136. A VÉG FELÉ
136. A VÉG FELÉ
A magyar miniszterelnök a parlamentben Kossuth Ferenc figyelmeztetésére kijelentette, hogy a paktum minden pontját betartja, ezekkel a pontokkal bukik vagy győz!!!
Az ellenzék győzelmes harca után, mikor Bánffy hazaáruló törekvéseivel egyetemben elbukott, Széll Kálmán volt az, ki a békés munkálkodás lehetőségét megteremtő paktumot a győzelmében is lojális ellenzékkel megkötötte.
A pártközi egyezmény minden pontját közölte Széll Kálmán a királlyal, ki ezekről nemcsak tudomással bírt, hanem érvényesítésükhöz beleegyezését is adta.
Békés, munkás napok következtek ezután. Egymásután kerültek tárgyalás alá az egyezmény pontjai.
Megszavazták a költségvetést, az újoncállítást meg mindent, mit a paktum magában foglalt.
Helyesen. Tisztességes felek betartják az egyezkedés szabályait.
A függetlenségi párt feláldozta a győzelmi pálma egy részét, csakhogy egy tisztességesebb kormány révpartra vezesse állami és közgazdasági helyzetünk hányt-vetett hajóját.
A paktum utolsó pontja a kiegyezés volt. Kiegyezés a jog és törvény alapján, abban a formában, melyhez a király is hozzájárult.
Tisztességes felek betartják az egyezkedés pontjait.
A legfelsőbb ténykedés csak a jóváhagyásra szorítkozván, most már a kormányon volt a sor.
Széll Kálmán be akarja váltani az ígéretét!
Kin múlik tehát a kiegyezés ügyének eldöntése?
A királyon, aki helybenhagyta az egyezségnek azt a pontját, melyet Széll Kálmán be akar tartani, s amelyhez állását kötötte?…
Széll Kálmánon, aki „paktummal bukik vagy győz”?…
A függetlenségi párton, mely nyugodtan engedte, hogy maguk az illetékes tényezők jöjjenek reá a kiegyezés tarthatatlanságára?…
Nem. Egyiken sem múlik!
Egyedüli akadály Ausztria, a maga nemzetiségi és felekezeti harcaival, kizsákmányoló, kufár törekvéseivel, a politikai morál ábécéjét sem ismerő kormányaival s szertelen és undok magyargyűlöletével!
Széll Kálmán bukás, politikai életünk pedig beláthatatlan válságok előtt áll…
Bármi történjék is, a függetlenségi párt helyén fog állani, hogy a hazája elleni harcot minden erejével visszaverje.
Ha Ausztria kiegyezni nem akar, legyen harc!
De ez a harc – és ezt elvárjuk minden hazafi lelkiismeretétől – együtt fogja találni azokat, kik a tizenkettedik órában rájöttek arra, mit a függetlenségi párt a hosszantartó harc alatt mindig hirdetett, hogy az országot a teljes kifosztástól és elkoldusodástól semmi nem mentheti meg, csak az önálló vámterület és a nemzeti bank!
Ezt elvárjuk nemcsak a paktummal bukó kormánytól, hanem az egész kormánypárttól.
Úgyis hasztalan minden más törekvés, az 1867-iki kiegyezés csődöt mondott, s rohamosan halad a megérdemelt vég felé!…
Debreczen 1899. június 3.
A. E.
