502. HÁZI BÉKE
502. HÁZI BÉKE
A Házi béke egyike Bisson legpompásabb darabjának – amivel nagyon sok van mondva. A francia bohózatok nagymestere, aki a színpadi szemfényvesztésnek, a színpad káprázatos bűvészetének minden fogását olyan csodálatosan érti, ebben a darabjában szokatlanul egyszerű eszközökkel dolgozik. Semmi ágy a színpadon, semmi pongyola, alsószoknya és inexpressible: a Házi béke valóságos nyárspolgár-darab. Mintha csak az akadémiába akart volna pályázni vele Bisson, aki különben egy társszerzővel csinálta meg ezt a darabját.
A meséje és a morálja igen egyszerű: Lucien Morenilnek (Balla) van egy bájos felesége (P. Szép Olga). Nagyon szeretik egymást, de az asszonyka rettenetesen féltékeny. Nos, és miután a férjének, az anyjának, az apjának, a barátnőjének és mindenkinek, aki a színpadon van, tömérdek kellemetlenséget szerzett evvel a betegségével – kigyógyul belőle. Ez az egész! De benne van a darabban a Bisson csodálatos emberismerete, ötletessége, bámulatos rutinja és tudása.
A darabnak mindenütt nagy sikere volt. A budapesti Nemzeti Színháznak állandó repertoárdarabja, és ma este nagy derültség és zajos tapsok között vonult be a Szigligeti Színházba, ahol bizonyára szintén tartósan műsoron marad.
Úgy hallottuk, hogy a mai előadásra sokat készültek színészeink. Ami meg is látszott – de csak néhány jeleneten. Mert néhány helyen meg vontatva, akadozva ment az előadás. Ezt a hibát egyébként a második előadásra bizonyára helyrehozzák. Az bizonyos, hogy az ilyen darabot nagyon nehéz jól adni. Mert nem elég az, hogy valaki jól tudja a szerepét. Bele kell találnia magát a francia vígjáték hangjába, villámgyors fordulataiba, változásaiba, az egész rohanó cselekvénybe. Van egy színészünk, aki ebben a tekintetben szinte páratlan Balla Kálmán. A ruhája, a járása, a beszéde, a mozdulatai mindig elegánsak, mindig biztosak. Színésztársai sokat tanulhatnak tőle. Vígjátékokban szinte megbecsülhetetlen. Ma is telivér francia, igazi párizsi volt, nagyon tetszett.
A féltékeny asszonykát P. Szép Olga játszotta. Kitűnő szerepéből semmit sem engedett elveszni. Minden nüanszra, minden ötletre gondja volt, és elejétől végig bájos, ügyes. A tapsok jó része neki szól.
Az öreg Brunois szerepét igen jól játszotta Sághy Zsigmond. Talán egyetlen hibája az volt, hogy nem élezte ki jobban, mennyire komikus a jó öreg nyárspolgár, aki harminc évi házasság után egyszer félrelépést követ el. És nem értjük, minek vette fel a második felvonásban azt a csudálatos zöld valamit. Minek az?
Sokat mulattak Szarvasin, aki a Ludovic Brunois kis szerepét olyan jól játszotta, amint csak lehetett. Somogyiné valósággal bájos Brunois-né volt.
Mascadet-t Gáthy játszotta ügyesen, a szerelmes közjegyzőből pedig pompás figurát csinált Füredi, Susanna szerepéből Szohner Olga semmit sem tudott csinálni. Amboroisine szerepét Erdei Berta adta. De a mi komikánk ma mintha nem játszott volna elég kedvvel.
Az örökké dünnyögő, mindenbe beleavatkozó és bizalmaskodó régi cselédet színtelenül játszotta. Pedig ez egyike a leghálásabb szerepeknek, és Rákosi Szidinek például az egyik legfényesebb alakítása.
Horváth Irma csinos Denise volt. Nem is volt egyéb dolga, mint csinosnak lenni. Latabárné ügyes szobalány volt és Bognár nehézkes, ügyetlen De Taille. Amit éppenséggel nem gáncsképpen említünk, mert hiszen annak kellett lennie.
Mint említettük, a darab igen tetszett, bár csak félig telt ház nézte végig. A közönség állandó derültségben volt, és szinte sajnálta, hogy a pompás darabnak már kilenc óra körül vége volt.
Szabadság 1900. november 9.
