98. A PROTESTÁNS SZELLEM
98. A PROTESTÁNS SZELLEM
Luther és Kálvin magyar követőinek írástudóit üdvözöljük László király régi városában, a magyar história e nevezetes helyén s a modern magyar életnek egyik gócán. Szeretett, sokra becsült vendégek ők, s mi szeretettel, sokra becsüléssel fogadjuk őket. Legelőbb, önként, szívesen állottunk az ünnepszerzők sorába. És szólunk most hozzájuk:
– Jól és bölcsen cselekedtétek, hogy közénk jöttetek.
Ez a város magyar város és különös város. Országútjába esett az eseményeknek mindig. Keresztül zúgott, nyargalt rajta sok zivatar. Így lehet ezt a várost megérteni csak. Különösen ellentétes, különösen érzékeny, különösen lázas város ez. Belső élete lázas, vívódó, gyorsan emésztő. Szinte képe ez a város ennek az országnak, melynek örök fátuma a meg nem pihenés. Egyébként a többit elmondja a statisztika.
A magyar protestáns irodalmi társaság Nagyváradon tartja most vándorgyűlését.
E társaságnak két nagy célja van. Ma még jóformán ez az egyetlen külső keret, mely együvé fogja Luther és Kálvin híveit. E társaság tehát egy valamikor eljövendő egyesülésnek a magva. Olyan türelmetlen s meg nem világosult ma még a világ, hogy e magra szinte reszketve kell vigyázni, s talán éppen ez az oka, hogy már a harmadik magyar protestáns egyházat, az unitáriust, nem fogadta be a társaság. Egy messze nagy cél tehát az első célja a magyar protestáns irodalmi társaságnak. A második pedig a közelebbi cél: a magyar protestáns szellem ápolása, mélyítése, edzése és gazdagítása.
Az igazi protestáns szellem közös kincse az egész emberiségnek. Ez a szellem adta volt vissza az embert önmagának. Ez a szellem szögeztette ki Luther pontjait. Ez a szellem a szabadságnak s az ember kibékítésének szelleme. Ezt az igazi protestáns szellemet meghamisíthatták talán néhol, de a protestantizmusnak ez a szellem az ereje. A magyar protestantizmusnak is csak ez lehet és még valami. A magyar protestantizmusra a magyar szellemen kívül mást is bízott a nagy rendelés. Őriznie s vezetnie kell a magyarságot.
Úgy akarta a sors, hogy a nagyváradi vándorgyűlés idején terhes, sötét felhők villámai készüljenek újra lesújtani erre a soha pihenéshez nem jutó, zaklatott kis magyar nációra. A szabadságra és a magyarságra készülnek éppen a gyilkos villámok…
Összeülünk majd bankettre is. De örvendeni kedvünk nem leszen. A szűkölésnek, a nyugtalanságnak keserves érzése fog tombolni a szíveinkben. A nagy kérdést hallják a lelkeink: mi lesz?
Ebben a városban minden emberi idegszál mindenre talán jobban reagál, mint másutt. Nyugtalanságunkat bizonyára meg fogják érezni a vendégek, kik maguk is nyugtalankodva, remegve néznek a terhes felhőkre. De megéreznek mást is. Megérzik, hogy hitünk az ő táborukban van. Abban a táborban, melyben a liberalizmusnak és magyarságnak megvédése életösztön és rendelés.
Ez a város magyar város, modern város. De végvár. Falait az erdélyi román tenger mossa. Itt is bent világok küzdenek egymással. Újra a statisztikára utalunk. Duplán püspöki város ez a város. A klerikalizmus veszedelmes, modern fegyverekkel csatázik itt. Szükség van itt olyan demonstrációra, melyben olyan két hatalmas, minden magyar embert egyesíteni tudó idea dominál, mint a szabadság és a magyarság.
Szeretettel, sokra becsüléssel üdvözöljük Nagyvárad vendégeit. Régi sebek fölszakadásának, villámszóró, terhes felhőknek idején. Erősödjünk meg együtt a szabadság és magyarság hitében a protestáns szellem által, mely nem felekezeti szellem, hanem az ember jobbuló vágya, s ebben az országban a magyarságnak hitvallása is…
Nagyváradi Napló 1903. szeptember. 23.
A. E.
