrsége kivonult a városból.
){kind=link}