164. A KÜLFÖLD MAGYARJAI
164. A KÜLFÖLD MAGYARJAI
[Párizsi levelezőnk írja:]
Az itteni magyar és osztrák kolónia megünnepelte augusztus 18-án a király születésnapját. Nagykövetségünk rendezte az ünnepet. A Szent Klotild-templomban hálaadó istentisztelet volt. Délután fogadás volt a nagykövetnél. Az új nagykövet, Khevenhüller-Metsch gróf, aki már meghódította Párizst, s a magyar és osztrák kolóniát, szeretetreméltóan fogadta a sereglő vendégeket. Félóra múltán tarka és színes volt az óriás kert. A kert közepén megszólalt Oláh Miska bandája. A kert egy másik részén egész pincérhad sürög-forog elegáns, dús büfé körül. Nagyon érdekes a társaság. A nagykövetség és konzulátus tisztviselői, a párizsi magyar és osztrák kolónia tagjai, elegáns, nagyvilági hölgyek s polgárasszonyok, reverendás papok, egyesületi jelvényes iparosok. Itt van több tagja a magyar arisztokráciának. Érdeklődés fogad egy híres, lengyel festőt, aki a fiával jött el, egy tizenöt éves festőművésszel, ki egy évvel ezelőtt már a párizsi Szalonban állított ki. Társaságok formálódnak és magyar beszéd mindenütt. A nagykövetségi kapu fölött mintha büszkébben lengene a magyar zászló. A nagykövet beszédet mond. Német beszédet persze. A királyról beszél, s beszéde végén hármas hoch-ot kér. A fekete-sárga jelvényesek hoch-ozni kezdenek, de az elvész a magyarok hármas éljen-kiáltásában. Mindez olyan különös és szokatlan is. Egy osztrák ügyvédet szólásra is bír ez a harsány éljenzés. Beszél a „magyar-osztrák hazafiság” törhetetlenségéről. Most már szinte provokálóan zúg a kiáltás:
– Éljen a király!
De magyar szónok nem akad, s ez bántja a magyarokat. Szerencsére Oláh Miska bandája elkésik a Gotterhaltével. Abba is hagyja mindjárt, s belefog a magyar himnuszba. A magyarok éljeneznek. A kalapok lekerülnek a fejről. Maga a nagykövet adja erre a példát. Már a büfénél tolong a közönség, mikor a magyar egyesület énekkara hirtelen tömörül s rágyújt a Szózatra. Aztán kurucnóták jönnek. A Varennes-utcai nagykert óriási fái sohse értek még ilyet. Az osztrák doktorok szinte sáppadoznak. A cigányok tüntetőleg csárdást játszanak. Először egy jókedvű magyar iparos merészkedik neki a táncnak. Megbámulják a táncát a jókedvű magyarnak. Egyre több pár táncolja a csárdást. Hét órakor, amikor fölharsan a Rákóczi, a mulató magyarok alig tudják abbahagyni a táncot.
Budapesti Hírlap 1904. augusztus 23.
