100. A HÉTRŐL
100. A HÉTRŐL
Nagyvárad határozottan megbámulta kedves protestáns vendégeit. Katolikusok, zsidók és protestánsok szinte egyenlő számban élnek itt Nagyváradon. Ám a protestáns atyafiakról kevés tudatik. Kiválóan intelligens nagyváradi emberek még azt is elfelejtették, amit róluk az iskolában tanultak. Materny Imrét kálvinista papnak mondják, a református templomban miséznek, Zelenka püspök a Bánffy püspöke, s állítólag az unitáriusok is protestánsok voltak, de ma már csak a püspökük, Ferenc József unitárius, a hívei beleolvadtak a zsidóságba. A nagyváradi ember annyiban párizsi, hogy igen-igen felületes. Főként az intelligens nagyváradi ember az, s mi szinte örülünk, hogy Nagyváradon általában tájékozatlanok az emberek a dogmatikákban.
Igaz, hogy felekezeteskedni azért pompásan tudnak. Általában a liberális Nagyvárad szereti a protestánsokat. Mert hát protestáns ember volt Tisza generális, protestáns Bánffy, Ritoók Zsigmond dr. Várady Zsigmond, Rimlér Károly stb. protestánsok. Egyébként azonban az adventistákról is többet hall, mint a protestánsról. A nagyváradi protestáns hívek zöme szegény emberekből áll. A szereplő protestánsok mérsékelten egyházi emberek. Általában pedig a magyar protestánsok, kik hivatásos szabadgondolkozók lennének, nagyon lassan és félénken veszik be a modern élet tanulságait. Legelsősorban a sajtót nem tudják használni.
Nem volt nekik Rampollájuk, ki belássa, hogy sajtó nélkül mire sem mennek. Ilyenformán különös embereknek nézték egy kicsit Nagyváradon a protestáns vendégeket. A gonoszkodók antediluviális lényeknek próbálták deklarálni a derék falusi papokat. Helytelenül. Ezek az egyszerű, nagyon magyaros, protestáns lelkész atyafiak nem sötét fejűek ám. Tessék beszélni nagy részükkel. Darwint, Renant, Büchnert ismerik, s nagyon sokan a legújabbakat is. Egy kicsit bizony nyakasok és konzervatívok. Egy kis részük bizonyos fokú ultramontanizmusra is hajló talán. De mindenféle papság ilyen, s még legkevésbé a protestáns. A protestáns világi szereplő emberek között pedig szinte természeti csodaszámba megy egy Bartha Miklós, egy Kass Ivor. Aztán a magyar protestantizmusnak van egy nemes, klasszikus fajtája, az erdélyi Bartók György, az erdélyi kálvinista püspök filozófus, tiszta fej. Ő bizonyára nem helyesli például, hogy az unitárius protestánsokat nem fogadja be a magyar protestáns irodalmi társaság. A szocializmusról sem úgy gondolkozik minden protestáns, mint gróf Tisza István…
A protestáns napok után ennyit el akart még mondani egy protestáns skribler, kinek protestantizmusa egyébként csak annyi, hogy kálvinistának született, s protestál minden sötétség és hamisság ellen…
*
Na, még akkor volnánk szánandó lények, ha nem értenénk a lovagiaskodáshoz. Lám csak, komolyan mondom, Magyarországon korai még a párbajellenes liga. Nekünk tudniillik még sok bajunk van az osztrák tiszturakkal, s ezekkel nem lehet ma csak lovagiasan elbánni. Mintha volna igazuk azoknak, kik az européerséget nálunk bűnnek tartják.
Ha az ellenfeleink is euriopéerek lennének! De nem azok! Így aztán az én Geréby Pali barátomnak, kinek kardemlékét szeretel viselem a koponyámon, meg kellett skalpolnia néhány száz fenegyereket, dr. Kabos Bélának is egy Jancu-csemetét, Bóniss Sándornak is végig kellett szántania egy barázdát Struchly úron. Nem lehet velük másképpen beszélni. Én még Rigó Ferencet, a bihari kurucot is megértem. Elég higgadtan figyelmeztette a maga becsületes hitében a volt bánust:
– Menjen ki!
Mikor azonban látta, hogy a volt bánus őróla nem is tudja, hogy képviselő, szóval a magyar parlamentet nem ismeri, s annak egyik legtipikusabb alakját sem, méltán lett dühös a Burg-előkelőségű, fiók-Metternichre. Khuen naivan kérdezte:
– Hova menjek?
No, a bihari kuruc útbaigazította, s ezúttal nem értem meg az européerek finnyás felfortyanását. Tessék elhinni, hogy az osztrák militarizmus és a bécsi hagyományos politika hangosabb tiltakozás a kultúra és az européerség ellen, mint a Rigó Ferenc uralaltáji útbaigazítása… Csak Barabást lehetne megérteni olyan könnyen, mint Rigó Ferencet. De nem lehet. Ő csupa kiszámíthatatlanság. De az ő kiszámíthatatlansága éppenséggel nem hasonlít a zseniális emberekéhez.
Nagyváradi Napló 1903. szeptember 27.
