181. A KULTÚRBESTIA
181. A KULTÚRBESTIA
Sok szó esett róla. A modern emberről, akit Nietzsche keresztelt el kultúrbestiának.
Nézzetek csak körül jobbra-balra utcákon, tereken, vendéglőkben, kávéházakban, báltermekben, milyen vígan jár-kél. Kicsoda? Az ember? Dehogy. A kultúrbestia.
Figyeljétek csak meg óvatosan a társadalmat, a közéletet, a politika küzdőtereit! Ki ezekben az úr, ki érvényesül, ki boldogul, ki jut a felszínre, ki az, akit nem lehet elpusztítani? Kicsoda? Talán az ember? Dehogy. A kultúrbestia!
Nem értitek? Pedig körül vagyunk vele hálózva, bennünk él, általunk táplálkozik, rajtunk hízik: a kultúrbestia!
Íme. Úton-útfélen, utcákon, báltermekben ott van. Jelen volt nagy notabilitás. Ásít vagy hangos megjegyzéseket tesz, vagy fixíroz vagy néha kegyes leereszkedéssel udvarol. Útjában van a szórakozóknak, a mulatóknak. De jaj neked, ha megszólítod, ha reánézesz, ha meglökted, azonmód lenyel, megesz, elpusztít, felaprít, lelő – a kultúrbestia.
Innen ered aztán a befolyása, hatalma, tekintélye, amely lassanként átterjed más térre. A mi kedves társadalmunk rögtön hőssé, félelem és gáncs nélküli lovaggá és nagy tehetséggé, kiváló képességű, bámulatos műveltségű egyénné avatja – a kultúrbestiát.
Társadalmi pozícióján vonul be a közéletbe. Útjából elsöpri az igazi embert, az erőt, a tehetséget. Aki nem tér ki előle, aki szembe mer vele szállani, aki útjában áll, azt összezúzza, eltiporja, megvagdalja, leszúrja, agyonlövi, de mindenesetre eltünteti a föld színéről – a kultúr-bestia.
Így lesz úrrá nálunk, így jut álláshoz, hatalomhoz is. Tisztesség, jóindulat, emberszeretet, kötelességtudás, erkölcs – ostoba fixa ideák – nála.
Ellenben a nyers erő, a vakmerőség, az erőszak, a gőg, a tudatlanság, a kard, a vítőr, a pisztoly – ezek az eszközei. Ezekkel s ezek árán jut célhoz. Ekként lesz a társadalom oszlopa, a közélet vezérférfia – a kultúrbestia.
A név, a családi összeköttetés, a tudatlanság, a kard, a pisztoly, a nyegleség, a kistréberkedett pozíció, a pénz, a nyerserő stb. Ezek a kultúr-bestia sáncai. Mikor fogja vajon e sáncokat széthányni a talentum, a munka, az igazi ember. Addig élünk kultúr-bestiák között s terrorizáló hatalmuk alatt…
Nagyváradi Napló 1902. január 29.
