1945. február 12. hétfő
(Időjárás: plusz két Celsius-fok, felhős, rossz látási viszonyok, déltől felszakadozottabb, helyenként hófúvások; az utak állapota változatlan.)
A III. páncéloshadtest jobbszárnyán reggelig sikerült felszámolni a szovjetek betöréseit. A Balaton és a Lepsénytől négy kilométerre délnyugatra lévő útkereszteződés között a 6. páncélos-felderítőosztály és a 25. honvéd gyalogezred részei visszafoglalták az elveszített terület nagy részét.
Lepsénytől délre Kárpáty Tasziló főhadnagy parancsnoksága alatt bevetésre került a magyar 20. honvéd rohamtüzérosztály 3. ütegének kilenc Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosa is. A főhadnagy által készített harcjelentést szó szerint idézem:
„Folyó hó 12-én 11 óra 30 perckor a 25. gyalogezred-parancsnok révén a 25. hadosztályparancsnok által elrendelt bevetési parancsot kaptam, hogy Lepsény délkelettől hat kilométerre lévő 155 háromszögellési pontot (Kőkúthegy) vegyem birtokba. Rendelkezésemre bocsátott 70 fő gyalogost a 7. századból Széchenyi főhadnagy parancsnoksága alatt, akiket gépkocsin szállítottam a rohamlövegek után. Súllyal (hat löveg) Rikimajoron át, három löveggel az iparvasút mentén támadtam. A 3. szakasz Wittner hadapród őrmester parancsnoksága alatt 13 óra 05 perckor a vasutat átlépve támadását megkezdte. Magam a súllyal 13 óra 50 perckor léptem át a vasútvonalat. Ezek után az összeköttetést a 3. szakasszal elvesztettem.
A gyalogsággal együtt Rikimajorig mentem előre. (14 óra 30 perc) Az ellenség szórványos tüzérséggel és aknavetővel lőtt. Rikimajorban tájékozódtam, majd a támadást oldalazólag Kőkúthegy 155 háromszögellési pont ellen megindítottam. A támadást az ellenség igen erős aknavető és tüzérségi tűzzel akarta feltartóztatni. 422Kőkúthegy felől gyalogság tüzelt, Kiskőkútpuszta irányából, valamint Tóth-tanya irányából pedig két-két páncéltörő ágyú tüzelt. Ezeket kilőttük. Ugyancsak két páncéltörő ágyút lőttünk ki a 156 háromszögellési ponttól délre levő útnál. 15 óra 20 perckor Kőkúthegy 155 háromszögellési pontot elértem és azt elfoglaltam. A menekülő ellenséges gyalogságot ágyúval és géppuskával lőttük. Ezután Kiskőkútpuszta ellen támadtunk. Ugyancsak géppuska- és ágyútűzzel üldöztük a menekülő ellenséges gyalogságot. Ezután Attilapusztán keresztül Ágostonpusztára támadtunk. Ott az ellenség hátába kerültünk és az ellenséges visszaözönlő gyalogságot – mivel már a repeszgránátunk elfogyott – közvetlen közelről géppuskával és géppisztollyal lőttük, sőt valamennyi kézigránátunkat is kidobtuk. Csak ezen a részen az ellenség vesztesége megítélésem szerint körülbelül 150 fő. Egy Ágostonpuszta irányába haladó ellenséges páncélvadászt kilőttünk. Támadásunkat a 156 háromszögellési ponttól keletre lévő fasorban elhelyezett két páncéltörő ágyú lőtte. A lövegeket kilőttük. Tóth-tanyától délre az egyik löveg egy aknavetőállást taposott szét.
Még a Kőkúthegy 155 háromszögellési pont elfoglalásának mozzanata alatt egyik lövegem Kőkúthegytől nyugatra körülbelül egy kilométerre kuplungtörést kapott. Egy másik löveg ki akarta vontatni, ellenben a mély talajban elsüllyedt. 18 óra 40 perckor Ágostonpusztáról rohamszakaszommal együtt bevonultam Lepsénybe.
A 3. szakaszról a szakaszparancsnok hadapród tett jelentést beérkezése után. A szakasz Horváth-tanyáig ment előre, amikor lövegét páncéltörő ágyúval kilőtték. Személyére [sic] átszállt egy másik rohamlövegbe, a két páncéltörő ágyút kilőtte. Ekkor megsebesült és sebesülten hátraszállították. A parancsnok nélkül maradt szakasz még egy ideig lőtte az ellenséges gyalogságot s az igen erős aknavető és tüzérségi tűz miatt visszavonultak. 19 óra 30 perckor Lepsénybe beérkezett. A két lövegvezető magatartása kifogásolható, ellenben arra való tekintettel, hogy első bevetésük volt, valamint, hogy az ellenséges tűz valóban igen erős volt, tapasztalatlanságuknak tudható be.
Saját veszteség: Wittner hadapród őrmester szakaszparancsnok sebesült, két halott, kilenc sebesült, egy rohamlöveg kilőve, két rohamlöveg saját vonalunk előtt kivontatása folyamatban, két gépkocsi bombaszilánk által megrongálva.
Ellenség körülbelüli vesztesége: 10 páncéltörő ágyú, egy páncélvadász, több könnyű aknavető, több géppuska és golyószóró, valamint 200 fő sebesült, illetve halott.”
423A 3. páncéloshadosztály éjszakai támadása Kisláng felé a sötétség és a köd miatt eredménytelen maradt, ezért le is állították. A terep felderítésére a németek gyalogos járőröket küldtek ki.
Reggel a 3. páncélos-felderítőosztály Ecsipusztáról előrenyomult és megállapította, hogy 163-as magaslat környékén, Feketepusztánál és Ödönpusztánál jelentősebb szovjet erők állásai húzódtak.
A hadosztály páncélozott harccsoportja Ecsipuszta körzetéből von Schulenburg alezredes vezetésével 07 óra 20 perckor megindította támadását keleti-délkeleti irányban, hogy birtokba vegye Kislángot. A 6/5. páncélosszázad egyik szakaszparancsnoki Panzer IV harckocsijának irányzólövésze, von Wietersheim szakaszvezető naplójában így jegyezte fel a helységért vívott harcokat:
„Egész nap szüntelen harc. Tíz óra körül jutunk Kisláng helységig, anélkül hogy lőttünk volna. Ott aztán tűzkészség! Egy Sherman a kukoricaföldön. Tűzparancs! Egy lövés. A lövegtorony megemelkedett és elszállt. Újabb harckocsik tűnnek fel, T–34-esek. Vad tüzelés mindkét oldalon. Nekünk jó a tüzelőállásunk és telitalálattal két másik harckocsival is végzek. Tovább közeledünk a település felé. A házak között egy önjáró löveg áll. Tüzelek, találat, a kezelők kiugrálnak. Nem sokkal később az Iván visszalő. Még egyet megeresztek rá. Ismét találat, de lepattan, nem üti át a homlokpáncélt. Néhány másik kocsival összpontosított tüzet lövünk és végre ezt a páncélost elintézzük.”
A páncélozott harccsoport Kislángon és környékén összesen nyolc szovjet páncélos kilövését jelentette. Heves harcok után a település német kézbe került.
A támadás tovább folytatódott. Von Schulenburg páncélosai átrobogtak Jánosmajoron és Lobbmajoron, majd 14 óra 30 perc körül elérték a Káloz és Soponya között vezető műutat. Ekkor dél felé fordultak és Káloz ellen intéztek támadást. A szovjet páncéltörő ágyúk heves tüze miatt azonban a faluba mégsem tudtak betörni, ezért a páncélosok ismét észak felé fordultak és birtokba vették Belmajort.
Az 1. páncéloshadosztály erői a Felsőtarnócát védelmező szovjetekkel továbbra sem bírtak, ezért elszigetelték a települést és folytatták a támadást kelet felé. Feladatuk Vázsony, Nagyláng és Soponya elfoglalása volt.
424Vázsonynál a 73. páncélos-tüzérezred tűzelőkészítése után a 1/1. páncélosszázad Pantherei és az 1/II. páncélgránátos-zászlóalj katonái betörtek a helység déli részébe. A harcok igen hevesek és veszteségterhesek voltak.
A hadosztály harccsoportjai Vázsonyon keresztül támadva elfoglalták Nagylángot. Az 1/I. páncélososztály 16 Panthere Elias százados vezetésével a Huppert-harccsoportot támogatva elérte Soponyát. A hadosztálynak alárendelt 24/I. páncélososztály kilenc Panther harckocsija a településtől délre biztosította a támadást, s aznap 12 szovjet páncéltörő ágyút lőtt ki.
Az 1/6. páncélosszázad Panzer IV harckocsijainak és három önjáró légvédelmi gépágyújának támogatásával Elias Pantherei heves harcok közepette betörtek Soponyára. Bohlken főtörzsőrmester az 1. század hat Panther harckocsijával (rajtuk a 37/2. páncélos-utászszázad katonáival) előretört a Malom-csatornán átívelő hídhoz. Az utászok úgy tették használhatatlanná az átkelőt, hogy egy sérült T–34 harckocsit a hídra vontattak, majd ott alaposan aláaknázták. Ezután megkezdődhetett a helység megtisztítása a visszamaradt szovjet csapattöredékektől.
Este az 1/II. páncélgránátos-zászlóalj Soponyától megindult északnyugati irányban, Csősz felé, hogy megsemmisítse a helység körül harcoló szovjeteket és egyesüljenek a 23. páncéloshadosztály erőivel. A támadás nem járt eredménnyel, sőt a zászlóalj parancsnoka, Ehrhardt főhadnagy is súlyosan megsebesült.
A német páncélosok által kikerült Felsőtarnócán időközben tovább folyt az elkeseredett küzdelem a szovjet támpontok felszámolásáért. A 26/II. honvéd gyalogzászlóalj este betört ugyan a helységbe, de az ott védekező szovjet büntetőzászlóalj továbbra is szívósan ellenállt a magyarok támadásának. A település teljes megtisztítását másnapra kellett halasztani.
Csősz déli és délkeleti felében a szovjetek egész nap elkeseredetten védekeztek. A 6. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjának, valamint a magyar honvédeknek és utászoknak minden egyes házért keményen meg kellett küzdeniük. A szovjetek megpróbáltak délkelet felől erősítést juttatni a faluba, de igyekezetüket a németek balszárnyát biztosító harckocsi parancsnoka, Lepping őrmester észrevette. Miután a német páncélos több gépjárművet és szekeret kilőtt, a Csőszön harcoló szovjetek utánpótlás nélkül 425maradtak. A harcok közben több német harckocsi is harcképtelenné vált. A szovjetek itt aznap legkevesebb kilenc páncéltörő ágyút és három páncéltörő puskát veszítettek.
A 23. páncéloshadosztály balszárnyán, Bolondvári tanyától 500 méterre délkeletre a szovjetek egy rohamcsoportja kisebb betörést ért el, amelynek felszámolására sikeres német ellenlökés indult.
A 126. és 128. páncélgránátos-ezredek kénytelenek voltak kiszélesíteni főharcvonalukat, mert a 143-as magaslat és a Bolondvári tanya között az 5. SS-páncéloshadosztály erőit le kellett váltaniuk.
Belsőbárándtól délkeletre a 126. páncélgránátos-ezred 9. (nehézgyalogságilöveg-) századának állásai előtt – vagyis a főharcvonalban – hirtelen megjelent egy T–43 harckocsi. Mielőtt a páncélromboló osztagok elérhették volna, a páncélos elakadt. Tornyát azonban még percekig körbeforgatta. Amikor a németek alaposabban átvizsgálták, már üresen találták. A kezelőszemélyzet eltávozott. A harckocsit ezután egyszerűen felrobbantották.
A szovjetek csata- és vadászrepülőgépei újra tömegesen tűntek fel a III. páncéloshadtest csapatai felett. A német-magyar légierő tevékenységét a repülőterek állapota és az időjárás jelentősen hátráltatta.
A Budapestről kitört IX. SS-hegyihadtest támogatására a 4. légiflotta repülőgépei hatásos bombavetést és alacsonytámadásokat hajtottak végre a magyar fővárostól északnyugatra lévő szovjet tüzérségi és légvédelmi állások ellen. A kitört védők számára némi utánpótlást is ledobtak.
Budapesttől délre a csatarepülőgépek három mozdonyt lőttek ki és több vasútállomást bombákkal támadtak. A vadászrepülőgépek öt szovjet repülőgép lelövését jelentették.
A Balck-seregcsoport vezérkari főnöke 09 óra 20 perckor jelentette, hogy a 3. páncéloshadosztály Ecsipusztáról Kisláng és Káloz irányában, az 1. páncéloshadosztály pedig Jánosmajortól kelet felé indított támadást. A páncélozott harccsoportok feladata az volt, hogy felszámolják a szovjetek még ellenálló támpontjait egészen a Sárvíz-csatornáig. A 6. páncéloshadosztály páncéloscsoportja továbbra is Csősz megtisztításával volt elfoglalva.
426A 25. honvéd gyaloghadosztály az utóbbi napok harcai során jelentős veszteségeket szenvedett. A beérkező menetzászlóaljak nem pótolhatták az elveszített élőerőt, ezért kilátásba helyezték, hogy az 1. huszárhadosztály kiegészítésére érkező pótlás egy részét átadják a hadosztálynak. Ha a 25. gyaloghadosztályt nem tudják jelentősen feltölteni, vonalai mögött továbbra is egy német páncéloshadosztályt kellett tartani.
Az esti helyzettájékoztató során a seregcsoport beszámolt arról, hogy a 3. páncéloshadosztály bevette Kislángot, majd Nagyláng és Káloz között félúton elérte a Malom-csatorna partján futó műutat.
Az 1. páncéloshadosztály egyes részei még mindig Felsőtarnócán harcoltak a szovjet büntetőzászlóalj erőivel. Más kötelékei Nagylángot tisztították meg, egy harmadik harccsoportja pedig Csősz délkeleti része ellen indított támadást.
A seregcsoport úgy gondolta, támadó harccsoportjaik az utolsó néhány napban jelentős szovjet erőket vertek szét. A felderítés megfigyelése szerint a szovjetek Nagylángtól Aba felé húzódtak vissza. A 3. páncéloshadosztálynak a tervek szerint be kellett fejezni Kisláng körzetének megtisztítását. Az 1. páncéloshadosztálynak, miután végre elfoglalta Felsőtarnócát, fel kellett számolnia a szovjet csapattöredékeket Csősz és Nagyláng között. Miután ide magyar kötelékeket vezényelnek, a páncéloshadosztályok a csatorna mentén Káloz felé törnének előre.
Késő este, 23 óra 25 perckor Gaedcke Grolmannal beszélve annyiban változtatott a seregcsoport szándékán, hogy a Sárvíz-csatorna nyugati partjának megtisztítása után a páncéloshadosztályokkal az Enyingnél azonosított szovjet csapatösszevonások ellen intéznének támadást. Az akciót a következő két nap valamelyikére időzítették.