144. LUMBÁGÓ ÉS PENITENCIA
144. LUMBÁGÓ ÉS PENITENCIA
Küry Klára, az első magyar általános sanzonett, ki legutóbb félházak előtt vendégszerepelt Debrecenben, kigyógyult a lumbágójából, fellépett a Toledad főszerepében, s provokált egy olyan tüntetést, melynek még a leírásától is undort kap minden jóízlésű ember.
A siker jól elő volt készítve. A közönség percekig tombolt, a lumbágójából kigyógyult primadonna vegyesen sírt és csókokat hintett, utoljára pedig térdre rogyott a súgólyuk előtt, s úgy szórta a csókokat a felbiztatott és felizgatott közönség felé, mialatt – a lapok szerint – „keble lázasan pihegett”…
Eddig írtam meg – még tegnap – ezt a cikket, s ma akartam tovább folytatni.
Történt azonban, hogy tegnap a Pesti Hírlapban egy tárca jelent meg, melyben Tóth Béla, a kiváló író, olyan alaposan elbánik az egész lumbágó- és térdkalács-históriával – hogy énnekem már alig van mondanivalóm ebben a szenzációs komédiában.
De mégis van. Tóth Béla ezt a címet adta jelzett tárcájának: Vidék. Kérem, tessék róla érteni! Ti. ilyen dolgok csak vidéken „mehetnek el”, de ott is bajosan.
Miután nekünk is szerencsénk van „vidék”-nek lenni, mégis csak be kell fejeznem a megkezdett levelet…
Hát – hogy rövid legyek – a dolog úgy áll, hogy a fővárosi sajtó szokatlan, atyáskodó favorizálással ráoktrojált a fővárosra egy közepes tehetségű szubrettet, aki aztán – nem egészen művészi eszközökkel – csakhamar kedvencévé vált a jól szuggerált közönségnek.
Ez nem volt elég. A sajtó és a közönség nemcsak ünnepelte a felkapott énekesnőt, hanem kezdte kitüntetni más, őnála sokkal tehetségesebb művésznők hátrányára.
A váratlanul célhoz ért hölgy hamar beletalálta magát az új helyzetbe, s fejére nőtt sajtónak, közönségnek, direktornak, szóval mindenkinek, a nagyhatalmú mamán kívül.
Mármost nem kell bővebben beszélni. Jött a lumbágó, a tüntetés, sírás és – új diadal.
Ez az igazság. Mi pedig, lenézett vidék, csak egypár szót fűzünk ehhez az igazsághoz.
Ha ez a „lumbágó” minálunk történik: először is nem írunk róla naponként három hasábot. Ha pedig az elkényeztetett sanzonett ilyen lumbágó után nálunk lépne fel, bizony nem volna alkalma semmiféle tüntetésért köszönetet mondani, sem térden, sem ülve, sem állva vagy bármilyen pozitúrában is.
Mi, jó vidék, nem fogjuk fel a lumbágó nagy jelentőségét, s nem tűrjük a primadonna-packázást!…
Ennyit a lumbágóról s a penitenciáról!
Debreczen 1899. június 12.
Bandi
