55. LEVELEK PÁRIZSBÓL
55. LEVELEK PÁRIZSBÓL
I.
Saint-Cyr
Saint-Cyr
(Marchand ezredes – Beck táborszernagyhoz). Kegyelmes uram, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Marchand vagyok. Ugy-e elég? Ön tudja a többit. Én vagyok a fashodai hős. Én vagyok a rosszkedvű ember. Rosszkedvű, mert rossz időben élek. Lettem volna Boulanger helyén, ma sok minden másképpen volna. Nem vágyódnék a lelkem Napkeletre, s nem irogatnék kunyoráló leveleket Kuropatkinnak s önnek. Kuropatkin, az ebadta, nem válaszol. Lehet, hogy öntől sem kapok választ. Pedig ön ez idő szerint nincs elfoglalva hősi hátrálással, mint ő. Mindegy. Nekem csak önökbe [!] van reményem. Ah, dicső három ország. Sedan dacára is imádott német hon, csodálatos muszkaföld és tartós dunai monarchia. Egy új szent szövetség s meg lehetne javítani a világot. Ha önök hallgatnának reám. Jajkiáltásaimra a pokolból. Mert pokolban vagyok. Most már igazán fölfordult e szerencsétlen francia földön minden. Ez az ország rohan végzete felé. Nem volt elég, hogy engem, a fashodai hőst elcsaptak. Jöttek sorjában tizenkét csapások. Óh, kegyelmes uram, meg sem merem írni önnek, mik folynak itt. A nagy forradalom pásztorjáték volt a mai idők mellett. Összeroskadna a Burg, ha papírra vetném ez istentelenségeket. Csak egyet merek elbeszélni. A Saint-Cyr dolgát. Kérem, kegyelmes uram, vigyázzon a gutára. A Saint-Cyrban, a legelső francia katonaiskolában szociológiát fognak tanítani. Kérem, csillapuljon. Ez még nem minden. A francia kormány azzal fenyegetőzik, hogy ha sokat lármáznak, egyszerűen beszünteti a katonatiszti iskolákat. Az lesz tiszt, aki nagyon jó közlegény s nagyon jó altiszt. De tiszturakat nem nevelnek többé a régi módon. „Vége lesz az egyenruha-kultusznak, a középkori kardos nyegleségnek. A tiszt modern ember legyen. Sem bigott, sem elfogult, sem uniformis-mániás ember tiszt nem lehet. Vége legyen a régi szamár dogmatikus nevelésnek. Tessék a tiszturaknak véres háborúk históriái helyett természettudományokat tanulni. Tessék ismerni a modern élet problémáit. Igyekezzenek magukat hasznosakká tenni népneveléssel, munkával. Tessék munkálni a szociális haladást…” Nem, nem folytatom tovább. Innen ki kell vándorolni. Ez egy elveszett ország. A jövő Marchand ezredesei Marxot fogják magyarázni, s Herbert Spencert népszerűsíteni. Én már látom. Rettenetes. És mért nézi ezt nyugodtan a világ? A három császárság? Szociológia a Saint-Cyrben!… Természettudományos gondolkozás katonatisztek közt!… Rettenetes. És ezt a francia hadügyminiszter parancsolja. Képzelje el, kegyelmes uram: az ön helyén egy szabadkőmíves és szocialista főfőhadsegéd. Bocsánat ez istenkáromlásért. Hiszen Bécsben s a magyar provincia fővárosában, Budapesten még az egyetemen sem tanítják rendes tantárgyként a szociológiát, s komoly miniszterek hirdetik a valláserkölcsös nevelés elengedhetetlen fontosságát, a legelőkelőbb agyvelők misét hallgatnak, mielőtt például egy komoly tudományos munka írásába fognának… Ám, kegyelmes uram, tudja, hogy mindig milyen ragadósak voltak a szerencsétlen Franciaország rossz példaadásai. Minden szentekre, vigyázzanak ott Keleten. Takarózzanak be. Mindenekfölött pedig juttassanak nekem egy szerény tábornoki állást. Nekem, a fashodai hősnek. Írtam már Kuropatkinnak. Sőt megsúghatom önnek: Mirbach bárónak is. Ő igen befolyásos ember. Óh, ha sikerülne a három császárság új szent szövetsége s az én tábornokságom. Meg lehetne tán még menteni a világot. Kegyelmes uram, reménykedve nézek Napkelet felé s ön felé…
II.
Hotel Westminster
Hotel Westminster
(Nausssanne – egy magyar újságíróhoz…) Igen, barátom, a hercegnőszöktető sajtót nem kell ám kinevetni. A kultúrtársadalmak sajtója többet árt a trónoknak ötven guillotine-nél s őrült forradalomnál. A sajtó útban van a gyönyörűséges, szédületes magasság felé, mikor a nyilvánosság lesz minden: élet és halál. Ama magasság felé, melyről a próféta szociológus írt, írván, hogy majd annak idején az államok nagyköveteiket nem a trónokhoz küldik, hanem az egyes államok hírlapjaihoz. Ön nem neveti azt, hogy a New-York Herald külön hajót tart a japán s orosz flotta nyomában. Ön nagyon helyesen tudja, hogy ez a kis sajtó-hajó a kultúrvilág lelkiismerete, a história kiküldöttje. Nos, akkor mért neveti ön ki a sajtót, mikor hercegnőt szöktet, királyi hercegnőt? Az ön unokái ha lesznek, még különb dolgokat fognak látni. Látni fognak királyokat s kormányokat, kik könyörögni fognak egy kis elnézésért hatalmas reporterek előtt. A sajtó nem áll meg. A sajtó az emberiség lelke lesz, s e lélek magába fog ömleszteni mindent. Meg tudja-e ön mérni, hogy mennyit koptat egy ilyen botrány a régi renden, a tömeg türelmes butaságán, a koronák fényén? Nagyon sokat. Én mondom önnek, a szkeptikusnak, hogy ma már a sajtóban olyan nagy a szellemlendítő, világromboló és világépítő erő, hogy ha csak hivatalos lapok volnának ezután, még akkor is haladna a világ. Ön arról zokogott egyszer, hogy a veszedelmesen okos Rampolla olyan fényesen szervezte a klerikális sajtót, hogy ma már a sajtó, mely a szabad szellem szülötte, legveszedelmesebb ellensége a szabadságnak és haladásnak. Ez is tévedés. Még a reakcionárius sajtó sem lehet ma már reakcionárius egészen. A buta emberek milliói vannak ugyan többségben a világon, de ezek az emberek is a sajtó által kevésbé buták lesznek egyre. A sajtó, a betűk őrölnek, alkotnak az emberi koponyában folyton, egyre. A nyilvánosság, a sajtó egyre félelmesebb lesz azoknak, kiknek van okuk félni. A sajtó még önmagával is meg tud küzdeni. Sőt talán még a pénzzel is. Tekintsen el attól, barátom, hogy nekem egy kicsit üzlet is a fejedelmi botrányok felturkálása. Végre is ez nem tartozik az ügyre. De most, hogy a Hotel Westminsterből jövök, Lujza és Mattasich lakásáról, úgy érzem, hogy a sajtó, s a sajtó által én, óriási dolgot műveltünk. Históriai dolgot. A jövendő emberiség áldani fog bennünket, mint egykor a hős lovagokat. Az ördögbe is, más már ez a világ, mint a régi. Hol az a kultúrország, ahol királyokat s mágnásokat tudnának ma nyakazni? Az emberiség haladásáért – ma már tudjuk – csak betűkkel dolgozhatunk. A sajtó fogja átformálni a világot. Csak hadd éljenek, akik útjában vannak a világ haladásának, a jobbulásnak. Éljenek s tomboljanak elbizakodottságukban, korlátoltságukban. Ön kinevethet engem, szkeptikus barátom, én hős dolgot műveltem. A Hotel Westminster van olyan nevezetes hely, mint a Temple, hova XVI. Lajost s a feleségét zárták. Bízzon ön csak a sajtóban. A sajtó, hogy alantas hasonlatot mondjak, szú. De világ-szú. A világot átható célratörés hatalmas szúja. Összerág ez lassanként minden buta, haszontalan és kivetnivaló dolgot e világból. Nagy botrányt műveltünk, tehát nagyszerű dolgot műveltünk. Éljen a Hotel Westminster! Csakugyan: kellenek a botrányok!…
Budapesti Napló 1904. szeptember 20.
Lemásolta
A. E.
A. E.
