102. ALAMIZSNA TISZA KÁLMÁNNAK – Széll úr komédiája –
102. ALAMIZSNA TISZA KÁLMÁNNAK
– Széll úr komédiája –
– Széll úr komédiája –
Vannak halottak, akik nem haltak meg eléggé, így tartja Magyarország mai miniszterelnöke is…
*
…A bukás megtörtént. Nem ujjongott csak a beteg, lázas kurucság… Megdöbbent még a győző tábor is. Egy darab história zárult le, – írtuk volt akkor, s így látta akkor az egész liberális Magyarország, ha ugyan van még ilyen… A nemzeti kaszinóban egy félórára bizonyosan beszűnt a kártya. A történelmi nevű urak, kik nem tanultak és nem felejtettek, hetvenkedő anakronizmusai az új időknek, kik Magyarországon akarják megcsinálni a nagy lehetetlenséget, megmásítani törvényét az időnek, mert Magyarországon a lehetetlenségek is szoktak sikerülni, – e történelmi nevű urak hát időt vettek maguknak egy vélemény megépítésére, s szent felgerjedéssel szólhattak:
– Na a Kálmán, ez a Széll, pompás politikus…
A Kálmánt azonban szörnyen kupán vágta másnap egy bécsi nagy lap. Még szédelgett az ütéstől, mikor a királyi szó is hangzott:
– Kívánatos volna…
– Széll úr ekkor rájött, hogy csodákat mívelni nem lehet. Ő jól végezte el ugyan a maga kis dolgait, de az ország még mindig nincs úgy megdolgozva, hogy Tisza Kálmánnal ilyen sommásan végezni lehessen, és Széll-róka meglátogatta a beteg oroszlánt, kit szamár szövetségeseivel összerúgatott és…
– Miért nem szóltál Kálmán?…
„Miért nem szóltál” – itt kezdődött a halott temetése. Előbb egy kis perfid írás is volt a legfélhivatalosabb papiroson. Azután híresztelések, hogy Széll Kálmán „be akarja hozni Tisza Kálmánt”. A róka kimenti az oroszlánt. A hetéra Cornelia tisztességét védi. Elevenedjetek meg elfelejtett homéri, derűs, kacagtató történetek!… …Kacagj Bajazzó! Széll be fogja hozni Tisza Kálmánt, mint ahogy behozta kis- és nagyszürkési Szürke Barnát, a felsőhidasi kerület képviselőjét…
Pokolian eszelte ezt ki Széll úr. Minden nap jöttek a hírek: Széll úr nem tett le tervéről. Ma a margittai, holnap az aradi mandátum került hírbe. Lemond Morzsányi, lemond Lázár György. Most oly táviratunk jött, hogy Szatmárt, a Chorin mandátumát ruházza Széll úr az öreg generálisra. Mintha hallanók a Széll úr beszélgetését.
– Nehezen megy, de csak behozom valahogy szegény öreget. Mégis hát elődöm volt.
…Nekünk meg forr a vérünk e csúnya komédia láttán. Hát ide jutott már Tisza Kálmán?… Alamizsnával, kikiáltott, kiszámított alamizsnával meri meggyalázni egy – Széll Kálmán?!…
*
Most múlott el Kálmán napja. Valamikor micsoda nap volt ez! A lelkesedés, a föllángolás, a deputációk, a sürgönyök, bandériumok, szónoklatok és fáklyásmuzsikák napja… Most egy ív papiroson az új képviselők kézen csókolták Széll Kálmánt, s volt egy lap, melynek eszébe jutott, hogy él ebben az országban egy másik Kálmán is, kihez a história is nagy jusst formál. A história, mely egy ephiáltesi lapot tart csak fenn a mai Kálmánnak, – ki „behozza, be akarja hozni Tisza Kálmánt!”… …Megcsömörlik a legerősebb gyomor, megszédül a legkeményebb fej, s megrendül a legkövérebb hit is… Lehet-e még remélni?… Összeverődhetik-e még a tábor, mely felvilágosodottság és haladás vala?… Egyelőre Széll Kálmán alamizsnát nyújt az ország legnagyobb élő emberének, de úgy, hogy nemcsak az ő balkeze is tudja, hanem mindnyájunké, s úgy, hogy egyikünk-másikunké ökölbe szorul…
Nagyváradi Napló 1901. október 17.
