125. EGY VOKS
125. EGY VOKS
Nagyvárad város tanácsa egy szótöbbséggel úgy határozott, hogy dr. Dési Géza, dr. Grosz Menyhért, dr. Pácz Sándor, Szokoly Tamás és Halász Lajos indítványát a militarizmus újabb éhségdühe ellen – elfogadásra ajánlja Nagyvárad város közgyűlésének.
Ez az egy voks, ez a döntő egy voks, nagy esemény. Jelenti azt, hogy a világosság be tudott már sugározni a bürokrata agyakba is és jelenti azt, hogy immár minden agrárius, falukedveltető machináció haszontalan: a városok polgárságában megszületett az, ami eddig a magyar földön hiányzott: az intelligens és becsületes közvélemény. Budapest után Nagyvárad kiált vétót a militarizmus pusztító szörnyetegének s Nagyvárad után biztosan jönni fognak Arad, Szeged s a többiek is.
A föld valóban forog. Nem azért, mert Prohászka Ottokár sem vonja ezt kétségbe, nem azért, mert Fadrusz úr díszdoktorságot kap s nem azért, mert Lengyel Zoltán a főpincéri állást szeretettel ajánlja a Wallburg Ernő magas rokonságának. A tegnapi egy voks Nagyvárad város tanácsában jobban bizonyítja a föld forgását. Kezdenek megérni már a hivatalos koponyák is a világosságra. Mernek vélekedni azok is, akik eddig csak tagadni tudtak. Szegény Kálmán József! Kár, hogy ezt nem érhette meg! Most csináltathatna vörös lobogót. Mert forradalom van a világon. Istenien szép forradalom – a koponyákban s végre, végre már a magyar koponyák sem megközelíthetetlenek.
Hiszen Nagyvárad város közgyűlése „heuréká”-t nem kiálthat, amikor kimondja, hogy lehetetlen a militarizmusért újabb áldozatot hozni. Közepes intellektus is tudja, hogy a militarizmus a modern társadalmaknak ő nagy betegségük s a militarizmus az emberi haladás legnagyobb ellensége. Sőt magyar értelemben azt is tudja és hirdeti a legutolsó kis riporter is, hogy koldusbot vár az egész ország népére, ha tovább is eszközei leszünk bizonyos nagyhatalmi őrületnek. De milyen nehéz volt azért eljutni eddig az egy voksig. És milyen hamar jutottunk el mégis. Néhány évvel ezelőtt Nagyvárad még letagadta Kossuth Lajost, letagadta, hogy még álmában is kívánja az önálló vámterületet s letagadta volna az esthajnal csillagot is az égről, ha erre úgy kérték volna, hogy a „politikai eszélyesség” követeli.
Hát a földnek mégiscsak forognia kell. Ha nem is arra, amerre Szokoly Tamás akarja, de forognia kell. A magyar városokban kezd szerephez jutni az intelligencia és a bátorság…
Nagyvárad város közgyűlésén – reméljük – már nem szótöbbség, nem egy vagy több voks fog dönteni a katonai javaslatok ellen beadott szép indítvány felett. Reméljük, itt egyhangú győzedelme lesz az indítványnak. A bürokraták gyülekezetének szabad szótöbbséggel intelligensnek lenni, de az a gyülekezet, mely Nagyvárad polgársága nevében szokott határozni, nem hozhat mást, mint vitátlanul intelligens határozatot.
A nagyváradi kaszárnyapolitika erkölcsi és anyagi csődje után – nem is beszélve a politikai opportunizmus nagy csődjéről – pompás és illő lesz egy lelkünkön könnyítő rúgás a militarizmuson. Hálásak vagyunk s elismeréssel adózunk a tanács egy voksáért, de örömünket a közgyűlés egyhangú határozata teszi majd teljessé…
Nagyváradi Napló 1902. november 12.
A. E.
