Harcászati tapasztalatok
Harcászati tapasztalatok
A szembenálló felek a harcok elcsitulta után, a beálló nyugalmasabb időszakot kihasználva összefoglalták a harctéren vérrel szerzett tapasztalatokat. Így a 3. Ukrán Front parancsnoksága is tüzetesen tanulmányozta a német páncélosok által alkalmazott harcászati eljárásokat és módszereket.
A harcok kezdeti szakaszában a német páncéloscsoportok elsősorban a lövészpáncélosokon szállított páncélgránátosokat kísérték. Az előretörés során az elfoglalt területen nem építettek ki állásokat, csupán azzal foglalkoztak, hogy a lehető legmélyebben törjenek be a szovjetek harcrendjébe, illetve hadműveleti felépítésébe. A még kitartó ellenállási csomópontokkal nem bocsátkoztak harcba, azokat a később érkező, tehergépkocsikon szállított páncélgránátosoknak kellett felszámolni (a szovjetek őket hívták „gépkocsizó gyalogságnak”). A visszamaradt támpontok felszámolása után ezek az erők a páncéloscsoportok haladási útvonala mentén foglaltak állásokat, hogy a páncélosok lőszer- és üzemanyag-utánpótlását biztosító utakat fedezzék.
A német páncéloscsoportok főleg nehézharckocsikat (Tiger E és Tiger B páncélosokat) alkalmaztak a szovjet védelem áttörésére. A harckocsik kis csoportokban mozogtak előre a támadó csapatok harcrendjében. Mögöttük 500-600 méterre rohamlövegek haladtak, amelyek a szovjet páncélelhárító körletek lövegeire vadásztak. A németek szárnyaikat lövészpáncélosokkal megerősített kisebb páncélos különítményekkel biztosították.
Amikor a németek szovjet harckocsikba ütköztek, sokszor alkalmazták a „csalétek” eszközét. Ez azt jelentette, hogy egy-egy vastag páncélzatú német nehézharckocsi tüntetőleg fel-le masírozott a szovjetek peremvonala mentén, s amikor a szovjetek tüzet nyitva elárulták helyzetüket, a többi lesállást foglalt német páncélos össztüzet zúdított rájuk.
A németek a harmadik székesfehérvári páncéloscsata során is gyakran indítottak éjszakai támadást. A páncélosok sötétben való bevetését mindig fokozott felderítés előzte meg. Igyekeztek meghatározni a szovjetek páncéltörő körleteinek helyét és azok éjszakai megkerülésének lehetséges útvonalait. 436A szürkületben vagy sötétben tevékenykedő német páncélosok megkerülték a szovjet páncéltörő ágyúkat, majd igyekeztek azok szárnyain vagy hátukban elhelyezkedni. Erre a harceljárásra főleg azért volt szükség, mert a szovjet tüzérség és légierő napközben igen jelentősen hátráltatta a német támadásokat és fokozta a veszteségeket.
A németek a szovjet állásokat soha nem rohamozták meg arcból (frontálisan). Ez alól csupán a védelem peremvonala jelenthetett kivételt. A páncélosok mindig a szárnyak ellen intéztek támadást, megkerülő manővereket hajtottak végre, keresték a gyenge pontot a szovjetek védelemében. A harckocsikat mindig rohamlövegek is kísérték, amelyek a páncélosok mozgását zavaró szovjet csapatok és eszközök lefogását kapták feladatul.
Szovjet tapasztalatok szerint a németek rendkívül széleskörűen alkalmazták a megtévesztést annak érdekében, hogy páncéloserőiket rejtetten összpontosíthassák, és támadásaikat váratlanul hajthassák végre. A csapatok összevonását általában éjszaka végezték, de ha az időjárási viszonyok nem kedveztek a légifelderítésnek (s ez a harmadik székesfehérvári páncéloscsata jelentős részére igaz volt), akkor a csapatmozdulatok nappal is folytatódtak.
A német páncéloscsoportok ellen a szovjetek minden eszközzel felvették a harcot. Használtak páncéltörő kézigránátokat, gyújtókeverékkel teli palackokat („Molotov-koktélt”), páncéltörő puskákat, valamint 37, 45 és 76 mm-es páncéltörő lövegeket. A nehézharckocsik ellen a tábori tüzérség nagyobb űrméretű (122 és 152 mm-es) tűzeszközeit is bevetették.231
231 Zaharov 284-285. o.
1945. február 19-én a 3. Ukrán Front törzse felsőbb utasítást kapott, hogy vizsgálják meg a Mezőföldön megsemmisített német páncélostechnikát. A feladat végrehajtására egy 14 fős bizottságot állítottak fel, amelynek vezetője a front tüzérparancsnoka, M. I. Nyegyelin vezérezredes volt. A bizottság 90 darab különféle páncélozott harcjárművet vizsgált meg, így reprezentatív képet kaphatunk a német páncélosveszteségek körülményeiről.232
232 A 90 harcjármű a német csapatok páncélosveszteségeinek közel a fele. A szovjetek a Székesfehérvártól északra megsemmisített német-magyar technikát valószínűleg nem vették szemügyre, a német kézen maradt területen kilőtt páncélosokat pedig természetesen nem vizsgálhatták. Ebből adódik az általam később megadott veszteség és a szovjet bizottság által megvizsgált roncsok közötti mennyiségi különbség.
A szovjetek megvizsgáltak hét Tiger B nehézharckocsit, 31 Panther harckocsit, 12 Panzer IV harckocsit, négy Panzer III harckocsit, 32 rohamlöveget és önjáró löveget, valamint négy lövészpáncélost. A 90 páncélosból 86 darabbal tüzérségi tűz végzett, négy pedig aknára futott. A járművek közül 43780 kiégett. A páncélosokon összesen 152 belövést találtak, 35 esetben megsérült a lánctalp, öt esetben szétlőtték a lövegcsövet, de csupán két esetben robbant le a lövegtorony.
A belövések 65,8 százaléka a páncélosok oldalát, 17,8 százaléka a hátulját érte és csupán 16,4 százalékuk volt a járművek homlokpáncélzatán. A találatok közül 49 belövés 76 mm-es páncéltörő lövedéktől, 30 találat 57 mm-es páncéltörő lövedéktől származott. Ötven belövést meghatározhatatlan típusú (talán űrméret alatti páncéltörő) lövedék okozott. Húsz találat származott az összes többi fegyvertől. Három esetben az alkalmazott eszköz kumulatív Panzerfaust („páncélököl”) volt, amelyet vagy a szovjetek használtak zsákmányként, vagy pánikba esett német páncélgránátosok tévedéséről volt szó.233
233 Balaton 1999 38. o.
A szovjetek saját csapataik és harceszközeik teljesítményét meglehetősen eltérő módon ítélték meg. A szovjet páncélelhárítás sebezhető pontja hagyományosan a lövészerők gyenge kitartása volt, amelyek gyakran a német páncélosok első támadását sem állta ki és rendezetlenül visszavonult. Ennek oka a gyenge kiképzés mellett elsősorban abban keresendő, hogy a szovjet katonák tudatát a propaganda 1944-től egyre inkább támadó szellemben formálta át, s a csapatok is „elszoktak” a támadó németek látványától. A gyalogság kudarcához az is hozzájárult, hogy a 3. Ukrán Front a felszabadított területek kevésbé motivált lakosságából nyerte utánpótlását.234
234 Balaton 1999 71. o.
A haditechnikai eszközök terén is voltak negatív tapasztalatok. Az 1945. január folyamán, elsőként Magyarországon bevetett új SZU-100 önjáró lövegekkel felszerelt dandár és két ezred jelentős veszteségeket szenvedett és az alkalmazásukkal kapcsolatos vélemények meglehetősen tartózkodóak voltak. A veszteségek egyik fő oka volt, hogy a szovjetek önjáró lövegeiket harckocsik helyett vetették be, és a gyalogság mozgó pajzsaként alkalmazták a német támpontok elleni támadások során. Mivel azonban az önjáró lövegek géppuskával nem voltak felszerelve, a német páncélgránátosok páncélököllel könnyen végezhettek velük.
A T–34 harckocsikkal a csapatok hagyományosan meg voltak elégedve. A 3. Ukrán Front parancsnokságának megjegyzése szerint a februárban kapott T–34/85 harckocsik toronypáncélzata felülmúlta a korábban kapott ilyen típusú páncélosok hasonló jellemzőjét.
Az amerikai gyártmányú M4A2 Sherman harckocsikat a szovjetek nem sokra értékelték. Tapasztalataik szerint a páncélos mind a sáros, mind pedig 438a jeges utakon egyaránt bizonytalanul mozgott. A szovjet harckocsizók „háznak” (dom) hívták ezeket a magas harckocsikat, amelyek alkalmazása a Balaton környékére jellemző bokros vidéken, a többnyire földszintes épületek között meglehetősen előnytelen volt.235
235 Balaton 1999 31. és 76. o.
A német 24/I. páncélososztály 1945. február 28-án kelt összefoglaló jelentése feldolgozta a harmadik székesfehérvári páncéloscsata során szerzett német tapasztalatokat.
Eszerint a német páncélosok számára a keleti fronton a legnagyobb veszélyt a páncéltörő ágyúk jelentették, amelyeket a szovjetek mind védelemben, mind pedig támadásban igen ügyesen alkalmaztak. A páncélososztály tapasztalatai szerint a szovjetek páncéltörő ágyúikat összpontosítva helyezték el. Így nem volt ritka, hogy egy 40-50 méter sugarú körben hat-hét löveget is felállítottak, persze kiválóan álcázva és a terep adottságait maximálisan kihasználva.
A lövegek általában kis és közepes távolságról oldalazó tüzet nyitottak, miután az élen haladó páncélosokat hagyták elhaladni állásaik mellett. A felfedezett és tűz alá vett páncéltörő lövegek kezelőszemélyzete rendszerint gyorsan elhagyta fegyverét, de egy alkalmas pillanatban visszaszivárgott és ismét felvette a harcot, ezúttal már a németek hátában.
A szovjet páncélosoktól a németek alig tartottak. Csak akkor volt esélyük a sikerre, ha a németek megtették nekik azt a szívességet, hogy elégtelen harcfelderítés után, világos parancsok és információk nélkül belesétáltak a szovjet páncélosok lesállásaiba. Előfordult az is, hogy a támadó szovjet harckocsik bevárása helyett a német páncélosok helytelenül ellentámadásra kaptak parancsot, s így nem tudtak annyi szovjet páncélost kilőni, mintha lesállában várták volna be őket.
Mozgóharcban a szovjet harckocsik és önjáró lövegek egyértelműen gyengébbek voltak a németeknél, elsősorban a következetes vezetés hiánya miatt. A szovjetek egy-egy nagyobb támadás során képtelenek voltak páncéloserőiket együtt tartani és hajlamosak voltak szétaprózni őket. Eme vezetési hiányosság ellensúlyozására nagy sebességgel, ám minden elképzelés nélkül száguldoztak a terepen. Ilyen körülmények között a szovjeteknek csak akkor volt esélyük a sikerre, ha páncélosaikat tömegesen vetették be és kihasználták a meglepetés erejét. A létszámhátrányban harcoló németek gyakran azzal növelték a szovjet harckocsizók esélyeit, hogy saját csapataikat 439ellenlökéseik előtt nem tájékoztatták megfelelően a harcászati helyzettel kapcsolatban.
A szovjetek nagyon értettek hozzá, hogy a páncéltörő ágyúkat és harckocsikat a települések védelmére is hatékonyan alkalmazzák. Az elszánt védők bíztak magukban, s ezért bevárták a németeket, majd a házak között – lehetőség szerint oldalról – vették őket tűz alá.
A szovjet gyalogság általános harcértékéről a németek sem voltak túl jó véleménnyel. A lövészalegységek rendszerint a német páncélosok feltűnésekor visszavonultak. Kivételt képeztek a helységharcok és a rosszul belátható terepen vívott harctevékenységek, ahol a szovjet gyalogság igen kemény ellenfél volt.
A szovjetek különösen elszántan harcoltak, ha azt hitték, bekerítették őket. A németek elismeréssel nyilatkoztak a szovjet gyalogság ügyes és gyors állásépítő tevékenységéről is, ami azt jelentette, hogy ha a visszaszorított szovjeteket nem követték azonnal, azok igen rövid idő alatt hátrébb újabb állásokat létesítettek.236
236 24. Pz. Div. 312-313. o.
