204. PROLÓGUS
204. PROLÓGUS
Három ifjú hit vetette össze szárnyát. Ennyi hit, ennyi szárnyvetés föltalálná a repülést, ha már az öreg természet föl nem találta volna.
Ilyen repülő csoport élére hogyan kerültem én, a szárnyatlan ember? Mert valamikor én is akartam repülni?
Bizony más címem nincs reá. Szárnyak acélozásához én nem értek. Ha értenék is, eltitkolnám. Minek százezeredszer is megcsinálni néhai jó Ikarusz buta tragédiáját?…
Azonban nem így szokás, s így nem szabad prológusban beszélni. Fohászkodjunk hát másképpen három ifjú hit szárnyvetésekor. Ifjú hitek, fogjatok össze, szárnyaljatok merészen. Feledjétek azt a kicsi óment, hogy lendítésért hozzám jöttetek, ki hitetlenül és szárnyatlanul már nem hisz sem hitben, sem szárnyban. Végre is a ti hitetek, a ti szárnyatok erősebb lehet. Erősebb is bizonyosan.
Lapozzatok csak olvasók e könyvben, ez égő csipkebokorban. Három ifjú lélek lángol itt.
Ifjúság, hit, erő, láng. Ez együtt a diadalmas élet. Ez a könyv hát mindenképpen értékes, mert a diadalmas élet dokumentuma.
És hogy ez élet még nyilvánlóbb legyen, e három szárnyvetett lélek közül egy: nőé. Ez a lélek a leghívőbb. Az ifjú poéta hite is csodahit. A harmadik lélek tüntet a kétkedésével. Vajon nem ez a leghívőbb?
Engem megfiatalított ez a kis könyv, míg elolvastam. Vágyjanak e kis megfiatalodásra minél többen. Kinek nincs szüksége fiatalodásra? Van-e nagyobb érdem a fiatalságnál?
Három ifjú hit, csak bátran! A világot meghódítani könnyű. Csak hit kell hozzá. Ez a hit tartósabb legyen, mint e prológus szegény írójáé volt. Tartósabb is lesz, mert erősebb.
És ha majd külön-külön tudnak – mert fognak tudni – repülni e most összevetett szárnyak, jöjjenek el majd, s tanítsanak repülő kedvre engem is.
1906
Ady Endre
