A Szabad szó 1945. augusztus 30-i száma
A Szabad szó 1945. augusztus 30-i száma
Veres Péter Aggodalmas szívvel című cikke a hadifoglyokról
Most, amikor a hadifoglyok áradata megindult hazafelé, most, amikor a várakozó lelkekben a sötét bizonytalanság már aggodalmas izgalommá fokozódik, hogy jaj, vajjon az enyéim visszajönnek-e?, és hogy jaj, vajjon testük-lelkük épen maradt-e?, szólnunk kell még egyszer a hadifogolykérdésről és a népünk jövőjéért való felelősségről. Nem arról már, hogy kinek van nagyobb érdeme a hazajövetelük körül, nem is arról, hogy a hazatérő hadifoglyok lelkét és szavazatát melyik párt szerezze meg magának, hanem arról, hogy mit tegyünk egyébként mint magyar emberek, és mit tegyünk együttesen mint magyar nép, hogy két háború pusztítása és embertelen szenvedései után igazi valósággá, történelmi erővé váljon az a fogadkozásunk, amit a felszabadulás óta oly sokszor elharsogtunk már, hogy: soha többé! Hogy soha többé nem bízzuk ebre a hájat, urakra és németekre a magyar nép életét, vérét, vagyonát és jövendőjét. Ismétlem: ma, amikor aggodalmas szívvel lessük, várjuk az újságokban az üzeneteket és a névsorokat, amikor aggodalmas szívvel kérdezgetjük a fáradt, megviselt, csöndes hazatérőket, hogy jaj, vajjon a szent véletlen nem segítene-e hozzá, hogy hírt kapjunk arról, aki nekünk kedves, és ma, amikor az állomásokon ezrek várják, hogy egy-egy szakállas arcban nem bukkan-e elő a rég elveszett férj, apa, gyermek vagy testvér: újra fel kell vetnünk, hogy miért volt ez az egész, és hogy ne legyen újra.
Tudom, hogy azokat a százezreket, akik valakit hazavárnak, semmi más nem érdekli igazán, csak ez. Tudom, hogy ezeknek a szívében a politika, a párt, a reakció, a demokrácia, de még a feketepiac is a semmibe merül amellett, hogy jaj, vajjon az enyém hazakerül-e?, és mégis azt mondom, hogy már most azonnal, amikor még fájó a seb, amikor még sebzett a lélek, beszélni kell a jövőről, beszélni a gyermekeink megmentéséről.
Soha világéletemben nem voltam nyafogó pacifista, mind a két világháborúból kijutott nekem is, fogság is, egyéb is, az első világháborúba még önként mentem el, nem harciasságból, ölési vágyból, hanem becsületből, hogyha mindenki oda van, én se maradjak ki, de most azt mondom és úgy érzem, velem együtt az egész magyar nép mondja pártkülönbség nélkül: elég volt! Tudom, hogy a történelem nagy s az ember kicsi, tudom, hogy a történelem erői sodorják, gyűrik az embereket és a nagy népek közt a kis nemzeteket, tudom, hogy a helytállás, a hősiesség vágya épp oly örökkévaló az emberi lélekben, mint ennek az ellentéte, a fáradt belenyugvás, tudom, hogy egy idő múlva az emberben és a nemzetekben újra fellobban a harci vágy, a düh vagy a keserűség, azt is tudom, hogy időnként az ember nem fér a bőrébe, ilyenkor mondja a magyar, hogy „vesztit érzi”, de most mégis azt mondom én is a többiekkel: elég volt! Az emberi élet a nemzet élete nagy dolog, de őrület arra gondolni, hogy csak úgy élhessen az egyes ember és úgy élhessen az egyes nemzet, ha kiirtja a másikat. Meg kell találni a formát ahhoz, hogy az emberiség értelmesebb rendben éljen, mint eddig. Látjuk most már, hova vezet a könyörtelen hatalmi akarat, és látjuk, mi lesz azzal a néppel, amely a hatalomvágy őrületét urával együtt magáévá teszi. Látjuk, hogy két könyörtelen hatalmi akaratból mindig csak az egyik győzhet, és jaj annak a népnek, amelyik elfogadja azt az őrült alternatívát, hogy „győzelem vagy halál”. Mert a népek igazi háborús alternatívája csak „győzelem vagy vereség” lehet, és ott kezdődik a gyógyíthatatlan őrület, amikor a bukásba zuhanó zsarnok a népét is magával rántja. Láttuk most Mussolini és Hitler példájából megint egyszer azt az örök történelmi leckét, amit, sajnos, eddig sem a népek, sem a hatalom őrültjei nem tanultak meg soha. Most azonban már meg kell tanulni, mert az emberi gonoszság olyan eszközöket csinált a gépekben, hogy ha nem lesz úrrá a józan ész: akár szétrobbanhat az egész keserű földgolyó.
Annak, hogy béke legyen, s az ember élni tudjon, és meg is férjen a bőrében, két alapelve van. 1. Az egyes ember 117szabadsága, mozgási lehetősége az anyagi világban és a szellemi élet egész területén, a nemzeti közösség szabadsága, függetlensége a többi nemzetek között az egyenjogúság alapján, a többi nemzet által is elfogadott fegyelemben.
Hiszen tudjuk, mindegyik örökkévaló, az egyén is, a közösség is, az egyes ember is, a nemzet is, de jaj annak a közösségnek, amelyik vélt érdekeiért vagy hatalomvágyó zsarnokai kedvéért elpusztítja egyénei színe-javát, mint a múltban Róma, Karthágó és még annyi hatalom, és mint most a németek tették. Jaj annak a nemzetnek, amelyik megnyomorítja és sírba temeti ép fiai százezreit valami bebeszélt hadi dicsőségért. De még jajabb annak, mint a magyar, amelyik évszázadok óta nem a maga, hanem a mások hatalmáért és dicsőségéért vérzik. Hát erre kell azt mondanunk, hogy csakugyan: soha többé!
Egészséges nemzet csak úgy élhet, ha a nép kormányzata a népért való felelősséget szívében, lelkében érzi, ha lelkéből lelkedzett fiai vezetik távoli magas királyok és idegen uralkodó osztályok helyett, akiknek mindegy, hogy milyen népen, csak hatalom legyen, és mindegy, hogy kicsoda, csak alattvaló legyen. De vigyázzunk! Az, amit most mondtam, csábító jelszó és a népet vízre viheti, de szomjan hozza vissza. Mert még az sem elég, ha a népet a népből való vezetők kormányozzák, hiszen minden népben vannak olyan emberek, akiket megszállhat a Sátán, a hatalomvágy őrülete, az, ami Krisztust is felvitte a hegyre és megmutatta neki a világ királyságait. Soha nem szabad elfelejteni, hogy Hitler és Mussolini a nép fia volt, és mégis. Intézményes biztosíték kell ahhoz, hogy se idegen nagyurak, se a nép becsvágyó, esetleg őrült fiai ne játszhassanak népük életével és nemzetük szabadságával. Intézményes biztosíték: népuralom, vagyis demokrácia. Szép szó, amely csak jelszóvá válik, ha be nem építjük azonnal népünk életébe és országunk alkotmányába. Hazugság, csalás, becstelenség, üzletes korrupció vetődnek fel a néptenger hullámain, mint a világ többi népeinél a szabadság és demokrácia első próbáinál. Vigyázzunk hát, nagyon vigyázzunk, épp olyan aggodalmas szívvel vigyázzunk a demokráciára, mint amilyen aggodalmas szívvel várjuk haza gyermekeinket, akiket a zsarnoki önkényuralom elragadott tőlünk. Ne csak a máért égjen az aggodalom bennünk, hanem a holnapért is égjen a felelősség.
Hadtörténelmi Levéltár Külügyminisztérium Hadifogolyosztály, 341. dob.
