169. VENDÉGLŐSÖK KONGRESSZUSA
169. VENDÉGLŐSÖK KONGRESSZUSA
Őszintén megvallva, nem értem a vendéglősöket.
Mi a manónak tartanak ők kongresszust?…
Velük, úgyszólván náluk élek, s mégsem tudom ezt a kérdést megfejteni.
Ők a világ legszerencsésebb financier-jei. Legnagyobb percentre dolgoznak, s legkevesebben kerülnek közülök a szegényházba.
Hát mi panaszuk van?…
Debrecennek van egynéhány száz vendéglőse, s mind tisztességesen megél.
Nincs szükségük tömörülésre, tiltakozásra, legkevésbé pedig kongresszusra.
Ellenben gondolkozzunk csak!…
Mi a bajuk a debreceni vendéglősöknek?
Körülbelül az, hogy pár év alatt nem lehetnek tőkepénzesek…
De édes vendéglőseim, az tán nem elég ok háromnapos kongresszusra?…
Hiszen vagyunk itt ám nagyon sokan, kik elvégeztük jelesen a középiskolát, az egyetem auláit is sorba jártuk, s azért mégis megelégszünk avval, ha napról napra egzisztálni tudunk!!
Ha a kongresszus segítene rajtunk, bizony mi is tarthatnánk évenkint néhány kongresszust.
De vegyük közönségesen a dolgot, s próbáljunk példával bizonyítani.
Itt van mindjárt először a Bika vendéglő bérlője, Milöcker Lajos. Szolid üzletember, sőt több, valóságos úriember.
Reklámmal nem él, de üzletét magas nívón tartja. Nem panaszkodik, de mindent megtesz, hogy vendégeinek ne legyen okuk panaszra.
Saját felesége ügyel fel a konyhára, ő maga érintkezik a vendégekkel, mindent megtesz, hogy a kongresszusra ne maradjon előadnivaló!!
Nem akar ez reklám lenni Milöckernek. Ő nem az az ember, ki erre számítson is. De intés akar azoknak lenni, kik nem elégednek meg a vendéglősök tagadhatatlanul előnyös helyzetével, hanem kongresszusra gyűlnek, s minden ok nélkül követelőznek.
Tessék csak vendéglős uraiméknak példát venni, ne pedig minden jogcím nélkül meggazdagodásra pályázni!…
Mert idestova azt érik el, hogy nem ők, hanem a vendégek fognak kongresszust tartani!…
Debreczen 1899. augusztus 26.
