485. A SZÍNHÁZ MEGNYITÁSA ELŐTT
485. A SZÍNHÁZ MEGNYITÁSA ELŐTT
A színügyi bizottság ülése
Csak tíz napunk van a színház megnyitásáig, s látszik a lázas sietség, mely az első előadást megelőzi. Ez a láz látszott meg a ma délután tartott színügyi bizottsági ülésen is. Fontos dolgokban kellett határoznia ma a bizottságnak. A társulat végleges névsora, a szerepkörök betöltése, a színügyi bizottság ügyrendje, a legelső műsor bemutatása és még egynehány igen fontos kérdés került a bizottság elé.
Az ülés derűs hangulatban kezdődött, mint a színügyi bizottsági ülések általában. A jókedvű színügyi bizottsági tag urak kifogyhatatlanok voltak az élcelődésben.
– Az első szezon remekül fog sikerülni – kezdte meg soron kívül a tanácskozást egy elég ifjú bizottsági tag –, határozottan jó társulatot hozott Somogyi. Igen csinos nőtagok vannak…
Mikorra a társulat névsora felett kellett dönteni, már a bizottság egyik nős állapotú tagja is vérszemet kapott. Mikor Hoványi elnök feltette a kérdést:
– Elfogadja-e a színügyi bizottság a színtársulatot?
A nős állapotú úr pajkosan válaszolt:
– Általánosságban elfogadjuk. Részleteiben majd – felosztjuk egymás között.
Hoványi elnök alig tudta kissé méltóságosabb mederbe terelni a tárgyalást. – Hiába csengetett. Az urak avval voltak elfoglalva, hogy elkobozzák egy szép színésznő arcképét, mely véletlenül az egyik bizottsági tag úrhoz került. Természetes a tulajdonos nem egykönnyen bocsátotta közprédára az elrejtett képet.
Szerezzen mindenki magának. Van elég nagy választék.
Íme, ilyen volt a hangulat az ülés elején. S óh, szörnyűség: Az urak egyre komolyabbak lettek. Sőt haragosak.
Később már tömlőben kellett tartani a vihart, hogy ki ne törjön.
A katasztrófát azonban nem lehetett elkerülni. Az ülés végén a tömlő kirepedt, s nagyobb orkán támadt, mint amelyik Odüsszeuszt a tengeren sanyargatta. Tán nagy veszedelem származott volna, ha hírtelen közbe nem jő valami. Illetve nem is közbe. Hanem az óramutató elérte az ötös számot. S e pillanatban, a vihar tetőpontján, az egyik bizottsági tag hangosan elszólta magát:
– Pont öt óra.
Mintha valami égi beavatkozás történt volna, rögtön elült e vihar. Sőt – öt perc múlva már egy lélek sem volt a teremben.
Az ördög tudja annak az ördöngős órának a titkát. Annyi tény, hogy a tekintetes színügyi bizottság tagjai rátermettek a színügyek dirigálására. Olyan szertelenül szeszélyesek, mint – a primadonnák.
Ami pedig az ülés komoly bírálata lenne, azt a referáda végére hagyjuk. Itt elöl még nem akarunk kellemetlenkedni. Lássuk hát egyelőre az ülés lefolyását kellően szárazon.
[…]
És most beszéljünk másról. Furcsa impressziókat keltett bennünk a színügyi bizottság mai ülése. Úgy véljük, hogy a színügyi bizottság tagjai túlértékelik állásuk fontosságát, sőt túllépik hatáskörét is. Hajlandók volnánk ezt az első állandó színiszezonnak tulajdonítani.
Talán természetes ez az önérzet és akciótúltengés. De mindenképpen veszedelmes. Ezt a mai ülésnek sok-sok mozzanata igazolta. A színügyi bizottság valósággal és kizárólag magának vindikálja a színház vezetését. Megköti teljesen a direktor kezét. Nemcsak művészi tekintetben, de adminisztratív, sőt anyagi ügyekben is. Hetenként bemutattatja magának a színház műsorát, naponkint ellenőrzi a pénztárt, s csak az hiányzik, hogy a tagok szerződtetési és elbocsátási jogát el nem veszik tőle. Függésbe kívánják hozni a direktort minden egyes színügyi bizottsági tagtól. Kunz Gusztáv az egyik tag, röviden így nyilatkozott:
– Az igazgató ismerje meg minden bizottsági tag intencióit.
No, ha ennyire irányadó minden egyes bizottsági tagnak a véleménye, kár volt művészembert állítani a színház élére. Vette volna át a direkciót az egyik bizottsági tag. Hiszen így úgysem más a direktor, mint nagyon is kevés eszközű reprezentáló. Nem a Somogyi érdekében szólunk. A mindenkori direktor s főképp a nagyváradi színészet boldogulásának érdeke szólaltat meg bennünket. A város a színházon kívül mit sem ad az igazgatónak. Már most hogy prosperálhasson, ha – hogy csak egy példát említsünk – a színügyi bizottság még azt is kiköti: milyen hosszú legyen a szünet, s így kényszeríti még több pénzt fizetni a színház világítására. Ez csak a legkevesebbet mondó eset. De a színügyi bizottságok tagjai bizonyára emlékeznek a mai ülésből számos furább esetre is. Ismerünk városokat, ahol óriási szubvenciót kap a várostól a direktor, s a színügyi bizottság mégis megmarad a szigorú ellenőrzés jogánál, s direktor helyett direktor nem akar lenni. Még beszélünk erről hosszasabban.
Most csak annyit ajánlunk a színügyi bizottság tagjainak, hagy gondolkozzanak. Nem jól van ez így!…
Szabadság 1900. október 6.
