522. NÉGY ÉVSZAK
522. NÉGY ÉVSZAK
Kedves barátom!
Az én véleményemet kérdi a tegnapi előadásról? Íme:
Amikor Pintérné a színpadra lép, világosságot látok, mely fénybe mártja az egész színpadot. Az a fény bevilágít a lelkek mélységébe, földeríti annak homályát, igazsággá, valósággá változtatja a játékot. Nemcsak a külső báj, a testi szépség harmóniája az, amivel hat, hanem az érzés ereje és hatalma, a kifejezés természetessége s az ifjúság fénye s el nem múló tüze. Az átmenetek egyes alakításaiban, mind nagyvonásúak s mégis oly észrevehetők. Festő, ki vásznán minden árnyalatot érvényre juttat, s ecsetje alatt nem vész el semmi.
Az ő nyugodtsága, felsőbbsége, elméssége s asszonyi ravaszsága sikerre vitték a darabot. Idegesség nélkül, tele finomsággal, szellemmel s pikantériával uralkodott a színpadon.
Méltó partnere volt Szarvasi Sándor, akinek mély érzései csodás hatást keltettek. Az egyszerűség a játékban, ez elvvel arat diadalt Szarvasi, valahányszor fellép. Nagy verista, kit a színpad nem rontott meg. Érzi a szavak mögött rejlő gondolatot, s kifejezésre juttatja.
Ez a véleményem. Adieu! Az uram int haza, s itt kell hagynom a büfét, e kedves helyet, ahol gondolkozhatik az ember a jó és szép alakításokon. Különben jubiláris előadás volt.
Színházi Újság 1900. december 4.
A’dyné
