469. EGY BOLDOGTALAN
469. EGY BOLDOGTALAN
Ideálja mást szeret. Ez a más elutazott Nagyváradról, s talán évekig nem jön ide. Az ideál azonban epedő trubadúr. Siratja az eltávozottat, s nem akarja, hogy Maga vigasztalja meg. Ez a Maga kis tragédiája, kisasszony, ha jól értettük meg levelét. Siránkozik és átkozódik, elveszni induló léleknek nevezi magát, s azt írja, hogy közel van a megőrüléshez. Ha a Maga kis esete nem volna olyan közönséges, nagyon meghatott volna bennünket. Ha el tudná velünk hitetni mindezt, amit önmagával sikerült elhitetnie, záporként ontanók mi is a könnyet. Sajnos azonban, mireánk nem hatnak az efféle tragédiák. Meg fogja majd Maga is látni a kijózanodás bizonyára közeli pillanatában, hogy egy kissé nevetséges szerepet játszott. Leveléből azt sejtjük, hogy nagyon fiatal és regényes hajlamú. A fiatalság érdem, a regényesség keresése bűn. Mindenesetre azonban olyan bűn, amit jóvá lehet tenni. Magának, kisasszony, abszolúte nincs semmi jussa ahhoz a fiatalemberhez. Vonzalmat Maga iránt sohse mutatott, annál kevésbé vallott. A vérét más leány gyújtotta fel. Ennek a másnak van joga hozzá, feltéve, hogy e jogokat hajlandó is érvényesíteni. Ha igen, akkor ne féljen, nem is kell, hogy Váradra visszatérjen. Felkeresik, feltalálják ők egymást. Ha predestináltatott róluk, hogy az örök törvény nevében egyesüljenek. Maga nem állhat közibük. Magának le kell mondania. Elcsitul a vére, s vár új feltámadásra. Ha azonban úgy sejti s úgy volna, hogy az imádott ifjú nem köti magát egy virághoz, s el tudja felejteni az eltávozottat, akkor felveheti érte a harcot – ha érdemesnek tartja rá. Lehetséges, hogy ő személyvonaton is utazik, ha a gyorsvonatról lemaradt. Magának joga van küzdeni a vágyaiért. A Maga dolga, hogy egész férfi helyett fél férfivel is beéri. Választhat tehát: vagy lemond, s ez az okosabb, vagy felveszi a harcot, s meghódítja az elcsavart fejű szeladont. Elveszni pedig ne akarjon, se megőrülni. Higgye el, kisasszony, az életnek az a legkisebb problémája már, hogy szeret vagy nem szeret. Ha pedig a sors a szerelemvágyból többet juttatott magának, mint másnak: legyen nyugodt, meg fogja találni azt, akit szeretni fog, s aki szeretni fogja. Azt gondoljuk néha, hogy egy percnyi hangulat az élet, pedig de csalódunk. Van elég időnk. Van időnk szeretni, csalódni, remélni, újra szeretni. Van időnk még megőrülni is. Ezt legkevésbé üdvös sürgetni.
Szabadság 1900. augusztus 25.
