3. HA FEYDEAU ÚR MEGFIATALODIK
3. HA FEYDEAU ÚR MEGFIATALODIK
[Saját levelezőnktől]
Párizs, március 2.
Tessék csak elképzelni, mit jelent az, ha Feydeau úr – megfiatalodik! A Nouveautés-színház Feydeau-darabot mutatott be az este, s a Vígszínház sok kitörését látta már a bolondos, malacos jókedvnek, de annyit még aligha, mint tegnap este a nagy bulvár e vidám múzsacsarnoka látott.
„La main passe” a Feydeau új darabja. Ah, ez a bolond darab nem nagyon értelmes, éppen nem morális, alig hogy kulisszákra érdemes, de gonosz, bolondos könnyűségében olyan merészen kacérkodik néha a legszivárványosabb filozófiával, sőt magával az irodalommal, hogy az ember dühöng önmaga ellen, amiért ezt – észreveszi.
Mit is csinálnak Feydeau és társai? Úgy gondolom, hogy még mindig semmi mást, mint cáfolgatják a nagy és elmés néhait, aki statáriumot hirdetett volt a hűtlen asszonyok ellen. Óh, mindig a régi bábjáték, amely egy kicsit bosszantotta volt is Dumas fils-t: Bejön dühöngve a férj. Hirtelen revolvert ránt. Lelövi az asszonyt és a csábítót. Körültekint a hálószobában, megtekinti az áldozatok arcát, s megdöbbenve kiált fel:
– Ördög és pokol! Eltévesztettem az emeletet!
Feydeau is arra oktatja a megcsalt, fölszarvazott férjeket, hogy a világért se vegyék nagyon komolyan a házasság szent institúcióját. Baccarat-párti a házasság. Illik benne hideg vérrel, szépen veszíteni, s a szerencsés nyerőféllel – fogjunk kezet.
Feydeau – ez a „gamin-zseni”, mint egy kritikusa mondja – emellett mulattatni is akar persze. Szóval: cáfolni, mulattatni, filozofálni, disznókodni s művészkedni egyszerre. Tehát, mintha megfiatalodott volna. E bolondos, könnyű darab felett a hangulatok tarka illatfelhői lengenek. Nevessenek, de egy helyütt a darabban szinte megható, nemes poézis strófái csöngenek. Pedig csak valamivel előbb ágyat láttunk. Azaz, hogy láttuk az ágyat, a francia bohózatok obligát és duplán elfoglalt ágyát. No, és találkozunk a fonográffal is újra, melynek, úgy látszik, a bohózatírók veszik a legtöbb praktikus hasznát és – szégyen, nem szégyen – a lovag nadrágját újra elcserélik.
Mindegy. Harsog, viharzik a jókedv, s az emberek nevető, könnyes szemekkel mondják ki a szentenciát, mely mindannyiunknál mindig készenlétben van.
– Bolondság minden. Be jó kacagni.
Adva vagyon pedig egy asszony, kinek a férje természetesen nem ínyére való. De az udvarlója sem, aki nagyszájú szocialista képviselő, hanem csak a népgyűléseken szenvedélyes és merész. Szerencsére van ám még harmadik férfi is a világon, és ez elég romlott, ügyes csábító és kedves, bár – vagy talán mert – felesége is van.
A férjet ördöggé teszik a szarvak.
– Kedves barátom, váljon el a feleségétől, s el fogja venni a feleségemet.
Und jetzt kommt die Moral. A csábító felesége hozzámegy egy úgynevezett becsületes emberhez, s a megcsalt férjen kívül mindenki – elégedetlen. Még a cselédség is, mely sóhajtozva emlegeti a régi háziurat. Mindenki a múlt után vágyik… Vagyis: ostobák vagyunk, hölgyeim és uraim. Bocsánat, de ostobák vagyunk. Vagy talán szerencsétlenek? Mindannyiunknak más kell, mint ami van, s csacsimódra engedjük át magunkat rossz idegeinknek s romló véredényeinknek.
Ejnye!… Hát nem bosszantó dolog ez? Íme Feydeau úr bennünket is filozófiára csábít. Ez nem járja. Kijelentjük ezennel hogy Feydeau úr darabja erkölcstelen, szemtelen, jókedvű bolondság. Miért tegyük esetleg tönkre Feydeau urat a – magyar piacon. Mindenképpen Budapestre illő darab ez.
Feydeau úr megfiatalodott, s a Nouveautés aktorai és aktriszai valósággal az ifjúság stílusát adják meg a darabnak. Természetes mindezek után, hogy a „La main passe”-nak tízszer annyi sikere volt legalább is, mint például a Guinon darabjának, a „Décadence”-nek, vagy a „Pantins”-nek a napokban. Kit érdekel az árja-szemita konfliktusok limonádéja, vagy a nyomorultabb művészlelkek tragédiája? Éljen Feydeau, az ágy, az áruló fonográf, az elcserélt nadrág, a bölcsek kövévé sűrített pocsolya.
Aztán, ha kikacagta s kimalackodta magát az ember, filozofálhat is.
Pesti Napló 1904. március 6.
A. E.
