Sport
Sport
Labdarúgás
Az asztraháni táborban a hadifoglyok kezdeményezésére összeállt egy labdarúgócsapat. A tábor szovjet parancsnoka lett a patrónusuk. Hamarosan kijelölték a pályának való területet. Először a tábortól és a várostól messzebbre fekvőt, majd egy közelebbit, hogy a város lakói minél nagyobb számban látogathassák a mérkőzéseket.
A játéktér kialakításában a hadifoglyok, köztük a labdarúgók is részt vettek, vasárnaponként és hétköznapokon is munkaidő után. Atlétikai szakosztállyal is kísérleteztünk, de nem volt elég jelentkező.
A focicsapat hamarosan közkedvelt lett. Végigverte a táborok válogatottjait, majd legyőzte a környék nyolc táborából összeállított válogatottat is. A sikerek láttán a patrónus mentesítette a játékosokat a munkavégzés alól. Fő foglalkozásuk lett a mérkőzésekre való felkészülés.
Felbuzdulván a lágercsapat sikerein, a parancsnok kijárta az elővárosi csapat elleni mérkőzés megrendezését, majd ennek legyőzése után pályára küldték ellenük a város NB II-es szintű csapatát, a Dinamót. Ezt is legyőztük. Visszavágót kértek. Ezen is már 3 : 1-re vezettünk, amikor a mérkőzés botrányba fulladt. Ellenfeleink nem tudták elviselni az ismételt kudarcot: összeverekedtünk. A továbbiakban szovjetekkel nem játszhattunk.
A játék maradandó élményeket nyújtott nemcsak a résztvevőknek, hanem a táborlakók nagy részének is. Különösen a magyaroknak. Hetekig beszédtémát nyújtott a brigádoknak, erőt és reményt adott a további megpróbáltatások elviseléséhez.
Juhari István – Budapest
HH 1993/2.
90Hadifogoly birkózóbajnok
Sztálingrád, 362/2-es láger.
Munkámat rendesen végeztem, képem ki is került a tábor bejáratában felállított táblára, példaképként. A munkám után kapott elismerés valóságos védőbástyámmá vált. Havi 80-100 rubelt, procent kenyeret és kását is kaptam. Így tartani, sőt erősíteni tudtam kondíciómat.
A londoni olimpia tiszteletére 1948. augusztus 11-12-én szpartakiádot szerveztek a városban. A résztvevők között voltak katonák, diákok és hadifoglyok: mintegy 200 német és 100 magyar. Én is jelentkeztem, mert otthon 5-6 éven keresztül kötöttfogású birkózó voltam.
A jelentkezőket a szervezők egy hétre kikérték a munkából, és edzésekkel, jobb koszttal felkészítették a versenyekre. A selejtezők során legyőztem három orosz katonát, két német és egy magyar hadifoglyot, és bekerültem a döntőbe. Ellenfelem egy orosz őr lett. Nyugodtan vártam az összecsapást, mert úgy gondoltam, hogy mindenképpen az orosznak kell győznie.
A birkózás alatt azonban erőt vett rajtam a „magyar virtus”, jó összpontosítással, szívóssággal, nagy akaraterővel mégis győztem, mégpedig tussal.
A dicsőség mellett egy oklevelet, 50 rubelt, egy heti felmentést a munka alól és feljavított kosztot kaptam.
Nagy Sándor – Túrkeve
HH 1993/7.
