Megjegyzések. Elmélkedések.
Megjegyzések. Elmélkedések.
Az augusztus 23.-iki határozat folytán a magyar hadvezetőség hadműveletileg teljesen defenzív álláspontra jutott, ami azonban nem zárta ki, hogy a taktikai döntést, ahogyan tényleg meg is történt, offenzív módon keresi. A fenti határozatból kifolyólag stratégiai téren a kezdeményezéssel járó nagy erkölcsi fölény teljesen az ellenfél oldalára siklott át, ami reá nézve megbecsülhetetlen előnyt jelentett. Ilyenformán most már a Karasica-mocsár okozta időleges krízis teljesen megszűntnek volt tekinthető, minek folytán immár könnyű szívvel és lélekkel lehetett hozzálátni a további hadműveletek megtervezéséhez és végrehajtásához, amelyeknek legközelebbi célja gyanánt az ellenség felkeresése és döntő megverése csúcsosodott ki. Ahhoz nem férhet kétség, hogy a magyarok hadműveleti teljes passzivitása nagyban elősegítette és megkönnyítette a török hadvezetőség további feladatának végrehajtását. Hogy a magyar hadvezetőség már nagyon is kezdte elveszíteni a lába alatt a talajt, azt legjobban a sok eredménytelen, céltalan, felette sok alárendelt és mellékes kérdéseket feszegető három napi tanácskozás bizonyítja.
Külön meg kell itt emlékeznünk arról a szerencsétlen gondolatról, hogy épúgy, mint annakidején a Mohi pusztán a tatárokkal való döntő küzdelem előtt, a felerészt lovasságból álló hadsereget ismét zárt ketrecbe akarták beleszorítani, aminek megint igen könnyen hasonló súlyos következményei lehettek volna, mint 1241-ben. A tábornak ily módon való megerősítése, ahogyan az a jelen esetben is némileg megtörtént, még érthető és célszerűnek is mondható, de harcállásból ily kutyaszorítót csinálni, a legnagyobb vétek, amit nagyrészt lovas csapatokból álló hadsereg hadvezetősége valaha elkövetett. A bekövetkezendő csatában harcászatilag is igénybe veendő szekértábor készítéséről észszerűen csak abban az esetben lehetett volna szó, ha a lovasságot és a gyalogságot és tüzérséget külön-külön akarták volna alkalmazni, de erre úgy látszik senki se gondolt s így nem maradt más hátra, mint teljesen nyilt mezőn, ahol a lovasság akcióképessége és szabadsága korlátozva nincsen, ütközni meg. E tekintetben tehát nem érthetek egyet Brodariccsal, aki a fenti idézet szerint sub rosa minden bizonnyal egy véleményen lehetett Gnojenszkyékkal. Hogy a bekerítés veszélye ellen miképpen lehetett volna védekezni, arról később szólunk majd.
A kölcsönös erőviszonyok fixirozása tekintetében szükségesnek tartottam a meglehetősen szerteágazó különböző adatok és felfogások rövid összefoglalásban való reprodukálását, megjegyezvén, hogy én a magam részéről úgy vélem, miszerint a legjobban tesszük, ha e tekintetben nagyjából a csatában és az azt megelőző hadműveletekben a király oldala mellett személyesen részt vett, igen jól értesült és teljesen megbízható Brodarics adatait fogadjuk el.
