72. IMPRESSZIÓK
72. IMPRESSZIÓK
Egy kedves, szellemes ember volt pár napig vendégünk, ki még nemrég a debreceni sajtónak volt egyik legkitűnőbb munkása. Kíváncsiak voltunk tudni, vajon fedezett-e fel valami változást, mióta Debrecenből elment?
Világváros ugyan nem lettünk, a kis vonattal még mindig speciáliskodunk, „magyar Bayreuth” névre se nagyon vágyunk – de hátha mégis történt valami, amit csak mi nem fedeztünk fel.
A mi kitűnő kollégánk bekalandozta az egész várost, s egyebet nem tudott felfedezni, mint hogy a színlapok most sokkal gyengébben vannak felragasztva, mint egykor.
Elvittük a színházba.
Saját állítása szerint tíz év óta ugyanez a színházlátogató közönség van.
A Babáról azt mondta, hogy látta már, csakhogy elosztva öt-hat operettben.
A szereplőkről sem tudott újat mondani, legfeljebb Fenyériről, kiről nem tudta, hogy Hilárius-e vagy Kaján Tóbiás.
Már feladtunk minden reményt, mikor a mi kollégánk kérdezősködni kezdett a színészek és újságírók közti „hagyományos jó viszony”-ról.
Mit, mit nem mondhattunk neki, hálásan kulcsolta össze kezeit, s felsóhajtott:
– Na, csakhogy Debrecenben is történik valami változás!…
Nehogy az olvasók mást gondoljanak, megmagyarázom kitűnő vendégünk hálás sóhaját.
Nem úgy értette ő, hogy akkor nem volt veszekedés; mert a cigánynépség akkor is cigánynépség volt.
Veszekedtek, verekedtek bizony akkor is, de nem úgy, mint most.
Mi volt hát a felfedezett változás?
Nemcsak változás, hanem változások:
1. Két ember, kik pisztolypárbajt vívnak, s mégsem lövik agyon a fiakkeres lovakat. Sőt, már Debrecenben az is változást jelent, hogy éltek a lövés jogával!
2. Egy kritikus és színész párbaja, mely kölcsönös sérüléssel végződött, s kölcsönös angol flastrommal ragasztódott.
3. Egy színdarab, melyet megírtak, elfogadtak, előadtak, betiltottak, visszavittek – hajbakaptak miatta.
…Ennyi esemény csak egy században egyszer történik Debrecenben!…
Debreczeni Hírlap 1899. február 14.
Erdneyda
