520. SZÉP HELÉNA
520. SZÉP HELÉNA
Offenbachot, a nagy, a filozófus, az isteni Offenbachot kerestük ma a Szigligeti Színházban, de nem találtuk. A színlap vezetett félre bennünket. A színlap, mely ellen hangzék nem egy panasz. Hét órakor kezdtük a keresést, s úgy tíz óra felé jöttünk rá csak, hogy becsapódtunk. A felfedezés igen elkeserített bennünket. Pintért kerestük mindenfele. Nehezen találtuk meg, mivel ő ma ugyanis rendező volt. A rendező pedig kengyelfutó a színpad és a nézőtér között. Mivel pedig a Szigligeti Színházban csak éppen a rendezőknek nincs a színpadi ajtóhoz kulcsuk: természetes, hogy Pintért kint találtuk a színház és bodega között. Éppen azon töprengett, hogy a rendezői tiszt meg az influenza mért jár mindig karöltve.
Rárohantunk.
– Hallja az úr, mit bolondítanak bennünket. Hiszen azt ígérték, hogy ma Offenbach-este lesz.
Pintér megdöbbent, s csak ennyit szólt:
– Tényleg az volt.
Később rájöttünk, hogy Pintér igazat szólt, Offenbach-este volt tényleg, de elfeledkeztek Offenbachról. Offenbach aztán úgy bosszulta meg magát, hogy teljesen elmaradt. Még egy fikarcnyi ép melódiát sem küldött maga helyett.
Így történt aztán, hogy a mai előadás nagyon rossz volt, bár szegény Offenbach-váró Pintér majd a lelkét adta ki a rendezésben.
Szép Helénáról, B. Csik Irénről meg kell vallanunk, hogy szép volt. A többi vallomásaink nem ilyen kellemesek. Csik Irénnek rosszabb estéje volt, mint valaha.
Mert ma még a játéka sem feledtette el, hogy ő nem primadonna. Csak affektáltság, kellemetlen modorosság volt minden énekszáma. Perényi ma jobban volt diszponálva, mint legutóbbi szereplésekor. De Páris ő sem volt. Lányi Edit elég ügyes volt. Nyárai, Bognár és Szilágyi mókáikkal igyekeztek feledtetni, ami az előadásból hiányzott, az édes, a felülmúlhatatlan Offenbach-szellemet. A közönség emlékezett és nem tapsolt.
Szabadság 1900. december 1.
