Fogság a német fegyverletétel napján

Teljes szövegű keresés

Fogság a német fegyverletétel napján
Az európai háború befejezésének napján, 1945. május 9-én kerültem fogságba, jóllehet ennek eseménydús előzményei vannak. Mint (piarista) papnövendék, novícius, mentesítve voltam a katonai szolgálat alól, de a fronton megsebesült fivérem kezdeményezésére a szemináriumból kiléptem, és hamaros mint sorköteles civilt, valósággal elfogtak, és egy leventealakulathoz vezényeltek. Ausztrián keresztül csehszlovák területre kerültünk, saját otthoni, civil ruhánkban futóárkokat, lőállásokat ástunk, építettünk néhány magyar katona vezénylete és ellenőrzése mellett.
Itt ért bennünket a hír Hitler haláláról. Azt hittük, ezzel a mi „küldetésünk” is befejeződött, és mehetünk haza.
A boldogító nagy öröm azonban nem tartott sokáig. Még alig értünk túl a városkán – amiről csak annyit tudtam meg, és később idehaza pontosítottam, hogy édesanyám szülővárosa, Hradec Kralove közelében jártunk –, amikor furcsa jelenségre lettünk figyelmesek. Az út két oldalán egyre több fegyveres, svájcisapkás férfi, fiatalember, civilben, szinte egész diszkréten kísérte a vonuló sereget. Éreztük és éreztem, ez már valami új helyzet. Jobb-e vagy rosszabb, mint volt, még nem tudtuk.
Szinte egész nap meneteltünk. Már kora délután lehetett, amikor az említett civil, fegyveres „díszkíséret” rejtélye megoldódott. Egy hatalmas drótkerítéssel övezett térségbe tereltek bennünket, ahol már nem is több százan, de bizonyára több ezren voltak, és lettünk.
Rájöttem, hogy több ezred magammal fogságba kerültünk. Cseh „civilek” ejtettek ilyen szép csendesen fogságba.
Antalfy István – Kecskemét
HH 1993/6.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem