116. ANYA ÉS LEÁNYA
116. ANYA ÉS LEÁNYA
A katolikus nagygyűlés harcias pátere, Prohászka úr, akinek hellyel-közzel korcsmai stílusú beszédje kéjes gyönyörűséggel töltötte el a megjelent mágnás dámákat és urakat – neki rúgtatott a humanizmusnak is. A humanizmus – mondta Prohászka páter – leánya a krisztianizmusnak s nem szabad tűrni, hogy a leány az anyja fejére nőjön. Kegyetlenebb mondása nem volt ennél Prohászka úrnak s így bizonyosan tudjuk, hogy ezt tapsolták meg legjobban az áhítatos mágnás dámák parányi kacsói s a többi főúri és papi tenyerek. Mert voltak nagyobb mondásai is Prohászka úrnak, de azokat nem lehet komolyan venni. Ez a mondása azonban több a programnál. Egy nagy ellenséges valóság, mellyel számolni kell s melynek nagy erejétől mostanában különösen kell félteni a világot. A rekatolizálástól nem ijedünk meg, de a humanizmus nagy apparátussal való lejáratásától igen.
Hogy voltaképpen mint áll ez a dolog, íme egy kis példa. A humanizmus azt mondja szigorú december táján:
– Nem tudlak isteni csodával, egyszerre megváltani benneteket, szegény éhezők és nyomorultak. De nyomorotokat enyhíteni kell. Itt az ingyen kenyér, a leves és a tej.
És erre Prohászkáék így válaszolnak:
– Mi nem adunk ingyen kenyeret, ingyen levest, ingyen tejet, de adunk megváltást és túlvilági boldogságot.
Tetszik most már látni, hogy az alma milyen messze esett a fájától s milyen nagy a különbség az anya és a leánya között?
Itt a régi harc újult meg. El akarják venni az emberektől a világosságot s kárpótolni akarják avval az ígérettel, hogy majd az örök világosság fényeskedik neki[k]. És ma még milliók növekednek s élnek Prohászkáék szárnyai alatt. Ma még sok millió naiv ember megelégszik a másvilág ígéretével s engedi a földi világot a Zichy grófoknak, Eszterházyéknak. Ezért átok és veszedelem a harcbahívás a humanizmus ellen. De azt mondtuk, hogy kegyetlen is. Az anya nem olyan rossz, mint amilyennek Prohászkáék hirdetik. Krisztus a legelső és legnagyobb humanista volt és sohse hirdette, hogy az ecclesia: militans legyen, sem azt, hogy millióknak kell sötétségben és nyomorban élniök a dús főurak és főpapok kedvéért. Anya éppen olyan irgalmas volt, mint a leánya és Krisztusnak legméltóbb követői: a humanisták. És akárhogy szörnyűködjenek a farizeusok: a szabadkőmívesek is, a humanizmusnak e diakónusai. A katolikus nagygyűlés eseményeire nem reflektáltunk eddig s nem akarunk ezután sem. Mert a türelmesek mi vagyunk. De a humanizmus ellen harcoló prohászkáknak odakiáltjuk:
– Gyalázzátok az anyát és leányát. Ellenségei vagytok a krisztianizmusnak és humanizmusnak, mi voltaképpen egy. Résen leszünk, óh, ecclesia militans!…
Nagyváradi Napló 1902. október 19.
