163. 1849. AUGUSZTUS 2.
163. 1849. AUGUSZTUS 2.
Ma ötven éve szomorú nap virradott Debrecenre. Termőföldjét magyar vér locsolta, pedig olyan drága volt már akkor a magyar vér!
Nagy volt az ellenségünk, mert nagy volt az igazságunk!…
A legszentebb küzdelem közel volt már akkor a véghez. Debrecentől Világosig olyan rövid volt már akkor a mi szerencsétlen végzetünk útja.
Milyen volt az út az aradi Golgotáig – miért tekintsünk reá vissza?…
A mi szemünk a debreceni csatatéren tekint most bánatosan végig; a mi szívünk ahhoz a sírhoz vezet most bennünket, hol porladó hősök felett haldokló oroszlán szimbolizálja a szíven átszúrt nemzetet.
Hogy harcolt még Nagy Sándor hős serege!… Alig bírt vele a zsoldosok tízszer nagyobb hada, mintha érezte volna, hogy ezé a harcé lesz a babér utolsó levele – mintha minden szívbe titkos sejtelemként szállott volna a nagy katasztrófa érzete, s nem akarta volna megvárni a rémítő órát, mikor a hősök serege megalázva, lefegyverezve áll a legzsarnokabb koronás fő szolganépe előtt!…
Gyászos, szomorú nap ez a mai.
Segesvár alatt megdől a hős Bem rettenthetlen hada, s átszúrja egy nyomorult kozák lándzsa a legnemesebb magyar szívet, s pár nap múlva nagy Debrecen borul mérhetetlen gyászba: temeti Nagy Sándor holt vitézeit, a hősi harcban elhullt bajnok honvédeket…
A haldokló kőoroszlán ráfekszik a hősök sírjára…
Az oroszlán nem halt meg! Királyi vadat nem teríthet földre hitvány orvvadász.
Az a kőoroszlán könnyebb a porladó hősöknek a feledés súlyánál.
Őrködik, emlékeztet, mint elmúlt idők sóhaja, mint kővé vált fájdalom…
…Nagy Debrecennek minden röge szent. Megszentelte a honfikönny, vér és ima!
De az a sír szentebb mindegyiknél. Szentély, talizmán, kereszt és Golgota.
Minden füve a feltámadás lehelletétől nyert életet, s minden porszemében a magyar élet záloga van…
…Nem féltjük mi Debrecent, hogy oltárán megszűnjék égetni a magyar tűz lángját. Magyar volt, nagy volt mindig, s az lesz ezután is, mert hantjai negyvennyolcas honvédeket borítnak.
Az a sír a honszeretet élete lesz addig, míg Debrecen a nagy Debrecen marad, s élő átok, ha valaha magyarságát, hazáját feledné!…
Hintsetek virágot a sírra, a mi mártírságunk, a mi megváltásunk szent helyére. Legyen zarándokhely az mindenha, melytől vérző szívünk akkor is reményt hoz, ha bent a fórumon kufárok is ütöttek tanyát.
Legyen áldott annak a sírnak minden porszeme, s legyen az a sír haldokló oroszlánjával örök parancs arra, hogy kell megvédeni ezt az édes, ezt a szent hazát!…
Debreczen 1899. augusztus 2.
Ady Endre
