c) A vaskapui diadal 1442. július havában.
c) A vaskapui diadal 1442. július havában.
Mezid bég szebeni veresége és az oláh és moldvai vajdák meghódolása mód nélkül felizgatta és féktelen bosszúra gerjesztette Murád szultánt, aki a következő évre általános, nagy megtorló hadjáratot határozott el Magyarország ellen, amelyet személyesen szándékozott vezetni. Hogy azonban a vajdák elpártolását és az erdélyi vereséget azonnal megtorolja, egyik híres alvezérét, az önként és nagy elbizakodással ajánlkozó Sehabeddin* ruméliai béglerbéget bizta meg Oláhország és Erdély megfenyítésével, meghagyván neki, hogy a két ország meghódítása előtt visszatérni ne merészeljen.*
A vezér nevét különféleképpen írják úgy a keleti, mint a többi írók is. Előbbiek – az 1486-iki névtelen (Thúry id. m. I., 18.), Aali, Szolákszáde, Mohijeddin, Hadsi Chalfa – Sehabeddinnek, Seadeddinnek és Sachinkulnak, – Nesri és Szeád-eddin (Thúry id. m. I. 56. és 134.) Kule Sahin-nak nevezik; Bonfinius id. m. 316. Sciabadinnak, Engel id. m. 52. és Schels, Gesch. v. Oest. VII., 28. Szaladinnak, Gebhardi, Gesch. v. Ung. IV., 312. Schach Abedinnek, Leunclavius, Annal. Turc. Script. Byz. X., 255. Schachus Abadinusnak, Nadányi, Florus Hungarusában Sachus Abadineusnak, Pray, Hist. Reg. II., 320. és Péczeli id. m. II., 186. Abedinnek, Chalkokondylasz id. m. X., 106. Szabatinesz heréltnek, Pessina, Mars. Morav. 623. Abadin basának, Pethő id. m. 67. Mustafának, Orfelius id. m. 44. Bassaeusnak, Calvisius id. m. 790. és Han, Alt- und Neu-Pannonia 163. egyszerűen beglerbégnek, Zinkeisen id. m. I., 601. Kulle Schachin pasának írják.
Chalkokondylasz, Script. Byz. X., 106.
Sehabeddin a ruméliai sereggel, amelyhez 6 anatoliai kerület válogatott csapatjai is csatlakoztak s amelynek létszáma az írók által egybehangzóan 80.000 főre tétetik,* még 1442. június havában Nikápolynál kelt át a Dunán s azután két csoportra osztott seregével óriási pusztítást vitt véghez Oláhországban, amelyet úgyszólván teljesen feldúlt.* Vlad Drakul oláh vajda az ellenállást tanácsosnak nem tartván, csapataival a hegyek közé vonult vissza s oda menekült az oláh lakosság legnagyobb része is.
Zinkeisen id. m. I., 601.
Thúróczy id. m. 316.: „Bassa secus castrum Kysnycapol, Danubium nautarum officio trajiciens, in magno suorum agminum fremitu, cunctum transalpinum agrum pervagatus est; ac omne, quod ipsum per fuge remedium declinare nequivit, aut in praedam, aut in cadaver redegit.”
Oláhország elpusztítása után Sehabeddin seregét összegyűjtve, immár Erdélybe készült bevonulni, fennen kérkedve és dicsekedve, hogy itt elég lesz turbánját megmutatni, hogy annak látsárára a gyáva ellenség több napi járóföldre elfusson előle.*
Nesri, Az oszmán-ház története (Thúry id. m. I., 57.): „Kule Sahin részeg fővel azt mondotta: Az ellenség, ha csak a sapkámat meglátja, több napi járóföldre fut.” V. ö. Hammer–Purgstall id. m. I., 347.
A havasokba visszavonult oláh hadakra való tekintettel és talán azért, hogy a magyarokat nem várt irányból meglepően megtámadhassa, Sehabeddin július havában nem az erdélyi határhegységen át Nagyszebennek, avagy Brassónak, hanem a Szörényi bánságon át Orsova–Karánsebes felé vett irányt, hogy a Vaskapu szoroson át hatoljon be Erdélybe.
Az ozmán sereg Oláhországban való megjelenésének hírére Hunyadi János Erdélyben nyomban körülhordoztatta a véres kardot, a székely és magyar hadakat a Szeben tájékán való gyülekezésére szólítván fel. Itt tudta meg remekül működő kémei és hirnökei útján a kiváló hadvezér, hogy a török sereg nem egyenesen Erdély felé tart, hanem, hogy az Orsovának vett irányt, ami Hunyadit arra bírta, hogy az erdélyi határhegység északi széle mentén ellenfelével párhuzamosan haladva és a Vaskapun át előnyomúlva, annak akár Erdély, akár Magyarország belsejébe való benyomulását, ha kell élet-halál harc árán is, megakadályozza.* Hunyadi serege, hű társának, Ujlaki Miklósnak dandárával együtt ugyan most sem tett ki többet 15.000 főnél, de ez a lelkes csapat csupa vezérét benső meggyőződésből követő és hazájáért élni-halni kész, bátor és fegyelmezett vitézekből állott, akiket a nemrég kivívott szebeni diadal tüze is hevített és hasonló dicső tettekre serkentett.
Thúróczy id. m. 37. fej.: „Bassa, in suae gentis fidens multitudine, terga vertere non cogitabat. Dominus vero Joannes Wayvoda, mori aut vincere intentus, omnino fugae immemor erat.”
Úgy látszik, hogy a két sereg előcsapatjai a Bisztra folyónak a Temesbe való beömlése tájékán találhattak egymásra. Sehabeddin seregével Karánsebes tájékára érve, egy-egy portyázó különítményt Temesvár, Lugos és a Vaskapu irányába indított el. Ezeket a különítményeket Hunyadi akadálytalanúl keresztül eresztette s azok nyomban hozzáfogtak a vidék szokott feldúlásához* Ellenben Sehabeddinnak a Vaskapu felé lekanyarodott főseregét Hunyadi az azt környező bércek mentén észrevétlenül mindaddig párhuzamosan követte, amíg az ozmán sereg az általa jónak vélt helyre le nem jutott. Ekkor Hunyadi seregének egy részével a hegyekről hirtelenül leereszkedik, hogy ott az ellenségnek útját állja.* Ez úgylátszik meglepte Sehabeddint, aki ahelyett, hogy előnyomulását tovább folytatta volna, alighanem Ohába Bisztrától keletre a Vaskapu szoros bejárata előtt táborba szállt és ott lelkiismeretesen körülsáncolta magát. Ugyanezt tette Hunyadi is.* Ez minden esetre annak volt a jele, hogy mindkét hadvezér a kellő respektussal viseltetett egymás iránt és hogy a döntő összecsapás előtt mindkét fél szükségesnek vélte hadseregét rendszeresen csatarendbe állítva, a bekövetkezendő döntő küzdelemre kellően előkészíteni. Ez Bonfiniusnak szemtanúktól nyert információkon alapuló leírása szerint következőleg ment végbe:* Hunyadi, aki főleg nehéz lovasságában bízott, azt a két szárnyra és a derékhadra, vagyis középre aránylagosan osztotta el. A szárnyak előtt és oldalt könnyű, azok mögött parittyás lovasokat állított fel; a parittyások között középen nehéz gyalogságát helyezte el s ennek háta mögött tartalék gyanánt a dsidások és ijászok állottak fel. A csatarendtől két oldalt és kissé hátrahúzva, egészen a hegyek aljáig a kocsik hosszú sora mindenféle vetőlövedékekkel és egyéb hadikészületekkel ellátva és könnyű gyalogsággal megrakva állott fel. Ezzel szemben a törökök részén két, sőt talán több harcvonalban is a középen a nehéz lovasság s tőle két oldalra a janicsárok állottak fel, míg a két szárnyon a könnyű lovasság számba menő spahik nyertek beosztást.
Chalkokondylaszd id. m. X., 106.
Chalkokondylasz id. m. adatai nyomán gróf Teleki id. m. I., 293.
Bonfinius id. m. 316.
Lásd Bonfinius és gróf Teleki idézett helyeit, Fessler, Geschichte von Ungarn bearbeitet von Ernst Klein II., 470. és a X/4. számú mellékletet.
A csata napján reggel Hunyadi szent áhítattól áthatva, egész seregével leborul az úr színe előtt és buzgó imádságban kéri annak támogatását a bekövetkezendő harcban, majd lelkes beszéddel buzdítja katonáit, hogy elszántan és halálmegvetéssel küzdjenek és áldozzák fel életüket a hőn szeretett haza, saját otthonuk, családjuk, feleségeik, szüleik és a keresztény vallás oltalmára.* Ezután parancsot ad a támadólagos előnyomulásra, amely egyelőre csak a középhaddal kezdetvén meg, ezáltal az egész csatarend ékalakot nyert. Szándékosan történt ez, azt akarván Hunyadi ezáltal elérni, hogy az ellenség nehéz, idomtalan tömegeit annál könnyebben keresztül törhesse. Ámde a nehéz ozmán lovasság a janicsárok által támogatva, sikerrel fogja fel Hunyadi középhadának első rohamát és Sehabeddin az első harcvonalban támadt rések betömése után janicsárjainak parancsot ád, hogy Hunyadi csatarendjének ékalakban előrenyúló középhada ellen félköralakúlag előnyomúlva, azt a szárnyhadaktól elvágni és keresztültörni igyekezzenek s egyúttal a spahiknak a legkiméletlenebb roham végrehajtására ad parancsot. De a mindenre ügyelő, szemes Hunyadi csakhamar észrevette az őt fenyegető veszélyt. Miután a szárnyakon felállítva volt könnyű lovassága a spahik által visszavettetett, most már középhadát is hátrább vonja a hátrafelé folyton keskenyedő völgytorkolat felé, ahol gyengült szárnyai a meredek völgyoldalakban kellő védelemben részesülnek. Itt csatarendjét hamarosan újból helyreállítva, a már magukat győzteseknek vélt és tolongva utána siető ozmánok ellen a támadás újra felvételét határozza el. Ehhez a középhadat alkotó nehéz lovasságnak a völgyben kellett minden áron helyt állnia, amíg a völgyet szegélyező hegyormokon lesbe állított könnyű gyalogságnak, a völgyszegélyek mentén hirtelen elővágtatott szekerek és az azokon levő bajtársaik által támogatva, az ellenség mindkét oldala ellen kellett a legerélyesebben előnyomúlnia.
Ortelius Redivius id. m. 44. – Bonfinius id. m. V., 317.
Ez a hirtelen, nem várt ellenakció csakhamar zavarba ejti nemcsak az ozmán sereget, hanem annak fővezérét is, aki sem időt, sem helyet nem talál, hogy a szűk völgyben összeszorult tömegeit kellőleg kifejlődtesse. Most aztán Hunyadi középhadát is újból előrendeli támadásra, ami a három oldalról körülfogott ellenséget csakhamar katasztrófális helyzetbe sodorja. Az élen levő török osztagok a magyar nehéz lovasok szablyái elől menedéket keresve, a hátrábbállókat is visszanyomják. Az ekként visszavetett török első harcvonal csakhamar rendetlenségbe hozza a másodikat, ez a harmadikat, míg végre az egész idomtalan tömeg, nem tudván mi történik elől, és egyidejűleg mindkét oldalában is az ellenállhatatlanul előretörő magyar könnyű lovasság és a szokatlansága és ujdonsága által is meglepően ható és mély benyomást tevő fegyvernem, a harci szekerek által keményen szorongatva, csakhamar zavarba jön; páni félelem fogja el még a legbátrabb szíveket is, úgy hogy az ellenállás percről percre fokozatosan gyengül, míg végre mindenki csak a futásban lát, de nem igen talál, menedéket, mert míg Hunyadi nehéz lovasságával előlről folyton szorítja, vágja az aránylag szűk téren tehetetlen gomolyaggá összepréselt, egymást letipró ozmán hadakat, a magyar könnyű gyalogság és a harci szekerek két oldalról végzik ugyanezt a munkát, majd legvégül a Hunyadi által ismét visszarendelt könnyű magyar lovasság az üldözésnél szedi százszámra a vad futással menekülők soraiból áldozatait. Ez magyarázza meg, hogy a török seregnek majdnem fele maradt a csatatéren, illetve, hogy csak felének sikerült újból a Dunán átkelnie, és számos – némelyek szerint 200 – zászlón kívül 5000 fogoly került a győzők kezébe.* Az elesettek között volt maga a fővezér, Sehabeddin * is, valamint több előkelő bég, így Umur bég és fia, Ozmán Cselebi, Firusz vagy Firicz, Dede Muzák fia Jakib, Chisr és Dedefuták. Annál érzékenyebb volt a törökök vesztesége, mert a szultán ebben a csatában seregének színe-javát s gyalogságának majdnem felét vesztette el,* ezzel szemben pedig a magyarok, de kivált Hunyadi neve az egész ozmánság előtt félelmes, a keresztény világban pedig híressé és általánosan tiszteltté lett; a görög írók őt vitézségéért hol Achillesnek, hol Hektornak nevezik.* A magyar fegyverek immár egy csapással visszanyerték hajdani világhírüket és dicsőségüket.*
Thúróczy id. m. 37. fej. – Bonfinius id. m. V., 317. – Heltai Krónikája I., 367., a Chron. Fuchs I. 31. és Gualter II., 957. az elfogottak számát túlozva 50.000-re, Fugger, Spiegel der Ehren 531. és Nadányi id. m. 164. old. 30.000-re teszi, a Chron. Fuchs I., 40. és Gualter pedig id. helyen 80.000 elesettről beszél, ami természetesen szintén igen erős túlzás. Azonban Nesri (Thúry id. m. I., 57.) kertelés nélkül bevallja a törökök nagy vereségét, mondván: „Röviden szólva: az iszlám serege megfutott s olyan vereséget szenvedett, hogy azt mondani sem kell.” – Épígy teljes és véres vereséget említ Szeád-eddin is (Thúry id. m. I., 135.).
Szeád-eddin, id. m. 103. szerint ellenben a fővezér már a csatát megelőző este otthagyta a tábort s így szerencsésen átjuthatott a Dunán.
Chalkokondylasz id. m. X., 106.
Pray, Annal. II., 353. – Budai Ferenc id. m. II., 252.
V. László egy 1453-ban kelt oklevele szerint: „In qua re et antiqua gentis Hungarae gloria famaque reddita est.” (Spiess, Aufklär. 269.)
A Hunyadi által az összeütközés előtt áteresztett volt török elővéd, nemkülönben a Temesvár környékén portyázó török különítmény a megvert fősereghez már nem csatlakozhatván, részben lekaszaboltatott, részben foglyul ejtetett, zsákmányuk és foglyaik pedig elszedettek.
Háromnapi rendezkedés és ájtatoskodás után Hunyadi seregével Oláhországba ment át, ahol Vlád Drakul vajdát, aki abba a gyanuba esett, hogy a törökök előnyomulását elősegítette, elkergetvén, helyébe Dánt tette, aki Drakul minden rokonát megölette, Ulászlóhoz pedig követeket küldött, akinek 3000 nyíl és 4000 pajzs évi adó felajánlása mellett teljesen meghódolt.*
Chalkokondylasz id. m. 108.
Oláhországból Hunyadi seregével Bolgárországba csapott át, ahol sok pogányt összevagdalván, onnan nagy zsákmánnyal tért vissza Magyarországba.*
Brankovics Györgynek és Hunyadinak 1444. évi lényegileg megegyező levelei. Lásd Spiess, Aufklär. 265.
Midőn Sehabeddin július havában Oláhország elpusztítása után Magyarország felé vette útját, az elbizakodott Murád szultán követeket küldött Budára Ulászlóhoz, békét ajánlván neki, Nándorfehérvár átadása vagy állandó adófizetés ellenében.* A király nagy fénnyel és pompával fogadta ugyan a török követséget, de nem nagyon sietett a válaszadással, amidőn pedig Hunyadi fényes győzelmének híre megérkezett, a török követségnek szégyenszemre üres kézzel kellett Budáról eltávoznia.*
Palma, Not. Hist. Hung. II., 148. szerint a szultán egyidejűleg Hunyadinak kezesként leendő átadását is követelte.
Bonfinius id. m. V., 320. – Továbbá Dlugoss és Callimachus id. m.
){kind=link}