449. A NIZZAI DÉLUTÁN
449. A NIZZAI DÉLUTÁN
Három munkatársunk ment ki a Rhédey kertbe, hogy beszámoljon a nizzai délutánról. Felosztották maguk között a munkát: egyik az elejét, másik a közepét, a harmadik a végét fogja megírni a referádának.
És amikor elkészültek a munkával, kiderült, hogy nem referáda, nem kimerítő, alapos tudósítás az, amit írtak, hanem lelkes himnusz, rajongó költemény, amelyben megzengték ennek a délutánnak (amely egyébként a késő éjjelbe nyúlt) a szépségeit.
Alább adjuk mindhármuk írását, itt csak azt írjuk meg, hogy a mulatság nemcsak szép volt, hanem hasznos is: több mint négyszáz koronát jövedelmezett a jótékony célra.
[…]
*
A színes lámpionok még büszkén ragyogtak, zajongva, nevetve, táncra vágyva várt a fiatalság, mikor megkoppant az első esőcsepp. Nem vettük komolyan. Egy nizzai délutánt nem csúfolhat meg az idő. Ám a mi egünk bosszús volt, hogy olasz égnek néztük, s könnyezni kezdett – mondanák a szép beszédű költők. Megmozdultak az akácok alatti asztalok, s következett a nagy anabázis fel a sportterembe. Mi, a javíthatatlan lumpok, ázva szürcsölgettük utolsó pohár sörünket, mikor ott a rögtönzött táncteremben mulatságéhes fiatalok tüzes csárdást roptak…
És erre már vége volt Nizzának. Így mulatni csak Váradon tudnak. A cigány zenéje szétszállott a kertben. Integettek, bólintgattak a színes lámpionok, s feladta a harcot az ég is…
A terembe betódult az enyhén hűlt levegő: a nizzai délutánból nizzai éjjel lett. Kísérve a muzsika hangjától elkódorogtunk a délutáni, angyali dévajság színterén…
…Kerülve is taposni kellett az eldobott virágot, mely ott feküdt a tarka papírkák szőnyegén… Hajh, hajh, ilyen csapodár a fiatalság. Eldobja a virágot az igazi virágért, a konfetti-jókedvet a tánc tüzes, ritmikus kedvéért… Legmesszebb, hátul, hova alig világolt egy lámpion fénye – szomorúan, sötéten állott a rögtönzött színpad, mely nizzaivá egyedül nem tudott lenni a szép délutánon.
Szólt, zengett sokáig a zene, összevillantak a tánc mámorában az égő szempárok, tartott ez a szép álom késő éjszakáig. Ekkor ébresztett fel mindenkit a lárma: előrobogó kocsik zaja, mely utolsó akkordja volt a nizzai estnek…
Szabadság 1900. június 8.
