Papp Tibor: UTÓSZÓ
118Papp Tibor: UTÓSZÓ
Tisztelt Olvasó!
A könyvünkben Ön elé tárt sorokat olyan emberek írták,
akik átélték a magyarság történelmének leggyötrelmesebb időszakát,
a XX. századot, annak viharait, az embert megalázó és elpusztító eseményeit.
Az idősebbek már éltek az I. világháború országunkra katasztrófát hozó befejezésekor.
Mi, utódok megismerhettük tőlük Doberdó, Szerbia, Galícia háborús poklát.
A következő generáció tagjaiként részesei voltunk a Trianon által okozott nyomorúságnak,
nyakunkba szakadt az 1932-33-as világgazdasági válság, találkoztunk az élelmiszer-adagolással,
majd a harcterekre, a hadifogolytáborokba kerültünk, ahonnan százezrek soha nem tértek vissza.
Mint túlélők pedig részesei lettünk egy 40 évig tartó, szocializmusnak nevezett,
kudarcba fulladt társadalmi kísérletnek. A mindezekben részt vett emberek
ragadtak tollat a békés rendszerváltás után, részben saját kezdeményezésre,
részben a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége felhívására,
hogy közzétegyék a háború rájuk kényszerített tapasztalatait,
a hadifogolytáborokban folytatott küzdelmüket a túlélés reményében.
Az írásokból kitűnik bajtársaink leleményessége
a pótlólagos élelem megszerzésében, a hitélet gyakorlásában,
a kulturális és sporttevékenység megszervezésében,
az összetartásban, a nehézségek leküzdésében. Ugyanakkor
felfigyeltek más nemzetek fiainak példamutató magatartására:
a németek fegyelmezettségére, a japánok következetességére
jogaik minden áron való érvényesítése érdekében.
Kívánatos lenne a mai és a jövendő nemzedékeket
megismertetni a nehéz helyzetek leküzdésének
módszereivel, ügyelve arra, hogy enyhülés után
emelt fővel állhassanak szeretteik, barátaik elé:
túléltem, becsületes maradtam!
Az egykori hadifoglyok életmentő praktikája
nemcsak a drótkerítések mögött élők
számára tanulságos és hatásos,
hanem alkalmazható a természeti katasztrófák,
a nemzet és az egyéni gazdálkodások csődje,
valamint a nagyobb társadalmi nehézségek,
megrázkódtatások idején is.
Napjainkban nem azt a világot éljük,
amikor a fotelben hátradőlve pihenhetünk,
mert körülöttünk minden rendben van.
Ilyen talán sohasem lesz!
Erre figyelmeztetnek bennünket
Kancsár Imre,
1997-ben Ausztráliában elhunyt
szeretett honfitársunk verssorai:
Ne hidd, hogy az élet könnyű, mint az álom,
S áttáncolhatsz rajta, mint egy cifra bálon.
Ne hidd, hogy a könnyek kacagássá válnak,
És téged mindenhol tárt karokkal várnak.
S áttáncolhatsz rajta, mint egy cifra bálon.
Ne hidd, hogy a könnyek kacagássá válnak,
És téged mindenhol tárt karokkal várnak.
